121
tudomány, technika
  • nemcsakfeel
    #2
    vajon mitől fejlődik ez az entitás, és hogy kerül bele a hétköznapi élet minden pontjába?
  • Dichter
    #6
    a tudomány egy jó dolog, könnyebbé teszi az életünket, csak tudni kell, hol a határ (klónozás pl)

    Képzeljük csak el, hol lennénk ma elektromosság, meg ilyenek nélkül. Sehol.
  • John McLane
    #10
    Spektrumon volt a múlt héten egy érdekes műsor. Arkhimédész munkáiról szólt. Történt ugyanis, hogy a halála után természetesen lemásolták a munkáit. De sajnos jött a Római Birodalom bukása, és a középkor kezdetével az ókori kultúra, tudomány elfelejtődött. Konstantinápolyba került az egyik ilyen másolt kézirat ahol, egy elmés másoló szerzetes, kihalványította a görög szöveget, 90 fokkal elfordította a lapot és vallásos szöveget másolt rá(köszönjük mester), ugyanis híján voltak a papírosnak akkoriban. Szóval ez a könyv a Konstantinápolyi könyvtárban porosodott egészen az 1910es évekig amikor is egy fiatalember rábukkant, jónéhányn lapot lefotózott belőle, és le is fordított néhány oldalt. Rájöttek, hogy ez olyan lelet amely még soha nem bukkant elő. De a történelem ismét közbeszólt, kitört az első világháború. A kézirat évtizedekre eltűnt, aztán a 80-as 90-es években újra előbukkant egy francia családnál. A tulajdonos nagyapja ugyanis műgyűjtő volt, és valami piacon jutott hozzá, persze fogalma sem volt, hogy micsoda kincset szerzett. Lényeg az, hogy napjainkra előkerült, habár borzalmas állapontban van. A könyv gerincénél található írás alig olvasható, az idők során hamis vallásos rajzok kerültek bele, de a technikának hála el tudják olvasni Arkhimédész gondolatait.
    Ami a lényeg, görög tudós barátunk képes volt, kúpok, csonkolt hengerek térfogatát kiszámolni, végtelen metszéssel, ami azt jelenti, hogy ő volt az első aki a matematikában a végtelennel számolt, tehát az integráláshoz hasonló dolgot művelt, ami számtalan mai tudományág matematikai alapját képezi. Elemzők szerint ha a kézirat, nem tűnik el, akkor mint1 400 évvel előbbre tartana a mai tudomány. 400év, nem semmi gondoljatok bele...

    Elnézést kérek, hogy nem pontos információkat közlök, esetleg hülyeségeket írtam(valószínű), de régen volt a műsor, nem emlékszem mindenre, matekból meg hát hmm, nem voltam jó sose:)
  • flashX
    #11
  • Aspyrin
    #12
    Érdekes történet, jómagam is szeretem az ilyen jellegű műsorokat.
  • precision
    #13
  • ricsi1
    #14
  • nemcsakfeel
    #15
    érdekes történet.

    / a topik fele jól moderálva lett :) /
  • Vlala #16
    Olvastam egyszer, hogy a tudomány a XX. század vallása, mindent a kémiával, fizikával, biológiával magyarázunk, kinevetjük a régebbi "Egy Igaz Isten" és az ókori "mindennek saját Istene van" vallásokat, mert TUDJUK, hogy a Föld az ősrobbanásban jött létre, az embert az evolúció teremtette, és minden atomokból áll.
    Csak az az érdekes, hogy a rómaiak, akik ekkora birodalmat hoztak létre (tehát nem lehettek elveszettemberek), TUDTÁK, hopgy Jupiter a főisten, és ő teremtett mindent.
    A görögök TUDTÁK, hogy Hádészhoz kell fohászkodni minden egyes háború előtt, mert ha ő velünk van, akkor senki nem lehet ellenünk.
    A keresztények annyira TUDTÁK, hogy Egy Igaz Isten van, hogy máglyán égették el azokat, akik nem fogadták el az Urat.
    Mi az igazság?
  • Aspyrin
    #17
    döntsd el magad, amelyik nézet számodra szimpatikus
  • Mentol
    #18
    Ezt én is láttam, és nagyon megdöbbentett!
    Vajon ez valami sorozat része lehetett?
  • John McLane
    #19
    nemhinném, a Radar című műsor egyik része volt.
  • Tetsuo
    #20
    Nincs semmilyen alapigazság. (Most boldog vagy? :)
    A tudomány képlékeny s változó. De kutatni s elmélkedni kell, mert ha csak vegetálnánk akkor olyanok lennénk mint az állatok.
  • Vlala #21
    És honnan tudhatjuk, hogy az állatok nem gondolkodnak a világ létének értelmén, hogy a szúnyog nem a túlélést látja-e abban, hogy kiszívja a véremet, és nem elmélkednek-e az állatok azon, hogy egszer el kell hagyniuk ezt a sárgolyóbist, és az ökör vadászzsákmány-mezőkre lépnek?

    MOST vagyok boldog :-)
  • gazdi
    #22
    A gondolkodást az ember hajlamos összekötni a beszéddel, vagy ahhoz nagyon hasonló önkifejezéssel. Tehát elvárjuk, hogy ha egy állat gondolkodik, az számunkra érthető módon ossza meg velünk a gondolatait. Ilyesmi pedig még nem történt.
    Két apró gondolat ez ügyben.
    Egyrészt: a szúnyog igenis a túlélést látja a véred kiszívásában. A kérdés inkább az, hogy tisztában van-e ezzel. Mai véleményünk szerint (és én ezt osztom) a viselkedése ösztönös, vagy ha úgy tetszik genetikailag kódolt.
    Másrészt: amennyiben az állatok valóban összetett gondolkodásra lennének képesek (merthogy az egyszerű gondolkodás nem kérdés, ott van az eszközhasználat a majomféléknél), akkor a környezetük láttán logikus lépésként tömeges (persze nem feltétlenül szervezett) öngyilkosságokat hajtanának végre, vagy az emberiség ellen fordulnának. Mint első számú élőhelypusztító tényező ellen. De ez a kérdés most messze vinne...
  • Tetsuo
    #23
    Örülök. Részben igazad van, mármint abban hogy a tudomány nem olyan fontos.. mármint hogy a magas intelligencia a túlélés egyik eszköze de nem feltétlen eszköze.. a túl magas intelligenciával járó mutáció is kipusztítja a fajt, hiszen az agy óriási energiafogyasztó.
    De az ember ill minden élőlény lehetőségeihez mérten valószínűleg jó ha ismeri környezetét.
  • FtranX
    #24
    "TUDTÁK, hopgy Jupiter a főisten, és ő teremtett mindent......."

    "TUDTÁK"! De mit értek vele?

    Mi TUDJUK, hogy a diftériát a corynebacterium diphtheriae okozza és tudunk is ellene tenni.

  • gazdi
    #25
    Más a közvetlen környezetünkről szerzett "TUDÁS" (amiről te beszélsz), és más a természetfelettiről, világkeletkezésről kitalált-kiokoskodott "TUDÁS" (amiről VLala beszél).
    A rómaiak Jupiter-hitének mai megfelelője (ha messze nem is pontos), az Ősrobbanás hite, elfogadása. A diftériáról szóló tudásunknak mondjuk a rómaiak bronz szikéje felel meg; ők is tudtak tenni bizonyos kórok ellen.
  • FtranX
    #26
    Én nem látok különbséget az ősrobbanás "tudása" és a baktériumok létezésének "tudása" között. Mindkettő TUDÁS, mivel számos bizonyíték szól mellettük.

    Jupiter létezésének tudása viszont nem tudás, hanem HIT. (ezért is tettem idézőjelbe)
  • gazdi
    #27
    Éppen ezért nem értem, hogy #24-ben miért vontál párhuzamot. :)
  • FtranX
    #28
    Azért vontam párhuzamot mert mind a két kor hitte/hiszi, hogy "tud" valamit. Csak az egyik "tudásnak" van gyakorlati haszna, a másiknak meg nincs. :)
  • gazdi
    #29
    Talán azért lehet gyakorlati haszna a mai kor tudásának, mert az említett területen a tudásunk megalapozott, a rómaiaknál említett területen az ő tudásuk viszont nem volt az. Szilárd bizonyíték vagy misztikum, ez a különbség. De annak a kornak is megvolt a bizonyított tudástára, és annak is volt gyakorlati haszna. Ugyanígy ma is vannak misztikus "hiszem hogy tudom"-ok, amiknek nincs gyakorlati hasznuk.
    Ez persze nem általánosítható, nem mondom, hogy ami misztikus alapú, annak nem lehet gyakorlati haszna, és ami precízen igazolt, annak feltétlenül van. A célom csak az volt, hogy megmutassam, hogy a HIT és a TUDÁS nem alakult át az idők folyamán.
  • Tetsuo
    #30
    Azért az Ősrobbanásra nemigen van bizonyíték, csak az utána következő milliomod másodperctől van vmi.. ugyanis az egy szingularitás (amiről biztos már te is olvastál, hozzászólásaidból ítélve..).
  • FtranX
    #31
    Igaz csak közvetettek, de számos bizonyíték van rá. (a mikrohullámú háttérsugárzás, a tágulás, a világegyetemben előforduló hélium mennyisége)
    Az más téma, hogy eddig kísérletileg meddig sikerült a -feltételezhetően- utána uralkodó állapotokat reprodukálni.
  • FtranX
    #32
    ez igaz. pont ezért kell ma is erősen szétválasztani a hitet és a tudást.
  • gazdi
    #33
    Kísérletileg gyakorlatilag semennyire nem sikerült. A siker mindössze annyi, hogy gondolatkísérleteket alapozzon meg.
    A felsorolt "bizonyítékok" pedig más kezdőállapotból is kialakulhattak. Sőt, ha emlékeim nem csalnak, nem minden esetben kell szingularitásnak lennie. Talán a kaotikus inflációs elmélet mondja ezt. De ennek utána kell néznem.
  • Vlala #34
    Ha meg nem sikerül, és a beteg meghal, akkor "komplikáció lépett fel, ezt a terhelést a szervezete m,ár nem bírta elviselni, és egyéb áltudományos maszlagot kapunk válaszul az orvosoktól.
    Tényleg tudjuk, hogy a driftériát a hajtott kerekek túlpörgetése és megcsúszása okozza :-), és mi sem megyünk vele semmire. Csak hisszük, hogy ez a megoldás és nagyon jók vagyunk. Mint ahogy őseink hitték, hogy ha adott időpontban, adott helyen rituálisan kinyírnak egy bárányt, akkor bő lesz a jövő évi termés és nem érheti betegség a családot.
  • Vlala #35
    És honnan tudjuk? Tapasztaltuk? Láttuk? Én személy szerint még nem láttam egyetlen corynebacterium diphtheriae-t sem diftériát okozni. (illetve lehet, de fintorom sincs, miről lehet szó...)

    Régebben a sámán tánccal és zenével gyógyított (...magyar gyerek gyógyítja síppal, dobbal, nádi hegedűvel), attól is meggyógyultak, és tudták, hogy a betegségeket, nyavalyákat és rákfenéket a rossz szellemek okozzák, és a sámán gyógyítja.

    Nézzük egy példán keresztül: a Föld keresztezése.
    Eddig azt hittük, hogy "Kezdetben teremté az Úr az eget és a Földet, elválasztá a szárazföldet az óceántól. Satöbbi. Aztán a hatodik napon embert alkotott a saját képmására, hogy uralkodjon minden állatok felett és benépesítse a földet."
    Most azt tudjuk, hogy ki tudja miért, de volt egy ősrobbanás, és az egyik szilánk addig sodródott a semmiben, amíg gömb nem lett belőle. Van, ahol vizes, van ahol száraz gömb. És egyszercsak keletkezett rajta egy sejt, amely megtanult osztódni, így két sejt lett belőle, aztán egyre több, satöbbi. És elteltek az évmilliók, aztán mos itt vagyok, és hüleségeket gépelek, miközben sok-sokmilliárd sejtből állok, és valahogy minden sejtem ugyanazt akarja, mégpedig azt, hogy én ezt a szöveget gépeljem.

    Egyesek meg azt tudják, hogy ez az egész világ egy kib... nagy program, amiben mi vagyunk a változók. Néhányan ki tudnak lépni ebből a programból, és átírni az egészet (futásidőben!!!) úgy, hogy három UZI-sorozattal sem lehet őket elintézni, repülnek, és ha úgy tartja kedvük, akár ezren is lehetnek.
    És azt is tudják, hogy a hosszú bőrkabát és a napszemüveg teszi. Ezért gyorsan vesznek egyet, még ha irreális áron adják, akkor is.

    Egyre inkább úgy érzem, ez az egész tudomány olyan, mint régen a hit: néhány ember manipulálja a többit, nem csekély hasznot remélve.
  • gazdi
    #36
    Amíg az a néhány ember megfigyeléseken és észérveken alapuló, kísérletekkel alátámasztott, tökéletes logikával felépített, megérthető elméletekkel "manipulálja a többit", addig örömmel sorolom magam a "többi" közé.
    A "most azt tudjuk" kezdetű bekezdést pedig nyilván te sem gondoltad komolyan.
  • FtranX
    #37
    Igazi, követlen bizonyítékot valószínüleg soha nem fogunk találni. Az inflációs időszak utánról, a cca 380 ezer éves univerzumról van pillanatképünk. Szóval tényleg nem biztos, hogy az egész egy szingularitásból indult, ez csak feltételezhető. (akár Paff a bűvös sárkány is teremthette azt az állapotot :))
  • FtranX
    #38
    Azért az orvostudomány igen is nagy eredményeket ért el az elmúlt évszázadban. Csak meg kell nézni, hogy mi volt 100 éve a legfőbb halálozási ok és mi ma.
  • FtranX
    #39
    "Régebben a sámán tánccal és zenével gyógyított (...magyar gyerek gyógyítja síppal, dobbal, nádi hegedűvel), attól is meggyógyultak, és tudták, hogy a betegségeket, nyavalyákat és rákfenéket a rossz szellemek okozzák, és a sámán gyógyítja."

    Akkor bizonyos, ma könnyen gyógyítható betegségekbe szokás volt belehalni. Ha választanod kéne te az antibiotikumot, vagy a sípot választanád a tüdőbajod kezlésére?

    A tudományt az különbözteti meg a misztikus "magyarázatoktól", hogy amíg az előbbi a világban tapasztalt jelenségeket racionális módszerrel próbálja megismerni/feltérképezni, majd azokat a korábbi, logikusan felépített modellebe integrálni, addig a másik csak hasraütésszerűen hoz létre elméleteket, amelyeknek önmagukon kívül nem nagyon van jelentése.
    Tehát a megismerés módszere a lényeg!
  • Tetsuo
    #40
    Pontosan, többféle dologból is kialakulhatott ez az állapot ill soha nem fogják tudni a pontos választ. Ha erre választ adunk, akkor már mindent tudunk.
  • Tetsuo
    #41
    A vegyi-"élelmiszergyártók" is.
  • FtranX
    #42
    azok is :)
  • Vlala #43
    Miért, Te talán tudod, hogy keletkezett a Föld?
    Vagy valaki?
    Hogyan alakult ki az élet?
    Miért pont mi, Emberek lettünk a Föld urai?
    Túl sok a mergválaszolatlan kérdés a "tökéletes logikát" illetően. Hajlamos vagyok azt elhinni, ami több kérdésre adja meg a választ.

    Egyébként hogy tetszik az a megközelítés, hogy a Nap egy atommag, és mi, a Föld egyetlen elektron vagyunk csupán, és a megszámlálhatatlan nap elég távolról nézve újabb testet alkotva része egy, a miénknél sokkal nagyob világnak? (Fordítva ugyanez a helyzet, minden egyes pici atom egy naprendszer, amelyeknek élőlényei hatalmas sikernek veszik, ha át tudnak ugrani egy másik elektronra.) Amíg az ember nanoméretű gépek tervezésén és összeállításán dolgozik, az atomlakók hatalmas ufónak nézik a legkisebb szerkezeteinket?)
  • gazdi
    #44
    A bolygók kialakulása egész pontosan le van írva: protoplanetáris korongból jöttek létre gravitációs alapú sűrűsödés útján. A matematika nyelvén leírt elméleteinket a megfigyelések pontosan igazolják.
    Az élet kialakulása valóban határterület, nem szeretnék vallási vitát nyitni, erre is és a "Miért pont mi, Emberek lettünk a Föld urai?" kérdésedre is (számomra) tökéletes választ ad a gyenge antropikus elv, miszerint a megfigyelő ember csak olyan természeti környezetet vizsgálhat, amelyben ő mint élő létezhet. Vagyis azért látjuk ilyennek a környezetünket, azért látjuk teljesültnek a sokszor igen ritka feltételeket, mert létezünk a világban hogy megfigyeljük azt.

    Az általad leírt megközelítésen én is átestem valamikor. Kicsit erőltetettnek érzem most, mert a hasonlóság csak látszólagos. Csak két ellenérv: Egyrészt a Nap körül a bolygók megközelítőleg egy síkban keringenek, az elektronok az atommag körül pedig egy valószínűségi térben "rezegnek", vagyis csak ott vannak valahol és egyidejűleg mindenhol. Másrészt a Világegyetem energiáját állandónak érzékeljük, ami furcsa lenne, ha egy nagy test része lenne, hisz akkor annak a nagy testnek hatni kellene rá, mozgatni azt, vagy más módon kegyetlen nagy energiákat adni neki vagy vennie el tőle, ezt pedig észlelnénk.
  • Vlala #45
    puff. Feladom.
  • Tetsuo
    #46
    A másik hogy a Nap nem protonokból s neutronokból áll amik kvarkokból. A négy alapvető kölcsönhatás is meghatározza a léptéket.
  • Dzsini
    #47
    az a négy pár éve már csak három :) az elektromágnesest és a gyenge erőt már kiegynletezték, hogy ugyanaz : elektrogyenge erő a neve.