43
Bob Marley (1945-1981) De szívünkben örökké élni fog!
  • robotnyk
    #1
    Reggae
  • Pontius #2
    Bob Marley

    ( 1945-1981 )



    1945 február 6.-án született Rhoden Hell-ben, mely egy Jamaica északi csücskében található kis település, ahol óriási marihuana ültetvények terülnek el. "Apám angol volt, a brit hadsereg katonája, akit Jamaicába vezényeltek. Anyám fekete aszzony, én meg sem fekete sem fehér. Senki sem vagyok." Leszerelése után az apa Jamaicában telepedett le, kis farmot vásárolt, gazdálkodásból tartotta el a családot. 1950-ben azonban meghalt, és a család Kingstonba, a fővárosba költözött. Cedella Marley maradék pénzükből a Barrett street-en vásárolt olcsó lakást, és alkalmi munkákat vállalt. Bob iskolába járt, de idejének nagy részét az utcán töltötte. Az ötvenes évek második felében Jamaicában egymást érték a zavargások. A gyarmati uralom ellen küzdő rasták tüntetéseket szerveztek, az utcákon mindennaposak voltak az összecsapások. Bob Marley tizenéves fejjel naponta találkozik ezekkel a problémákkal, látja az embertelen életkörülményeket, a munkanélküliséget. Az emberek egyetlen vigasza a zene, mely lehetővé teszi, hogy a mindennapok nyomorúságát kiénekeljék, kitáncolják magukból. "Trenchtown-ban minden a zene körül forgott, és én úgy szívtam magamba a zenét, mint növény a táplálékot." Bob gitárt vásárolt, és zenekart alapított Desmond Dekker-től a későbbi énekestől tanulta a szakmai fogásokat. Seeco Patterson - a későbbi Wailers dobosa - így emlékszik ezekre az évekre: "Számomra már akkor nyilvánvaló volt, hogy rendkívüli tehetség. Gyorsan tanult, bármit pillanatok alatt megjegyzett. Dalokat írt, naponta akár többet is, hallgatta a rádiót, eljárt mindenhová, ahol zenéltek, és saját feldolgozásában ő is előadta, és akkor már mindenki biztos volt benne, hogy nagy énekes lesz."

    1961-ben barátja és tanítója Desmond Dekker elvitte a Ken Dhouris Federal Sounds Recording Studio-ba, hogy egyik dalát lemezre énekelje. A dal címe: Judge Not (Ne ítélj); amerikai stílusú rhythm & blues ballada. A felvételért tíz dollárt kapott. A lemez megjelent és csúfosan megbukott. Az üzletemberek vállat vontak és ejtették Marley-t. Több lehetőséget nem kapott. Egyetlen ember bízott benne : Rita, későbbi felesége, akivel egy fabódéban szegényes kis lemezbutikot nyitott. A bolti hangszóró egész nap Bob dalát bömbölte, de a vevők ritkán nyitogatták az ajtót. A kudarc mégsem szegte kedvét. Barátaival, Neville O'Riley-vel és Hubert McIntosh-al ( akik később Bunny Livingstone és Peter Tosh néven váltak ismertté ) továbbra is összejártak, és elhatározták, hogy énektriót alakítanak. Desmond Dekker, majd Jimmy Cliff próbálkozott meg ismét karrierjük egyengetésével, de a történelem megint közbeszólt. Kingstonban ismét zavargások törtek ki. Egymást érik a kivégzések, a rendőrsortüzek, de 1962-ben a rasta mozgalom eléri egyik célját, Jamaica felszabadul a brit gyarmati elnyomás alól. A szigetországban békésebb évek következtek. Bob Marleynak sikerül lemezeket megjelentetnie. Második kislemeze ismét kudarcot vallott, a harmadik úgyszintén. Ekkor új irányban próbálkozott, 1964-ben barátaival Wailin' Wailers néven együttest alapított, amelynek első felvétele (Simmer Down) valóságos sikerrakéta lett. Később Wailin' Rudeboys néven játszottak tovább és dalaik (Rude Boy; Rule them Rudie) folyamatosan ostromolták a sikerlistákat. A diadalmenet két évig tartott, majd a Rude Boy korszakot felváltotta a Sexboy-korszak, ekkor már Bob Marley és együttese a legnépszerűbb sztárok közé tartozott Jamaicában. 1966 április 22. Fordulópont az életében. Ezen a napon Haile Selassie Jamaicába látogatott. Látogatása során a jamaicai vezetők célzásokat tettek arra, hogy felvilágosíthatná híveit isteni mivoltát illetően, de a császár erre csak ennyit válaszolt: "Ki vagyok én, hogy megingassam őket a hitükben? " A reptéren százezrek várták. Bob Marley elbűvölten figyelte ezt a vallási indíttatású karneváli forgatagot, s ettől kezdte tudatosan foglalkozott a rasta mozgalommal. Mielőtt elmélyülhetett volna az új vallásban, a család Amerikába költözött. Bob Marley az utóbbi három évben nagy sikerei ellenére alig pár száz dollárt keresett és édesanyja úgy döntött átköltöznek a jobb megélhetést kínáló USA-ba. Marley a rock hazájában zenészként akart dolgozni, de a dolgok másként alakultak. A Chrysler gyárban kapott munkát; kocsimosó lett, de egy nagy elbocsátási hullám alkalmával az elsők között rúgták ki. Ugyanekkor megkapta a behívóját, vagyis az USA színeiben Vietnamban kellett volna embert ölnie. Így inkább visszatért Jamaicába.
    Barátaival ismét életre keltette korábbi együttesét. Lemezeket adtak ki, koncerteztek, és Bob közben egyre szorosabb kapcsolatba került a rastákkal, tudatosodni kezdett benne az őt körülvevő világ ellentmondásossága. Egyszer csak letartóztatták kábítószer-élvezet vádjával, hiába tartozik szervesen a ganja szívás a rasták életéhez, akkor is tiltott áru Jamaicában is. A börtönben töltött idő alatt határozta el, hogy életét és zenéjét a rasta mozgalom szolgálatába állítja. Ebben persze nagy szerepet játszott cellatársa, Vincent Ford, ismert rasta vezető, aki elmagyarázta miért harcolnak, és mellesleg később több világhírű dalának szövegét írta. Marley kiszabadulása után meghallgatást kért a rasták püspökétől, Mortimo Planno-tól, akinek megvilágosodásról beszélt, és hogy szeretné életét a rasta-ügynek szentelni. A püspök, anélkül, hogy Marley-t korábban ismerte volna, Jah prófétáját vélte felismerni benne, és magához fogadta "tanítványnak". Az énekes prédikációkat hallgatott, megismerkedett a vallásos tanokkal, a rasták küldetésével, afrikai őstörténetükkel. 1969-es dalai már ennek szellemében szóltak. Megszületik a Jah-zene, az a lázadó és lázító, vallásos, misztikus, profetikus zene, mely egy elnyomott kisebbséghez szól. A 70-es években Marley gépfegyverrel, a fekete hatalom nevű mozgalom képviselőinek jellegzetes pózaiban látható. Harcosnak szólítják: JAH katonája. Az üzleti élettel minden kapcsolatot megszakít. Tuff Gong néven önálló lemezstúdiót hoz létre a King Street 127.-ben mely egyben a mozgalom kommunatanyája is. Első saját kiadású lemeze a Trench Town Rock. A címadó dal óriási siker lett, melyek újabbak követtek. A 70-es évek elején a Wailers Jamaica legnépszerűbb csapata, így elhatározzák, hogy a nagyvilág elé állnak eszméikkel, dalaikkal. Chris Blackwell, az Island Records tulajdonosa lett a megfelelő emberük. A szerződés megkötéshez Marley Londonba utazott, és itt már kiderült, hogy őt nem a siker vezérli, hanem Jah eszméit szeretné népszerűsíteni. A szerződés hatására egy nagyszerű albumuk jelent meg 1973 elején Catch A Fire címmel. A kritikusok eufórikus lelkesedéssel fogadták. Bob Marley személyében új sztárt ünnepeltek, a reggae-t pedig a rock megújítójaként emlegették. Még abban az évben (1973 novemberében) kiadták következő albumukat, a Burnin' - t. Ez a lemez már Amerikában is nagy siker lett. A lemez megjelenése után Amerikában, majd Angliában turnéztak. A sikerük azonban egyik pillanatról a másikra megszakad. A hat rasta-zenész visszatér szülőhazájába. Peter Toshnak és Bunny Livingstne-nak elege lett az üzleti hercehurcákból, szólókarrierre vágytak, és Wire is kilépett a csapatból. Marley mellett csak a Barrett testvérek maradtak, velük szervezi újjá együttesét, most már Bob Marley & The Wailers néven. Az új felállású csapat első lemeze 1974-ben jelent meg, és még az előző albumok sikereit is felülmúlja. Régi szellemben, de új hangzással szólalnak meg, a szólóének mögött vokálozott Rita Marley, Judy Mowatt és Marcia Griffith. Az akkori kritika szerint legjobb zenekarok egyike volt a Wailers. ( Kár, hogy a mostani kritika nem így vélekedik - Skeeter ) 1976 áprilisában került a boltokba az új nagylemez, Rastaman Vibration címmel, és még megjelenés előtt több milliós megrendelés futott be az üzletekbe.

    1976 december 3.-án fegyveresek rontottak be Marley kingstoni lakásába, és tüzet nyitottak az ott tartózkodókra. Az énekest kevésbé sebesítették meg, de felesége súlyos sebet kapott, menedzsere pedig, -aki Marley elé vetette magát a lövésekkor - életveszélyesen megsérült. Valószínűleg ez annak hatására történt, miszerint Kingstonban az a hír terjedt el, hogy a lázító dalszövegeiről híres énekes a miniszterelnöki székre pályázott. Marley a merénylet után azonnal elhagyta a szigetet, és csak másfél év után tért vissza. Londonba költözött, együttesével járta a világot, és népszerűsítették a reggae-t.

    1977-ben jelent meg Exodus című albumuk, mely a legvallásosabb mind közül. 1978-ba két újabb album; a Kaya balladákat, szerelmes dalokat tartalmaz, a Babylon by Bus pedig a világ körüli turnén felvett dalokat tartalmazza.

    Bob Marley 1978-ban tért vissza Jamaicába. A nagy esemény tiszteletére a rasták békekoncertet rendeztek a legjobb reggae előadók közreműködésével a kingstoni stadionban. Harmincezer ember gyűlt össze. A koncerten Marley lázító dalokat énekelt, miután mindenki tudta, hogy a miniszterelnök emberei is a nézőtéren vannak, akik a merényletet végrehajtották. Amitől mindenki tartott elmaradt - helyette egy nagyon megindító jelenetnek lehettek tanúi a jelen lévők. A koncert után Bob Marley lesétált a nézők közé, és magával vitte a színpadra a két ellenségeskedő párt vezetőjét, Michael Manley miniszterelnököt és Edward Seagát. A színpadon egybekulcsolva felemelte kezüket, hogy mindenki lássa a jelképes cselekedetet, és így táncoltak együtt a reggae ritmusára. "Legyen szeretet és béke! Legyen vége a háborúskodásnak" - énekelte együtt a harmincezer ember, és egy pillanatra mindenki békét kötött egymással. A zenének még sosem volt ekkora szerepe egy nép életében.

    1979-ben Bob Marley már a harmadik világ más népeiért (pl.: Zimbabwéért ) énekelt, új Survival című albumán az afrikai gerillaszervezetekkel rokonszenvező dalokat jelentetett meg. A sajtó pedig újabb címeket adományozott neki: A harmadik világ első szupersztárja.

    1980-ban jelent meg utolsó albuma Uprising címmel. A sajtóban ekkor már aggasztó hírek jelentek meg gyógyíthatatlan betegségéről, melyet eleinte cáfoltak, de találgatásokat - agydaganat, leukémia - hallani lehetett. Egy NSZK-beli klinikán kezelték, dús rasta hajfonatai megritkultak, arca beesett, szeme fénytelen volt. Egy hír szerint később átköltözött Amerikába, a kedvezőbb éghajlat miatt.

    1981-ben új lemez helyett régi lemezeit adták ki újra.

    A megdöbbentő hírt 1981. május 11.-én közölték, miszerint Bob Marley leukémiában meghalt. Temetése Jamaicában nemzeti gyászünnep volt. Holttestét a Kingston-i stadionban ravatalozták fel; egyik kezében gitárjával, a másikban a Bibliával. Koporsójához tízezrek zarándokoltak el. A szertartás alatt a Wailers játszott, Rita Marley pedig gospeleket énekelt. A gyászbeszédet Edward Seaga új miniszterelnök mondta :

    Nincs rá szó, mit érzek és mit érez Jamaica népe Robert Nesta Marley-t gyászolva. Munkásságának döntő szerepe volt abban, hogy a jamaicai reggae zenét a világon mindenütt megismerték. Jamaica kulturális nagykövete volt, aki elősegítette a különböző bőrszínű, nyelvű és vallású fiatalok együttműködését és kölcsönös megértését.

    Szülőhelyén temették el, utolsó útjára is tízezrek kísérték.
  • Pontius #3
    Üdv minden Raggae kedvelőnek és a stílus iránt nyitott embereknek! :)
    Keresgéltem a fórumkeresőben Raggae zenével és az irányzattal foglakozó topik után de legnagyobb sajnálatomra 1 szoba sem foglalkozott a témával ezért nyitottam egyet.
    A szoba alcímét Bob Marley tiszteletére írtam hiszen ez az ember amit véghezvitt kész csoda és követendő példa lehet minden egyes ember elött.
    Hát szóval kezdésnek enyit dijóhéjban :P
  • Pontius #4
    Kezdésnek gondoltam benyomom Bob Marley tömör élettörténetét hisz a világ neki köszönhetően ismerhette meg ezt a nagyszerű muzsikát.
    Na szóval akkor kiváncsi lennék, hogy itt SG-n vannak-e olyan emeberek akik komolyabban érdeklődnek a stílus iránt, tudnátok-e mondani olyan szórakozóhelyeket amik a stílust támogatják esetleg rendezvényket?
    Én szombathelyi vagyok szal ha valaki össze akar ruccani egykis lazulásra az jelezzen privátban :P
  • akyyy
    #5
    van csak a kereső nem működik
  • Pontius #6
    nálam müködik a kereső
    (legalábbis amire rákeresek megtalálja)
    Raggae, Regi, Bob Marley-re kerestem rá de egyiket sem talált
  • OPM
    #7
    funkstar de luxe vs. bob marley - sun is shining (original rainbow mix)
  • Pontius #8
    Ha készítek 1 logot és megkérek 1 admint akkor berakja a topik címe mellé?
  • Pontius #9
    Ha valaki okosodni akar a témában akkor:

    "November 5-től minden alkalommal a Reggae On The Hill vendége lesz a Szegedi Egyetemen raszta előadás-sorozatot kitaláló-vezető Menelik, azaz Szélinger Balázs. Az alkalmanként 1-1,5 órás előadások segítenek megismerni a reggae kialakulását, a különböző stílusok sajátosságait, Jamaica történelmét, a rastafarianizmus kialakulását, gondolatiságát és a reggae-rasta szövegek témáját, mondanivalóját..."
  • Pontius #10
    Na akkor most megkérnék egy admint, hogy a linken található képet rakja be a szoba logójának:
    logó.bmp
    logó.gif
    logó.jpg

  • Pontius #11
    "Egyebkent mit gondoltok mitol rasta a rasta? Dreadlock, vallas, filozofia? s melyik irany? bobo dread? Valoban mondanak okos dolgokat csak neha nekem (europainak) tul radikalisak az elkepzelesek"
    Idézet sebi-től de csak azért mert én sem tudtam volna szebben megfogalmazni :)
  • RaSTaBaNDiTa
    #12
    nah végre 1 jó topik
  • RaSTaBaNDiTa
    #13
    dancehall.hu nézd meg ezt az oldalt.ha még nem ismernéd, ez egy ragea műsor a tilos rádión jó nagyon
  • Pontius #14
    ismerem :)
  • Pontius #15
    azé köszi, másoknak még hasznos lehet
  • Pontius #16
    Köztudott, hogy a Raggae-hez hozzátartozik a ganja fogyasztás
    ne kerüljük ezt a témát, inkább okosodjuk!!
    Itt sok érdekes dolgot leírnak a témával kapcsolatban:
    bigacsiga: Marijuana

    +ha valakinek kelenek a témával foglalkozó könyvek az üzenjen rám privátban... :)
  • RaSTaBaNDiTa
    #17
    én főleg dnb zenéket hallgatok/mixelek , és amolyan chilloutnak hallgattam a raggae-t aztán ez az arány kezd átlendülni a rasta zenék javára
  • PResident Evil
    #18
    van raszta topic...
  • PResident Evil
    #19
    és a moderátornak itt üzenhetsz !
  • Pontius #20
    ahh köszi
  • Nightrun
    #21
    Ez a topic érdekelne, ha egy kicsit többet irnátok bele. Vagy halott ügy. Én nem használok ganját, a reggae zene nekem elég a lazuláshoz. Persze mindenki másképp csinálja. És az sem tetszik, hogy a köcsög 16 évesek is csak menőzésből szivják. Amikor én téptem, soha nem azért csináltam, mert valakinek ezzel imponálni akartam, hanem azért, mert kellett egy kis lazulás. Már találtam más módot is a lazulásra, de természetesen nem vagyok semmi jónak az elrontója. Rasta hajam sincs, de szeretem a rasta arcokat. (Az ismerőseim 40%-a rasta hajú.) Hát ennyi, kezdjetek el sürgösen ide irni, mert lassan meghal a topic.
    Tiszteletem!
  • RaSTaBaNDiTa
    #22
    mit találtál a ganja helyett???
  • Nightrun
    #23
    Tudod, a gondok ideiglenes mellőzésére én több módszert is találtam, ebből az egyik a zöld. Aztán rátaláltam egy olyan megoldásra, amit a törvény sem büntet, és ugyanúgy élvezed. Ez nem más, mint a SEX. Sikerült egy kicsit magasabb szintre fejlesztenem magam ebben a gyakorlatban, és hidd el, jobb mint a zöld. Egy társaság, 5-6 fő, és minden elő van készitve. Természetesen nincs semmi sem tiltva, igy vannak olyanok, akik egyéb szerek hatása alatt vannak. Mindenki a saját izlése szerint cselekszik, ahogy jól érzi magát. Nekem ez elég a lazuláshoz, és nagyon jó dolog. Hát ennyi a nagy titok. Én ettől atom el tudok lazulni, és megszűnnek a gondok, a terhek leszállnak rólam. Igy könnyebb másnap a dolgok elé menni, és tenni a tennivalót.
  • Nightrun
    #24
    Hé Rasta Bandita!!!

    Valami nem stimmel a web oldaladdal, mert nem akar bejönni. Csak gondoltam szólok, hátha érdekel...
  • Tojesz
    #25
    Bob a király még mindig!
    Most is őt hallagatom!(one love)
  • Tmacy
    #26
    Tiszteletem midenkinek!
    Pontius nagyon tetszik az életrajz amit beirtál,eddig csak angolban olvastam!
    Engem kifejezetten érdekelne ez a vallás és Jamaica és persze a Reggae története me za egész dolog.
    Peace!
  • Csesza
    #27
    Raggae

    énis imádom Bob Marley zenéjét, de mivel ez nem Marley topic ezért más:
    nemtom ismeritek e őket: Gentleman, Tigris, Ladánybene 27, CopyCon...
  • Tmacy
    #28
    negyrészés ismerem!
    és a Connections ne hagyd ki:p
    azom belül Deego raggázok a legjobban,szerintem :)
  • RaSTaBaNDiTa
    #29
    Copycon no1!
  • Csesza
    #30
    jó de Connections-nak csak kb oan 3 raggae száma van: Jamaika Homoka, Mindenütt Jó, Oroszlán

    deego meg raggázik és az nem raggea :DDD
  • Tmacy
    #31
    igen de én egy csoportba sorolom őket,mert szerintem a reggea-hez van legközelebb.mindegy azért bocsi.
  • Roly
    #32

    MA!!!

    egyébként az nem raggae,hanem reggae :)

    ajánlom ezt az odalt mindenkinek,aki értelmes infókat akar: www.dreadslukk.hu
  • Csesza
    #33
    rengeteg féle képen irják...

    én már láttam minden fajtát :D
  • Roly
    #34
    de a HELYES a reggae
  • Csesza
    #35
    először én is így tudtam, de aztán le lettem hordva :D
  • Roly
    #36
    hát akkor ne hagyd magad lehordani!
    ez itt most nem okoskodás,hanem egyszerűen így írják. ennyi. szarok véleményére meg ne adj
  • szippantós
    #37
    Szerintem Bob Marley egy Isten volt!
    Kezemet lábamat összetettem volna ha egyszer láthattam volna vagy egy koncertjén ott lehettem volna:)
  • Roly
    #38
    Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a Közgáz Gólyabál az
    ÖCSI szervezésében 2005. november 19-én a BCE főépületében.

    Belépő: 2200 Ft
    Megjelenés a bál jellege miatt alkalmi ruhában (-rudeboy jelmez)
    Három színpadon számos koncerttel és rengeteg színvonalas helyszínnel
    várunk Titeket.

    Fellép:

    Nagyszínpadon (aula): Bon-Bon, Zanzibár, PASO

    MultiCafé (IV. előadó): Colorstart, Balkan Fanatik, Dj Naga, Infra Ghandi

    Jamaica Kisszínpadon: Zagastic, Irie Maffia Sound System, Escape
  • flippy
    #39


    Csináltam egy reggaes userbars-t:) Remélem tetszik:)) (még kezdő vagyok userbars készítésben:-) )
  • flashpointer
    #40
    sikerült megszerezni bob eddigi összes megjelent albumát +számát egy dvd-n mp3-ba :)
    valami 600 szám (de ugye sok a bestof meg válogatás és pl a buffalo soldier rajta van vagy hússzor :)