SG.hu
Mundaun
Kiadó: MWM Interactive
Fejlesztő: Hidden Fields
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-6100 3,7 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 5 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i5-7400 3 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 16 GB RAM, 5 GB szabad hely
Hasonló játékok: Amnesia-sorozat
Kategória: horror
Nehéz manapság újat mutatni a horrorjátékok világában, azonban nincs okunk aggodalmaskodni addig, amíg olyan tehetséges alkotók csillogtatják tudásukat, mint Michel Ziegler, aki Mundaun név alatt valami igazi különlegességet hozott össze. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy a végeredmény jó is!
Nem panaszkodhatnak manapság azok, akiknek a horrorjátékokért dobban meg a szívük, hiszen nincs olyan hónap, hogy ne érkezne legalább egy újabb független fejlesztésű próbálkozás, mint amilyen most a Mundaun. Az alkotás mögött egy ügyes kezű dizájner, Michel Ziegler áll, aki egyedül rajzolta meg a játék minden elemét, és alkotott belőle egy érdekes kalandot, ami első blikkre úgy nézhet ki, mint egy sétaszimulátor, valójában azonban itt sokkal többről van szó. Nemcsak a játékmenet, hanem a történet tekintetében is, de megint nagyon előreszaladtunk, lássuk szép sorjában, hogy miért is emelkedik ki a mai felhozatalból a Mundaun, mitől tekinthetjük olyan különlegesnek, és miként tudta alkotója a gyenge ötletekkel majdnem teljesen eltolni az egész játékmenetet!
Az alkotás története a svájci Alpokba kalauzol el minket, egy mellékesen valóban létező kisvárosba, Mundaunba. Pontosabban annak egy külső régiójába, a hegyek közé, ahol egykoron hősünk nagypapája élte életét, hovatovább ő maga is rengeteg időt töltött errefelé, így amint visszaérkezik a helyszínre, azonnal megrohamozzák az emlékek. Nem véletlenül, hiszen visszatérésének oka éppen a szeretett nagypapa halála, a gyász pedig gyakran képes mély érzelmeket kihozni az emberekből, és ez a nem kicsit melankolikus, gyakran filozofikus hangulat természetesen az egész végeredményt átszövi majd. Hősünkkel egyébiránt szabadon felfedezhetjük a nagypapa háza körüli egészen nagy helyszínt, miközben bekapcsolódik a szálba egy rejtélyes tűzeset, de több helyi szereplővel is megismerkedhetünk, akik különös viselkedésükkel azonnal gyanússá válnak, így megkezdődik a nyomozás, ami lassan ráébreszt minket arra, hogy a környéken rejtélyes és sötét erők munkálkodnak.
A Mundaun kapcsán elsőre alighanem a hangulat fogja meg az embert. Érezhetően olyasvalaki készítette az egészet, aki nem csak érintőlegesen ismeri az adott környéket, hiszen elképesztően részletes képet kapunk a svájci folklórról, a környezetről, az ott élő emberek hétköznapjairól, amit ráadásul exkluzív megjelenéssel – erről majd később –, valamint olyan apróságokkal fűszereztek meg, mint a helyi dialektus használata a szereplők részéről. Lássuk azonban a játékmenet sajátosságait! Alapvetően a végeredmény egy belső nézetből átélhető horror, amit sokan neveztek már tévesen egyszerű sétaszimulátornak, de ennyi erővel az Amnesia is ebbe a stílusba sorolható. Itt azonban szó sincs ilyesmiről, a Mundaun egy hatalmas szabadon bejárható világot ad a kezünkbe, ahol szabadon felfedezhetünk mindent, bemehetünk a házakba, gyűjtögethetünk a hátizsákba, interakcióba léphetünk a környezettel, miközben darabkáról darabkára áll össze a szemünk előtt egy nagy kirakós, illetve a nagyapánkkal történtek.
Meglepően összetett és sokoldalú mindaz, amit itt kapunk. Néha egészen döbbenetes feladatok várnak ránk, így rögtön az elején például elmerülhetünk a vidéki kávéfőzés rejtelmeiben, de rövidesen lételemünk lesz a kulcskeresés, a tárgygyűjtögetés, valamint a kisebb-nagyobb fejtörők megoldása. Nagy dolgokra azért nem kell számítanunk, a készítő érezhetően nem LucasArts-kalandokon edződött, de azért így is hajt minket előre, hogy folyamatos fő- és mellékküldetésekkel leszünk elhalmozva, unatkozni tehát nem lesz időnk vagy lehetőségünk. Sőt mi több, nem kell sokáig járkálnunk az Alpokban ahhoz, hogy párszor megijedjünk a saját árnyékunktól. Noha a horrorisztikus elemek tekintetében talán nem lett olyan erős a Mundaun, azonban néhány alkalommal ránk tudja majd hozni a frászt, de az öncélú ijesztgetés helyett itt inkább a folyamatos misztikum, az állandó feszültség lesz a jellemző, ami hosszabb távon ugyanolyan hatásos tud lenni, mint néhány semmiből előugró rémség.
Ha ennyire rendben van a háttér, akkor mi a hiba? Leginkább az, hogy a játékot egyetlen dizájner rakta össze, akinek érezhetően nem volt túl nagy tapasztalata abban, hogy miként is kell kiegyensúlyozottan működnie egy ilyen kalandnak. A legnagyobb baj, hogy állandóan elveszettnek érezhetjük magunknak a Mundaun világában. Adottak a küldetések, de annyira logikátlanul van felépítve minden, hogy ember legyen a talpán, aki képes lesz követni az eseményeket, illetve mindig tisztán látja, merre kell továbbhaladnia az úton. Van például jegyzetfüzetünk, de oda teljesen összefüggéstelenül kerülnek bele az írások és a rajzok, miközben gyakran hiányzik egy minitérkép vagy bármiféle jelölő, hogy jelezze, oda kellene mennünk, és ott kellene csinálnunk valamit a folytatáshoz. Ennek köszönhetően véletlenszerűségbe csap majd át minden egyes cselekedetünk, ide-oda járkálva mindent összegyűjtünk és mindent kipróbálunk ahhoz, hogy történjen valami. Ez sajnos ebben a formában kifejezetten kellemetlen, de mindenképpen időrabló megoldás. Nagyobb a baj, hogy a ceruzarajzos küllem sem igazán lesz a segítségünkre ebben a folyamatban. Gyakran simán otthagyunk fontos tárgyakat a helyükön, mert nem látjuk őket, vagy nem jelzi semmi azt, hogy felszedhetők, ami ebben a formában rengeteg kellemetlenséget, de inkább felesleges köröket szül. Gyakran érezhetjük majd magunkat zsákutcában, mert egy ilyen játékban azért fontos lenne egy kicsit részletesebben megadni, hogy mit kellene csinálnunk, illetve hol vagy miként. Persze ezeket a hiányosságokat leszámítva azért szerethető lett a Mundaun, és ezt minden kétséget kizáróan leginkább a különleges grafikai körítésének köszönheti.
Grafika: Mint már fentebb is említettük sokszor, a játék egyik legnagyobb erőssége a küllemben keresendő. Minden elemét kézzel rajzolták és színezték, ami hihetetlenül sajátossá teszi az egészet, mindezt ráadásul úgy, hogy közben az összkép soha nem néz ki valami kezdő próbálkozásnak. Nyilván akadnak azért gyengébb részletek, így az arcok, bizonyos animációk vagy az ismétlődő objektumok esetén elkerekedhet a szemünk, de ennyire különleges küllemet korábban túlzás nélkül még sehol sem láthattunk. Más kérdés, hogy ehhez miért kellett olyan magasra tenni a rendszerkövetelményeket, hiszen olyan sok memóriát a tripla-A kategóriás címek is ritkán fogyasztanak el, mint ez.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel belső nézetből élhetjük át a Mundaun élményét, ezért az irányíthatóság tekintetében nincs sok probléma a játékkal, kivéve néhány esetet, mint amikor például autóval próbálkozunk lavírozni a hegyi utakon. Ezt leszámítva azonban hősünk terelgetése egyáltalán nem okoz problémákat, de a kezelőfelület hiánya néha kellemetlen, legalább a fontosabb felszedhető tárgyak kiemelése azért fontos lett volna.
Játszhatóság: A nettó játékidő tekintetében a Mundaun 8-10 óra alatt kényelmesen teljesíthető lenne, ha a sok tervezési hiányosság miatt nem kellene minden helyszínt legalább ötször körbefutnunk azért, hogy mindent megtaláljunk, illetve összegyűjtsünk. Emiatt megjósolhatatlan, hogy kinek mennyi időbe telik majd a végigjátszás, de jól el lehet nyújtani az élményt!
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia itt túl sok vizet nem zavar, a nehézségről azonban fontos kiemelni, hogy mint kalandjáték, a végeredmény nem nehéz, de a fentiekben sokszor említett hibák miatt azért okozhat nekünk gyakori migrénes fejfájást. Szintén probléma az átláthatatlanság, a logikátlanság, hogy alig van konkrét segítségünk, egyszóval néha nem is nehéznek, sokkal inkább kilátástalannak érezzük az egész játékot, ami a végigjátszások számát biztosan negatív irányban befolyásolja majd.
Hangok, zene: Noha szívesen hallottunk volna a háttérben alpesi dallamokat, különösebb zenei anyaggal azonban nem találkozni itt, ellenben szinkronok akadnak bőséggel, sőt a készítők még a helyi svájci dialektus alkalmazására is odafigyeltek. Amikor kell, akkor természetesen megdörrennek a hangszórók, de egyébként a nyugodt hangok jellemzőek az egész alkotásra.
Összegzés: Mindent összevetve a Mundaun inkább különleges, mint jó vagy kiegyensúlyozott élmény. Mindenkinek látnia kell, mindenkinek meg kell tapasztalnia, hiszen ilyen grafikai körítéssel korábban még soha nem láttunk videojátékot, pláne nem ennyire összetett élményt, illetve horrort, de sajnálatos módon a játékmenet hiányosságai, a logikátlanság helyenként teljesen tönkreteszi az egészet, így még azok is elbizonytalanodnak a történet során, akik egyébként szeretni akarták. Különleges élmény, de legközelebb ennél több kell majd!
Fejlesztő: Hidden Fields
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-6100 3,7 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 5 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i5-7400 3 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 16 GB RAM, 5 GB szabad hely
Hasonló játékok: Amnesia-sorozat
Kategória: horror
Nehéz manapság újat mutatni a horrorjátékok világában, azonban nincs okunk aggodalmaskodni addig, amíg olyan tehetséges alkotók csillogtatják tudásukat, mint Michel Ziegler, aki Mundaun név alatt valami igazi különlegességet hozott össze. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy a végeredmény jó is!
Nem panaszkodhatnak manapság azok, akiknek a horrorjátékokért dobban meg a szívük, hiszen nincs olyan hónap, hogy ne érkezne legalább egy újabb független fejlesztésű próbálkozás, mint amilyen most a Mundaun. Az alkotás mögött egy ügyes kezű dizájner, Michel Ziegler áll, aki egyedül rajzolta meg a játék minden elemét, és alkotott belőle egy érdekes kalandot, ami első blikkre úgy nézhet ki, mint egy sétaszimulátor, valójában azonban itt sokkal többről van szó. Nemcsak a játékmenet, hanem a történet tekintetében is, de megint nagyon előreszaladtunk, lássuk szép sorjában, hogy miért is emelkedik ki a mai felhozatalból a Mundaun, mitől tekinthetjük olyan különlegesnek, és miként tudta alkotója a gyenge ötletekkel majdnem teljesen eltolni az egész játékmenetet!
Az alkotás története a svájci Alpokba kalauzol el minket, egy mellékesen valóban létező kisvárosba, Mundaunba. Pontosabban annak egy külső régiójába, a hegyek közé, ahol egykoron hősünk nagypapája élte életét, hovatovább ő maga is rengeteg időt töltött errefelé, így amint visszaérkezik a helyszínre, azonnal megrohamozzák az emlékek. Nem véletlenül, hiszen visszatérésének oka éppen a szeretett nagypapa halála, a gyász pedig gyakran képes mély érzelmeket kihozni az emberekből, és ez a nem kicsit melankolikus, gyakran filozofikus hangulat természetesen az egész végeredményt átszövi majd. Hősünkkel egyébiránt szabadon felfedezhetjük a nagypapa háza körüli egészen nagy helyszínt, miközben bekapcsolódik a szálba egy rejtélyes tűzeset, de több helyi szereplővel is megismerkedhetünk, akik különös viselkedésükkel azonnal gyanússá válnak, így megkezdődik a nyomozás, ami lassan ráébreszt minket arra, hogy a környéken rejtélyes és sötét erők munkálkodnak.
A Mundaun kapcsán elsőre alighanem a hangulat fogja meg az embert. Érezhetően olyasvalaki készítette az egészet, aki nem csak érintőlegesen ismeri az adott környéket, hiszen elképesztően részletes képet kapunk a svájci folklórról, a környezetről, az ott élő emberek hétköznapjairól, amit ráadásul exkluzív megjelenéssel – erről majd később –, valamint olyan apróságokkal fűszereztek meg, mint a helyi dialektus használata a szereplők részéről. Lássuk azonban a játékmenet sajátosságait! Alapvetően a végeredmény egy belső nézetből átélhető horror, amit sokan neveztek már tévesen egyszerű sétaszimulátornak, de ennyi erővel az Amnesia is ebbe a stílusba sorolható. Itt azonban szó sincs ilyesmiről, a Mundaun egy hatalmas szabadon bejárható világot ad a kezünkbe, ahol szabadon felfedezhetünk mindent, bemehetünk a házakba, gyűjtögethetünk a hátizsákba, interakcióba léphetünk a környezettel, miközben darabkáról darabkára áll össze a szemünk előtt egy nagy kirakós, illetve a nagyapánkkal történtek.
Meglepően összetett és sokoldalú mindaz, amit itt kapunk. Néha egészen döbbenetes feladatok várnak ránk, így rögtön az elején például elmerülhetünk a vidéki kávéfőzés rejtelmeiben, de rövidesen lételemünk lesz a kulcskeresés, a tárgygyűjtögetés, valamint a kisebb-nagyobb fejtörők megoldása. Nagy dolgokra azért nem kell számítanunk, a készítő érezhetően nem LucasArts-kalandokon edződött, de azért így is hajt minket előre, hogy folyamatos fő- és mellékküldetésekkel leszünk elhalmozva, unatkozni tehát nem lesz időnk vagy lehetőségünk. Sőt mi több, nem kell sokáig járkálnunk az Alpokban ahhoz, hogy párszor megijedjünk a saját árnyékunktól. Noha a horrorisztikus elemek tekintetében talán nem lett olyan erős a Mundaun, azonban néhány alkalommal ránk tudja majd hozni a frászt, de az öncélú ijesztgetés helyett itt inkább a folyamatos misztikum, az állandó feszültség lesz a jellemző, ami hosszabb távon ugyanolyan hatásos tud lenni, mint néhány semmiből előugró rémség.
Ha ennyire rendben van a háttér, akkor mi a hiba? Leginkább az, hogy a játékot egyetlen dizájner rakta össze, akinek érezhetően nem volt túl nagy tapasztalata abban, hogy miként is kell kiegyensúlyozottan működnie egy ilyen kalandnak. A legnagyobb baj, hogy állandóan elveszettnek érezhetjük magunknak a Mundaun világában. Adottak a küldetések, de annyira logikátlanul van felépítve minden, hogy ember legyen a talpán, aki képes lesz követni az eseményeket, illetve mindig tisztán látja, merre kell továbbhaladnia az úton. Van például jegyzetfüzetünk, de oda teljesen összefüggéstelenül kerülnek bele az írások és a rajzok, miközben gyakran hiányzik egy minitérkép vagy bármiféle jelölő, hogy jelezze, oda kellene mennünk, és ott kellene csinálnunk valamit a folytatáshoz. Ennek köszönhetően véletlenszerűségbe csap majd át minden egyes cselekedetünk, ide-oda járkálva mindent összegyűjtünk és mindent kipróbálunk ahhoz, hogy történjen valami. Ez sajnos ebben a formában kifejezetten kellemetlen, de mindenképpen időrabló megoldás. Nagyobb a baj, hogy a ceruzarajzos küllem sem igazán lesz a segítségünkre ebben a folyamatban. Gyakran simán otthagyunk fontos tárgyakat a helyükön, mert nem látjuk őket, vagy nem jelzi semmi azt, hogy felszedhetők, ami ebben a formában rengeteg kellemetlenséget, de inkább felesleges köröket szül. Gyakran érezhetjük majd magunkat zsákutcában, mert egy ilyen játékban azért fontos lenne egy kicsit részletesebben megadni, hogy mit kellene csinálnunk, illetve hol vagy miként. Persze ezeket a hiányosságokat leszámítva azért szerethető lett a Mundaun, és ezt minden kétséget kizáróan leginkább a különleges grafikai körítésének köszönheti.
Grafika: Mint már fentebb is említettük sokszor, a játék egyik legnagyobb erőssége a küllemben keresendő. Minden elemét kézzel rajzolták és színezték, ami hihetetlenül sajátossá teszi az egészet, mindezt ráadásul úgy, hogy közben az összkép soha nem néz ki valami kezdő próbálkozásnak. Nyilván akadnak azért gyengébb részletek, így az arcok, bizonyos animációk vagy az ismétlődő objektumok esetén elkerekedhet a szemünk, de ennyire különleges küllemet korábban túlzás nélkül még sehol sem láthattunk. Más kérdés, hogy ehhez miért kellett olyan magasra tenni a rendszerkövetelményeket, hiszen olyan sok memóriát a tripla-A kategóriás címek is ritkán fogyasztanak el, mint ez.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Mivel belső nézetből élhetjük át a Mundaun élményét, ezért az irányíthatóság tekintetében nincs sok probléma a játékkal, kivéve néhány esetet, mint amikor például autóval próbálkozunk lavírozni a hegyi utakon. Ezt leszámítva azonban hősünk terelgetése egyáltalán nem okoz problémákat, de a kezelőfelület hiánya néha kellemetlen, legalább a fontosabb felszedhető tárgyak kiemelése azért fontos lett volna.
Játszhatóság: A nettó játékidő tekintetében a Mundaun 8-10 óra alatt kényelmesen teljesíthető lenne, ha a sok tervezési hiányosság miatt nem kellene minden helyszínt legalább ötször körbefutnunk azért, hogy mindent megtaláljunk, illetve összegyűjtsünk. Emiatt megjósolhatatlan, hogy kinek mennyi időbe telik majd a végigjátszás, de jól el lehet nyújtani az élményt!
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia itt túl sok vizet nem zavar, a nehézségről azonban fontos kiemelni, hogy mint kalandjáték, a végeredmény nem nehéz, de a fentiekben sokszor említett hibák miatt azért okozhat nekünk gyakori migrénes fejfájást. Szintén probléma az átláthatatlanság, a logikátlanság, hogy alig van konkrét segítségünk, egyszóval néha nem is nehéznek, sokkal inkább kilátástalannak érezzük az egész játékot, ami a végigjátszások számát biztosan negatív irányban befolyásolja majd.
Hangok, zene: Noha szívesen hallottunk volna a háttérben alpesi dallamokat, különösebb zenei anyaggal azonban nem találkozni itt, ellenben szinkronok akadnak bőséggel, sőt a készítők még a helyi svájci dialektus alkalmazására is odafigyeltek. Amikor kell, akkor természetesen megdörrennek a hangszórók, de egyébként a nyugodt hangok jellemzőek az egész alkotásra.
Összegzés: Mindent összevetve a Mundaun inkább különleges, mint jó vagy kiegyensúlyozott élmény. Mindenkinek látnia kell, mindenkinek meg kell tapasztalnia, hiszen ilyen grafikai körítéssel korábban még soha nem láttunk videojátékot, pláne nem ennyire összetett élményt, illetve horrort, de sajnálatos módon a játékmenet hiányosságai, a logikátlanság helyenként teljesen tönkreteszi az egészet, így még azok is elbizonytalanodnak a történet során, akik egyébként szeretni akarták. Különleges élmény, de legközelebb ennél több kell majd!