80
Nem felejtünk :-()
  • Gery1980
    #2
    :)))..Gondolom játékélményre gondolt Árnyvadász kolléga..
  • Árnyvadász
    #3
    Sziasztok!

    Gondoltam itt meglehetne írni, mik voltak azok az élmények, melyek már soha nem fognak kitörlődni az agyunkból és a játékokkal kapcsolatosak.

    Nyilván mindenkinek van több száz ilyen kellemes, vagy akár kellemetlen élménye és akkor osszuk is meg egymással:

    NOLF: Rögtön a pálya elején történt a játék vége felé. Egy doboz mögött rejtőztem el, kezemben szigonypuskával. A munkás aki mit sem sejtve gyalogolt mellém, mihelyt észrevett azonnal a fegyveréhez kapott. Én lőttem előszőr. A pasi kb. fél méterre lehetett tőlem, mikor megkapta a szívlövését, de olyannyira, hogy a 2 méterrel messzebb levő falra szögeződőtt fel! Nem semmi látvány volt. De nem sokáig tudtam benne gyönyörködni, mert egy másik muksó is közeledett, de szerencsétlennek meg átlőttem a fejét egy az egybe. Szörnyű volt látni, hogy ez a majdnem halktalan gyilkolóeszköz (szigonypuska) mennyire hatásos és mennyire valószerűvé teszi az elhalálozást.

    THIEF: Kimentem a folyósóra. Mindenütt fáklyák égtek. Nem törődtem az őrőkkel és ez nyomban hatalmas hibának bizonyult. Két őr jött fel a lépcsőn a folyosóra és mikor felémfordultak, annyi esélyem maradt, hogy éppen beugorjak a mellettem lévő terembe. 6 másodpercem maradt, hogy cselekedjek valamit. A teremben ahová érkeztem egy nagy kandalló volt, melyben lángolt a tűz, egy asztal, néhány szék és pár kép a falon. Azonnal eloltottam a tüzet (víznyíllal) és előszőr a kandallóba akartam bemászni, de annyi időm nem maradt (az őrők lépteit már az ajtó mellőll hallottam, így hát beugrottam mellé. Éreztem, hogy ez nem a legjobb hely, de nem volt más választásom. Bejöttek. Feszült várakozással teltek a másodpercek. A szobában immáron tök sötét volt az egyetlen fényforrást már hatástalanítottam. Két őr elkezdett beszélni, közben kerestek. Szerencsére a szoba másik felén kezdték. De az egyik elrohant és jöttek még ketten. Teljesen reménytelennek éreztem a helyzetet. Láttam a sziluettjüket és a hatalmas kardjukat. Már négyen voltak. Én annyira féltem, hogy az egérrel a földet néztem, meg sem mertem felnézni. Az egyik vagy 40cm-re megközelített. Kész, mondtam magamban, nekem lőttek. Már annyira összekuporodtam, mint egy sündisznó, teljesen beletemetkezve a szoba sarkába. Iszonyú volt. És a pasi nem fedezett fel! Viszont amikor távolodott, ekkor felnéztem egy picit, láttam, hogy a kandallót is átnézi. Ekkor döbbentem rá, ha oda bújok végem lett volna. Igy viszont megúsztam. Az őrök elmentek én meg vettem egy nagy levegőt és kimásztam a sarokból. Folytattam a küldetésem. Ebben a játékban több jelenetet is átéltem ami nagyon megfogott, esetleg azt később megemlítem.

    NBA98: Már a negyedik overtime-nál jártam a Clevalend Cavaliers-el a Bulls ellen. Kőkemény meccs volt. Mindig az utolsó pillanatban lett egyenlő az állás. Egyszerűen nem tudtam mit kitalálni, inkább a biztos kosarakra mentem rá. Az ötödik hosszabbításban jártam, annak is a legvége felé a Bulls 4 ponttal vezetett. 14 másodperccel az idő lejárta előtt. De én támadtam. Falt! 11 másodperc maradt hátra. Mindkét büntetőt bedobtam. Azt persze nem kell mondanom a szívem, hogy dobogott közben. 2 pontra csökkent a különbség de még mindig a Bulls vezetett. Elindultak a palánk alól. Az idő pergett. Megpróbáltam a lehetetlent, elszedni a labdát valahogy, de a lehető leggyorsabban. Közben vigyázva nehogy falt legyen. Már a félpályán is áthozták, amikor 5 másodpercem maradt. És ekkor megtörtént amire vártam! Egyik játékosom megszerezte a labdát. 3 másodperc. Azonnal elkezdtem vele a palánk fele futni, de tudtam nincs idő odaérni. El kell dobni. El kell dobni. 1 másodperc. Kint a a 3 pontos vonalon kb jó két méterrel eldobtam. A labda repült. Ez óráknak tünt ekkor. Repült és, ÉS IGEN!! Megvan, megvan a meccs! Az idő már a labda repülése közben lement. Csodálatos 3 pontost dobtam, csont nélkülit. Ezt sosem felejtem el. A kihívás önmagáért beszélt. Nagyszerű program volt ez az NBA. És nem adtam fel. Pedig már szinte veszett meccs volt az 5-dik overtime-ban!!!

    WARCRAFT III: Utolsó pálya. Utolsó pillanat. Ha a gonosz eléri a kapút, akkor elvesztettem. 00:01 és megvan! Nem érte el. Ez kb. az ötödik nekifutásra sikerült elérni és akkor is ennyire kiélezetten. Ez sem volt akármilyen.

    Van sok sok ilyen élményem, de egyenlőre csak ennyit írok, mert már így is elég hosszúra nyúlt a mondanivalóm.

    Irjatok ti is, szerintem erről jó beszélgetni. Érdekes dolgok kerülhetnek napvilágra, akár a különleges screenshotokban, melyeket feltesznek a netre az emberek.

    Eszembe jutott még egy:)

    CS: Bombalerakós pálya. A csapatom egyik tagja elérte a lerakóhelyet, és már rakta is a bombát. Maga elé nézett így csak a bombát látta és a lerakó piros célkeresztjét. Ám pár pillanat múlva (még élesítés közben) kicsit körülnézett és ÉS!! A szemben lévő dobozon ott ült egy Counter! Már éppen lőni akart, de ez a pillanat mindenkiben megmaradt. Tudniilik a srác még kezdő volt. Szöszmötölt a fegyverével és már mindenki a bombás srác monitorát nézte feszülten, hogy ebből mi lesz. (Hálóklubban voltunk) A bombás azonnal felmérte a helyzetet, rögtön fegyverre váltott és leszedte a doboz tetején ülő muksót. Ezen még sokáig nevettünk. Gyakorlatilag egy bónusz meccse volt:)
  • Ron Ragm
    #4
    Q3: Amikor megláttam a rózsaszínben és zöldben pompázó pályákat. AZt sosem felejtem el, egyszerűen gusztustalan.
  • Gery1980
    #5
  • Gery1980
    #6
    Nekem az egyik legmaradandóbb élményem mikor először játszottam UT-t hálóban.Előtte nem is igazán lanoltam, max 1-2 alkalommal átvittem a szomszédhoz a gépet, összekötöttük és bohóckodtunk.De az a bizonyos este rettentő jól sikerült.8-an voltunk és du.4-től másnap reggel 8-ig nyomattuk kissebb megszakításokkal(kajarendelés ect.)..Akkor lettem az fps-játékok szerelmese, szóval ez az este mérföldkő is volt az életemben ezen a téren.
  • Sephi
    #7
    Ohh es soha nem felejetem e; azokat a nyari napokat meg 1996 fele amikor haza jottem es becsuktam az ajtot es volt vagy 6 RPG-em es leultem reggel 10 kor TV-ele es jaccotam ejjel-ig Suikodent meg Final Fantasyt es mindefelet:) Azok voltak a szep idok:)
  • Rincewind
    #8
    Hasonló történt velem is, csak nálam Half Life-al. :)
  • Laza
    #9
    nekem tobb mint egy eve, mikor megjelent DCre a PSO (Phantasy Star Online), volt egy kb 2 honapig tarto maradando elmenyem... :)

    addig nem nagyon masztam bele az online RPGk vilagaba (persze Diabloztam neten meg ilyemi, de ez mas volt)...
    de ezt a gamet mar nagyon vartam...
    2 honapon keresztul egy haverommal minden nap este 6tol reggel 7ig neten game, 2-3ig alvas, 6ig offline tapolas, majd este 6tol reggel 7ig neten game, stb.stb...

    iszonyat volt... mar almomban is csak a harc ment... :)
    s mivel "vilag" jatek volt, igy hihetetlen haveri kapcsolatok teremtodtek japan, francia, usa, meg spanyol kolykokkel... :DDD

    szerintem ez volt az elso, es talan utolso ilyen meretu online kalandom... :) (mar nincs ido ilyesmire:)

  • Blasta
    #10
    A helyszin egy szerviz, ahol 6-an játszunk starcraft multit, team-ben! 3-3! 2 szoba volt, csukható ajtókkal, igy lehetett normálisan taktikázni, a másik oldalon tuti nem halladszott.
    Én akkor vittem oda az egyik friss PC-s haveromat, aki 2 hét alatt végigtólta a SC-et meg a Brood War-t is, szal melegében volt, gondoltam bedobom a mélybe!
    Úgy tudtunk leülni, hogy a haver 2 másik sráccal volt csapatban és én is 2 másikkal!
    Akikkel ültem, azok közül az egyik nagy mókamester volt, így kezdés után rám nézett, és azt mondta: RUSH!!!! És röhögött! Én meg belementem! Ő Protossal, én zergekkel! 8-10 legyártott egység után indult a roham! A haverom balszerencséjére, pont őt találtuk meg elsőnek. Ahogy azt kell, le is gyaktuk a csóringert, de mivel a terranokkal volt, utolsó erejéből még a levegőbe emelte az épületeit! Talán 2-t vagy egyet, nem emléxem már! Mivel alap egységeink voltak, oda nem tudtunk támadni! Nyomultunk hát tovább! Aztán egy elég komoly 3 órás multi menet lett az egészből, de úgy, hogy irogattam a túloldalra az üziket, hogy mi lett a haverommal, él-e még vagy már nem, mert nem találtuk sehol, viszont a program még nem szólt, hogy a játékos likvidálva lenne!
    Tehát egy olyan 2 óra játék után hallom a figyelmeztetést, hogy enemy közeleg! A fullosan kiépitett légvédelmem valamit nagyon gyakott! A szerencsétlen haverom utolsó repülő épületét, valamien factory-t!!!!!! Ennyi maradt csórikámnak és a többiek kedvéért nem lépett ki, hanem segitett a csapattársainak felfedezni a pályát a levegőből....
    Majd kimúlt! Ezután összecsomagolt és ment, mert amúgy sem ért rá tovább!

    A haver első és egyben utolsó 3 órás SC partiján egy darab egységet nem nyirt ki, max 10 percet játszott aktívan...
    Ha tudtam volna, hogy vége a srácnak akkor újra kezdtük volna, hisz én is azt akartam, hogy játszon egy jót, de nem árulták el a túloldali srácok, mi van vele....
  • Laza
    #11
    ohhh, ez nalam alaphelyzet... (mar ha van idom:)
    van, hogy leullok jatszani reggel, es ejjfel korul eszembe jut, hogy en mar kva ehes vagyok... :) kaja, aztan mehet tovabb... :)

    egyebkent PSO-ban volt egy hasonlo kis sztori...
    haverral azon versenyeztunk, hogy ki eri el elobb a lv100-at... kozel fej-fej mellett haladtunk (o vezetett 1lvel) amikor is eljott a szombat reggel 7ora... megbeszeltuk, hogy irany aludni... ki is kapcsoltam a gepet... felkeltem 3kor (ugyebar akkoriban 3tol lehetett netezni:), es irany a net... rakeresek haveromra, es fent volt... nezem a karijat, es a geci vagy 10lvel elhuzott elottem... a szemet allat nem fekudt le aludni, hanem nyomta tovabb... :DDDDD

    egyebkent kepes 3!!!napon keresztul egyfolytaban jatszani... :)))) pl a Shenmue2-ot nem tudta abbahagyni, es alvas nelkul vegignyomta... :D (mondjuk o ki van "kepezve" ilyesmire:)
  • Árnyvadász
    #12
    Még élek! Amit láttam nemrég, az már most olyan meghatározó, hogy lazán lehetne a minden idők egyik legnagyobb hatása a játékfronton.

    Miről is van szó?

    Nem tudom mennyire emlékeztek a Quake-re. Itt az első részre gondolok. Szerintem a mai napig a leghangulatosabb fény-árnyékhatásokkal ott találkozunk. Csak sajna a grafikus motor mára már olyannyira ronda, hogy nem ül le senki elé. Bár az igaz, hogy még évekkel ezelőtt megjelent, előszőr Voodoo aztán nvidia chipsetes kártyákhoz egy patch, mely jelentősen feljavítja a 3D élményt. Jószerivel a játék egycsapásra támogatja a 3D-s kártyákat és speciális effekteket. Ez annak idején igencsak meggyőzőre sikeredett és sokadszorra vettem elő ismét a Quake-t, bár főleg multiban. Ott a mai napig meghatározó. Hiába a Quake3: Arena meg az UT. Az ős Quake-nek van egyfajta hangulata. Éspedig pont az amiben a DOOM III is mesterkedni akar: Fény-Árnyék hatások.

    Kicsit elnyúltam a bevezetővel. Mert miért is vagyok lassan levegő nélkül?:)

    Ma a hardwired-et olvasgatva az egyik hírnél kezdtem hidalni. Ugyanis a DOOM III-ban szereplő per-pixel ligth-ing effektet egy az egyben átvitte egy programozó manus a Quake-be. De ez még nem is lenne egetverő, bár nagyon cool ez már így is, a lényeg, hogy a modell-ek is fel lettek turbózva, plussz az egész pályán feszít a BUMP MAPPING!!!! Nagyon jól néz ki! Eszméletlenül jól. Olyan ez, mintha megelőlegezve játszhatnánk a DOOM III-al. Nembeszélve arról, hogy állítólag ezt a pasi megcsinálj Quake2 és 3 alá is!!!!!!

    De véleményem szerint az 1 alatt lesz az igazán ütős. És a 3 alatt is dögös lesz az tuti-

    Lényeg, hogy GeForce kártyád legyen és legalább PIII 600 körüli géped. Azt nem tudom, hogy egy GeForce1-2-ön is olyan lesz mint az újabbakon, de megmerem kockáztatni, bár itt kifejezette DirectX 8-as effektről van szó.

    Aztán a másik nagy öröm: A DOOM III pont a szülinapomon fog megjelenni. Ennél szebb ajándékot nem is kaphatnék:)))))

    Információk: www.hardwired.hu
  • Rincewind
    #13
    Undying
    tudni kell rólam, hogy se filmen, se könyvön, se játékon nem szoktam félni. Végig nézek egy brutál horrort úgy, hogy mégcsak meg se ilyedek, egyszerűen ilyen vagyok (néha nagyon sajnálom)... :/
    Az Undying volt az életemben az első, amiben nemcsak, hogy féltem, de egyenesen rettegtem. Mondjuk ebben nagy része volt a körítésnek is, ugyanis öntudatlanul is hajnalban kezdtem el vele játszani. Mindenki aludt már, csendes volt a lakás, csak a monitor villogott, én meg szépen lassan teljesen beleéltem magam a játékba. És onnantól kezdődött az, hogy izzadtam, a gyomrom görcsben állt és szinte remegett a kezem. :)))
    Voltak részek ( a földalatti katakombások), ahol a hangok, a képi világ egyszerűen szt eredményezték, hogy kikapcsoltam a gépem és inkább nappal folytattam... :D
    Azóta se volt olyan játék, amiben igazán féltem volna, ami nagy kár, mert szerintem nagyon jó... :)

    Aztán nagy élmény volt még az első MMO RPG-m is! :)
    Nameg azok 3-4 napos folyamatos LAN-partyk, szinte alvás nélkül!
    Meg persze vannak más maradandó élményeim is, de az nem a játékosok fórumába tartozik... ;D
  • EmThor
    #14
    a doom3 úgyis késni fog :PP amúgy az undying tényleg isten volt. az lba etalon :) red alert 1 se volt rossz sokat toltam anno. (na lehet beszólni ;) MAx Payne grafikai etalon. GURU GAMER előre!
  • Árnyvadász
    #15
    John Carmack: "Nem szeretnénk még egy E3-on bemutatni a DOOM III-at..."

    Rince: A Wolfentstein utolsó pályáin én is remegtem. Te ott nem? :) Most komolyan.
  • The Garrett
    #16
    Thief:

    Valamelyik zombis pálya:

    Volt egy-két ilyen mikor halottam hogy hörög a zombi de nem mertem kinemmi az utcára nehogy észrevegyen de a legdurvábbak a pókok voltak.
    Aki játszott vele az tudja milyen IDEGTÉPŐ hanga volt a pókoknak, mikor a lábu csattogott a kövön...teljesen beparáztam álltam a sarkon és vártam mikor megy el mellettem. Nem jött már épp azon voltam hogy kiugrok és lesz ami lesz... és akkor hirtelen MÖGÖTTEM ráugrott a fejemre a nagyobb fajta pók. Ugy megijedtem, hogy esc-et benyomtam és kimentem leönteni magam hidegvízzel... de ilyen Thiefes dolgokat oldalakon keresztül tudnék sorolni.. Meg System Shock 2 söket is, mikor a fejem felett a plafonon kinyílt egy méheket tartalamzó kis tojás...


    MÁsik nagy élmény a GTA3 höz kötődik de ez jóval bébksebb.. 4 haverral kimentünk a nyaralóba, kivittük a gépet és 4 napig GTA3/ dstrandoltunk...király volt. reggel kelés délben :). du 5-6 ig tópart utánna hajnal 4 ig GTA3... naggyon naggyon feelinges volt :D
  • Rincewind
    #17
    Nem :))
    alien vs. Predator 1., Marine része okozott némi szorngást még, de az se volt az igazi... :)
  • Sephi
    #18
    Egyszer ramesset egy virag cserep a masodikrol. Asse felejtem el soha:)

    Jah meg egyszer Perizsba ultem a asztalnal a diszkoba es odajott egy csaj es lesmarolt:)
  • Hmuda
    #19
    Nos ez egy jó kis topic. Akkor én is leírom egy maradandó élményem:

    Battlefield 1942:

    Amerikai oldalon harcoltam. A csapatomból a legtöbben elmentek bázist foglalni. Én inkább ottmaradtam a reptéren, hátha jön egy-két japán és megpróbálja elfoglalni. Ezért hát felmásztam egy toronyba és sniperrel a terepet pásztáztam. Láttam, hogy jön egy japcsi repülő. Gyorsan kézbevettem a felszerelt gépágyút. Mielőtt kikerült volna a tűzvonalból, sikerült füstölésig lőnöm. Miután megfordultam, belelőttem még két golyót a hátába, de sajnos a bombáit már ledobta és skierült neki két repülőt felrobbantania. Ekkor meghallottam, hogy egy jármű közeleg. Megfordultam és láttam, hogy egy teli japán csapatszállító közeleg. Közben félfüllel hallottam, hogy a repülőgép zúgása egyre hangosabb, vagyis valószínűleg nekem akart rohanni, mivel a feladatát már úgyis elvégezte és a gép szinte használhatatlan. Gépfegyverrel sikeresen kilőttem a csapatszállító lövészét, de a járműt nem tudtam kilőni. Pont mikor a kocsi befarolt a torony alá, az orrom előtt robbant fel a repülő, mert nekiütközött a toronyak. A pilóta katapultált. A repülő roncsa rázuhant a csapatszállítóra és felrobbantotta azt. A kocsiban mindenki meghalt, és a repülő pilótáját még sikerült ejtőernyőzés közben kilőnöm a sniperrel. Ugyan frag-et nem kaptam, de hatalmasat ugrott az adrenalin az ereimben. : )))

    Uplink:

    Elérkezettnek láttam az időt, hogy megcsapoljak egy zsíros bankszámlát. Ígyhát bevásároltam mindent amit kellett. Viszont nem volt annyi pénzem, hogy olyan felszerelést vegyek, amivel észrevétlen tudnék maradni. Ezért aztán kb 20 szerveren áttükrözve a ténykedésem, rácsatlakoztam a bank szerverére. Gyorsan regisztráltattam magamnak egy helyi számlát. Mivel egy küldetésben láttam, hogy az egyik helyi számlán 1000000 Cr van be is léptem ahhoz a számlához. Szerencsére nem kellett feltörnöm a kódot, mivel a küldetésben ez már megtörtént. Beléptem az átutalás menübe és felkészültem testileg-lekileg a gyors cselekvésre. Bekapcsoltam a Proxy_Disable V3.0-ás programomat. Felénél tartott a folyamat, mikor a lekövetésjelző programom jelzett, hogy észreverrek és elkezdték lenyomozni a saját szerverem IP-jét. Még 40 mp időm volt. 35 mp-nél a Proxy sikeresen ki lett iktatva. Gyorsan átutaltam a pénzt a helyi számlámra és töröltem minden bejegyzést, ami az átutalásommal kapcsolatos. 25 mp. Behoztam a saját számlám és ott is töröltem minden bejegyzést, ami az elöbbi átutalásra vonatkozott. 15 mp. Gyorsan bontottam a vonalat. De nem pihenhettem, mivel tudtam, hogy a banki hackerek azonnal elkezdik manuálisan visszakövetni az IP-met és azt is tudtam, hogy a veszettül gyorsan képesek dolgozni. Minden másodperc számít. Gyorsan rácsatlakoztam egy tükröző szerverre és kénytelen voltam feltörni az admin kódját, mivel az előző ittlétemkór megváltoztatták. Mikor a kódfejtő program végzett gyorsan kikerestem a rám vonatkozó bejegyzéseket és töröltem őket. Ekkor következett a feszült várakozás. Vártam egy 10 percet és még mindig semmi nyoma annak, hogy sikerült volna lenyomozniuk. Ekkor jött egy e-mail, hogy az Uplink cég elégedett az előbbi munkámmal és növelték a rangom a cégnél. Ezután csak annyi volt a dolgom, hogy átutaljam a pénzt a saját számlámra és kedvemre megvásároljam a nekem tetsző gépeket és programokat. : )))

    Egyenlőre ennyi jutott eszembe (illetve ennyire volt erőm : ))) ).
  • Hmuda
    #20
    Azaz nem egy, hanem egy-két. : )))
  • Árnyvadász
    #21
    A Battlefield-ben nekem is volt egy-két (sőt több tucat) meghatározó élményem.

    Tobruknál gyalogosan araszoltam a hátsó bunkerek felé, mikor egy német tank kiszúrt magának. Gyorsan hasra vetettem magamat, szerencsémre egy dombocska is volt mellettem, így védve maradtam. Persze a tankból rendesen szórta Hans az ólmot, amik pár méterrel előttem csapódtak be a homokba. Közelített a monstrum, tetején a tüzelő Hans-al. Gyorsan kispisztoly, négy lövés és Hans már feküdt a géppuskán. Huhh... Gondoltam magamban a nehezén már túl vagyok. Mivel az agyúcső forgási sebessége nem túl gyors, így ide oda szaladtam a tank előtt. Viszont kiszúrtak még néhányan a németek közül és tűz alá vettek. Igy megint hasra kellett dobnom magamat. Ekkor a szemét náci tankos el akart taposni!!!!!! Ott iparkodtam, hogy nehogy a lánctalpa alá kerüljek. Volt nálam 2 gránát, de nem tudtam úgy bedobni, hogy én ne sérüljek. Szenvedtem, mert közben meg jöttek a fritzek is. Maradtam a tank alatt és kivártam. Lábra céloztam a szemben jövő katonákra, ez be is jött, aztán gyorsan kimásztam a tank mögé és elkezdtem rohanni, közben eldobtam a gránátjaimat. Egy robbanás, kettő, de a torony már fordult! Na nekem annyi itt nincs esély, mikor is már majdnem lőtt a német, ekkor egy bajtárs kezelésbe vette, hála az istennek és a szemem láttára robbant szét a tank. A poén az volt, hogy még futás közben is lőttem kispisztollyal és az egész úgy nézett ki, mint a Ryan-be mikor Hanks a pisztolyával lövi a tankot, utolsó esélyként. Persze azt mondanom se kell 2 perc múlva már kilőttek, de azért jó móka volt ez.:)
  • Árnyvadász
    #22
    Irjatok!:)
  • Csacsis
    #23
    CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!
    Alien vs Pradator 2
    Sokadik tök sötét pálya.
    Este 9-10 óra teljesen sötét szobában játszok :)
    Belépek egy széles folyosóba, melyen 2 út fut párhuzamosan 2 szinten. Elindulok. A játék zenélye átvált, Alien van a közelbe. Nemsokára megjelenik a kijelzőn is (ekkor már a folyosó feléhez értem). Közeledik. Nem is egy! 3 db. Szana széjjel lövöm őket, közben persze hátrálok. Már azt hiszem győztem, de a zene csak nem nyugszik, továbbra is feszült vagyok. Kijelzőn semmi, előre megyek, semmi nem jön. Hol lehet???... és ekkor megfordultam... Közvetlenül a képembe órdított, és vicsorgott... azthittem kiesek a székből ilyettemben, de ehelyett nekikeztem hátrálni és rémülten nyomtam az egér tűz gombját. Persze lelőttem, és továbbmentem.
    De utána az ADRENALIN szintem magasan vólt az biztos!

    Hát ennyi. Hogy tetszett?
    AVP RULEZ!!!


  • Árnyvadász
    #24
    Nagyon jó Csacsis!

    A többiek hasonló vagy nem hasonló élményeit is várom. Ne kerüljön süllyesztőbe a szoba! Előre is köszönöm a játékos lelkületü egyéneknek a színvonalas hozzászólásaikat, melyekkel emelték a szoba fényét (á lá Fábry) a jővőben, most és a múltban is:)

    Tegnap betöltöttem a Battlefield-et. Tobruk. Első bunkerek egyike. Onnan egymagam kikilleltem az egész német hadsereget. Mikor már azon voltam, talán meg is kéne hallni:), akkor kispisztollyal kikolbászoltam (no persze hasonfekve) a géppityus Hans elé és őt már nem tudtam másvilágra küldeni, de ha nagyon alkartam volna még az is ment volna. De 3% élettel már nem nagyon. Jó ez a játék. Tényleg sok álmatlan éjszakát fog okozni ha megjön a full.
  • Blasta
    #25
    Én csak egy, a Freak-kel és végülis velem történt esetet tudnék leírni, mert asszem ő is leírná, annyira készen volt tőle:

    Battlefield, multi. Én japán, ő szövetséges. Repülök befelé. Látom, valaki géppuskázik a sziget csücskében a gépemre. Meg is pörköl, miközben felette elrepültem. Na mondom ennek adok. Már füstöl a gépem, de szarok rá. Ráfordulok Freak-re!

    (és itt jön az ő szemszögéből a lényeg)

    Lőtt baromi keményen, de rájött, hogy észrevettem. Hasra vágja magát, bele egy kb. fél méteres gödörbe. Szóval nem volt valami mély.
    Géppuskázik tovább én meg zuhanok felé és szintén lövök. De nem sikerül, mert szétlövi a gépem motorját. Az meg ugye zuhanásban volt, így felemelnem nem sikerült.
    Idézek:
    -bazeg lövöm, lövöm, de csak nem történik semmi és nem is kapta fel a gépet. Erre látom, hogy robban. 4-5 méterrel a fejem elött csapódik be. Bazzeg. Na gondolom itt vége. Erre pattant egyet a roncs és fél centivel a fejem felett zúgott el. Ha nem fexem abban a rohatt gödörben, végem lett volna....


    Nem lehetett szar látvány, mi????
  • Lammer
    #26
    egy kis Ufos élmény, ha nem gond!
    (1xer ezt már leírtam a másik topikban, de most részletezve)
    Haveromnál régen, tök üres lakás, éjszaka, külváros, nyár, éjszakai envájorment, ciripcirip stb. UFO 2ztem.
    Első shipping routnál, nagy mellszélességgel, mert sikerült kifejlesztenem a Gauss teknolodzsit, mentem ezerrel, itt semmi gond, de amikor a sarkon szembefordultam a Bio-dronnal, aszthittem kiszaladok a szobából, nekem akkor nagyon félelmetes volt csöpögő undorító élien lebeg ide-oda... na mondom másik emberemmel lazán-kazán átküldöm a másvilágra 1 lövés(talált!), 2 lövés(talált ez is!) semmi. kész, RIP my friend...
    ott ültem és nem tudtam mozdulni kb 10 percig, emléxem kaptam egy kis sokkot, na azóta ilyen feelingben nem volt részem, csak asztal körűli RPG-ben COC-zva... de az mááás.
    hy.
  • Hunnenkoenig
    #27
    Igaz ne mjatekelmeny, de Alienes:

    Szoval nem tudom voltatok-e Londonban az Alien War nevü elmenyshow-t megnezni (sajna mar bezartak) de ha nem akkor elmeselem.

    Bemegyünk a kasszahoz az elöterben ahol mar teljes monturba öltözött Marines rohangalnak es csinaljak a hangulatot. Az egesz hely tökre lepusztultnak nez ki, mintha a Bolygo neve halal c. film bazisan jarkalnank. Mikor összegyülünk vagy tizen, akkor egy Marine kisereteben bemegyünk egy elektronikusan nyilo femajton egy töksötet szobaba aminek a közepen egy nagy vasalt falada all, a falakon csak veszfenyek egnek es egy nöi hang folyamatosan pofazik a hangfalakbol. A ficko elmeseli, hogy a ladaban egy fogjulejtett Alien van es nekünk ezt el kell vinnünk az ürhajohoz, hogy avval elszallithassuk a földre. A bazist termeszetesen mar elleptek a lenyek, igy most ö elmegy megnezni, hogy tiszta-e a terep. Addig mi lapuljunk a falhoz es ne mozduljunk, mert lehet, hogy ki akar törni a szörny a ladabol . Na erre a ficko eltünik, mi meg ott lapulunk a falnal es a szemünk kocsanyon log a felelemtöl es csak a ladat bamuljuk. Mikor a sötet csend es a feszültseg mar majdnem elviselhetetlen, egy qrva nagy csattanas hallatszik, feltepödik az ajto es a katona rohan be üvöltve mint akit epp nyarsbahuznak. Ordibal mint a sakal, hogy azonnal rohanjunk, mert a szörnyek mar itt vannak a nyakunkon. Mi kirohanunk utana egy folyosora, ahol a falbol jön a göz, villognak a veszfenyek, üvölt a szirena es a nöi hang monotonan hajtogatja, hogy a bazis evakualasa megkezdödött. Rohanunk vagy 50 metert mikor egy saroknal a ficko megtorpan es ovatosan leselkedik kifele. Mi felsorakozunk mögötte egymast taszigalva, erre ö mondja, hogy menjünk be abba mellekfolyosoba. Elrohan, a tavolbol lövöldözes es kibalas hallatszik. En pont ott allok a folyoso bejaratanal es elkezdek elsökent bearaszolni a fal mellett. Egyre sötetebb lesz. Hatodik erzekem azt sugja, hogy a folyosonak mindjart vege, ezert megallok falhoz vetett hattal. Probalom magam kilihegni, mikor felgyullad egy sztroboszkop es 1 meterrel mellettem egy nyalat csöpögtetö 2 meteres Alien all es hadonaszik felem. Egy hatalmas sikoltassal megprobalok az ellenkezö iranyba rohanni, de megakadok a mellettem allo fickoban. Fellököm, ö meg a többieket. Egy masodperc alatt a földön fetrengö halomma valik a csapat es en a földön ülve probalok hatralni a szörny elöl, ami mar ram csöpögteti a nyalat. Mivel mögöttem a többiek is avval probalkoznak, hogy kibogozzak magukat, nem tudok hatrebb menni. Megprobalok feltapaszkodni, ami nagy keservek közepette, jo nehany kek folt kisereteben sikerül is. Rohanok sikoltozva, semmivel sem törödve mint az allat. Jön a katona velem szenbe es lö ami belefer. Csak a fegyver torkolattüzet latom. Az egesz csapat rohan mint az eszeveszett Miközben a falba epitett racsok mögül Alien-karok probalnak elkapni minket. A mellekjaratokban felbukkano szörnyeket a Marine lövöldözi.

    Elerünk egy hidhoz ami alatt tolyasok tömkelege gubbaszt. Nemelyik lassan nyilik ki es mar szinte latni, ahogy azok a karmos valamik ugranank ki, hogy ratelepedjenek az arcunkra. A katona ovatossagra int minket es mi ataraszolunk a hidon. Utana futas tovabb, mig elerünk egy lifthez. Mindenki bent van, az ajto csukodik, egyszercsak megjelenik egy szörny es az ajtohoz legközelebb allot kirantja a liftböl. Mindenki idegösszeroppanast kap es a lift elindul felfele. Csikorgas hallatszik. A lift egy remegessel elakad. Ujra lefele megyünk es miutan kinyilt az ajto, rohanunk egy folyoson tovabb. Kinyilik egy ajto es a katona beterel minket, mondvan, hogy ez az ürhajo. Bemegyünk es egy szobaban talaljuk magunkat, ahol egy vezerlöpult es szekek allnak. Mindenki leül es bekapcsolja a biztonsagi övet. Az ürhajo elkezd remegni es mindenki boldog, hogy vegre elindulunk a föld fele, mikor az egyik sötet sarokbol elöjön a szörnyek kirajnöje es hatalmas dulakodasba kezd a katonaval. Az lö mint az istenverese es üvölt, hogy azzonnal hagyjuk el az ürhajot. En a biztonsagi övemmel szenvedek. Remeg a kezem es az istennek nem tudom kikapcsolni. Közben remült tekintetemet le sem veszem a kiralynöröl. Vegre sikerül feltepnem az övet es rohanok ki a tuloldalon megnyilo ajton.

    Üvöltesem megtörik, mikor eszreveszem, hogy a szuvenir shop-ba kerültem es vege a veszedelemnek.

    Eletemben annyira nem feltem, mint az alatt a fel ora alatt, amig a tour tartott :-)))
  • Sir
    #28
    Te ez tök jo :) van valami cimed vagy hasonlo ? ide én is elmennék tök jo lehet . Mikor voltál ott ?
  • Hunnenkoenig
    #29
    Ez kb. 7-8 evvel ezelött volt. A Trocadero Center-ben volt a Piccadilly Circus-on. Sajnos bezartak. Ugy hallottam Skociaban akartak ujra kinyitni, de azota semmi hir felölük...

    Az allitolagosan hivatalos oldaluk itt van http://www.alienwar.co.uk/
    Bar ez eleg primitiven nez ki, ugyhogy szerintem nem ez a hivatalos, de azert megtalalsz rajta minden infot ami annak idelyen aktualis volt.
  • Hunnenkoenig
    #30
    Nezzetek meg a foto galeriat!
  • Rincewind
    #31
    Na megpróbálok én is valamit összehozni, bár nincs valami nagy írói vénám... :)
    Még mindig Undying, valamikor hajnalban a sötét szobában (természetesen szinte 100%-osan beleélve magam a játékba):

    Egy föld alatti labirintusban vagyok, kijáratot persze nincs és a fegyvereim is kezdenek vészesen az ’’empty’’ állapot felé közelíteni, így kezd eluralkodni rajtam egyféle szorongás. Valami ősrégi temetkezési hely lehet, a mennyezet alacsony, körös-körül ősrégi csontok nagy kupacokba halmozva, a fali fülkékben többé-kevésbé ép csontvázak. A világítás kimerül abban a pár szál gyertyában, ami a falikarokban pislákol, látni nem nagyon lehet, a távolban homályba vész a járat. De a legrosszabbak mégis a hangok! Pontosabban azok teljes hiánya, ugyanis egy pisszenés sem hallatszik. Kezd eluralkodni rajtam a klausztrofóbia és a rettegés! A játék hatására a testem is kezdi azt hinni (az agyam már régóta), hogy valóban ott vagyok abban a rohadt kazamatában (totális beleélés!). Ennek velejárói a következők: heves szívverés, kiszáradt szemek, enyhén remegő kéz és főleg pattanásig feszül idegek! :)
    Sokáig nem mertem elindulni, mondván, ha most ugrik nekem valami dög, akkor menten szívrohamot kapok. Aztán csak elindultam szépen lassan, araszolva, közben forogtam össze vissza, nehogy a hátamba kapjak pár véres karmot. De nem történik semmi! Ez kezd kicsit idegesítő lenni és természetesen a feszültég ezzel csak tovább növekedett! A távolban feltűnik egy elágazás és valami megmoccan a sarkon, de szinte rögtön el is tűnik! Pár pillanatra leállok. Most mi legyen? Töltényem már alig van. Aztán pár másodperc múlva nekigyűrkőzöm és elindulok. Megállok a sarok előtt hallgatózok, hátha hallok valamit. Kaparászás vagy valami ilyesmi. Legalább tudom, hogy ott van. Az idegeim lassan elpattannak, úgyhogy nem húzom tovább gyorsan kiugrom a sarok mögül felkészülve, hogy lelőjem, bármi is van mögötte. De ott csak pár patkány van (ezt láttam távolabbról) és nekik köszönhetően el is pazarolok vagy 2-3 golyót. Franc essen bele, hátrafordulok, közben újratöltöm a fegyverem. És itt jött az, amitől majdnem idegrohamot kaptam! Ugyanis pont a hátam mögött ott állt egy Howler és már mártotta is belém az agyarait!!! Namost ott úgy megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot székestől és beletérdeltem az asztalba, közben megróbáltam megölni a dögöt, de az ijedtségtől nem bírtam eltalálni. Mire végre kinyírtam, alig maradt HP-m, lőszerem meg szinte semmi. Az idegeimet szerintem nem kell ecsetelnem és a szívverésem is kb. háromszorosa volt a normálisnak. Ott álltam a katakombában félholtan, szinte fegyvertelenül, idegileg totál készen és akkor több irányból is vonyítások hangzottak fel és dobogó lábak vetettek visszhangot...
    Na ennél a pontnál döntöttem úgy, hogy mára elég és köszönöm szépen majd nappal végigviszem ezt a részt, mert éjszaka kicsit rizikós a további ’’normális’’ fejlődésemre nézve! :))
  • Árnyvadász
    #32
    Ez még leírva is félelmetes. Szinte magam is félek. Nem semmi. Sajnos az Undying kimaradt az életemből, de így olvasva lehet (sőt biztos) bepótolom. Thx Rince
  • Hunnenkoenig
    #33
    Hogy legyen egy jatekelmeny is: En a Diablo1-nel mikor ott alltam a pentagramm elött, ahol le kell menni Diablohoz, minden alkalommal (meg egy ev utan is) azon rinyaltam, hogy le merjek-e menni? Az a zene a gyermeksikolyokkal a hatterben annyira brutalis volt...

    Egyebkent az a jatek nagyon mely nyomokat hagyott bennem. Gyakran meg nappal a munkahelyen vagy az utcan is hallottam a penz csördüleset amint kiesik a ladabol :-)))
  • Árnyvadász
    #34
    :)))) Ez jó!!!! Hadd legyen egy off kérdésem:

    -Szerintetek megéri ha most elkezdek játszani a Diablo II-vel? Mert anno az egyet kipróbáltam és a kettőt is láttam már, de idő hiányában, úgy voltam vele, nem szabdna belekezdeni. Most viszont meg úgy érzem, nem szabadna kihagyni. Nos?
  • Hunnenkoenig
    #35
    Mindenkepp probald ki!!!
    Most levittek az arat! A hivatalos ajanlott ar 14,95 Euro. (addon nelkül)
  • Rincewind
    #36
    NP :)
    Csak mielőtt nekiállsz add meg a megfelelő hangulatot (sötét szoba, este, egyedülét, ilyesmik), mert nappal, haverok társaságában elveszik a borzongás. :)
  • Blasta
    #37
    Sajnos én nem tudok neked objektív tanácsot adni, mert hányok ezektől a klikkbajnokságoktól...
    A Diablo II számomra gáz! Én az Istennek sem telepíteném fel....
  • Rincewind
    #38
    Én is ezuen a véleményen vagyok azzal a különbséggel, hogy kipróbáltam egy fél óra erejéig, de aztán sikoltva uninstalláltam, mert mert már görcsölt az ujjam és még mindig nem történt semmi... :DDD
  • Blasta
    #39
    Mellesleg Undying-ra visszatérve, az a játék számomra is a horror überkirálya. Max az AvP ami még ekkora hatást képes gyakorolni az emberre, de ott is hamar eltünik a para és átmegy agyatlan megagyilokba. De az tény, hgy marha parás részek vannak benne.

    Még egy eset:
    AvP2: Rohangálok az éppen kiürítésre váró bázison (milyen egyedi sztori...:-))) Keresek valamit. Erre beérek egy laborba. Meglátok egy 80 fokban beállított üveg koporsót. Benne egy predátorral. Mereven néz felém. Mondom magamban: "nnnna ez minijárt kitör innen..........vagy halott?????
    Jaaaa..... ez halott....huh."
    Nézelődöm tovább a laborban, de néha rápillantok a "tetemre", nehogy már mégse legyen halott.
    Az 5. hátrafordulásomnál, amikor már kezdtem megnyugodni, akkor vettem észre, hogy a Predi épp RÁM mered. Az elöbb is rám meredt, de akkor szemben álltam a kalickával. Mostmeg mellette voltam....
    Na kész.... "ez még él, a k*rva annyát...."
    és FIRE. De kiderült, hogy nem kell aggódnim, a Prdi le van kötözve, az üveg golyóálló. Azért nem volt semmi...
  • Rincewind
    #40
    Megvan itthon de nem játszottam még vele, viszont ezek után ki fogom próbálni :D
  • Blasta
    #41
    Melliket? Az Undyingot???