SG.hu
Grime
Kiadó: Akupara Games
Fejlesztő: Clover Bite
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel i5 3470 processzor, Nvidia GeForce 960 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely
Hasonló játékok: Castlevania-sorozat, Ori and the Blind Forest
Kategória: metroidvania
Egy újabb metroidvania, mely kimagasló nehézségével, valamint groteszk és őrült körítésével szeretné felhívni magára a figyelmet. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Grime!
Az indie színtéren manapság kifejezetten népszerűnek tekinthető a metroidvania műfaja. Attól elvonatkoztatva, hogy sokadik aranykorukat élik a szó szerinti Castlevania-koppintások, szinte nem múlik el úgy hónap, hogy ne jelenjen meg legalább egy alkotás, amely ebben a stílusban szeretne érvényesülni. Az egyik következő próbálkozó pedig a Grime lett a sorban, melynek dacára annak, hogy egészen érdekes koncepcióra épül fel, illetve a játékmenet tekintetében egyaránt az ősök nyomdokain jár, sajnos nem sikerült kiemelkednie a sorból, de legalábbis sokkal rosszabbul teljesített a gyakorlatban, mint azt vártuk tőle. Hogy ennek mi lehet az oka, azt nehéz néhány szóban összefoglalni, így inkább csapjunk bele az eddig megszerzett tapasztalataink ismertetésébe ahhoz, hogy előttetek is összeálljon a kép.
A Grime koncepcióját kifejezetten nehéz átadni. Ennek az oka leginkább az, hogy gyakran egyáltalán nem nyilvánvaló, mi zajlik a képernyőn, az egész élmény kifejezetten groteszk, elrettentő, sokszor visszataszító, és mikor az ember már úgy érzi, kapizsgálja a lényeget, akkor lát valamit, amitől összeomlik mindaz, amit elképzelt korábban. Azért persze mi megpróbáljuk a lehetetlent! A játékban egy ismeretlen, sötét, látszólag valamiféle föld alatti világ vár ránk, ahol sziklás közeg, keskeny járatok és a legkülönfélébb rémségek, illetve szörnyűségek keresztezik utunkat. A környezet túlzás nélkül szürreálisnak nevezhető, de közel sem annyira, mint főhősünk és az ellenfelek többsége.
Főszereplőnk ránézésre valami emberszerű lény, de senkit se csapjon be a látszat, valójában egy igazi szörnyszülöttről van szó, akinek a feje helyén egy fekete lyuk tátong. Hogy ebből milyen fricskák születnének valójában, abba most ne menjünk bele, a lényeg, hogy ez a lény nem találja a helyét a világban, így nekünk kell segítenünk abban, hogy eljuttassuk őt a céljához. Csakhogy a célig rengeteg ellenfelet kell legyűrnie, méghozzá megannyi akadály társaságában! A rémségek külön megérnek egy misét, hiszen elképesztően változatos tulajdonságokkal rendelkező sziklalényekkel kell harcba szállnunk, ami kifejezetten érdekes, pláne annak fényében, hogy minél magasabb szintre tudunk jutni az óriási pályán, annál különlegesebb lények várnak majd ránk. Lesznek köztük nagy, tohonya rémségek erős sebzéssel, de apróságok is, miközben a különlegességekről sem feledkeztek meg az alkotók, így például a semmiből csapkodó kezek különösen beteges hajlamot sejtetnek a tervezők részéről.
Ezen a téren a játék kifejezetten jól vizsgázik. Bár érthetetlen az egész koncepció, közel sem annyira összeszedett, mint egy Dark Souls – mely a hangulat miatt nagyon sokszor eszünkbe jutott –, de mégis káprázatos benne az a kiszámíthatatlanság, amely az első percektől jellemzi az egészet. Nem tudjuk, hogy egy újabb folyosón milyen ellenfelek várnak ránk, és milyen képességünket vagy fegyverünket kell felhasználnunk a legyűréséhez. Merthogy lehetőségünk az lesz szép számmal! Eleve adott a titkos fegyverünk, a mindig elérhető fekete lyuk, amelynek sajnos annyira körülményes és annyira kellemetlen a használata – leginkább a ritmikussághoz köthető a lényege –, hogy óriási megkönnyebbüléssel vesszük kézbe az első ütő- vagy vágófegyvert. Nehéz meghatározni, mert nem hagyományos kardok vagy pörölyök lesznek a játékban, hanem valamiféle kövekből, élő szövetekből, az elhullott ellenfelek testrészeiből, csontokból és egyebekből összetákolt eszközök, melyek a hatás tekintetében kiválóak.
Csakhogy egy idő után már lehetetlen lesz átlátni azt a sok eszközt, ami megjelenik az inventoryban: amilyen ínséges ezen a téren a játék a kezdő órákban, olyan zavarba ejtő tud lenni a vége felé. Ez sajnos a játékmenetre is igaz. Kifejezetten frusztráló az első percekben, alighanem sokan már itt a törlés felé orientálódnak a kipróbálás során, holott érdemes adni neki némi esélyt, mert később azért kitisztul a kép. Csakhogy az első óra csupa szenvedés lesz, különösebb segítség és betanítás nélkül, így gyakorlatilag nekünk kell majd rájönni mindenre, ami rengeteg alapvető funkció kapcsán nagyon frusztráló. Nem is értjük a fejlesztőket, hogy miért így építették fel az egészet, azt pedig pláne nem, hogy miért olyan hullámzó a játék, hiszen bizonyos pontokon nagyon beindul, folyamatosak az akciók, máskor pedig perceken át csak bolyongunk, és azt sem tudjuk, mit kellene tennünk, vagy merre kell továbbhaladnunk.
Ez egy metroidvania esetében különösen problémás annak ellenére is, hogy a harcrendszer kifejezetten jól sikerült, kellemesen ritmikus, a maga nemében taktikus. Sőt mi több, ehhez egy fejlődési szisztémát is kitaláltak a készítők, ami szintén elég bután sült el. A lényeg, hogy hősünk az elpusztított lények és egyéb tereptárgyak után felszedhető alapanyag segítségével tudja fejleszteni a saját tulajdonságait, csakhogy vannak olyan sajátosságai, melyek gyakran elengedhetetlenek a továbbjutáshoz. Ahhoz pedig, hogy ezeket feloldjuk, gyakran újra és újra végig kell mennünk ugyanazokon a pályarészeken, ami kifejezetten frusztráló lehet, hiszen egy metroidvaniát nem feltétlenül azért szeretünk, mert lehet benne grindolni, Éppen ellenkezőleg, a folyamatos pörgés és változatosság miatt. Az természetesen jó ötlet, hogy lehet fejlődni, de gyakorlatilag teljességgel felesleges az egész, inkább izgalmasabb helyszínek, gyorsabb játékmenet kellett volna ide.
Illetve több ügyességi vagy logikai feladvány! A műfaj ugyanis nem feltétlenül a féktelen küzdelmekről szól, és bár a Grime esetében sem erről van szó, azonban az ügyeskedés sem központi elem az alkotás keretein belül. Jobban örültünk volna, ha a platformokon való ügyeskedés és néhány eldugott átjáró helyett inkább valamiféle gyűjtögetésre, esetleg némi logikára hajazó fejtörő is vár ránk, alaposan feldobhatták volna ezzel az alkotást a készítők. Sajnos nem így lett, ezért pedig könnyen lehet, hogy megmarad a középszerűségben, hiszen dacára az eredeti körítésnek, a középszerű élmény és a céltalanság gyakori érzése azért eléggé lerontja az összképet.
Grafika: A küllem szempontjából egyáltalán nem rossz a Grime, a szürreális élményekkel kecsegtető megoldások, a sötétség ábrázolása kifejezetten jó, dicséret illeti a dizájnereket, bár a pályatervező néha nem volt a helyzet magaslatán. Alapvetően csak a maga nemében nevezhető jónak a megjelenés, az oldalnézetes perspektíva elég sok hiányosságot képes kendőzni, miközben legalább az optimalizálásra nem lehet panasz.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelülettel alapvetően nincs probléma a játék esetén, az irányíthatósággal azonban néha akad. Különösen pontatlannak nevezhető rengeteg helyen, de ami még kellemetlenebb, hogy akadnak kiszámíthatatlanságai, például ha a fekete lyukkal harcolunk valami ellen, akkor könnyedén a pokolba lehet kívánni az egészet.
Játszhatóság: Egészen hosszú élményeket kínál a rajongók számára a Grime, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy rengeteg pályaszakaszt többször végig kell járnunk azért, hogy előbbre juthassunk. Ez kifejezetten kellemetlen lehet azok számára, akik nem szeretik az ilyet, de ezt leszámítva könnyedén 10+ órányi élményt kapunk tőle a pénzünkért cserébe.
Intelligencia, nehézség: A játék egyáltalán nem könnyű, ezt jobb, ha megjegyezzük még az indítás előtt. Természetesen nem is túl nehéz, de azért elég sokszor meg tud izzasztani minket, főleg azt követően, hogy megnyitottuk az újabb szinteket. Ilyenkor érezhető lesz az ugrás, de ami nagyon kellemetlen, hogy hiába jutunk el nagyon messzire, halál esetén mindig visszaugrunk a kezdőpontra, és néhány kivételtől eltekintve mintha nem is jártunk volna korábban az adott helyszíneken. Ez a rendszer különösen frusztrálóvá teszi számunkra az élményt!
Hangok, zene: Alapvetően semmi különös nem vár ránk sem a hangok, sem a zenék tekintetében a Grime kapcsán. Nem rossz, amit produkáltak a készítők, de nem is kiugró, szinkronok gyakorlatilag nincsenek, a dallamok és a hangeffektek viszont kiválóan alátámasztják a hangulatot.
Összegzés: Összességében a Grime nem egy rossz játék, de közel sem olyan kiemelkedő, mint azt sokan várták tőle. Néhány kiugró pillanattól eltekintve mindvégig megmarad a középmezőnyben úgy, hogy közben folyamatosan elengedi a kezünket, és kellemetlenségeket is gyakran okoz. Tipikus esete annak, amikor egy projekt nagyon különleges akar lenni, de végül éppen emiatt veszik el a nagy átlagban.
Fejlesztő: Clover Bite
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel i5 3470 processzor, Nvidia GeForce 960 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely
Hasonló játékok: Castlevania-sorozat, Ori and the Blind Forest
Kategória: metroidvania
Egy újabb metroidvania, mely kimagasló nehézségével, valamint groteszk és őrült körítésével szeretné felhívni magára a figyelmet. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Grime!
Az indie színtéren manapság kifejezetten népszerűnek tekinthető a metroidvania műfaja. Attól elvonatkoztatva, hogy sokadik aranykorukat élik a szó szerinti Castlevania-koppintások, szinte nem múlik el úgy hónap, hogy ne jelenjen meg legalább egy alkotás, amely ebben a stílusban szeretne érvényesülni. Az egyik következő próbálkozó pedig a Grime lett a sorban, melynek dacára annak, hogy egészen érdekes koncepcióra épül fel, illetve a játékmenet tekintetében egyaránt az ősök nyomdokain jár, sajnos nem sikerült kiemelkednie a sorból, de legalábbis sokkal rosszabbul teljesített a gyakorlatban, mint azt vártuk tőle. Hogy ennek mi lehet az oka, azt nehéz néhány szóban összefoglalni, így inkább csapjunk bele az eddig megszerzett tapasztalataink ismertetésébe ahhoz, hogy előttetek is összeálljon a kép.
A Grime koncepcióját kifejezetten nehéz átadni. Ennek az oka leginkább az, hogy gyakran egyáltalán nem nyilvánvaló, mi zajlik a képernyőn, az egész élmény kifejezetten groteszk, elrettentő, sokszor visszataszító, és mikor az ember már úgy érzi, kapizsgálja a lényeget, akkor lát valamit, amitől összeomlik mindaz, amit elképzelt korábban. Azért persze mi megpróbáljuk a lehetetlent! A játékban egy ismeretlen, sötét, látszólag valamiféle föld alatti világ vár ránk, ahol sziklás közeg, keskeny járatok és a legkülönfélébb rémségek, illetve szörnyűségek keresztezik utunkat. A környezet túlzás nélkül szürreálisnak nevezhető, de közel sem annyira, mint főhősünk és az ellenfelek többsége.
Főszereplőnk ránézésre valami emberszerű lény, de senkit se csapjon be a látszat, valójában egy igazi szörnyszülöttről van szó, akinek a feje helyén egy fekete lyuk tátong. Hogy ebből milyen fricskák születnének valójában, abba most ne menjünk bele, a lényeg, hogy ez a lény nem találja a helyét a világban, így nekünk kell segítenünk abban, hogy eljuttassuk őt a céljához. Csakhogy a célig rengeteg ellenfelet kell legyűrnie, méghozzá megannyi akadály társaságában! A rémségek külön megérnek egy misét, hiszen elképesztően változatos tulajdonságokkal rendelkező sziklalényekkel kell harcba szállnunk, ami kifejezetten érdekes, pláne annak fényében, hogy minél magasabb szintre tudunk jutni az óriási pályán, annál különlegesebb lények várnak majd ránk. Lesznek köztük nagy, tohonya rémségek erős sebzéssel, de apróságok is, miközben a különlegességekről sem feledkeztek meg az alkotók, így például a semmiből csapkodó kezek különösen beteges hajlamot sejtetnek a tervezők részéről.
Ezen a téren a játék kifejezetten jól vizsgázik. Bár érthetetlen az egész koncepció, közel sem annyira összeszedett, mint egy Dark Souls – mely a hangulat miatt nagyon sokszor eszünkbe jutott –, de mégis káprázatos benne az a kiszámíthatatlanság, amely az első percektől jellemzi az egészet. Nem tudjuk, hogy egy újabb folyosón milyen ellenfelek várnak ránk, és milyen képességünket vagy fegyverünket kell felhasználnunk a legyűréséhez. Merthogy lehetőségünk az lesz szép számmal! Eleve adott a titkos fegyverünk, a mindig elérhető fekete lyuk, amelynek sajnos annyira körülményes és annyira kellemetlen a használata – leginkább a ritmikussághoz köthető a lényege –, hogy óriási megkönnyebbüléssel vesszük kézbe az első ütő- vagy vágófegyvert. Nehéz meghatározni, mert nem hagyományos kardok vagy pörölyök lesznek a játékban, hanem valamiféle kövekből, élő szövetekből, az elhullott ellenfelek testrészeiből, csontokból és egyebekből összetákolt eszközök, melyek a hatás tekintetében kiválóak.
Csakhogy egy idő után már lehetetlen lesz átlátni azt a sok eszközt, ami megjelenik az inventoryban: amilyen ínséges ezen a téren a játék a kezdő órákban, olyan zavarba ejtő tud lenni a vége felé. Ez sajnos a játékmenetre is igaz. Kifejezetten frusztráló az első percekben, alighanem sokan már itt a törlés felé orientálódnak a kipróbálás során, holott érdemes adni neki némi esélyt, mert később azért kitisztul a kép. Csakhogy az első óra csupa szenvedés lesz, különösebb segítség és betanítás nélkül, így gyakorlatilag nekünk kell majd rájönni mindenre, ami rengeteg alapvető funkció kapcsán nagyon frusztráló. Nem is értjük a fejlesztőket, hogy miért így építették fel az egészet, azt pedig pláne nem, hogy miért olyan hullámzó a játék, hiszen bizonyos pontokon nagyon beindul, folyamatosak az akciók, máskor pedig perceken át csak bolyongunk, és azt sem tudjuk, mit kellene tennünk, vagy merre kell továbbhaladnunk.
Ez egy metroidvania esetében különösen problémás annak ellenére is, hogy a harcrendszer kifejezetten jól sikerült, kellemesen ritmikus, a maga nemében taktikus. Sőt mi több, ehhez egy fejlődési szisztémát is kitaláltak a készítők, ami szintén elég bután sült el. A lényeg, hogy hősünk az elpusztított lények és egyéb tereptárgyak után felszedhető alapanyag segítségével tudja fejleszteni a saját tulajdonságait, csakhogy vannak olyan sajátosságai, melyek gyakran elengedhetetlenek a továbbjutáshoz. Ahhoz pedig, hogy ezeket feloldjuk, gyakran újra és újra végig kell mennünk ugyanazokon a pályarészeken, ami kifejezetten frusztráló lehet, hiszen egy metroidvaniát nem feltétlenül azért szeretünk, mert lehet benne grindolni, Éppen ellenkezőleg, a folyamatos pörgés és változatosság miatt. Az természetesen jó ötlet, hogy lehet fejlődni, de gyakorlatilag teljességgel felesleges az egész, inkább izgalmasabb helyszínek, gyorsabb játékmenet kellett volna ide.
Illetve több ügyességi vagy logikai feladvány! A műfaj ugyanis nem feltétlenül a féktelen küzdelmekről szól, és bár a Grime esetében sem erről van szó, azonban az ügyeskedés sem központi elem az alkotás keretein belül. Jobban örültünk volna, ha a platformokon való ügyeskedés és néhány eldugott átjáró helyett inkább valamiféle gyűjtögetésre, esetleg némi logikára hajazó fejtörő is vár ránk, alaposan feldobhatták volna ezzel az alkotást a készítők. Sajnos nem így lett, ezért pedig könnyen lehet, hogy megmarad a középszerűségben, hiszen dacára az eredeti körítésnek, a középszerű élmény és a céltalanság gyakori érzése azért eléggé lerontja az összképet.
Grafika: A küllem szempontjából egyáltalán nem rossz a Grime, a szürreális élményekkel kecsegtető megoldások, a sötétség ábrázolása kifejezetten jó, dicséret illeti a dizájnereket, bár a pályatervező néha nem volt a helyzet magaslatán. Alapvetően csak a maga nemében nevezhető jónak a megjelenés, az oldalnézetes perspektíva elég sok hiányosságot képes kendőzni, miközben legalább az optimalizálásra nem lehet panasz.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelülettel alapvetően nincs probléma a játék esetén, az irányíthatósággal azonban néha akad. Különösen pontatlannak nevezhető rengeteg helyen, de ami még kellemetlenebb, hogy akadnak kiszámíthatatlanságai, például ha a fekete lyukkal harcolunk valami ellen, akkor könnyedén a pokolba lehet kívánni az egészet.
Játszhatóság: Egészen hosszú élményeket kínál a rajongók számára a Grime, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy rengeteg pályaszakaszt többször végig kell járnunk azért, hogy előbbre juthassunk. Ez kifejezetten kellemetlen lehet azok számára, akik nem szeretik az ilyet, de ezt leszámítva könnyedén 10+ órányi élményt kapunk tőle a pénzünkért cserébe.
Intelligencia, nehézség: A játék egyáltalán nem könnyű, ezt jobb, ha megjegyezzük még az indítás előtt. Természetesen nem is túl nehéz, de azért elég sokszor meg tud izzasztani minket, főleg azt követően, hogy megnyitottuk az újabb szinteket. Ilyenkor érezhető lesz az ugrás, de ami nagyon kellemetlen, hogy hiába jutunk el nagyon messzire, halál esetén mindig visszaugrunk a kezdőpontra, és néhány kivételtől eltekintve mintha nem is jártunk volna korábban az adott helyszíneken. Ez a rendszer különösen frusztrálóvá teszi számunkra az élményt!
Hangok, zene: Alapvetően semmi különös nem vár ránk sem a hangok, sem a zenék tekintetében a Grime kapcsán. Nem rossz, amit produkáltak a készítők, de nem is kiugró, szinkronok gyakorlatilag nincsenek, a dallamok és a hangeffektek viszont kiválóan alátámasztják a hangulatot.
Összegzés: Összességében a Grime nem egy rossz játék, de közel sem olyan kiemelkedő, mint azt sokan várták tőle. Néhány kiugró pillanattól eltekintve mindvégig megmarad a középmezőnyben úgy, hogy közben folyamatosan elengedi a kezünket, és kellemetlenségeket is gyakran okoz. Tipikus esete annak, amikor egy projekt nagyon különleges akar lenni, de végül éppen emiatt veszik el a nagy átlagban.