Alex

Befolyásolni akarja iparágát az EA vezetője

John Riccitiello, az EA vezetője egy hosszabb interjúban fejtette ki véleményét a játékiparról, és benne vállalata vezető szerepéről.

"Az járja Hollywoodban, melyet már több embertől is hallottam, hogy az emberek aggódnak, hogy az Iron Man filmet ki fogja nyírni a Grand Theft Auto játék" - nyilatkozta John Riccitiello, a világ legnagyobb játékkiadója, az Electronic Arts vezérigazgatója a Financial Timesnak. "Korábban még soha nem hallottam ilyet." A 48 éves vezető szerint a szerencse forgandósága sokkal inkább egy nagy változás kezdete, mint pillanatnyi felvillanás. "Sokkal fontosabb Hollywood számára, hogy filmeket csináljon a számítógépjátékokból, mint ágazatunk számára, hogy játékokat csináljunk a filmekből. Alapvető a változás."

Riccitiello tíz éven belül már másodszor van a kiadóvállalat élén: 1997-től 2004-ig már vezette a céget, majd három évet egy privát tőkealapnál töltött, mielőtt tavaly áprilisban ismét vezérigazgatóvá nevezték volna ki. Egy év elteltével is úgy érzi, hogy helyes döntést hozott, de az iparággal koránt sem ilyen elégedett. "Óriásit változott az ágazat, tíz éve a számítógépjáték a fogyasztók fejében még csak a gyerekjátékok között szerepelt, valahol a játékautók és a Barbie babák polcai között. Mára viszont a világon több, mint két milliárd ember játszik. Az elektronikus játékok olyan magától értetődőek lettek, mint a televízió, és nagyobbá váltak, mint a filmipar."

Nyilatkozata szerint a népszerűség motorjai az olyan eszközök elburjánzása, melyeken játszani lehet - kezdve a mobiltelefonoktól az mp3 lejátszókon át a kézi konzolokig -, a mikroprocesszorok fejlődése pedig az interaktívitást és a realizmust erősíti. "Úgy érzem magam, mint egy filmmogul az 1920-as években, a hangosfilmek megjelenésekor: mintha átléptünk volna egy másik időbe, ahol teljesen életszerű játékok vannak."

Véleménye szerint nem telik el hosszú idő, míg a mozifilmekhez hasonlóan a játékokra is művészi értékkel bíró dolgokként tekintenek. "Az iparág ahhoz a ponthoz érkezett, ahol a legjobb játékokat már majd mindenki megnézi, ugyanúgy, mint a Filmakadémia által választott legjobbat." Ha ez bekövetkezik, ő a Grand Theft Auto IV-et fogja nevezni, mint 2008, és vélhetőleg a mostani konzolgeneráció legsikeresebb játékát. A Take-Two április 29-én fogja kiadni a Rockstar Games által fejlesztett játékot, és elemzők szerint néhány hónap alatt 10 millió példány fog elkelni belőle.

Éppen ez, a GTA IV, és a Rockstar a fő indok Riccitiello 2 milliárd dolláros, a Take-Twonak februárban tett felvásárlási ajánlatára. Korrektnek tartja a részvényenkénti 26 dolláros, a jelenlegi árfolyamnál 60 centtel magasabb ajánlatukat, melyet azonban a Take-Two visszautasított, mondván alulértékelik a céget. Véleménye szerint a függetlenségét agresszíven védő Rockstar is kiválóan illeszkedne az EA szervezetébe, melyet saját maga "városállam stílusú függetlenségnek" nevezett. Ezt még korábbi cégénél, az Elevation Partnersnél tapasztaltak alapján alakította ki - tőkealapja a Pandemic és a BioWare felvásárolója volt. Utóbbi cégek iránt egyébként olyan elkötelezett, hogy tavaly októberben, már az EA vezetői székében ülve 860 millió dollárért ismét átvette felettük az uralmat.

"Három évet töltöttem az EA-n kivül, független fejlesztőket irányítva, mig az EA egy monolitikus studiószervezetet épített fel." Ezzel szemben irányítása alatt a nagy-britanniai Criterion, mely korábban át lett nevezve EA UK-vé, ismét felvehette eredeti nevét. "Azzal, hogy lehetővé tesszük az embereknek, hogy a nevüket a terméken láthatják, biztosítjuk számukra a tulajdonlás érzetét és javul az érzelmi kapcsolat is."

A vállalat ráadásul túl nagy lett, mivel tavaly júniusban négy részlegre bomlott, a sportjátékokra, a Sims részlegre, a hétköznapi játékok szegmensére és az EA Games-re, melybe minden egyéb tartozik. Riccitiello célja az EA felrázása: a cég nem kezelte megfelelően az újgenerációs konzolokat, csak lassan látták meg a Nintendo Wii-ben lévő lehetőségeket. A játékok minősége is romlott, ezért 2007-ben veszítettek piaci részesedésükből. A Take-Two felvásárlása frissítést jelentene a Rockstar és egy másik studió, a 2K Games által, de ez véleménye szerint nem fogja megoldani a problémákat.

"Az EA 2008-as termékvonala az eddigi legjobb, igazán látványos játékok, és biztos vagyok benne, hogy növelni fogja piaci részesedésünket" - nyilatkozta, olyan játékokat sorolva mint a Spore, a The Sims készítője, Will Wright újabb ötletelése, és a Boom Blox, mely Steven Spielberg filmrendező első játéka. Közlése szerint a Take-Two felvásárlása meg fogja erősíteni az EA vezető szerepét, mely különösen az Activision Blizzard egyesülés után nagyon fontos. Ennek ellenére nem tartja elsőrendű fontosságúnak a piacvezetést.

"Mindenek előtt azon vagyok, hogy visszahozzam a minőséget és az innovációt. Újabb üzleti modelleket is be akarok vezetni, legyen az előfizetéses vagy mikrotranzakciókon alapuló, vagy akár reklámokkal finanszírozott." - mondta. Persze ettől a 26 éves vállalatot még be akarja írni a történelemkönyvekbe. "Azt olvastam egy könyvben, hogy minden médium teremtett egy kiváló vállalatot: az animáció létrehozta a Disney-t, a rádió a CBS-t, a televízió az NBC-t. Az interaktív szórakozás is egy céget fog kijelölni, és hiszem, hogy ez az EA lesz. Visszatérésem egyik fő oka a következő szint elérése." Véleménye szerint videójátékok és technológia iránti elkötelezettsége nagyon fontos egy olyan iparágban, ahol a fogyasztói háttérrel rendelkezők gyakran elbuknak. "Már a legkorábbi Apple gépeket is megvettem, lézert és hologrammot készítettem a középiskolában. Játszottam az első Doommal és a Mortal Kombattal. A hobbi nagyon fontos a szórakoztató ágazatban."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • maestro85 #27
    Legalább nem lesznek jó játékok, és úgy szórakozunk újra a haverokkal, hogy kimegyünka pályára és egy jót fucizunk "hálóban" igazi cipővel, labdával és kapuval, sérülésekkel. Végre talán újra-szocializálódunk.
  • [HUN]FaTaL #26
    Kurva anyját az EAnek, remélem hogy nem sikerül felvásárolniuk a Take2-t. Évente dobálják a piacra a szarabbnál szarabb játékokat:( Az a baj hogy az emberik veszik a tucatfost (NFS, Fifa stb.)
  • NEXUS6 #25
    Nem értem, hogy miért kell 1 nagy cégnek lennie!?

    Ok ott van a Sony is a konzolbiznicben, de rühelleném ha csak ő lenne. Ráadásul ők 19 saját studióval rendelkeznek, de szerintem példás az ahogy ők segítik őket az identitásuk megőrzésében (néhány bakitól eltekíntve, pl Psygnosys ugye). Néha kifejezetten félreérthető, hogy melyik saját stúdió és melyik nem az.

    Amúgy az EA főnök másik nagy hülyesége volt, hogy konzolból is csak 1 marad majd.
    Gondolom az jár a fejében, hogy lesz egy hw gyártó, mint régebben a PC esetében az IBM, és ő meg lesz a M$ a játékbiznicben.;(
  • peetig #24
    rohadt...mocsok...EA. Nagyon remélem, hogy nem tudják megvenni a Take-Two-t(lásd lentebb). Már csak az kéne, hogy mindent ezek a... Na mindegy. Nem szabadna hagyni egyetlen téren sem monopol helyzet kialakulását (e-on, microsoft, usa?). Már csak az hiányozna, hogy CSAK EA játékok legyenek kaphatók. --> mindenki nézze meg mit műveltek a simcityvel.
  • kids #23
    szerinted nem éri meg 2-3 évet várni egy jobbacska játékra amit nem tucc végigvinni két nap alatt, nincs tele buggal, igényes nem egy összefosott szar, mindig van benne valami uj kihivás, ujdonság, kidolgozott történet..innovácio.. ez neked mind nem kell??
    nem akarlak kritizálni tényleg, csak nállam fel se merül a kérdés:)
    gta 4 marha nagy durranás lesz. 400millio ! dollárt várnak az első héten a fejlesztők, az előrerendelésekre támaszkodva.. ha ez sikerül és bejön ez lesz az eddigi legsikeresebb szorakoztatoipari termék eladás, beleértve a filmeket is! nem kispálya:)
  • ldavid #22

    by Grand Theft Auto Dude @ gtaforums.com
  • Wittgen #21
    Pont az ilyen EA típusú felvásárlósdit játszó multik miatt nincs semmi újdonság a játékipar által készített termékekben. Csak a biztosra akarnak menni, mindenből x+1 részt kiadnak, pedig van igény a változatos játékokra is.
  • tomcsa4 #20
    Játéksorozat is lehet jó. Ott a Tomb Raider! Imádom a TR sorozatot!

    Idő kell a jó játékokhoz! És pénz! EA-val egy baj van! Pár szar játékait pénzeli, többiekét nem csak a határidőket szabja meg. NEhogy már egy Kane's Wrath 7,5k legyen, mikor 4kt ér maximum (C&C fanatikus vagyok, így olvassátok).
  • fflx #19
    GTA5? inkabb GTA2009 lesz az
  • fflx #18
    namost akkor dontsuk el, hogy evente kiadott tucat szart akarunk, vagy jo minosegu es vegletekig hangolt egyedi jatekot. ugyanis a 2. esethez ido kell es nem is keves.