110
  • Darth Sith
    #1
    nah, hát ezt beszoptuk. Csak ne legyen gáz ebből. Sok vírus indult úgy, hogy eleinte csk néhány beteg állat/ember. Eleinte Ázisában is cska 60 valahány beteg volt a kétmilliárdból.. Aztán szépen növekszik. Igaz még így is fele a halálozási arány mint az AIDS-nél, de akkor is dúrva. Nem kéne most európában egy ilyen járvány..
  • EvilDevil
    #2
    A médiának köszönhetően megint pánik lesz, és a sok balfék ember nem mer majd csirkét enni..

    Csak néhány fontos tudnivaló: A madárinfluenzát először 1997-ben lokalizálták... csak akkor még nem csaptak ekkora cécót.

    Csak az kaphatja el aki álltokkal szoros kapcsolatban van, vágóhidak, tenyésztőtelepek dolgozói, és ott is csak akkor ha az alapvető higéniás követelményeket se tartják be.
    A halottak mindegyike igy kapta meg a vírust..


    A boltban vásárolt húz fertőzöttsége teljesen kizárt, de még ha lenne is fertőzött hús 80 fok fölött elpusztul a vírus..

    Tehát egyetek nyugodtan csirkét és más szárnyast, nem kell beijedni a médiahisztéria miatt!!
  • HENCIG
    #3
    Nem tudom, hogy mit kell itt ennyit találgatni!
    Van egy Magyar madártani intézetünk!
    Én legkésőbb március elejére taksáltam az érkezést.A hattyúk nem így gondolták..
    Tévedtem 2 hetet pedig én igen csak alapszinten foglalkoztam a madártannal.
    Szóval Tisztelt szerkesztő! Ha már ide tartozik eme cikk akkor nyilatkoztassanak már valakit a Madrátani intézettől! Évekre visszamenőleg vannak információik a madárvonulásokról. Ebből lehet következtetni, hogy hol és mekkora százalékban jelenhet meg a betegség!
    Köszike!
  • gakoska
    #4
    Evildevil igazad van, de ha esetleg átterjed emberre is, akkkor már nem ilyen jó a helyzet gondolom...
    De hátha nem fog, reménykedjünk.
    Mindenesetre a magyar médiát ismerve sztem pár nap múlva a szupermarketekben fognak rohadni a szárnyasok halomszámra... :D
  • Karez
    #5
    Ez ténleg nagy szívás gyerekek!
    De mint mindíg mi hős magyarok megoldjuk a helyzetet (hisz mi találtuk fel az ellenszerét vagy mit). De ahogy laci bácsi is mondta anno egy reklámba "Tudod fiam mit nem szeretek a legjobban?? A hírkacsát!" Szal nemkell félni nyugodtan ehetünk grillcsirkét egy nemes étteremben,vagy mcchicken-t a mekiben stb.
    De van olyan érzésem a híradó a kókusz és a passzív megint elfogja kanyarítani ezeket és azt fogjzk látni "NE EGYÉL CSIRKÉT A CSIRKE ROSSZ!!!"....szánalom.
    Inkább arra figyelmeztesenek hogy a köv hónapokban ne simogasunk szárnyasokat és kergesükel a galambokat a környékünkről.Nem szeretnék úgy felnőni (16 vok) hogy 4 év múlva karanténban és 1 órás vizsgálat után tehetem ki a lábamat az utcára mert majdnem Magyarország fele fertőzött.
  • MaciBácsi
    #6
    Hehe :) a kolléganőm Nagybaracskai...
    Elküldöm karanténba :D
  • 1hengeresVmotor
    #7
    Van egy struc farm amit lehet hogy ez a vírus miatt fobtönkremenni mert ha lekll vágni az összes struccot akkor csődbemegy az egész sajna
    Mekkora biznisz már a Omninvest Kft.-nek ha kifejleszti a vakcinát?!
  • Kis-Bob
    #8
    Várható volt...
  • sz4bolcs
    #9
    Úgysem szeretem a szárnyasokat, kivéve a sült kacsát párolt káposztával, fácánt... Na mégiscsak szeretem.. :D De inkább egy jó vastag véres szték.. ja hogy a kergemarhakós, száj és körömfájás.. bekaphatja minden madárbetegség, majd adunk nekik zsebkendőket =

    és végezetül
  • sz4bolcs
    #10
    Mert tényleg ROSSZ a szárnyas. Engem egyszer úgy összecsípkedtek :D:D:D
  • Kornan
    #11
    Nemtudom én a médiában sokszor halottam hogy arra biztattak együnk nyugodtan baromfit.Igen valóban először csak azok kapják el akik szoros kapcsolatban vannak a szárnyasokkal,de az evolúciónak köszönhetően kell attól tartani,hogy mutálódik a vírus,én legalábbis ezért egyetértek az intézkedésekkel.Meg a madarakat is meg kell óvni,ha szarnánk az egészre,a világ madárállományának nagyrésze könnyen megfertőződhetne és elpusztulna.Azt pedig nem szeretnénk.
  • sz4bolcs
    #12
    "valóban először csak azok kapják el akik szoros kapcsolatban vannak a szárnyasokkal," - akkor remélem nem tollas a hátam. :D
  • vg
    #13
    Itt a világvége! Legalábbis az RTL KLUB, és a TV2 szerint!
  • Auruma
    #14
    "Mindenesetre a magyar médiát ismerve sztem pár nap múlva a szupermarketekben fognak rohadni a szárnyasok halomszámra"

    A média meglátod pár nap alatt találni fog egy embert, aki már fertőzött a H5N1-el. Csak emberünk még min 20 évet fog élni!

    Megfélemlítenek bennünket (már akit lehet)...
  • Tinman #15
    Példás, ahogy egyből reagáltak a szervek az ügyre.
    És milyen komolyan veszik!
    Nálam ez most nagy piros pötty!
  • assdf
    #16
    nem tudom vki emléxik e még a kergemarhakórra?
    Ez kb. ugyanaz. Felesleges pánikkeltés, madárinfluenza vszinüleg már több száz éve létezik csak nem tudunk róla,sima influenzába évente ennek az 10000szerese hal meg,állatról emberre alig terjed, emberről emberre meg végképp nem,valakik rohadt nagyot kaszánal az egész biznisznen,főleg aki nem birkát és szárnyast tenyészt, na meg a média.
    Fél év mulva pedig azt sem fogja tudni senkise hogy mi az a madárinfluenza,de most a média ugy állitja be mintha itt lenne az apokalipszis. Szval mindenki csak hallgason a józan eszére és ne vegye be ezt a sok sületlenséget a média állit.
  • Tomo15
    #17
    Hát ez nagyon gáz:( Föleg, hogy Egomba járok suliba, és pont a Dunaparton van a suli...Szal a sok hattyú meg madár melett sétálok el minen napBár én már azon sem lepödnék meg, ha ezeket valaki megméregezte volna pánikkeltés céljából.
  • TeDDyRuSh
    #18
    Az is lehet h meglátott téged a szerencsétlen ahogy suliba mész és a látványodtól azonnal szörnyethalt
  • sz4bolcs
    #19
    Sztem pedig ezek a kereskedelmi adók a világvége. :D
    Bár én szimpatizálok velük, főleg, hogy minden hétvégén lassan már csak szárnyast eszem. :)

    Úgy fogunk járni, mint a Támad a mars c. filmben...
    Valaki elenged egy galambot, mi meg sörétessel lövöldözünk rá az ijedtségtől. A festők mostantól nem hattyúkat fognak festeni a tópartra, hanem házi sertést. :D
  • Kumesz
    #20
    Egy nagyobb karambolban többen halnak bele mint eddig madárinfulenzába szóval nem tom....
  • Nyiri
    #21
    Emlekeztek a Kergemarha korra? A szaris media beszaratott mindenkit es tonkrementek a marhatarto gazdak. Hany marha hullott el? 5-10? Nagy fust, panik aztan meg semmi. Most is ez lesz.
  • Ombika
    #22
    Nem is foglalkozom allamvizsgaval kinyffanunk erre fogom legalabb!! :))
  • Adenoma
    #23
    dejó, szerintetek véletlen, hogy pont a kampány idejé történt ez?
  • Pharaoh
    #24
    A media túlzottan felfúja ezt. Ázsiában már évek óta van és alig haltak meg benne,főleg csak azok akik értintkeztek az állatokkal. Most meg ők megkapják a véfőoltást és kész.
  • Pharaoh
    #25
    Nem, Orbán meg Gyurcsány betört egy laborba és injekciós tüvel oltotta be a madarakba a vírust.
  • gordonmail
    #26
    LoL
  • Cat #27
    ne zavartasson, hogy kb. 2004 elején indult el a távol keletről, és már fél éve, tavaly ősszel is épp hogy nem ért el idáig (csak a duna deltáig).
  • AgentKis
    #28
    Ennek a kérdésnek picit összeesküvéselmélet íze van...
  • mesor
    #29
    Madárinfluenza régen is volt csak nem tudtak róla az emberek illetve nem így hívták. Az más dolog hogy a spanyolnátha is ebből a törzsből mutálódott aminek sajna tudjuk mi volt a következménye. Ennek ellenére én is azt gondolom hogy nagyobb a dolognak a füstje mint a lángja. SZVSZ az oltóanyag már réges régen ott csücsül valamelyik laborban csak várják, hogy az emberek tömegesen megijedjenek és rohanjon beoltatni magát mindenki. Akkor piacra dobják az oltást és a gyógyszergyártók nagyot kaszálnak.
  • Kumesz
    #30
    Én is náthás vagyok!Szóval rettegjetek!!!
  • Sir Quno Jedi
    #31
    Én a kergemarhakór idején főleg marhát fogyaszottam, mióta madárinfluenzapánik van, azóta meg szárnyasokat. Főleg csirkét, tyúkot, meg pulykát, de kakast is. Felőlem kelthetik a pánikot kedvükre, engem ne nézzenek hülyének!

    Mellesleg a saláta meg sugárzik és teli van mezőgazasági és ipari mérgekkel, szal. ha már választani lehet inkább egy jó szaftos rántott csirke... :D

    Jah, ha már összesküvés én a VEGÁSOKRA tippelek, hogy a jó Isten akárhová tenné már őket! :DDD
  • fonak
    #32
    Ha jól értem, azért van a felhajtás, mert ez egy igen halálos törzs, 50% körül van a halálozási arány. Ha pedig megjelenik az emberről emberre terjedő mutáció, akkor annak elég komoly következményei lesznek. Aki olvasta Stephen King Végítélet c. könyvét (vagy látta a filmet), az sejtheti mire gondolok... Ha annyira durva nem is lesz, de képzeljetek el egy járványt, amibe az emberiség 40-70%-a el fog pusztulni. Ez azzal is jár, hogy összeomlik a világgazdaság, a közlekedés, az államok megroggyannak, anarchia és káosz mindenfelé... Talán rá is fér már a világra egy ilyen. :] Bár nem kívánom...
  • Sir Quno Jedi
    #33
    Namármost az erős immunrendszerűek túlélési esélyei nagyobbak, így főleg a gyermekekre és idősebbekre veszélyes ez is. A gyerekeket lehet pár év alatt pótolni egy megfelelő születésszabályozással, a lakosság előregedése meg amúgy is globális probléma. A fejlett országokban a gazdagokat úgyis megmenti az orvostudomány, hogy a szegények közül meg hány milliárd hal meg, az senkit sem zavar odafent. Amíg marad annyi ember, hogy jól el lehessen nyomni őket, addig a vezetők számára ez sosem lesz igazán égető probléma... Ezvan.
  • duke
    #34
    "dejó, szerintetek véletlen, hogy pont a kampány idejé történt ez?"
    Gyanus.Es gyurcsany majd a haza megmentojekent fog tetszelegni.Csak amerikat masoljak,ott is ugye minden valasztaskor meg kell tamadni,valamilyen jelentektelen kis tavoli orszagot,hogy az aktualis elnok demonstralja a hatalmat.Nekunk nem telik haborura,de itt vanak ezek nathas csirkek.De ahogy hallom kihuztak feriba alol szonyeget,mert nem talaltak a madarakban virust,csak valamilyen belfertozestol nyultak ki.
  • roliika
    #35
  • roliika
    #36
    Zalaegerszegi vagyok. De gondolom így nem mond semmit a dolog+ hogy miért mondtam. Azért, mert nálunk van a Zala Baromfi is. 190 embert rúgnak ki most. Nem kell már most senkinek semmilyen szárnyas! A Tescoban 260Ft 1kg csirke. Ezt nagyon szánalmasnak érzem,tekintve, hogy nem sok ember eszik csirke szusit, és ha az ősszes fertőzött lenne, nem hogy 80 de 50 fokot sem bírnak ki a fehérjék vgyis a vírus alkotóelemei! 43 fokon kicsapódnak. Tehát aki nyersen eszi annak+úgy kell./Ez kicsit köcsög megjegyzés volt tudom/.
  • roliika
    #37
    Ja hát az biztos hogy ez ritka dolog mint a fehér Zorró...
  • Ma2ska
    #38
    Nekem sima náthám van, bár kicsit furcsa , ha kilépek az ajtón mindig el akarok repülni dél felé a többiek után...
  • Vegas
    #39
    Mosmeg azt mondta a hiradó h nem is abban pusztultak el hanem valami másban ://
  • Prof William
    #40
    Én is erre gondoltam... Az lenne az igazi kampányfogás, ha maga Gyurcsány fedezné fel az ellenszert is. :)

    Kicsit felfújják amúgy.