38
  • k0zi
    #1
    Nyertünk egy kis időt, de JUHÉÉÉÉ :D
  • testerlnx
    #2
    Jaja :)
  • Darth Sith
    #3
    nah, végre valami eredmény.
  • Dikkma
    #4
    rulz!
  • Dikkma
    #5
    Féreg herczog edit, nálunk meg lehet tömni egy pár zsebet, de Európában inkább az eszükre hallgatnak!
  • akyyy
    #6
    ez most mire jó?
  • Zedas
    #7
    Én az öröm mellett a cikkhez is gratulálnék. Jól összeszedett anyag és ráadásul pártatlan is. Gratula.
  • pemga
    #8
    e örö, e bódottá
  • Noffir
    #9
    Én azt nem értem, amit az innovációról papolnak. Se füle, se farka az egésznek. Egy cég levédeti pl. a bevásárlókosarat és mindenki aki ezt használni akarja köteles licencet vásárolni tőle. Ez hogy is fogja elősegíteni az innovációt? Úgy, hogy több pénze lesz a cégnek akié a szabadalom? Szerintem ez pont hogy hátráltatja a fejlődést, hiszen ha én biztonságban érzem magam, akkor minek pedáloznék új és újabb célok felé? "Jó az, ami van, ebből is megvan a betevő cash!" Fejleszt a franc, ha anélkül is profitot termel.
  • dshk
    #10
    "Henning Kagermann, az SAP elnökségének vezetője, aki szerint csak úgy tudnának konkurálni és lépést tartani az ázsiai és az amerikai versenytársaikkal, ha a globális világban ugyanolyan feltételek mellett védhetnék meg az ötleteiket."

    Az SAP-s talán nem aludta ki magát, és azért beszél hülyeségeket. Az SAP globális cég, és pont ugyanúgy szabadalmaztathat az USA-ban vagy Ázsiában mint az USA és ázsiai cégek, és pont ugyanannyira nem szabadalmaztathat Európában mint bármely más cég, legyen az ázsiai vagy amerikai. Semmivel sincs több vagy kevesebb joga, ugyanúgy beadhat párezer semmit nem érő fals szabdalmat és kiszipolyozhatja a kicsiket - az USA-ban.
  • dshk
    #11
    A Microsoft Word-os példa azért viccesen együgyű, ez tényleg elhangzott valahol? Mégcsak közel sem a Microsoft volt az első aki szövegszerkesztőt csinált.
  • JeD
    #12
    Gratulálok az Európai Parlamentnek a döntésért. Azt hiszem egy ideig fellélegezhetünk.

    Mondjuk a jelenlegi döntés nagy arányban a Tanácsnak és a Bizottságnak köszönhető. Remelém ők is fogták az üzenetet, és ezután nem tartják a markukat és keménykednek, hanem felelős(ebb) döntéseket hoznak.

    Egy egységes álláspontra viszont mindenképpen szükség lenne, de remélem e döntés után már értelmesen lehet tárgyalni róla.
  • echo
    #13
    Hát ez kellemes meglepetés.
  • startmenu
    #14
    JAJA. GRAT !!! Szóval akkor folytathatom a programozást Talán akkor mégsem kell biológusnak tanulnom pár éven belül
  • pemga
    #15
    Két ellentétes folyamatról (és gondolkodásról) van szó.

    Az egyik okoskodás: ha én egy cég vagyok, és nincs semmi korlátja annak, hogy megvédjem a sok pénzen évek alatt kifejlesztett valamimet, akkor tulajdonképpen minek is fejlesszek. Semmi értelme, egy perc alatt lenyúlja valaki, és mivel neki nem kell a kutatást kifizetnie, olcsóbban kínálhatja. Tehát én kifejlesztem, más meg lenyúlja a hasznomat. (Pl. egy gyógyszer kifejlesztése, pláne engedélyeztetése irdatlan pénzösszeg). Ez alapján tehát a licenszelés növeli az innovációt.

    Másik oldalról: ha mindenki minden hülyeséget lelicenszel, akkor azt más nem is találhatja ki, pontosabban nem is használhatja, tehát a "köz" szempontjából káros, hiszen aki először levédet valamit, az monopóliumot élvez rajta, annyit kérhet érte amennyit csak akar (legalábbis amennyit hajlandóak érte fizetni), ez tehát nem piaci árat eredményez. (A fenti gyógyszeresnek az ellenpéldája, hogy US-ben kutatóorvosok külön szervezetet alapítottak csak azért, hogy ha felfedeznek valami új baktériumtörzset, akármit, akkor még a gyógyszergyártók előtt azonnal levédethesség, csak azért, hogy ne ők védjék le; és kb. nyilvános felhasználást biztosítanak hozzájuk. (Nem a bacikhoz, a doksikhoz :)).

    A jog próbál a kettő között valamiféle egyensúlyt létesíteni változó sikerrel. Pl. van ahol időkorlátosak a licenszek: levédetheted, de pár év után bárki felhasználhatja. (Emiatt van pl. az is, hogy a zenék, könyvek jogdíja is lejár 50-70 év alatt.)

    Ezt a hagyományos ellentétes értékpárt kavarja meg erőteljesen az, hogy sw-nál jelenleg leginkább _ötletek_-ről van szó, nem évek hosszú kísérletezéseiről; hanem a legtöbb esetben kézenfekvő, vagy már régóta elterjedt ötletekről, aminek az eredetét már senki nem is tudja. Arról nem is szólva, hogy a közösség is olyan, hogy inkább megosztják egymással az ötleteiket, mert így mindketten hasznosíthatják. (Ami végül is a felhasználóknak jó.)
  • lamase
    #16
    neked semmire
  • dshk
    #17
    Utólag már vicces: Microsoft és társai küldtek egy pár kisvállalatot a parlamenti képviselőkhöz, hogy úgy tűnjön a kis és középvállalatok is szeretnék a szoftverszabadalmakat, nemcsak a multik. Csakhogy kettő ilyen "kis"cégről is kiderült, hogy magas beosztású Microsoft alkalmazottak vannak a vezetőségükben...

    A nem vicces az, hogy még a legutóbbi bizottsági ülésen is sikerült átvágniuk ezzel több képviselőt.
  • NEXUS6
    #18
    Vidám bírkabőr!!!!!!!!!!!;)
    (juhéj)

    Csatlakozom az elöttem szólókhoz, végül is minden lényegeset elmondtak.

    Igaza volt az emeszpés csajnak, mostmár télleg egy digitális világban élünk. De abban tévedett hogy erre ugyan azoknak a szabályoknak kell érvényesülnie mint a régiben!

    Ha egy szoftvercég nem a folyamatos innovációból akar megélkni, hanem abból hogy sikerül egy két olyan ötletet levédetnie,amit talán nem is ők találtak ki, az kerüljön már egy kicsit nehéz helyzetbe! Nem azt kell nézni, hogy engem lemásolnak és akkor mi lesz, hanem hogy én másolhatok le akármit. A szoftver nem egyetlen jó ötletnek a megvalósítása, a szoftver a világon a legbonyolultabb emberi alkotás, ami más emberek már elöttünk kitalált alkotásaira épül. Had ne keljen már minden cégnek a kőbaltától kezdenie, ha versenyképes akar maradni.
    Had lehessen az az első a piacon, aki a legjobb kódot tudja kihozni, és ne az aki a sok pénzével a legtöbb szabadalmat tudja levédetni!

    "Amint azonban arra a Financial Times Deutschland nevű gazdasági lap rámutatott, az elutasítás egyúttal azonban azt is jelenti, hogy az európai ipar nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen az olyan európai konszernek, mint amilyen például az SAP, a Philips vagy a Nokia a jövőben is nehéz helyzetben lesznek amikor arról lesz szó, hogy megvédjék az ötleteiket vagy megoldásaikat. "

    LOL
    Mennyenek ám el valahova!
    Most vettem egy fejhallgatót a nagy európai filipsztől, és mi volt ráírva, na ..., na ...?

    Pontosan! MÉDINCSÁJNA!
    Ennyit az európai érdekek/munkahelyek/emberek védelméről!

    multik, egymás ellen játszák ki a dolgozót, ha valami eus országot drágálnak rögtön húznak melegebb éghajlatra, ahol töredék pénzért is dolgoznak az emberek.
    Azt meg felejtsd el hogy egy ilyen cégnél valaki is a te érdekeidet képviseli (szakszervezet) legyél szalagmellett dolgozó munkás, vagy programozó.
  • threeman
    #19
    Jól döntöttek
  • Andris
    #20
    Pedig jók lennének a szoftverszabadalmak, csak más formában. Szerencsére nem fogadták el így, de ha változtatnának rajta mondjuk úgy hogy: csak a hatályba lépés után kitalált dolgokat lehessen levédetni, akkor már hasznos is lehetne akár.

    Sokkal logikusabb lenne, és nem lenne olyan gond, hogy valaki levédeti a Progress bar-t vagy a "for ciklust" ami már mindenhol megtalálható. Elvégre a kereket sem lehet levédni mivel többezer éves találmány...
  • dshk
    #21
    ez így édeskevés módosításnak. Egy új autótípushoz képest egy szofter nagyságrendekkel több "alkatrészből" áll, kifejlesztése ennek ellenére nagyságrendekkel olcsóbb. Ez azért lehetséges mert a szoftver alkatrészek tiszta matematikai jellegű konstrukciók, nincs pl. anyagfáradás, pontatlan megmunkálás stb.

    Az a szabadalmi rendszer ami kiválóan működik autóra, az a végletesen eltérő arányok miatt hasznavehetetlen szoftverekre.
  • benczurzs
    #22
    Yes!!
  • Gemnon
    #23
    Van Isten.
  • Scintillation
    #24
    Andris:
    http://www.newscientist.com/article.ns?id=dn965&print=true

    Az EPO eddig kb. 30000 szabadalmat jegyzett be. Sok esetben utolag derul ki, hogy a levedett szabadalom mar korabban fel lett talalva. Ha sikerul is bebizonyitani az igazat az eredeti feltalalonak, a pereskedes alatt szepen csodbe megy, vagy jelentos piacot veszit. A szabadalmak nagy resze homalyos eredetu, s ma sokan hasznaljak.
    IMHO csak egy kis idot nyertunk.
  • Gemnon
    #25
    E szerint valaki bort iszik és vizet prédikál. (Vagy csak félrenyomta a gombot szerencsére)
  • Pintyőke
    #26
    IGEN IGEN IGEN!!!! Multi diktatorok meg bekaphatjak!
  • Laci73
    #27
    A nyomás hatására meghátrált az EU - és az aknamunkát végző multi-érdekkör. Bevallom, nem hittem volna. Ez valóban jó hír. Most már csak arra kell úgyelni, nehogy apránként fogadtassák el a tervezetet.
  • Frank99
    #28
    az elmúlt időszak cikkjeit olvasva hihetetlen, ránéztem a naptárra, azt hittem ápr.1-van....

    mégis gondolkoznak emberek?
  • smv
    #29
    Gyapjú!
  • smv
    #30
    Akarom mondani juhéj!
  • haxoror
    #31
    "eszögezte, hogy versenyképességének növelése érdekében az EU-nak meg kell tudnia védeni az ott létrehozott tudást, ennek elsődleges piaci eszköze pedig a szabadalom."

    Ez a herczog edit egy darab szar, az EU-nak nem a létrehozott tudást kell védenie és ilyen fasságokon élősködnie mint pl onlájn bevásárlókocsi szabadalma hanem a meglévő tudást kell elavultá tennie FEJLESZTÉSSEL!
  • M2 #32
    Kíváncsi vagyok, mikor kerül napirendre újra, mert a lobbi nem áll meg.

    Ocsmány a multik viselkedése: ha már csak egyetlen fa maradna a földön, azt is kivágnák, hogy megsüthessék saját pecsenyéjüket.

    Szerencsére az európai ember előrelátóbb és nem olyan megvezethető, mint a nagy tömegek odaát. Köszönet a tiltakozóknak!
  • M2 #33
    Szoftvereknél 99% az eddig kifejlesztett dolgok használata és 1% (vagy még annyi se) az új ötlet ami tényleges innovációt takar.

    Ezek szerint - ha egy idő után minden le lenne védve - egy fejlesztésben 1 óra szakemberi munkára jutna 99 óra ügyvédi/ügyintézői munka.

    Nem tudom mit szólnának a megrendelőim, ha közölném velük, hogy sorry de holnaptól 100-soros áron kell dolgoznom...
  • pemga
    #34
    /Douglas Adams/
    - Na és honnan lesz pénzünk - mondta Ford -, ha egyszer senki se termel semmit? A pénz, mint tudja, nem a fán terem!
    - Ha volna szabad talán folytatnom. . .
    Ford csüggedten bólintott.
    - Köszönöm. Nos, minthogy néhány hete elhatároztuk, hogy a falevelet, ezentúl törvényes fizetõeszköznek fogadjuk el, természetesen valamennyien borzasztó gazdagok lettünk.
    Ford hitetlenkedve nézte a tömeget, amint erre helyeselve felmordul, és kapzsin babrálni kezdi a futószerelésekben rejlõ levélkötegeket.
    - Ugyanakkor - folytatta az igazgatósági tanácsadó - fellépett egy kisebb probléma is az inflációval, ami épp a levelek könnyû beszerezhetõségével függ össze. Ennek az lett a következménye, hogy a jelenlegi árszínvonalon, tudomásom szerint, nagyjából háromhektárnyi lombos erdõ reprezentál egy vagon bikkmakknak megfelelõ értéket.
    A tömeg nyugtalanul felmorajlott. Az igazgatósági tanácsadó csendre intette õket.
    - A problémát megkerülendõ - folytatta - , oda kívánunk hatni, hogy a levelek jelentõsen felértékelésre kerüljenek. Ezért széles körû lombtalanítási akciót foganatosítunk, mélynek során. . . ööö. . . az összes erdõt elégetjük.
  • GABOR16
    #35
    Ez jó hír.
    A cikkhez, meg grat
  • h4x0r
    #36
    :)
  • MrImy
    #37
    M2 válaszából arra engedek következtetni, hogy a szoftverszabadalom tkp. nem más, mint egy eszköz a nagyok kezében, amivel egymás ellen, ill. a kicsik felszámolásával élhetnének a piacon. Valóban rendesen megdrágítaná a szoftvereket és valszleg eltűnnének az egyedi szoftverek.
    Valójában a szoftver legtöbb esetben nem más, mint a világ eseméyeinek számítógépre történő "lemásolása". pl webshop = bolt, messenger = képeslap/levél, helyesírásellenörző = nyelvész(-munkája), az összes szimulátor, stb.
    Tulajdonképpen mi értelme van ennek? mi értelme van olyasmit szabadlamztatni, mely egy más dolgonak a meglététől függ.
    Néha elgondolkodom, hogy esetleg szabadalmaztatnám a kézfogást, ez is fogalom, éppoly megfoghatatlan, mint egy szoftver.
    Ha Einstein szabadalmaztatott volna, akkor most egyedül ő csinálhatna atombombát ill. nukleáris erőművet.
  • VaZso
    #38
    Én is gratulálok a cikkhez.

    Ez a szoftverszabadalmi elgondolás elég fura egy dolog.

    Az írott médiában sem szabadalmazhatják mondjuk a cikkek mellé rendelt képeket, vagy az újságokban megjelenõ hirdetések lehetõségét, az oldalszámozást, vagy a fõcímeket, netalántán grafikonokat -- vagy igen?

    Tény, ha az ember valóban új ötlettel áll elõ, joggal várja, hogy a befektetett energia ne vesszen kárba. Pl. egy adott rendszeren kommunikáló célhardverhez kapcsolódó program, ami egy egységet képez ne legyen lemásolható.
    (Úgy sem, hogy mondjuk mások változtatnak a kommunikáció módján, a célhardveren és új programot írnak hozzá, de a felhasználási cél ugyanaz - tehát az ötletet ne másolhassák!)

    De mi az, ami valóban új ötlet, és hol kezdõdik a spekuláció?

    Ha egy piktogrammot szeretnének levédeni, az már szerintem az. (bevásárlókosár)

    Különösen olyan dolgokat ne lehessen levédetni, amik már régebben is léteztek (ne tudják más régebbi ötletét ellopni), kérdés, hogy ezt hogyan bizonyítom?

    --- Más kérdés, hogy tudomásom van olyan szabadalomról, amit a termék kifejlesztése után elloptak, gyakorlatilag kis idõeltéréssel két szabadalmat fogadtak el ugyanarról a termékrõl, amit a mai napig illetéktelenek jópénzért árulnak. A termék kifejlesztõje pedig gyakorlatilag emiatt már a temetõben nyugszik...... ---

    De az elõbbi szoftverhez tartozott egy célharver. Ha most én levédetek mondjuk egy fejlesztõkörnyezetet (pl. Visual Basic), akkor már pl. Visual C++ vagy Delphi porondra sem léphet. Márpedig akkor az elõbbi cég gyakorlatilag "monopol" helyzetbe kerül.

    Szóval tisztán szoftveres környezetben gyõzzön a jobbik, hadd legyen meg a fejlesztõknek a szabadsága, ne 8 ügyvéd mellett kelljen félniük, hogy mégis sértenek egy apró szabadalmat. (Amint már ezt többen leírták.)

    Nem utolsó sorban pedig hadd fejlõdjenek az ingyenes programok is és ne attól kelljen félni, hogy melyik ötletüket mikor szabadalmaztatja valaki más.