SG.hu
Werewolf: The Apocalypse - Earthblood
Kiadó: Nacon
Fejlesztő: Cyanide
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3470 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon HD 7790 grafikus kártya, 4 GB RAM, 20 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i7-8700 6-Core 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen 5 3600X 6-Core 3,8 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely
Hasonló játékok: Styx: Shards of Darkness, Hitman
Kategória: lopakodós akciójáték
A vámpírok után most végre a vérfarkasok is bemutatkozhatnak a World of Darkness világán alapuló akciójáték keretein belül. Bár a Cyanide alkotott már emlékezetes műveket korábban, a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood azonban sajnos nem lett az. Játéktesztünkből rögtön kiderül, hogy miért!
A White Wolf Publishing nevéhez köthető World of Darkness fantáziavilág sajnálatos módon rendkívül kis figyelmet kap a játékiparban, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy zömében mindig rossz kezekbe kerültek a jogok, és olyan minősíthetetlen feldolgozások készültek, melyekre jobb inkább nem visszaemlékezni. Kivételek azért persze akadtak, a Vampire: The Masquerade például kifejezetten legendássá vált, és bár a háttérben több projekt is készül arra, hogy a vámpíros vonal hírnevét tovább öregbítse, azonban ennek a világnak több frakciója ismert, így példának okáért a vérfarkasokat indokolatlanul mellőzték eddig az ágazatban.
Nemcsak a World of Darkness univerzuma kapcsán, hanem úgy általánosságban is elmondható, hogy ezeket a lényeket kevesen merték főszereplővé tenni, és leginkább ez volt a legfőbb ok, amiért annyira vártuk a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood megjelenését, hiszen itt végre ők kapták a központi szerepet. Sajnos azonban a Cyanide csapata nem igazán tudott megbirkózni a rájuk nehezedő nyomással, érezhetően kevés idő és kevés erőforrás állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy a témában valami nagyot alkossanak, és bár akadnak szerethető pillanatai, a végeredmény sajnos a legtöbb esetben nem üti meg az elvárható szintet. Lássuk, hogy miért!
Ami elsőként csalódást okozhat nekünk a játék kapcsán, az a történet. Egy táblás szerepjáték biztosította az alapot, amihez az évtizedek során töméntelen mennyiségű sztori látott napvilágot, melyek között véletlenszerűen is jobbnál jobb cselekményeket találunk, mint amit itt a fizetett írók kínkeserves munkával összehoztak. A végeredmény ugyanis ebből a szempontból minősíthetetlen lett – mármint annak fényében, hogy mit ki nem lehetett volna hozni belőle. A Cyanide ugyanis úgy határozott, hogy a Garou nemzetségre helyezi a hangsúlyt, akik nem a vámpírok vagy más őrült alakváltók ellen szállnak csatába a játékban, hanem a környezetszennyező gigavállalatok ellen.
Nyilván a téma aktuális, teljesen helyénvaló, fontos teret adni nekik, de egy Werewolf: The Apocalypse – Earthblood című alkotásban nem éppen egy Endron energiavállalattal, illetve zsoldosseregével szerettünk volna harcolni. A játék főhőse Cahal lesz, aki alakváltó vérfarkasként mindentől távol éli életét, de amint a fülébe jut, hogy milyen veszély fenyegeti a világot és a falkát, visszatér a civilizációba, és a mi segítségünkkel nekimegy a gigavállalatnak, hogy helyreálljon az egyensúly.
A stílus tekintetében az alkotást leginkább egy lopakodós akciójátéknak lehetne nevezni, melyben a lopakodás gyakorlatilag totálisan felesleges, mint ahogyan az RPG-elemek beleerőltetésére sem volt szükség, legyen szó akár a feleletválasztós dialógusokról, akár a fejlődési rendszerről. Az erre elpazarolt erőforrásokat egy szebb grafikus motorra, izgalmasabb játékmenetre vagy okosabb mesterséges intelligenciára is költhették volna. Merthogy Cahal hiába kapott nagyszerű képességeket, ha közülük a legtöbb esetben csak egyet használunk majd, és azt sem azért, mert annyira élvezzük.
Hősünk ugyanis képes emberi alakja mellett átváltozni farkassá, ha pedig eléggé feltornázzák a vérnyomását, akkor farkasemberré alakul egészen addig, amíg vérfürdővé nem változtatja az aktuális helyszínt. Emberi alakban gyakorlatilag semmi másra nem vagyunk jók, mint hogy feltűnést keltsünk, de azért kábelek elvagdosásakor, számítógépek, kamerák és ajtók feltörésekor ezt az alakot kell választanunk, sőt akkor is, ha egy őrt hátulról leterítenénk, esetleg csendesen beleeresztenénk egy nyilat az aprócska egykezes íjpuskánkból.
A Werewolf: The Apocalypse – Earthblood legtöbb küldetése ugyanis arról szól majd, hogy beszivárogjunk különféle létesítményekbe, ahol így vagy úgy, de el kell érnünk célunkat. Ezt emberi alakban soha nem tudjuk kivitelezni, így gyakran kell majd farkas formába alakulnunk, amit szabadon alkalmazhatunk, akárcsak a speciális perspektívát, mely megmutatja az ellenfeleket, a feltörhető dolgokat és így tovább. Farkasként mindössze két fontos tulajdonságunk lesz, egyrészt gyorsan tudunk rohanni, másrészt pedig beférünk a szellőzőkbe, így rövidíthetünk vagy könnyebben az ellenfelek hátába kerülhetünk. Persze akár emberként, akár farkasként próbálkozunk lopakodni, a legtöbb esetben elbukunk majd, de felfedezésünk korántsem jelenti a küldetés végét. É
ppen ellenkezőleg, ilyenkor kezdődik csak az igazi móka! A düh és a fájdalom ugyanis farkasemberré alakítja hősünket, amivel gyakorlatilag egy elpusztíthatatlan gyilkológéppé válva nem marad előtte akadály. Az egy dolog, hogy papírként töri szét a többtonnás berendezési tárgyakat, de mindemellett egyetlen mozdulattal elintézi az egyszerű katonákat, akik még sebezni sem tudják majd. Nyilván így sem leszünk halhatatlanok, hiszen akadnak speciális egységek, exoskeletonba bújt emberek vagy ezüstgolyót használó fegyveresek, akik komoly gondot tudnak okozni, de ritka lesz az a pillanat, amikor valóban nagy pácba kerülünk.
Vérfarkas alakban ráadásul Cahal egy sor extra képességgel rendelkezik majd, a legkülönfélébb kombók és kivégzések közül válogathatunk, miközben az adott helyszínt a pincétől a padlásig beteríthetjük vérfoltokkal, így nem véletlen, hogy az enyhén szólva is felemásra sikerült lopakodós részek helyett inkább eleve arra hajtunk majd, hogy rögtön vérfarkassá alakuljunk, majd lerendezzük az ellenséges egységeket. Mindezt annak ellenére is, hogy ilyenkor tetemes túlerővel kell szembenéznünk!
Természetesen a készítők is érezhették, hogy a rajongók többsége ebben a formájában használja majd Cahalt a legtöbbet, ezáltal a kapcsolódó fejlődési rendszert egy az egyben úgy alakították, hogy zömében a farkasember-képességeket tudjuk feltornázni vele. Más kérdés, hogy dacára a sok tulajdonságnak és a fejlesztéseknek, a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood sajnos még ilyenkor is képes unalomba fulladni. Kár érte, mert sok jó ötletet látunk, de a megvalósítás minden esetben kidolgozatlan.
Grafika: Az átlagos játékmenet mellett pedig még a grafika is ronda. Évtizedes lemaradása van ezen a téren a produkciónak, hiszen még az előző generációban is csúnyának neveztük volna, annyira baltával faragott minden. Legyen szó az unalmas és egysíkú helyszínekről, a szinte nem létező karakteranimációkról vagy a farkasemberes küzdelmek során jelentkező követhetetlen őskáoszról. Legalább az optimalizálással nincs különösebb baj, noha ez sovány vigasz ezen a ponton.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Ezen a téren meglepően letisztult élmények várnak ránk a játékban. Az irányítás miatt nem nagyon kell idegeskednünk benne – cserébe majdnem minden másért igen –, a kezelőfelülettel sincs gond, sőt a kamerakezelés a külsőnézet ellenére sem problémás, kifejezetten dinamikus. Elég csak megnézni hozzá a farkasemberes pillanatokat, amikor sokkal távolabbról látjuk az eseményeket.
Játszhatóság: A készítők úgy húzzák a sztorit, mint a rétestésztát, és ez igaz a játékmenetre is, így ha elég gyorsak vagyunk, akkor is 10 óra feletti élmény vár benne ránk, ami nem rossz ugyan, csakhogy ennek a 80 százaléka nettó unalom lesz a fentiekben kiemelt problémák miatt.
Intelligencia, nehézség: Nem elég azonban, hogy nem működik a lopakodás, hogy unalomba fulladnak a küzdelmek és csúnya az egész, ráadásként még a mesterséges intelligencia sincs a helyzet magaslatán. Sőt, kifejezetten rossznak neveznénk, ami egy Styx után azért elég nagy szégyen a Cyanide fejlesztőinek. (Azt már csak zárójelben merjük megjegyezni, hogy még a hullákat sem tudjuk elvonszolni az útból, ami gyakran vezet instant lebukáshoz.) Teljesen kiszámíthatatlan, hogy az ellenfelek mikor vesznek észre és mikor nem, az pedig egyenesen humoros, hogy miután farkasemberként őrjöngtünk az egyik helyiségben, a másikba benyitva mindenki nyugodtan éli az életét, mintha mi sem történt volna. Hirtelen 10-15 évet utaztunk vissza az időben, amikor ilyeneket még rendszeresen láthattunk.
Hangok, zene: Ezen a ponton sem tapasztalhatunk kiugró megoldásokat a játékban. Sem a zenék, sem a szinkronok, sem az egyéb effektek nem rosszak, de semmi olyan egetverő vagy különleges dolog nem történik ezen a téren, amire felkapnánk a fejünket.
Összegzés: A Werewolf: The Apocalypse – Earthblood az idei év első nagy csalódása számunkra, és bizonyára minden olyan rajongó számára, aki egy igazán maradandó vérfarkasos videojátékra vágyott a Vampire: The Masquerade nyomdokain. A végeredmény minden tekintetben többéves elmaradásban van, és olyan hiányosságoktól szenved a játékmenet terén, amit egy kezdő csapatnak is nehezen néztünk volna el, a tapasztalt vén rókákból álló Cyanide munkatársaitól azonban egyenesen sértő. Ha ez az ára, inkább soha ne legyen vérfarkasos videojáték a polcunkon!
Fejlesztő: Cyanide
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3470 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon HD 7790 grafikus kártya, 4 GB RAM, 20 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i7-8700 6-Core 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen 5 3600X 6-Core 3,8 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely
Hasonló játékok: Styx: Shards of Darkness, Hitman
Kategória: lopakodós akciójáték
A vámpírok után most végre a vérfarkasok is bemutatkozhatnak a World of Darkness világán alapuló akciójáték keretein belül. Bár a Cyanide alkotott már emlékezetes műveket korábban, a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood azonban sajnos nem lett az. Játéktesztünkből rögtön kiderül, hogy miért!
A White Wolf Publishing nevéhez köthető World of Darkness fantáziavilág sajnálatos módon rendkívül kis figyelmet kap a játékiparban, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy zömében mindig rossz kezekbe kerültek a jogok, és olyan minősíthetetlen feldolgozások készültek, melyekre jobb inkább nem visszaemlékezni. Kivételek azért persze akadtak, a Vampire: The Masquerade például kifejezetten legendássá vált, és bár a háttérben több projekt is készül arra, hogy a vámpíros vonal hírnevét tovább öregbítse, azonban ennek a világnak több frakciója ismert, így példának okáért a vérfarkasokat indokolatlanul mellőzték eddig az ágazatban.
Nemcsak a World of Darkness univerzuma kapcsán, hanem úgy általánosságban is elmondható, hogy ezeket a lényeket kevesen merték főszereplővé tenni, és leginkább ez volt a legfőbb ok, amiért annyira vártuk a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood megjelenését, hiszen itt végre ők kapták a központi szerepet. Sajnos azonban a Cyanide csapata nem igazán tudott megbirkózni a rájuk nehezedő nyomással, érezhetően kevés idő és kevés erőforrás állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy a témában valami nagyot alkossanak, és bár akadnak szerethető pillanatai, a végeredmény sajnos a legtöbb esetben nem üti meg az elvárható szintet. Lássuk, hogy miért!
Ami elsőként csalódást okozhat nekünk a játék kapcsán, az a történet. Egy táblás szerepjáték biztosította az alapot, amihez az évtizedek során töméntelen mennyiségű sztori látott napvilágot, melyek között véletlenszerűen is jobbnál jobb cselekményeket találunk, mint amit itt a fizetett írók kínkeserves munkával összehoztak. A végeredmény ugyanis ebből a szempontból minősíthetetlen lett – mármint annak fényében, hogy mit ki nem lehetett volna hozni belőle. A Cyanide ugyanis úgy határozott, hogy a Garou nemzetségre helyezi a hangsúlyt, akik nem a vámpírok vagy más őrült alakváltók ellen szállnak csatába a játékban, hanem a környezetszennyező gigavállalatok ellen.
Nyilván a téma aktuális, teljesen helyénvaló, fontos teret adni nekik, de egy Werewolf: The Apocalypse – Earthblood című alkotásban nem éppen egy Endron energiavállalattal, illetve zsoldosseregével szerettünk volna harcolni. A játék főhőse Cahal lesz, aki alakváltó vérfarkasként mindentől távol éli életét, de amint a fülébe jut, hogy milyen veszély fenyegeti a világot és a falkát, visszatér a civilizációba, és a mi segítségünkkel nekimegy a gigavállalatnak, hogy helyreálljon az egyensúly.
A stílus tekintetében az alkotást leginkább egy lopakodós akciójátéknak lehetne nevezni, melyben a lopakodás gyakorlatilag totálisan felesleges, mint ahogyan az RPG-elemek beleerőltetésére sem volt szükség, legyen szó akár a feleletválasztós dialógusokról, akár a fejlődési rendszerről. Az erre elpazarolt erőforrásokat egy szebb grafikus motorra, izgalmasabb játékmenetre vagy okosabb mesterséges intelligenciára is költhették volna. Merthogy Cahal hiába kapott nagyszerű képességeket, ha közülük a legtöbb esetben csak egyet használunk majd, és azt sem azért, mert annyira élvezzük.
Hősünk ugyanis képes emberi alakja mellett átváltozni farkassá, ha pedig eléggé feltornázzák a vérnyomását, akkor farkasemberré alakul egészen addig, amíg vérfürdővé nem változtatja az aktuális helyszínt. Emberi alakban gyakorlatilag semmi másra nem vagyunk jók, mint hogy feltűnést keltsünk, de azért kábelek elvagdosásakor, számítógépek, kamerák és ajtók feltörésekor ezt az alakot kell választanunk, sőt akkor is, ha egy őrt hátulról leterítenénk, esetleg csendesen beleeresztenénk egy nyilat az aprócska egykezes íjpuskánkból.
A Werewolf: The Apocalypse – Earthblood legtöbb küldetése ugyanis arról szól majd, hogy beszivárogjunk különféle létesítményekbe, ahol így vagy úgy, de el kell érnünk célunkat. Ezt emberi alakban soha nem tudjuk kivitelezni, így gyakran kell majd farkas formába alakulnunk, amit szabadon alkalmazhatunk, akárcsak a speciális perspektívát, mely megmutatja az ellenfeleket, a feltörhető dolgokat és így tovább. Farkasként mindössze két fontos tulajdonságunk lesz, egyrészt gyorsan tudunk rohanni, másrészt pedig beférünk a szellőzőkbe, így rövidíthetünk vagy könnyebben az ellenfelek hátába kerülhetünk. Persze akár emberként, akár farkasként próbálkozunk lopakodni, a legtöbb esetben elbukunk majd, de felfedezésünk korántsem jelenti a küldetés végét. É
ppen ellenkezőleg, ilyenkor kezdődik csak az igazi móka! A düh és a fájdalom ugyanis farkasemberré alakítja hősünket, amivel gyakorlatilag egy elpusztíthatatlan gyilkológéppé válva nem marad előtte akadály. Az egy dolog, hogy papírként töri szét a többtonnás berendezési tárgyakat, de mindemellett egyetlen mozdulattal elintézi az egyszerű katonákat, akik még sebezni sem tudják majd. Nyilván így sem leszünk halhatatlanok, hiszen akadnak speciális egységek, exoskeletonba bújt emberek vagy ezüstgolyót használó fegyveresek, akik komoly gondot tudnak okozni, de ritka lesz az a pillanat, amikor valóban nagy pácba kerülünk.
Vérfarkas alakban ráadásul Cahal egy sor extra képességgel rendelkezik majd, a legkülönfélébb kombók és kivégzések közül válogathatunk, miközben az adott helyszínt a pincétől a padlásig beteríthetjük vérfoltokkal, így nem véletlen, hogy az enyhén szólva is felemásra sikerült lopakodós részek helyett inkább eleve arra hajtunk majd, hogy rögtön vérfarkassá alakuljunk, majd lerendezzük az ellenséges egységeket. Mindezt annak ellenére is, hogy ilyenkor tetemes túlerővel kell szembenéznünk!
Természetesen a készítők is érezhették, hogy a rajongók többsége ebben a formájában használja majd Cahalt a legtöbbet, ezáltal a kapcsolódó fejlődési rendszert egy az egyben úgy alakították, hogy zömében a farkasember-képességeket tudjuk feltornázni vele. Más kérdés, hogy dacára a sok tulajdonságnak és a fejlesztéseknek, a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood sajnos még ilyenkor is képes unalomba fulladni. Kár érte, mert sok jó ötletet látunk, de a megvalósítás minden esetben kidolgozatlan.
Grafika: Az átlagos játékmenet mellett pedig még a grafika is ronda. Évtizedes lemaradása van ezen a téren a produkciónak, hiszen még az előző generációban is csúnyának neveztük volna, annyira baltával faragott minden. Legyen szó az unalmas és egysíkú helyszínekről, a szinte nem létező karakteranimációkról vagy a farkasemberes küzdelmek során jelentkező követhetetlen őskáoszról. Legalább az optimalizálással nincs különösebb baj, noha ez sovány vigasz ezen a ponton.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Ezen a téren meglepően letisztult élmények várnak ránk a játékban. Az irányítás miatt nem nagyon kell idegeskednünk benne – cserébe majdnem minden másért igen –, a kezelőfelülettel sincs gond, sőt a kamerakezelés a külsőnézet ellenére sem problémás, kifejezetten dinamikus. Elég csak megnézni hozzá a farkasemberes pillanatokat, amikor sokkal távolabbról látjuk az eseményeket.
Játszhatóság: A készítők úgy húzzák a sztorit, mint a rétestésztát, és ez igaz a játékmenetre is, így ha elég gyorsak vagyunk, akkor is 10 óra feletti élmény vár benne ránk, ami nem rossz ugyan, csakhogy ennek a 80 százaléka nettó unalom lesz a fentiekben kiemelt problémák miatt.
Intelligencia, nehézség: Nem elég azonban, hogy nem működik a lopakodás, hogy unalomba fulladnak a küzdelmek és csúnya az egész, ráadásként még a mesterséges intelligencia sincs a helyzet magaslatán. Sőt, kifejezetten rossznak neveznénk, ami egy Styx után azért elég nagy szégyen a Cyanide fejlesztőinek. (Azt már csak zárójelben merjük megjegyezni, hogy még a hullákat sem tudjuk elvonszolni az útból, ami gyakran vezet instant lebukáshoz.) Teljesen kiszámíthatatlan, hogy az ellenfelek mikor vesznek észre és mikor nem, az pedig egyenesen humoros, hogy miután farkasemberként őrjöngtünk az egyik helyiségben, a másikba benyitva mindenki nyugodtan éli az életét, mintha mi sem történt volna. Hirtelen 10-15 évet utaztunk vissza az időben, amikor ilyeneket még rendszeresen láthattunk.
Hangok, zene: Ezen a ponton sem tapasztalhatunk kiugró megoldásokat a játékban. Sem a zenék, sem a szinkronok, sem az egyéb effektek nem rosszak, de semmi olyan egetverő vagy különleges dolog nem történik ezen a téren, amire felkapnánk a fejünket.
Összegzés: A Werewolf: The Apocalypse – Earthblood az idei év első nagy csalódása számunkra, és bizonyára minden olyan rajongó számára, aki egy igazán maradandó vérfarkasos videojátékra vágyott a Vampire: The Masquerade nyomdokain. A végeredmény minden tekintetben többéves elmaradásban van, és olyan hiányosságoktól szenved a játékmenet terén, amit egy kezdő csapatnak is nehezen néztünk volna el, a tapasztalt vén rókákból álló Cyanide munkatársaitól azonban egyenesen sértő. Ha ez az ára, inkább soha ne legyen vérfarkasos videojáték a polcunkon!