12867
WTCC BTCC STCC
DTM ETRC ETRC
  • Laffite
    #1
    Üdvözlök Mindenkit!

    Valószínűnek tartom, hogy nem sokan ismerik még ezt a kategóriát, annál is inkább, mert 2004-ig ETCC néven volt ismert, vagy Túraautó Európabajnokságként rendeztek futamokat, amit az Eurosport közvetített 10 hétvégén keresztül több más versenykategória között. Ez a bajnokság idéntől világbajnoksággá bővült és a korábbi három gyári csapat helyett már hét gyári team versenyez majd az elsőségért, így tehát a SEAT, az Alfa Romeo és a BMW mellett a Honda, a Ford, a Chevrolet és a kínai (!!!) Brilliance méri majd össze a tudását.
  • Laffite
    #2
    A 2005-ös WTCC versenynaptár:

    Április 10: Monza (ITALY)
    Május 1: Magny-Cours (FRANCE)
    Május 15: Silverstone (UK)
    Május 29: Brno (CZE REPUBLIC)
    Június 26: Puebla (MEXICO)
    Július 30: Spa-Francorchamps (BELGIUM)
    Augusztus 28: Oschersleben (GERMANY)
    Szeptember 18: Istanbul (TURKEY)
    Október 2: Valencia (SPAIN)
    November 20: Macau (CHINA)
  • Laffite
    #3
    Mindegyik verseny 2 külön 50-50 km-es futamból áll, melyeken a gyári csapatokkkal együtt kiscsapatok is indulhatnak (mint eddig is), na persze sokkal kisebb költségvetéssel és némileg kevesebb lehetőséggel is.

    A 2005-ös idényben nagyjából majd velük találkozhatunk:
  • Laffite
    #4
    Sokak szerint az év meglepetéscsapata a Chevrolet lesz, már annál is inkább, mert szerződtettek egy korábbi DTM bajnokot, forma-1es versenyzőt, az olasz Nicola Larinit, aki mindent tud a szakágról, illetve a francia Alain Menut, aki meg az egyik legkeményebb bajnokságban, Angliában volt a legnagyobb ász.
  • Laffite
    #5
    Az esélyegyenlőség szempontjából továbbra is élni fog a hendikep rendszer, vagyis:

    az első helyezett a következő futamon kénytelen cipelni +40 kg-ot.
    -a második +30-at
    -a harmadik +20-at
    -a negyedik +10-et
    -az ötödik semennyit
    -a hatodik már 5 kg-mal könnyebb lehet az előírtnál
    -a hetedik már -10 kg
    -a nyolcadik már -15 kg
    -a kilencediktől lefele pedig mindenki -20 kg-mal indulhat.
  • b-type
    #6
    jó ez a topic. :) be is raktam a kedvencek közé.
    sztem is nagyon jó lesz a Chevrolet, remélem a Seat is folytatja a feljövetelét.
    már tavaly is jók voltak (pl. Spa), csak versenyen nem tudtak összedolgozni sajnos.
  • Seaweed
    #7
    www.fiawtcc.com
  • forzajuve
    #8
    ez nem Chevrolet, hanem Daewoolet
  • Laffite
    #9
    örülök, már kezdtem aggódni, hogy csak magamban társaloghatok... :)
    tavaly én is a seatnak szurkoltam, pontosabban mindig nekik szurkolok - már amióta indulnak egyáltalán.
    tavaly sem voltak már rosszak, egy versenyt sikerült is megnyerniük, de az autó sajnos kicsit még lomhán mozgott, leginkább a rajtoknál és a kigyorsításoknál.
    na de majd idén!
    +nagyon kíváncsi leszek a kínai technikára, nekem egyelőre semmit nem mond ez a Brilliance név, még a végén megviccelnék a nagy világmárkákat...
  • Laffite
    #10
    abszolút igazad van, bár ilyen téren akkor már pl a seat és az alfa sem teljesen önálló cég, de szerintem ez csak részletkérdés... ha beégnek, lehet hogy leragasztják a mostani nevet és kiírják vissza a daewoot :)
  • b-type
    #11
    a tavalyi év nagyon jó volt!
    viszont a végén így járni Müller-éknek! főleg persze Dirk-nek, pffff
    nem mintha Priaulx nem érdemelte volna meg a címet, de asztem már lefutott dolog lesz Dirk Muller-nek, erre ezt a pechet. :)
    és még a betlije után is ha 1 ponttal többet tud menteni azzal a rom autóval, akkor most ő a bajnok. :))
    az külön tetszett egyébbként, hogy a Spa- futamot követően (ahol 1-2 hely lett az ővék mindkét futamon) kis pihenés, és már ültek is be a BMW M3 GTR-be és irány a Spa-i 24h-s.
    és az összetett 6. hely. Ez igen.

  • Laffite
    #12
    hja, bizony! de a legnagyobb beégés szerintem alfáéknál volt tavaly, hisz nem egyszer saját magukat végezték ki a pályán... aztán persze már mindenki segítette volna tarquini-t pontokat szerezni, csak addigra kicsit elúszott az összetett... de a végjáték iszonyat érdekes volt, csak kár hogy mindössze tíz versenyhétvége van, 15-18 simán beleférne!
  • Laffite
    #13
    ...és ez volt tavaly a legnagyobb tömegbukfenc európai versenypályán, az is biztos... így a fotó alapján nem nagyon jön át, mert csak zanardi gépe látszik, de néhány gép erősen odalett...
  • Laffite
    #14
    ...amúgy több száz jó minőségű fotó a tavalyi szezonról itt:
    (remélem többeknek kedvet csinálnak majd 2005-re és egyre többen nézzük majd ezt a sorozatot!)
    2004-es fotók
  • Laffite
    #15
    hja, és aki nem nagyon érti, hogy mit hadoválunk itt az összetettbeli izgalmakról, azoknak itt a tavalyi végeredmény, ami önmagáért beszél, szerintem ezidáig ilyen nem nagyon volt autósportban, mindenesetre nem sumáheri a küzdelem, ez valós csata volt és gigászi...

    2004-es végeredmény
  • b-type
    #16
    láttam is :)..mármint tv-n.
    ez azt hiszem Imola-ban volt, eredmények alapján nehéz tippelni, mert sajnos Zanardi, meg Tavano se sok pontot szerzett.
    ahoz képest pl. hogy asszem Donnington-ra hozták a Honda Accord-ot, csak szerzett vele Imola-ban 3 pontot Balzan..
  • Laffite
    #17
    te 5:46-kor keltél, vagy csak utána feküdtél le...? tulajdonképpen mindegy, mindkettő tiszteletreméltó teljesítmény :)

    amit én nem értek, az a peugeot visszavonulása.
    tavaly behozták kísérletképpen ezt a 307 gti-t, amivel magnussen és sardelli is küzdött, de idénre már nem neveztek, bár mondjuk a tavalyi eredményeik sem voltak eget rengetőek, lehet hogy ezért vonultak ki...
  • Laffite
    #18
    zanardinak pedig én is szurkoltam, de sajnos ez a pontrendszer nem kedvezett a kiscsapatoknak, hisz csak az első nyolc szerzett pontot és eleve 9 gyári autó volt... idén meg sajnos még nehezebb lesz előre kerülniük, de bízom benne, hogy változik majd a pontrendszer, de ha mégsem, akkor meg még mindig ott vannak a + és - súlyok.

    na persze ha a hét gyári teamet nézzük, azok már kiteszik több mint a mezőny felét, így lesz vagy 30-35 autó, legalábbis remélem, és akkor még az eddiginél is látványosabb lesz a széria!
    előbb vagy utóbb verve lesz a f-1! :)
  • b-type
    #19
    már verve van. :)
    nálam. :D
    a Peugeot, Ford, Honda Civic Type-R um. sikertelenségét én a kasztni milyenségével magyaráztam egy időben magamnak, meg a rövid(rövidebb) tengelytávval, aztán a Motors tv-n láttam pár British Touring Cars futamot, és be kell lássam hogy nem.
    valszeg erősebb a mezőny, és hát az Alfa, Bmw-k eléggé viszik a pontokat...kivéve ha egymást lökik :)
    Matt Neil:
  • Laffite
    #20
    az f-1 már nálam is verve van, elég régóta, csak hát mit kezdjen az ember az olyan fanatikusokkal, akiknek mindegy, hogy mit néznek, csak piros autója legyen és mindig ő győzzön... mindegy, nem is bosszantom magam.

    pár éve az eurosport adta a btcc futamokat is, aztán meg már csak összefoglalók voltak, utána meg már az se :( pedig az egy hallatlan kemény bajnokság, folyamatos lökdösődésekkel, előzésekkel, és simán alázták a sokkal erősebb autókat felvonultató, de kicsit uncsi dtm-et is.
  • Laffite
    #21
    Amúgy idén sokkal nagyobb küzdelem lesz a pontokért, mert mégiscsak 7 gyári csapat lesz. Én csak abban bízom, hogy mindenkinek jut is marad is, aztán év végén nem megy el a kedve egyik gyárnak sem, sőt talán még visszajön mondjuk a peugeot is, de örülnék még pár autógyárnak, na meg sztárpilótáknak, hogy mondjuk az átlagemberek figyelmét is fel lehessen kelteni.

    Most például Le Mans-ba már visszatér Alain Prost egy Audival... Pár régi nagymenőt el tudnák képzelni WTCC-ben, de például már Rossi is pedzegette, hogy neki ez jobban feküdne egy Alfával, mintsem a F-1 egy Ferrarival... No Comment :)
  • bodesz
    #22
    LOL 1.re asszittem hogy World Trade City Center a WTCC de 2mp re rájöttem hogy nem is
  • b-type
    #23
    hát a társítás a sport fórumhoz, kissé morbid lenne. (gondolok itt a magasugrásra pl.)
    szal nem :)
  • PLackó
    #24
    én is :P
  • Laffite
    #25
    hja, most hogy mondod, jogos a felvetés, a "Nemzetközi Túraautó VB" jobb lett volna névnek, bár laikusoknak a "túra" szóról is tök más jut az eszükbe...

    de én azért bízom benne, hogy akiket a sorozat majd érdekel, azok előbb vagy utóbb idetalálnak, szerencsére idénykezdésig van egy kis időnk összeverbuválni még néhány fanatikust.
  • Laffite
    #26
    íme a kínai csapat gépe 2005-re
    én azért kíváncsi lennék a csapat állami támogatásának mértékére, de ahogy a gép festésén a hatalmas csillagokat elnézem, hát nem lesznek anyagi gondjaik...
  • b-type
    #27
    alapvetően nem rossz kiállású autó csak az orrkiképzésről vannak gázos érzéseim.
    Meg hát több hátsókerekes kellene... sőt milyen jó lenne újra összkerekes konstrukciókat látni...szépen bonyolítaná a mezőnyt. :)
  • Kit--Kat
    #28
    szvsz kicsi lancia koppintása van
    nev 1ként nincs??:)
  • Laffite
    #29
    Mit jelenthet kínaiul a Zhonghua...? Biztos valami hülye komcsi nevet adtak neki, úgy szokott az lenni.
  • Laffite
    #30
    némi info:
    A 2005-ben először kiírt World Touring Car Championship legelső tesztelései Monzában lesznek március 22-23-án, ahol remélhetőleg már sokat megtudhatunk az induló csapatok erőviszonyairól. A 20 futamos bajnokság első 2 versenyét szintén itt rendezik Április 10-én.
  • b-type
    #31
    Tesztelnek a srácok...indulhatna már! :)
    hiv. oldal...
  • Laffite
    #32
    Na igen... Mondjuk leghamarabb a nascarosok indulnak neki, az már csak alig egy hónap, de a WTCC még sajnos majdnem három :(

    Ami engem jobban bosszant, hogy elég nehéz információkhoz hosszájutni, de majd én is erősen keresgélek, aztán ha lesz valami eredmény kirakom ide a linkeket és lehet bookmarkolni.
  • Laffite
    #33
    sok dolgot még nem lehetett kideríteni a 2005-ös szezonról, a legtöbb helyen még nem döntötték el kik lesznek a versenyzők, de amit eddig lehet tudni, azt máris írom...
  • Laffite
    #34
    AutoDelta Squadra Corse (ITA) - Alfa Romeo 156 GTA


    már biztos a 4 versenyző:
    Gabriele Tarquini (ITA)
    Augusto Farfus jr. (BRA)
    James Thompson (GBR)
    Salvatore Tavano (ITA)

    (Fabrizio Giovanardi jövőre már állítólag a FIA GT bajnokságban indul majd)
  • b-type
    #35
    thx az infót.
    AutoDelta Squadra Corse:
    ?
    még a régi kasztnival mennek?
  • Laffite
    #36
    BMW Team Deutschland (Schnitzer Motorsport) (GER)
    BMW 320i

    már biztos:
    Jörg Müller (GER)
    Dirk Müller (GER)
  • Laffite
    #37
    ezt még egyelőre nem tudom, de valószínűleg nem építenek teljesen új autót, csak kisebb változtatások lesznek.
    persze semmi sem biztos...
  • Laffite
    #38
    BMW Team Italy-Spain (Ravaglia Motorsport) (ITA)
    BMW 320i
    már biztos:
    Alessandro Zanardi (ITA)
    Antonio García (ESP)
  • Laffite
    #39
    BMW Team Great Britain (RBM Team) (BEL)
    BMW 320i
    már biztos:
    Andy Priaulx (GBR)
  • b-type
    #40
    ejhh, de jók is ezek a képek..