14
BKV rádió
  • Cat #1
    Kísérleti rádióadás a hármas metró két megállójában

    Alagút FM néven indít adást egy magáncég a BKV-val együttmûködésben a fõvárosi metrómegállók területén - írja a Népszabadság. Egyelõre kísérleti jelleggel hallható a mûsor az Áprád híd és a Nyugati pályaudvar állomásokon, de ha sikeres lesz a próbálkozás, a kék vonal több pontjára is kiterjesztik majd a programot.

    Szól a rádió – tegnap óta a metróban is, igaz, június végéig egyelõre csak kísérleti jelleggel a 3-as (kék) vonal két megállójában, az Árpád hídnál és a Nyugati téren. A négy magánszemély által alapított AFM Média Kft. ugyanis kétévi egyezkedés és hosszas mûszaki elõkészítés után megállapodott a BKV-val: zenével, negyedóránként hírekkel és reklámmal szórakoztatja a metró várakozó utasait – jelentette be tegnap Németh László, a rádiós társaság marketing-tanácsadója. A sugárzásra a föld alatti belsõ, felújított biztonsági utastájékoztató rendszerét használják, ezért tevékenységüket nem szabályozza a médiatörvény – ismertette a mûszaki megoldást Zentai László, a BKV mérnöke.

    A hálózat kiépítéséhez, illetve a meglévõ rendszer – mindkét fél részérõl több millió forintos – átalakításához azonban szigorúan be kellett tartani a Fõvárosi Közlekedési Felügyelet elõírásait. A rádiózás ugyanis nem mehet az utastájékoztatás rovására, ezért a sugárzás csak a mozgólépcsõ alján, a lenti peronon kezdõdik – megállónként száz hangszórón –, s nem is hallható minden ponton. Vagyis, akik nem kérnek a szórakoztatásból, az úgynevezett csendes zónákban várakozhatnak a szerelvényre. Az övezeteket jól látható feliratok jelzik.

    A szerelvények érkezése és indulása közötti idõszakban viszont teljesen elnémul az alagútrádió. A társaság ígéri: a nap tizenkilenc órájában igényes, népszerû zenét, friss híreket, információkat sugároz. A szórakoztatást azonban csak akkor állandósítja és terjeszti ki a cég más állomásokra is – Deák tér, Újpest központ, Lehel tér, Ferenc körút, Határ út, Ferenciek tere, Kálvin tér, Nagyvárad tér –, ha a kísérlet beválik, vagyis tetszik az utasoknak. A napokban szórólapokon népszerûsítik a szolgáltatást, és közzéteszik azokat a telefonos és internetes elérhetõségeket, amelyeken a visszajelzéseket várják.
  • Taranov
    #2
    Jópofa ötlet. Főleg a csendes zóna poén.
  • Gyiik
    #3
    en megeskuszom, hogy ha leadjak naponta minimum haromszor a belga - kalauz2 (szociologiai terepmunkat), egesz nap metrozni fogok, SOT (lehet, hogy) jegyet is veszek...:D
  • repro
    #4
    Jha kb 3 napja hallottam. nyugatinál.
    Csávó beszélt, h "Indul az Alagút FM, hírekkel, zennékkel,..." stb. Aztán Lhallgatott. Akkor gondoltam jön a szerelvény, de kb 2 percig semmi :)
    Szal jól be van állítva :)

    Esetleg szólhatna halk zene a kocsikban is.

    Habár pifit fura, mert pl. csúcsidőben 2 vonat érkezése között 2-3 perc van. Tehát csak fél számokat fogunk hallani és lemaradunk az időjárásról!! :)
  • Takezó
    #5
    én spec qrvára örülnélk neki, ha lenne ilyen :)
  • Taranov
    #6
    "jegyet is veszek"

    Minek? :)
  • cSuwwi
    #7
    "Esetleg szólhatna halk zene a kocsikban is."

    Ezt te sem gondoltad komolyan. Halk zene egy zajos kocsiban?
    Vagy nem is lenne az halk. :)
  • Gyiik
    #8
    csak a belga miatt
  • GABOR16
    #9
    Lehetne ilyen a buszokon.
  • RadeoN
    #10
    meg a faszt, hogy ott is a mocskot kapjam a fülembe...
  • Tetsuo
    #11
    Lenne csendeszóna..:)
  • Z
    #12
    Halk zenét? Hangos zenét sem lehetne hallani... :DDDD
  • Z
    #13
    Látom szoktál metrózni... :DD
  • Vlala #14
    A projektor-terv sem jött be, egy két magasra nőtt (bocs, de kiírom) faszjankó egész nap mutogat a képbe.

    Belga? Na neee, abból épp elég amennyit hallok... egy-két félhülye zenére beszél marhaságokat, ez nekem már meghaladja a tűrőképességemet.


    Az autómban van rádi(j)ó, ergo nekem tökmindegy, hogy van-e a metrón zene vagy nincs.
    De azért jó lenne.