26
Pandora\'s Box
  • DEXTER92
    #1
    A Pandora's Box együttes 1980-ban alakult. A P. Mobil legendás felállásából 79-ben az énekes Vikidál Gyula kivált, és csatlakozott a Dinamithoz, majd rá egy évre a szólógitáros Bencsik "Samu" Sándor és az orgonista Cserháti "Pityi" István távozott, és új együttest alapított, melynek nevéül az egykori Procol Harum együttes egyik dalának címét választották. Új társaik Varga Miklós énekes,

    Szabó István dobos, valamint az egykori V'73 és Volán basszusgitáros, Sáfár "Öcsi" József lettek.
    Első kislemezük 1981-ben jelent meg (Halálkatlan/ A bolond).

    Az első nagylemez

    1982-ben megjelent első nagylemezük is a következő dalokkal: Másnak szól, Egérszerenád, Éjféli szekér, Dödöle, Hölgyválasz, Szupergép, A levél, Nekem ne mondd, A bolond. Még ebben az évben került sor a Budapest Sportcsarnokban a Popmajális című rendezvényre, ahol a P. Box az Edda és a Karthago társaságában koncertezett. Az eseményről lemez is készült, melyen a P. Box három dalának élő változata is hallható (Halálkatlan, Hölgyválasz, Szupergép). Varga Miki 1983-ban elhagyta az együttest, és egy svéd-magyar zenekarhoz, a Safarihoz csatlakozott. Helyére Vikidál Gyula került az időközben feloszlott Dinamitból. Az ugyanebben az évben megjelent kislemez már lényegesen keményebb hangzású zenét tartalmaz, rajta a Radics Béla emlékére írt dallal, amely a zenekar legnagyobb sikere lett, melynek címe: A zöld, a bíbor és a fekete, a másik oldalon is egy sikeresebb dal: Valami Rock and Roll. Ez év augusztusában mutatták be Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját, amelyben mindkét énekes komoly szerepet kapott: Gyula játszotta Koppányt, a régi énekes, Miki pedig a címszerephez kölcsönözte a hangját Pelsőczi Lászlónak. A darab sikere országosan ismertté tette mindkét énekest és ezzel nagyot lökött a P. Box szekerén is.

    Kő kövön

    Ez év vége fele jelent meg a Kő kövön című nagylemez is, melyen a következő dalok hallhatók: Soha nem elég, Ingajárat, Maradj a vonalban, Fantomlány, Valami Rock and Roll, A zöld, a bíbor és a fekete, Engedj, Az ideges, Vágtass velem (Kő kövön). A következő évben a zenekar lehetőséget kapott, hogy előzenekarként fellépjen az Iron Maiden és a Motörhead budapesti koncertjén, ami azokban az időkben gyakorlatilag az egész kelet-európai rock közönség előtti bemutatkozást jelentette, hiszen egy-egy ilyen koncertre tömegesen jöttek fiatalok a környező országokból.

    Ekkoriban a zenekar koncertjein gyakran felcsendültek az István a király egyes dalainak rockzenekari átiratai is, melyben nemcsak Vikidál Gyula énekelt, de közreműködtek a rockopera eredeti szereplői közül is jó néhányan, nemcsak a régi énekes Varga Miki, de rajta kívül Deák "Bill" Gyula, Nagy Feró és Sebestyén Márta is.

    Az 1985-ben, az akkori Nyugat-Németországban megrendezett Kelet-Nyugat Rock Randevún a brit, csehszlovák, lengyel és német zenekarok között a magyar színeket a Pandora's Box képviselte. Ugyanebben az évben jelent meg Vikidál Gyula szólólemeze, melyen a P. Box tagsága is közreműködik, sőt a zenekar is képviselte magát egy dallal (Nehéz idők).

    Ám időközben a teljes ritmusszekció lecserélődött, előbb Sáfár Öcsi távozott, helyére az egykori Edda basszusgitáros Zselencz "Zsöci" László érkezett, majd Szabó István hagyta el a zenekart. Az új dobos szintén egykori P. Mobilos, valamint a Hobo Blues Band első két albumán is játszott, Pálmai Zoltán.



    Ómen

    A következő album 1985 vége fele látott napvilágot. A zene és a hangzás még keményebb, egyes vélemények szerint az első magyar heavy metal lemez. A dalok: Ómen, Bukott angyal, Éjszakai Vágta, Szűz a máglyán, Árulók kapuja, Átok és ígéret, Pandora tánca, Névtelen hős. A lemezen közreműködött szájharmonikán Tolcsvay László (Szűz a máglyán) valamint az Árulók kapuja prózai részét Hobo adja elő.

    Ugyanebben az évben rendezik meg a Philadelphiában az afrikai éhezők megsegítésére rendezett nagyszabású segélykoncert mintájára a Budapest Sportcsarnokban is a Live Aid segélykoncertet. A műsort a P. Box nyitja, és szerepelnek a koncertre készült nagylemezen is egy dallal (Tízből vajon mennyi).

    Gyula színházi sikerei, melyek az elején sokat segítettek a banda ismertté válásában, most egyre inkább hátráltató tényezővé váltak, egyre nehezebb volt a kettőt összeegyeztetni, ezért kenyértörésre került sor. A zenekar ekkor egy rövid ideig újra Varga Mikivel lépett fel, de ez sem bizonyult tartósnak. Időközben a billentyűs Cserháti Pityi Debrecenben telepedett le. A kétszázhúsz kilométer távolság áthidalhatatlan szakadéknak bizonyult. Mivel Pityié volt a név, a zenekar Mr. Basary énekes-billentyűssel kiegészülve Metal Company néven még kiadott egy kislemezt Rimszkij Korszakov Dongójának feldolgozásával, valamint egy új dallal (Szép Társaság), majd Deák "Bill" Gyula csatlakozása után Bill és a Box néven folytatták. Ebből az időszakból már csak egy E-klub beli koncertfelvétel maradt fenn, melyen egyetlen új dal hallható (Ha egyszer megszólalnál). Bencsik Samu gitáros még szerepelt a Felkai Miklós által szervezett gitárpárbajon, valamint Illés Lajos szerzői lemezén, majd 1987-ben váratlanul elhagyta az országot, és pár hét múlva Ausztriában máig tisztázatlan körülmények között elhunyt.

    Pityi eközben Debrecenben vállalkozásokba kezdett, abbahagyta a zenélést. Jópár év múlva alakított ki a házában egy kisebb stúdiót, először saját célra, majd később elkezdtek oda járni a környékbeli fiatal zenekarok. Itt figyelt fel a Szfinx együttesre, melynek elvállalta a menedzselését.







    13 év után újra helyén a kő!

    Mikor Pityi 2001-ben újra életre hívta a P. Boxot, nem a híres zenekarok gyakorlatát követte, a biztos anyagi sikert jelentő eredeti felállás újra színpadra állítását (ami Samu halála miatt nem is lett volna lehetséges), hanem fiatal, új arcokat keresett. Adott volt a Szfinx énekese, Koroknai "Kori" Árpád, valamint a gitáros Sándor "Günter" József. A ritmusszekciót pedig az Aberra zenekar tagjai közül verbuválták, így került a képbe Ferenczy "Cézi" Tibor basszusgitáros, valamint Bodó Tamás dobos, aki eredeti szakmájából adódóan a zenekar honlapját is készíti. A megalakulás után kiadtak egy CD-t Újra nyitva címmel. Ezen mindössze 4 dal hallható: Legyek az első, Hódítás, Van -e még, Itthagyott világ (ez utóbbit Samu emlékére írták), mintegy előkészítve a következő évben kiadott nagylemezt.

    Reményre ítélve

    Az új CD 2002-ben jelent meg, a következő dalok hallhatók rajta: Múlt és jelen, A szerelem ára, Fantomlány (az eredeti dal újrafeldolgozása), Nekem az éj, Legyek az első, Semmi nem lesz jobb, Álmodj!, Hódítás, Milyen legyen?, Óriás és törpék, Van -e még?, Várj még!, Az én filmem, Árnyék. A dalok a régiekhez hasonló szellemben fogantak, de érezhető a 80-as, 90-es évek zenéjének a hatása, ennek megfelelően a zene és a hangzás is keményebb, modernebb. Időközben a régi felállással hagyományos hanglemezre készült felvételeket is újra kiadták CD-n. A lemezt követően végigkoncertezték az országot. Közben valóra vált egy régi nagy álom: a Deep Purple debreceni koncertjén a P. Box forrósította fel a hangulatot. Felléptek továbbá a Europe előtt is.



    Vágtass velünk!

    A zenekar 2001-es újjáalakulása óta rendszeres vendége a Sziget fesztiválnak. Itt olyan zenekarok társaságában léptek fel, mint a Savatage, az Apocalyptica (idén 2005-ben várhatóan a Saxonnal lépnek fel). A 2002-es fellépést megörökítették, és Vágtass velünk címmel kiadták DVD-n és videokazettán. Azokról sem feledkeztek meg, akik csak hallgatni szeretnék az anyagot, hozzáférhető CD-n és kazettán is egy korábbi, eddig kiadatlan négyszámos angol nyelvű felvétellel együtt.

    Pangea

    Az új stúdióalbumra elég sokat kellett várni, rendkívül nehéz körülmények között készült. Végül 2005. augusztus 4.-én megjelent 11 új dallal (Veled múljon el, Csak az ég, Pangea, Ezer év, Láss az én szememmel, R'n'r az égig, Szél, Másik srác, Dőljön le a fal, Jégkorszak, Még egy perc), valamint egy régi dal, a Bolond újrafeldolgozásával. A lemez még komorabb hangulatú, mint a Reményre ítélve, aminek az okát sajnos már tudjuk. A Fotó menüpont alatt található néhány kép a felvételekről.


    Nyugodj békében Pityi!

    Az év elején, az album felvételei közben jött derült égből a hír Pityi betegségéről.
    Egy orvosi vizsgálat során daganatokat találtak. Az első hírek ugyan némi derűlátásra adtak okot, ám Pityi állapota egyre romlott. Ennek ellenére (a kórházból kiszökdösve) játszotta fel a lemez billentyűs részeit, hogy a felvételeket be tudják fejezni, és lekötöttek néhány koncertet Debrecen közelében, ám ezek nagy részét sajnos le kellett mondani. Végül két koncerten fellépett a zenekar, Pityi ülve ugyan, de végig tudta játszani a bulikat, ám állapota a betegség és az erős kezelések miatt egyre romlott. A zenekar vendégbillentyűst kért fel Szabó Krisztián személyében, hogy teljesíteni tudja a maradék lekötött koncertet (így léptek fel a Szigeten is a Saxon és a Brainstorm társaságában).
    2005. augusztus 21.-én Cserháti István+ örökre lecsukta az orgona fedelét.
    Hiánya az egész magyar rockzene pótolhatatlan vesztesége. Sokszázan kísérték utolsó útjára a debreceni Köztemetőben.

    A folytatás egy ideig váratott magára, a fiúk egy kis időt kértek a rajongóktól, amég sikerül a tragédiát feldolgozni magukban. Bár jelezték, hogy folytatni szeretnék, de bizonytalan volt, hogy hogyan, milyen formában. Nem voltak biztosak a név megtartásában sem, hiszen Pityi halálával senki sem maradt a csapatban sem az alapító tagok közül, sem a régi felállásból. Végül hírlevélben közölték a döntést: a zenekar és a név is marad, annyi különbséggel, hogy a rövidített változat (P. Box) helyett ezentúl inkább az eredeti, Pandora's Box nevet használják, a jogutód Cserháti Csongor engedélyével. Pityi helyére a korábbi segítség, Szabó Krisztián került a zenekarba.

    Krisztián szintén debreceni, polgári foglalkozását tekintve jogász, egyetemen jogot tanít.
    Pityihez hasonlóan ő is fanatikus Deep Purple és Jon Lord rajongó, virtuóz játékával és szerénységével méltó utóda Pityinek. 2005 novemberében léptek fel először a debreceni Lovardában, ahol emlékkoncertet tartottak Pityi emlékére a Deák Bill Blues Banddel és a Kárpátiával közösen, majd novemberben az A 38 hajón léptek fel egy rocklegenda, az ex-Black Sabbath énekes Tony Martin és zenekara, valamint a svájci Gotthard előtt. Decemberben még két koncertre került sor Pityi emlékére, Kaposváron és Szigetszentmiklóson, ahol fellépett a Pandora's Box, the Rock Band, valamint a P. Mobil jelenlegi és az 1984-es felállása is.

    2006-ra a zenekar, úgy tűnik, túljutott a tragédia okozta válságon, és újult erővel lát neki a koncertezésnek.

    Forrás: http://www.pbox.hu/











  • McGrady
    #2
    ÁÁÁÁ
    ISTEN VAGY!
    egyik kedvenc zenekarom :)
    jó hogy megnyitottad, mostmá rájöttem hogy nem lett volna pazarlás ha én nyitok :D
  • McGrady
    #3
    milyen box koncertjeid vannak?
  • DEXTER92
    #4
    DVD? Nincs, mp3-ba van 3 albumom, + Bencsik Sándor külön albumon
  • The FlashBack
    #5
    imádom
    az összes album megvan:DD
  • McGrady
    #6
    én a Samus korszakból gyűjtöm a cuccokat azok az igazik :)
  • McGrady
    #7
    milyen cuccosok vannak Samutól ?
  • DEXTER92
    #8
    A Zöld A Bíbor És A Fekete (1995), ez az egy
  • McGrady
    #9
    jah oks :)
    P.Box 83-as B.I.P koncert megvan? huh nagyon üt :)
  • DEXTER92
    #10
    Következő koncert:

    Dátum: 2006. március 11.
    Helység: Debrecen
    Helyszín: Klinika Mozi
    Kezdés: 20.00 h
    Vendég: Stanley, Szfinx

    Ha elmegyek legalább nem kell messze mennem :)
  • The FlashBack
    #11
    najah:)
  • zakika
    #12
    boven befretvolna ide

    http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1119420466
  • DEXTER92
    #13
    Halálkatlan című szám iszonyatos jó szólóval kezdődik, szerintem nagyon jó (Y)
  • McGrady
    #14
    jujj, igen az egyik legjobb nagyon szépet csinál Samu.
    még a kedvenc szólóm, az Átok és ígéret c. számba van.
    huh, na az odabasz.
    mondhatnak bármit, Samu a legjobb magyar gitáros mindörökké ! :)
  • zakika
    #15
    nalam a Soha nem eleg introja a csucs
  • McGrady
    #16
    jah, azt eltom gitározni :))
  • McGrady
    #17
    Kicsit felélesztem a topikot
    Voltam 20-án Kecskeméten Pandoras Box koncerten.
    Hű, hogy ezek mit nyomtak!!
    Első sorban tomboltunk haverommal, az új számokat nem nagyon ismertem, viszont elég sok régi előkerült(Soha nem elég, Halálkatlan, Ingajárat, Bolond, Fantomlány, Zöldabíbor, Ómen stb.), nagyon élveztük.
    A gitáros előtt álltunk, egy az egyben elnyomta a Bencsik Samu szólókat, nem volt kamuzás, nagyon nagy showt csinált! Haverral folyton vigyorogtunk rá, ő meg vissza :)
    Aki teheti valamikor menjen el, szerintem nem fogja megbánni :)
  • Zolcsi01
    #18
    aki még nem hallott róla annak:

    Búcsúzik a Pandora's Box


    Hivatalos sajtóközlemény:

    Az utóbbi hetek hosszú hallgatása nem azt jelenti, hogy nem történt semmi a Pandoras Box körül, csak egy újabb sorsfordító döntést kellett meghoznunk és ez időbe tellett. Kedves barátunk Cserháti Pityi elvesztése után át kellett értelmeznünk a zenekar jövőjét, és akkor bizakodva vágtunk neki az előttünk álló időszaknak. Egy számunkra új helyzetben - a P.Box vezetője, a régi és az új formáció közötti \"kapocs\" - Pityi nélkül kellett a közönségünk elé állni. Szerencsére a rajongók megértők voltak és elfogadták az \"új fiút\" Szabó Krisztiánt, aki zenészként és emberileg is egyaránt beilleszkedett a csapatba. Ami viszont hiányzott a folytatáshoz, az Pityinek a több éves rutinja és a kapcsolatai a médiával, ami nélkül a mai telített zenei piacon, nehéz talpon maradni egy - a közismertség felé csak igyekvő - zenekarnak. A Pandoras Box jelenlegi tagjai közül senkinek sincs tehetsége és adottsága a manageri teendők ellátásához, és külső alkalmas személyt sem találtunk erre a feladatra. Ebből kifolyólag az idei koncertek szervezésében, lebonyolításában, a tiszteletdíjak kifizetésében is voltak fennakadások, amik egyre inkább aláásták a zenekar lelkesedését. A rajtunk kívül álló problémák miatt is egymásban kezdtük keresni a hibát, és annál sokkal jobb barátok vagyunk, hogy hagyjuk, hogy ezek a tényezők megrontsák a barátságunkat. Úgy döntöttünk, hogy mielőtt elmérgesedne a helyzet, fájó szívvel de lezárjuk magunkban a P.Box történetet, és jelenlegi formájában szüneteltetjük a Pandoras Box működését. A zenekar lehetőségei nem alkalmasak arra, hogy a P.Box névhez méltó körülmények között tudjunk koncertezni, és mi nem akarjuk a legendás nevet megalázni azzal, hogy kis klubokba kényszerülve tartsuk életben a formációt. Ennél sokkal többet jelentett számunkra az a lehetőség, amivel Cserháti Pityi megtisztelt bennünket, amikor minket választott a zenekarába, és mi büszkék voltunk arra, hogy tovább öregbíthetjük a P.Box hagyományokat. Szeretnénk az elkövetkezendő néhány koncertet, mint búcsú turnét az esemény rangjához méltó helyszíneken megtartani és emelt fővel búcsúztatni a P.Box nevet. Terveink szerint a csapat több tagjával találkozhatnak majd a zenekar rajongói más produkciókban, és erről időben tájékoztatást adunk. Addig is szeretettel várunk mindenkit, aki még utoljára látni akarja a P.Boxot koncertezni! A koncertek pontos időpontja és helyszíne hamarosan a honlapon fel lesz tüntetve.

    Üdvözlettel: PANDORAS BOX - Kori, Günter, Krisztián, Cézi, Bodó
  • McGrady
    #19
    jah, sajnálattal hallottam :(
    eddig úgy áll a dolog, hogy a nov. 5-ei egyik utolsó koncerten ott leszek, még legalább láthatom őket egyszer utoljára :(
    ha valakit érdekel még a nov. 5ei koncert, az a mellékelt linkben talál infot :)
  • JOSEY
    #20
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
    Tiszalök, Szabadstrand, Motorostalálkozó
    A Pandora's BOX együttes és a Radar zenekar koncertje
    2009.augusztus 07. 19 órai kapunyitás
    Várunk Mindenkit Sok Szeretettel!
    Üdv: JOSEY
  • JOSEY
    #21

    "Kedves Barátaink!


    Sajnos a napokban bekövetkezett az, amit a magunk részéről mindenképpen szerettünk volna elkerülni: felbukkant egy másik zenekar, amelyik magát Pandora's Box-nak nevezi és ezen a néven kíván tevékenykedni, hirdeti saját fellépéseit. Minthogy meglátásunk szerint ennek köszönhetően a jövőben a rajongók számára egyre nehezebben válik követhetővé hol, mikor, melyik formáció lép fel, és nem kérdéses számunkra az sem, hogy a név körül kialakult kötél-húzás és jogi eljárás sokakban teljes joggal visszatetszést, egyik vagy másik (esetleg mindket-tő) formációval szemben ellenérzést vált ki, ezért szükségesnek érezzük, hogy a magunk ál-láspontját ismertessük és bizonyos körülményeket tisztázzunk.

    A magunk részéről továbbra is úgy véljük, hogy a Pandora's Box (P. Box) együttest Cserháti István és Bencsik Sándor alapították, akik a későbbiekben kerestek tagokat ehhez a formáció-hoz.

    „[...] reménytelenségünkben Bencsik Samu és én elhagytuk a P.Mobilt. Néhány hónapig nem tudtuk mit csináljunk -beszálljunk valami más zenekarba együtt vagy külön-külön, de végül a barátságunk és a zené-ről alkotott hasonló gondolkodásunk arra késztetett bennünket, hogy alakítsunk egy új formációt. Így szü-letett meg a P. Box azaz Pandora's Box.” (Cserháti István) Forrás: www.rockgyemantok.hu

    „[...] Bencsik és Pityi 1980-ban távozott a zenekarból. Annak ellenére, hogy nem közösen tervezték a jövő-jüket, végül az együtt alapított P.Boxban folytatták pályafutásukat, ahol zenekarvezetőként a szervezés és minden más gond az orgonista nyakába szakadt.” Forrás: Szakács Gábor: Maradsz, aki voltál (?), Bp., 2001, 128.

    Három sikeres album és számos tagcsere után az 1980-as évek közepén Cserháti István kiszállt a zenekarból és vitte a nevet is magával, mégsem vitatta ekkor senki, hogy a Pandora's Box (P. Box) név az övé, hiszen a zenekar Mr. Basary énekes-billentyűssel kiegészülve Metal Company néven, majd Deák "Bill" Gyula csatlakozása után Bill és a Box néven folytatta mű-ködését. Megjegyzendő, hogy azok, akik most újból ezen a néven kívánnak szerepelni, már ekkor sem voltak a zenekar tagjai.

    „[...] egyéb koncepcióbeli ellentétek köztem és a zenekar között arra késztetett, hogy megszüntessem a P.Boxot.” (Cserháti István) Forrás: www.rockgyemantok.hu

    Ezt követően mintegy 15 év szünet következett be a zenekar működésében, azonban egyetlen korábbi zenésztárs sem formált igényt a név használatára. Cserháti István időközben megalapította a P. Box Hangstúdiót, üzemeltette a P. Box Pizzériát, vagyis folyamatosan használta az elnevezést. Mikor pedig 2001-ben újra életre hívta a Pandora's Box (P. Box) együttest, nem a híres zenekarok gyakorlatát követte, vagyis a biztos anyagi sikert jelentő eredeti felállás újra színpadra állítását (ami egyébiránt Bencsik Sándor tragikus halála miatt nem is lett volna lehetséges), hanem fiatal, új arcokat keresett. Az új formációról büszkén nyilatkozott:

    „Miket tartasz zenei mérföldköveknek az életedben?
    [...] No és a mostani P.Box, melynek terhei az én vállamon nyugszanak, de nagyon kiváló zenészek segíte-nek tartásában: Günter, Kori, Cézi és Bodó. Most ez a legfontosabb mérföldkő-, megmutatni azt, hogy van élet nagy sztárok nélkül is [...].” (Cserháti István) Forrás: www.rockgyemantok.hu

    Az újkori Pandora's Box (P. Box) együttes a rockzene egyik legválságosabb időszakában is rendszeresen járta az országot, koncertezett nagy fesztiválokon és kisebb klubokban, valamint időközben kiadott 4 albumot és 1 DVD koncertfelvételt. Bár nagyon sok régi és új rajongó talált egymásra a zenekarral, tagadhatatlan és sohasem vitattuk, hogy néhányan ezt a formáci-ót már nem tartották azonosnak a korábbi "nagy" előddel, de erre mi, az "új" zenekar tagjai egyébként sem formáltunk soha igényt a híresztelésekkel ellentétben. Számunkra óriási meg-tiszteltetés volt és a mai napig is az a lehetőség, amivel Cserháti István megtisztelt bennünket, miszerint minket választott a zenekarába, és mi büszkék voltunk és vagyunk arra, hogy tovább öregbíthetjük a Pandora's Box (P. Box) nevet és hagyományait.

    Mint az bizonyára mindenki előtt ismert, 2005. év elején a Pangea album felvételei közben Cserháti Pityinél súlyos betegséget diagnosztizáltak az orvosok. Egy vizsgálat során dagana-tokat találtak a szervezetében, és bár az első hírek némi derűlátásra adtak okot, ám az állapota sajnos egyre romlott. Ennek ellenére a kórházból kiszökdösve feljátszotta a lemez billentyűs részeit, hogy a felvételeket be tudjuk fejezni, és lekötött néhány koncertet Debrecen közelé-ben, ám ezek nagy részét sajnos le kellett mondanunk. Végül két koncerten fellépett a zene-kar, amelyeken Pityi ülve ugyan, de végig tudta játszani a bulikat, ám az állapota a betegség és az erős kezelések miatt egyre romlott.

    Ezekben a vészterhes időkben nagyon sokszor beszéltünk Pityivel a zenekar további sorsáról, főleg amikor már számára és számunkra is egyértelművé vált, hogy az állapota visszafordítha-tatlanná vált és napról napra romlik. Ő mindvégig azt akarta, hogy a zenekar folytassa tovább a működését, és mindezt Pandora's Box (P. Box) néven tegye, noha már akkor felmerült a zenekar tagjaiban, hogy Cserháti István nélkül más nevet válasszanak.

    Pityi azonban mindvégig szilárdan kitartott akarata mellett, és ez eldöntötte azt, hogy az iránta érzett tisztelet, megbecsülés és az együtt eltöltött évek munkájára tekintettel a zenekar Pandora's Box (P. Box) néven működik tovább, noha a zenekar tagjai tisztában voltak azzal, hogy a zenekar megtestesítője, a "régi" és az "új" formáció közötti egyetlen összekötő kapocs nélkül biztosan még több kétkedő hang jelenik majd meg az addigiak mellett. Pityi mindig megnyugtatott mindenkit, hogy a Pandora's Box (P. Box) név az övé, ezt régi zenésztársaival - "genteman's agreement" - ahogy ő mondta - keretében tisztázta, és az adott szó neki szent.

    2005. augusztus 21-én hajnalban Cserháti István örökre lehunyta szemeit. Ekkor a zenekar éppen egy koncertről tartott hazafelé.

    A zenekar tovább folytatta működését, majd tapasztalva a hazai rockzenei élet kilátástalansá-gát úgy döntöttünk, hogy a Pandora's Box (P. Box) névhez méltó körülmények hiányában nem akarjuk a legendás nevet megalázni és lejáratni azzal, hogy kis klubokba kényszerülve tartsuk életben a formációt, ezért 2006. év végén bejelentettük a zenekar működésének szüne-telését. Az akkori záróbulin fellépett velünk többek között Vikidál Gyula és Szabó István is, utóbbi nem vitatva, hogy a zenekar Pandora's Box (P. Box) nevet használja. Akik ott voltak arra is emlékezhetnek, hogy Vikidál Gyula ígéretet tett a zenekar működésének segítésére.

    Bár a korábbiakhoz mérten kevésbé aktívan működtünk, 2007. és 2008. években Debrecenben sikeres koncertet adott "hazai pályán" a Pandora's Box (P. Box), és számos koncertfelkérést kaptunk ezen időszakban is.

    Kilenc évi folyamatos működést követően, 2009. év elején szereztünk arról tudomást, hogy a zenekar két korábbi tagja, az első két lemezen szereplő Sáfár József és Szabó István mintegy 3 és fél évvel Pityi halála után a jövőben Pandora's Box (P. Box) néven kíván zenekart mű-ködtetni. Minthogy megítélésünk szerint a névhasználat joga erkölcsi és jogi kérdésnek is tekinthető egyszerre, megpróbáltuk a kialakult helyzetet tisztázni velük a színfalak mögött, ami sajnálatos módon eredménytelen maradt. Legfőbb indokuk az volt, hogy mivel a Pandora's Box (P. Box) nevet Cserháti István korábban nem védette le, ezért mint alapítók (?) azt ők jogosultak használni, mi pedig tartózkodjunk a jövőben ettől. Sajnálatosnak és egyben elgondolkodtatónak tartjuk, hogy ezt az igényüket nem Pityi életében jelentették be, hanem akkor formáltak erre jogot, amikor ő már nem tehetett ez ellen semmit. Való igaz, Cserháti István nem védette le a Pandora's Box (P. Box) nevet jogilag, mert bízott korábbi zenésztársai szavában, mint ahogy nem tervezte azt sem, hogy meghal.

    A magunk részéről azonban úgy érezzük, hogy a Pityinek tett ígéretünkhöz híven és a Cserhá-ti-család kérésére és támogatásával minden eszközzel harcolnunk kell a Pandora's Box (P. Box) névért, hogy az utóbbi 9 év munkája ne tűnhessen el nyomtalanul a rockzene színpadá-ról. Ennek érdekében a szükséges jogi lépéseket megtettük és a jövőben is megtesszük. És a fentiek okán tesszük meg, nem más célból, hiszen a magánéletben szerencsére mindegyikünk sikeres pályafutással büszkélkedhet.

    Amit rendkívül sajnálatosnak és elkeserítőnek tartunk, ami miatt mégis rosszul érezzük ma-gunkat a kialakult helyzetet illetően az nem más, minthogy a zenekar rajongói a kialakult helyzettől vélhetően nem tudják majd függetleníteni magukat, és egyik vagy másik, esetleg mindkét formációval szemben ellenérzéseik lesznek, azok tagjaiban csalódnak és merőben hasonló helyzet alakul ki, mint a P. Mobil és a Mobilmánia együttesek esetében. Mi ettől mindig is szerettük volna megóvni a Pandora's Box (P. Box) nevet, de úgy tűnik sikertelenül. Akik jelen helyzetben is kitartanak mellettünk, azoknak nagyon köszönjük a támogatásukat, ez ad erőt a további küzdelemhez és a folytatáshoz. Küzdeni mindig, feladni soha!

    A jövőben meghirdetésre kerülő koncertekről a hivatalos honlapon (www.pbox.hu) mindenkit időben tájékoztatni fogunk, terveink szerint decemberben számos meglepetéssel szolgálunk majd a mellettünk kitartóknak. A hivatalos honlapon nem hirdetett koncerteken a debreceni Pandora's Box (P. Box) tagjai nem vesznek részt, azokon az "újkori" albumok dalai nem lesz-nek hallhatók.

    Köszönetet mondunk mindazoknak, akik jelen helyzetben is kiálltak és kiállnak mellettünk, elsősorban a Cserháti családnak, Csiga Sándornak, Almár Ákosnak, Makunak és Joseynak a segítségükért és támogatásukért!

    S bár nem Pandora's Box (P. Box) néven, de az immár kibékíthetetlen ellentétek ellenére is sok sikert kívánunk a "másik" formációnak és a hozzájuk csatlakozó rajongóknak!


    Barátsággal:


    Kori, Günter, Cézi, Bodó, Krisz
    a debreceni Pandora's Box (P. Box)"
  • JOSEY
    #22
    PANDORA'S BOX ( P.BOX ) KARÁCSONYI KONCERTEK:



    Várunk Mindenkit Sok Szeretettel!
  • JOSEY
    #23
  • JOSEY
    #24
    METAL HAMMER 2009.december-2010. januári szám

    P.BOX : Tűzben égni c videó a METALHAMMER zenei havilap mellékleteként
  • JOSEY
    #25
    Szia Mindenki!

    Az m2-es csatornán december 21-én a 18.20 órakor kezdődő Magyar Rock című adásban benne lesz a P. Box új klippje, a Tűzben égni! El ne mulasszátok! :-)
  • JOSEY
    #26
    P.BOX buli a láthatáron:

    Helyszín: Kiskunfélegyháza, Rocktár
    Időpont: 2010. március 12. péntek
    Vendég: Időgép
    Jegyár:elővételben-1000.-(www.rocktar.hu)
    helyszínen-1400.-