29
  • Galy
    #1
    "Jelzésük: AF-S (Canon)" -> EF-S
  • Thrawn
    #2
    " Aki ennél is komolyabb nagyításra vágyik és a pénztárcája is ki van bélelve, az pl. egy Sigma 180mm f/3.5 EX DG APO Macro IF HSM objektívvel vesse bele magát a rovarvilág közé."

    A Sigma 180-as is csak 1:1 leképezésre képes, viszont a közelpontja nagyobb, ~47 cm, tehát kényelmesebb használatot tesz lehetővé. Makrók között kuriózumnak számít a Canon MP-E 65 makró objektív, amely már ötszörös nagyításra képes.
    A nagy fényerő viszont nem előny ezeknél az objektíveknél, hiszen a legkisebb távolságról fényképezve nyitott blendével olyan elenyésző (tized milliméterek) lesz a mélységélesség, hogy leginkább F/16 környékére lerekeszelve használjuk ezeket. Ehhez persze már sok fény kell, makro fotózáshoz mindenképp állvány javasolt, még ha speciális vakut használunk is.
  • Blasta
    #3
    Igazad van, de a 2,8-as blendével is lehet jókat makrózni, gondolok itt pl. a különleges tárgyfotókra (ahol pl. nem alap követelmény a nagy mélységélesség, és fény is van, állvány is van :-))

    Persze ez a téma nem nagyon jellemző.
  • szociofotós
    #6
    "nézzenek szét az internetes tesztoldalakon, ahol rengeteg képpel prezentálják az objektívek tényleges tudását!"

    jó duma, biztos a legjobban sikerült fotókat fogják ide berakni, amelyik rossz lett azt nem fogják lehozni.
  • Blasta
    #7
    Látom képben vagy a tesztoldalakkal kapcsolatban...
  • emprise
    #8
    "Ilyen esetekben a gépünkhöz vásárolt objektív gyújtótávolsága megnő, tehát mind a nagylátó tartomány, mind a tele tartomány változik"

    Az objektiv gyujtotavolsaga nem no meg, a latszolagos gyujtotavolsag valtozik csupan. Azt meg mindenki dontse el, hogy elony-e, hogy FF gephez kepest egy cropos gep csak a kep kozepebol kivagott reszletet kepezi le az erzekelon.
  • eke
    #9
    Hozzá tehetnénk, hogy a magyar kiskerárak esetén minimum 1,5x-ös szorzót tehetünk az árakhoz...:-(
    Egyébként pofátlanul magasan tartják a gyártók az objektívek árát...főleg ha belegondolunk, hogy a legtöbbet Kínában rakják össze...
    Az alacsony diszperziójú üvegek ára is jelentősen csökkent az utóbbi években ennek ellenére rémisztően magasak az apokromatikusan korrigált objektívek árai. Az elektronikátol és mechanikától sem kell seggre esni de, megkérik az árát rendesen. Érdemes körülnézni az orosz oldalakon mert bizony jó minőségű obikat lehet szerezni emberi árakon. Persze nincs AF+nem lehet kihasználni a gépen sok funkciót de, optikailag kifogástalan objektívek ezek, s szerintem ez a lényeg!
    Egyébiránt a régi M42-es Praktika normál lencsék közelpontja 33cm(!) volt...:-) Ennyit a mai technológiákról...
    Én személy szerint nagyon szívesen kipróbálnék egy Sonnar 2,8/100, 5,6/1000-es tükörobit, vagy 0,75(!!!)/50-es normál lencsét!! De, ilyenek pl a Biotar 1,5/75, vagy a Sonnar 4/300-as... Kenterbe verik a sok mai műanyag szart. Persze sokkal jobb ha régi Canon, Nikon ,vagy Minolta MD objektívekhez jut az ember Pl Nikon 2,8/28 Shift obi az egy csoda! Ami a digifotózást illeti:sehol sincs az még a színes diapozitívhet képest s még vagy 10 évig nem is lesz!! Csak az a baj, hogy a filmek kezdenek eltünni+marha drágák lettek:-(((...Úgyhogy marad a digitális szar....:-(
  • eke
    #10
    Bocs Sonnar 2,8/200 vagy 2,8/180-as
  • Damon
    #11
    Azért az a digitális sz*r nagyon sok embernek megfelelő, mivel a ma még általános elterjedt 6MP-s DSLR-rel készített képet elő lehet hívatni A/4 méretig, nagyobb egy _átlag_ hobbi fotósnak úgyse kell. A professzionális szegmensnek meg ott a Hasselblad, Mamiya, stb.
    Egyébként egyetértek, a dia minőségtől még marha messze van a digitális, arról nem is beszélve, hogy szerintem(!) rossz irányba is halad az érzékelők fejlesztése. Ha több gyártó beállna a Sigma mellé, akkor talán a Foveon-nak nagyobb élettere lehetne, aminek már jobban örülnék, ugyanis szerintem az életképesebb fejlesztés, mint pl. a CMOS.
  • Damon
    #12
    Persze ez csak a saját szubjektív véleményem, nem kell vele egyetérteni. :)
  • Damon
    #13
    Ja, még annyit, hogy a Sigma 18-125 DC obinak AF gondjai akadnak, a Sigma 18-200 pedig a nagylátószög és a tele végállásban ... khmmm ... nem túl szép képet vetít a kijelzőre. (Utóbbin a PS segíthet, előbbin sajnos nem.)
  • Blasta
    #14
    Egen, sajnos ez így van, de az árukat töbnyire (a többi obi árához és minőségéhez képest) megérik sztem. Nem annyival rosszabbak mint amennyire kevesebbet kell értük fizetni a profi obikkal szemben, és aki nem nagyít 16x-osan bele minden képébe CA-t és életlen részleteket kutatván a képszéleken, annak tökéletesen megfelelnek ezek.
  • Damon
    #15
    Ez igaz, de az AF gondon a nagyítás mellőzése nem nagyon tud segíteni. Nekem is van egy ilyen obim, Nikon bajonettel és a legváratlanabb helyzetekben (sok fény, éles kontúrok) fókuszál rosszul. :(
  • RpPRO
    #16
    Nekem 28-300mm Sigma van (3.5-6.3), igaz, analog geppel (eos30), de a kompromisszumokhoz kepest eleg jo kepet csinal, AF problemaim sosem voltak.
  • Damon
    #17
    Ha jól tudom, csak a Sigma 18-125 DC-nek vannak AF gondjai.
  • PPCMDA
    #18
    El tudná mondani valaki, hogy mit jelent a következő: 20 mm / f 0,8 mm . Nem vagyok biztos a jelentésében és fontos lenne. Előre is köszönöm
  • nagyon kezdő
    #19
    sziasztok! mi a véleményetek a canon eos 50e típusú gépről?
  • nagyon kezdő
    #20
    sziasztok! mi a véleményetek a canon eos 50e típusú gépről?
  • Galy
    #21
    nem egy mai gép, de az analóg világban megállja a helyét.
    a szemvezérelt fókusz pedig :
    tanulásra szvsz több, mint tökéletes
  • babajaga
    #22
    Ez rosszul van írva. Nem lehet egy lencse adatain mindkét adat mm, mert az egyik viszonyszám, a fényerő viszonyszáma. Így lehetne írni: f= 20mm/F:0,8 Ez azt jelenti hogy egy 20mm-es gyújtótávolságú és 0,8 fényerejű optika, vagyis egy nagylátószögű és super nagy fényerejű optika ez. A nagy F-et el s lehet hagyni,pld: f= 50mm/1,4 Ez egy 50mm gyújtótávolságú 1,4 -es fényrejű optika ami kevésbé fényerős mint az előző de még mindig a nagy fényerők közé tartozik
  • MagiaBoyz
    #23
    Sziasztok.Lenne egy olyan kérdésem,hogy a Canon EOS 400D gépemhez minden gond nélkül használható a Canon EF 75-300mm f/4.0~5.6 objektív?Ez ugyanis egy analóg masinájé.Elvileg a gépemhez EF és EF-S objektív is használható,de azért biztos szeretnék benne lenni,mielőtt megveszem.A választ előre is köszönöm!
  • Lateralus
    #24
    "Elvileg a gépemhez EF és EF-S objektív is használható"

    Gyakorlatilag is. Tehát működni fog.
  • b33r
    #25
    Sziasztok!

    Van egy objektiv, ami felkeltette az erdeklodesemet.

    Sigma 18-200 DC 1:3,5-6,3 objektív Nikon DSLR. Hasznaltan 45000 HUF.

    Tobb helyen is olvastam utalasokat arra, hogy a sigma objektivek "nem jok". Nem talaltam egy Magyar / Angol / Nemet oldalt sem erre az objektivre keresve. A leirasban nem szerepelt, hogy lett volna benne kepstabilizator, vagy megis...? Valakinek van valami tapasztalata Sigma objektivekkel, vagy ne adj Isten pont ezzel az objektivvel?
  • M4RCI
    #26
    Nekem van. És megerősíteni tudom csak, hogy a " sigma objektivek nem jok"." Legalább is ez nem jó, az biztos. Nincs stabilizátora, 6.3 a felső rekeszérték, szóval fényes nappal sem nagyon sikerült iso400 alatt éles képeket csináltam 200mm-en. (D60-nal használom)
    Nem ajánlom, a gyári Nikon 18-200 sokkal jobb választás.
  • dragonforce
    #27
    Sziasztok ,
    van egy Panasonic DMC L 10-es gépem , 14-50-es Leica objektivvel.
    szeretnék vásárolni egy legalább 50-200-as objektivet hozzá de nem igazán tudom hogy melyik is talál hozzá.
    kérdéseim a következők :
    -valaki haszált-e már olympus zuiko 70-300-as objektivet egy ilyen géppel?
    - a raynox dcr 2025-ös telelencséje hogyan csatlakoztatható a leica 14-50-es objektivre-vagy milyen más raynox lencsét tudnék használni?
    -sigma vagy olympus lencsével próbálkozzak inkább?

    előre is köszönöm segitségetek!
  • babajaga
    #28
    "Aki ennél is komolyabb nagyításra vágyik és a pénztárcája is ki van bélelve, az pl. egy Sigma 180mm f/3.5 EX DG APO Macro IF HSM objektívvel vesse bele magát a rovarvilág közé."

    Ilyen hülyeséget hogy lehet írni? A 180mm-es makró is csak 1:1 nagyítást ad.
  • babajaga
    #29
    Én nem látok az Optiformban 2025-ös tele előtétet de a lényeg hogy van egy menete ami vagy megegyezik az optikáéval vagy menetátalakító gyűrű kell közéje.