SG.hu
Battletoads
Kiadó: Xbox Game Studios
Fejlesztő: Dlala Studios, Rare
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium G620 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X3 710 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon R7 250X grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-4340 3,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 Ti vagy ATI Radeon R7 260 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Streets of Rage 4
Kategória: beat'em up
Újabb legendás videojáték, a Rare egyik klasszikusa tért vissza közénk egy vadonatúj epizóddal, mely még nem a Banjo-Kazooie lett, de a Tini Nindzsa Teknőcök egykori sikerének meglovaglását célzó Battletoads közel 30 éve várt új része így is sokak szemébe csalhat könnyeket. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!
A Battletoads neve határozottan a játékvilág egyik legnagyobb legendájának tekinthető azok között, akik már a kilencvenes évek elején is ehhez a szubkultúrához tartoztak. Ha volt NES-konzol a közelünkben, akkor szinte biztos, hogy hozzánk is eljutott a Rare alkotása, mely annak idején a Tini Nindzsa Teknőcök, illetve a kapcsolódó akciójátékok kihívójaként érkezett, és óriási sikert aratott a beat em up műfaj kedvelői között. Ennek az oka a szerethető karakterekben, a humoros megközelítésben, valamint a sokoldalú játékmenetben keresendő, hiszen mindegyik tekintetben zseniálisan vizsgáztak a korai részek, így sokan nem is értették, hogy a kilencvenes évek közepére miért kerültek parkolópályára a harcos békák.
Aggodalomra azonban semmi ok, a Rare néhány egyéb alkotásával ellentétben Rash, Pimple és Zitz története közel 30 év kihagyás után végre folytatással gyarapodott, és bár voltak aggályaink korábban, a végeredmény közel sem lett annyira borzalmas, mint amilyen lehetett volna. Ennek az oka pedig leginkább abban keresendő, hogy bár a munkálatok jelentős részét a Dlala Studios végezte, azonban a Rare is mindvégig ott bábáskodott a projekt születésénél, aminek hála olyan élményt kaptunk, mintha semmi sem történt volna a játékiparban az elmúlt évtizedekben, csak a grafika fejlődött volna egy nagyot. (Ebben mondjuk sokak szerint van igazság, de ez most más lapra tartozik.) Lássuk azonban egy kicsit alaposabban, hogy milyen elemekből épül fel 2020-ban az új Battletoads, és mennyire működik ma ez a kissé őrült, zagyva és gyakran logikátlan koncepció.
A játékot a rajongók biztosan nem a története miatt kedvelik majd meg, ezt már itt az elején kijelenthetjük, bár kellemes kis felvezetést, egyfajta magyarázatot kapunk általa arra, hogy mi történt az elmúlt években a Battletoads csapatával. A sztori szerint ugyanis a három békát 26 évre egy – most tessék megkapaszkodni – fantasyszimulátor-bunkerbe zárták, vagyis kikerültek a mindennapi forgásból, hőseink elfelejtődtek, azonban nemrégiben kiszabadultak önkéntes fogságukból, hogy újra megpróbálják legyőzni régi nemezisüket, a Sötét Királynőt, amivel ismét megismerhetné őket az egész világ. Csakhogy amikor nekirontanak a gonosznak, akkor szembesülnek vele, hogy valamiféle idegen faj ellopta a hatalmát, így nonszensz módon a királynő kér tőlük segítséget, ezáltal a varangyok harcolnak majd azért, hogy egykori rettegett ellenfelük visszaszerezze erejét.
Hogy ezt miként érik el? A tőlük megszokott őrült módon! Már az első átvezetőből kiderül, hogy dacára a bezártságnak, Rash, Pimple és Zitz nem veszítették el humorérzéküket, ez az egész játékot átszövi majd, miközben a készítők a lehető legkülönfélébb módon lavíroznak az egyes műfajok között. A Battletoads ugyanis alapvetően egy beat em up, melyben a három béka közül valamelyikkel bucira verjük ellenfeleinket, akik minden irányból támadhatnak. A varangyok között szabadon választhatunk bármikor – ha az egyiket kiütötték, automatikusan jön a következő, de egyébként is érdemes váltogatni köztük a változatosság kedvéért, bár ennek sajnos közel sincs akkora jelentősége, mint annak idején a Lost Vikingsben vagy a Trine-sorozatban volt. Persze ettől még a karakterek különböznek egymástól, ki ebben, ki abban jó, érdemes megismerkedni őrült speciális képességeikkel, illetve a hozzájuk kapcsolódó animációkkal, de nagyjából mindegyikük képes lesz lepofozni bárkit, legyen szó egyszerű mezei ellenfélről vagy egy bossról.
Persze van kooperatív mód is, amikor a szabad válogatás lehetőségét elfelejthetjük, ilyenkor végképp teljesen mindegy, hogy ki melyik békát választotta, a lényeg a folyamatos pusztítás. Merthogy ebben a játék nagyon jó, bár közel sem olyan kiegyensúlyozott, mint a Streets of Rage 4 volt. Nehézségi szint függvénye ugyan, de a Battletoads esetében jobban megizzadunk néhány esetben – főleg a bossok törnek majd borsot az orrunk alá –, de akadnak azért kisebb-nagyobb problémák, melyekkel persze együtt lehet élni. Kifejezetten szabadosan kezelték a készítők például az oldalnézetet, hiszen a pályán felfelé és lefelé is tudjuk majd mozgatni karakterünket, ami nagyon fontos lesz abban, hogy el is találjuk a kérdéses ellenfelet. De ne ringassa magát senki sem leányálmokba, sajnos a pontatlanság gyakran okoz bosszúságot. Ezt kooperatív módban ráadásul még a gyakran rossz kamerakezelés is tetézi, ha esetleg ott próbálkoznánk!
Az persze nem probléma, hogy a kihívás szintje magas, a sokszor tucatszám ránk szabadított ellenfelek pedig sarokba tudnak szorítani minket, az viszont okozhat fejtörést, hogy a műfajok között úgy ugráltak a készítők, mint levelibéka a jégesőben. A fő csapás a beat em up – ami sajnos gyakran önismétlődésbe csap át –, de mellette lesznek versenyzések, ügyességi elemek, logikai fejtörők, és még platformerekre emlékeztető megoldások is, melyek kifejezetten frusztrálók lettek. Ezektől nyilván élvezhető marad a játék, kellemesek a helyszínek, és bár a pályák kicsit elnyújtottak, azért sokszor érezni lehet majd az izzadtságszagot, hogy a készítők szó szerint erőltették a retro hangulatot. Szó se róla, ezt minden további nélkül elérték, a Battletoads valóban olyan élményt nyújt, mint a sorozat nagy klasszikusai, de míg annak idején ez jó szórakozás volt, addig ezúttal sokszor érünk vontatott részekhez. Ennek az oka vélhetően az, hogy az évtizedek alatt megváltozott az ingerküszöb.
Ami a kilencvenes években még „menő” dolognak számított, az ma már elintézendő egy legyintéssel, és harcos békáink kalandjai esetében annyira érződik ez az erőltetetten régies hatás, hogy az sokszor már kellemetlen. Félreértés ne essék, a végeredmény minden téren hű az eredeti sorozathoz, összességében egész kellemes élményekkel szolgál, de jobban örültünk volna, ha több friss és mai ötlet kap helyet benne, méghozzá a régi, ma már kevésbé működő vagy éppen idegesítő megoldások mellett. Az például pályáról pályára frusztráló, hogy minden ellenféllel pontosan egy vonalba kell állni ahhoz, hogy lecsaphassuk, de a legyek összeskapkodása – növelik az életerőt –, szintén ennyire kellemetlen, ami élesebb helyzetekben nagy billentyűzetcsapkodást tud eredményezni.
Grafika: Szerencsére azonban a készítők a megjelenés tekintetében nem ragaszkodtak a retro pixel art megoldásokhoz, hanem egy teljesen friss, erőteljesen rajzfilmes hatású megoldást kaptunk, amely egyáltalán nem lett rossz, kifejezetten jól áll a sorozatnak. Noha a pályák lehettek volna változatosabbak, de inkább talán rövidebbek, azonban a grafika és az optimalizálás terén PC-n nincs okunk panaszkodni.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Ezen a téren már akadnak viszont gondok a játékkal, de nagyon erőteljesen hangsúlyoznánk, hogy csak akkor, ha billentyűzettel és egérrel próbálkozunk. Egy kontrollerrel ugyanis nem jelent nagy problémát mindig egyvonalba hozni az ellenfeleket ahhoz, hogy legyűrjük őket, de aki PC-n próbálkozik vele, az komoly kellemetlenségekkel találkozhat. Más esetben nincsenek különösebb gondok, egyedül a kooperatív módban találhatunk bizonyos mellékes teendők – főleg a platformeres részek – esetében elbaltázott kamerakezelést, de talán ezt javítják később a készítők.
Játszhatóság: Bár a pályák nagyon el vannak nyújtva, és rengeteg olyan stílusidegen teendő van, amelynek a létjogosultsága vitatható, de még ennek ellenére sem nevezhető túl hosszúnak a játék. Egy laza délután alatt elérhetünk benne a végére, miközben nem érzünk majd túl nagy késztetést arra, hogy újra elővegyük, sokkal inkább a klasszikus részek után áhítozik majd a szívünk továbbra is.
Intelligencia, nehézség: A Battletoads nem egy könnyű kaland, bár ez minden esetben a beállított nehézségi szint függvénye is egyben. A kapcsolódó hiányosságok ráadásul nem is annyira a játékmenet sajátosságainak, mint inkább néhány tervezési hiányosságnak köszönhetők, melyeket nem ártott volna alaposabban átgondolni.
Hangok, zene: Ezen a téren a végeredmény kifejezetten kellemes lett. A zenék hozzák a régi hangulatot, a szinkronok pedig ugyanúgy vagány, nyolcvanas éveket idéző, nagyszájú karakterekként festenek le mindenkit, ahogyan kell.
Összegzés: Nehéz ítéletet hirdetni a Battletoads kapcsán, mert bár a végeredmény közel sem lett rossz, kifejezetten kellemes a maga módján, de rengeteg olyan hiba és kellemetlenség található benne, amit ma már bátran ki lehetett volna hagyni, vagy modernebb alternatívára cserélni. Aki annak idején kedvelte a varangyok kalandjait, az biztosan most is odáig lesz érte, de szinte kizárt, hogy ne legyen egy-két tüske a szemében a végeredmény miatt. Ennek ellenére kíváncsian várjuk, hogy mire lesz képes másodvirágzásában a sorozat, mert ez itt és most még nem érhet véget ebben a formában!
Fejlesztő: Dlala Studios, Rare
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium G620 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X3 710 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 vagy ATI Radeon R7 250X grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-4340 3,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 650 Ti vagy ATI Radeon R7 260 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Streets of Rage 4
Kategória: beat'em up
Újabb legendás videojáték, a Rare egyik klasszikusa tért vissza közénk egy vadonatúj epizóddal, mely még nem a Banjo-Kazooie lett, de a Tini Nindzsa Teknőcök egykori sikerének meglovaglását célzó Battletoads közel 30 éve várt új része így is sokak szemébe csalhat könnyeket. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!
A Battletoads neve határozottan a játékvilág egyik legnagyobb legendájának tekinthető azok között, akik már a kilencvenes évek elején is ehhez a szubkultúrához tartoztak. Ha volt NES-konzol a közelünkben, akkor szinte biztos, hogy hozzánk is eljutott a Rare alkotása, mely annak idején a Tini Nindzsa Teknőcök, illetve a kapcsolódó akciójátékok kihívójaként érkezett, és óriási sikert aratott a beat em up műfaj kedvelői között. Ennek az oka a szerethető karakterekben, a humoros megközelítésben, valamint a sokoldalú játékmenetben keresendő, hiszen mindegyik tekintetben zseniálisan vizsgáztak a korai részek, így sokan nem is értették, hogy a kilencvenes évek közepére miért kerültek parkolópályára a harcos békák.
Aggodalomra azonban semmi ok, a Rare néhány egyéb alkotásával ellentétben Rash, Pimple és Zitz története közel 30 év kihagyás után végre folytatással gyarapodott, és bár voltak aggályaink korábban, a végeredmény közel sem lett annyira borzalmas, mint amilyen lehetett volna. Ennek az oka pedig leginkább abban keresendő, hogy bár a munkálatok jelentős részét a Dlala Studios végezte, azonban a Rare is mindvégig ott bábáskodott a projekt születésénél, aminek hála olyan élményt kaptunk, mintha semmi sem történt volna a játékiparban az elmúlt évtizedekben, csak a grafika fejlődött volna egy nagyot. (Ebben mondjuk sokak szerint van igazság, de ez most más lapra tartozik.) Lássuk azonban egy kicsit alaposabban, hogy milyen elemekből épül fel 2020-ban az új Battletoads, és mennyire működik ma ez a kissé őrült, zagyva és gyakran logikátlan koncepció.
A játékot a rajongók biztosan nem a története miatt kedvelik majd meg, ezt már itt az elején kijelenthetjük, bár kellemes kis felvezetést, egyfajta magyarázatot kapunk általa arra, hogy mi történt az elmúlt években a Battletoads csapatával. A sztori szerint ugyanis a három békát 26 évre egy – most tessék megkapaszkodni – fantasyszimulátor-bunkerbe zárták, vagyis kikerültek a mindennapi forgásból, hőseink elfelejtődtek, azonban nemrégiben kiszabadultak önkéntes fogságukból, hogy újra megpróbálják legyőzni régi nemezisüket, a Sötét Királynőt, amivel ismét megismerhetné őket az egész világ. Csakhogy amikor nekirontanak a gonosznak, akkor szembesülnek vele, hogy valamiféle idegen faj ellopta a hatalmát, így nonszensz módon a királynő kér tőlük segítséget, ezáltal a varangyok harcolnak majd azért, hogy egykori rettegett ellenfelük visszaszerezze erejét.
Hogy ezt miként érik el? A tőlük megszokott őrült módon! Már az első átvezetőből kiderül, hogy dacára a bezártságnak, Rash, Pimple és Zitz nem veszítették el humorérzéküket, ez az egész játékot átszövi majd, miközben a készítők a lehető legkülönfélébb módon lavíroznak az egyes műfajok között. A Battletoads ugyanis alapvetően egy beat em up, melyben a három béka közül valamelyikkel bucira verjük ellenfeleinket, akik minden irányból támadhatnak. A varangyok között szabadon választhatunk bármikor – ha az egyiket kiütötték, automatikusan jön a következő, de egyébként is érdemes váltogatni köztük a változatosság kedvéért, bár ennek sajnos közel sincs akkora jelentősége, mint annak idején a Lost Vikingsben vagy a Trine-sorozatban volt. Persze ettől még a karakterek különböznek egymástól, ki ebben, ki abban jó, érdemes megismerkedni őrült speciális képességeikkel, illetve a hozzájuk kapcsolódó animációkkal, de nagyjából mindegyikük képes lesz lepofozni bárkit, legyen szó egyszerű mezei ellenfélről vagy egy bossról.
Persze van kooperatív mód is, amikor a szabad válogatás lehetőségét elfelejthetjük, ilyenkor végképp teljesen mindegy, hogy ki melyik békát választotta, a lényeg a folyamatos pusztítás. Merthogy ebben a játék nagyon jó, bár közel sem olyan kiegyensúlyozott, mint a Streets of Rage 4 volt. Nehézségi szint függvénye ugyan, de a Battletoads esetében jobban megizzadunk néhány esetben – főleg a bossok törnek majd borsot az orrunk alá –, de akadnak azért kisebb-nagyobb problémák, melyekkel persze együtt lehet élni. Kifejezetten szabadosan kezelték a készítők például az oldalnézetet, hiszen a pályán felfelé és lefelé is tudjuk majd mozgatni karakterünket, ami nagyon fontos lesz abban, hogy el is találjuk a kérdéses ellenfelet. De ne ringassa magát senki sem leányálmokba, sajnos a pontatlanság gyakran okoz bosszúságot. Ezt kooperatív módban ráadásul még a gyakran rossz kamerakezelés is tetézi, ha esetleg ott próbálkoznánk!
Az persze nem probléma, hogy a kihívás szintje magas, a sokszor tucatszám ránk szabadított ellenfelek pedig sarokba tudnak szorítani minket, az viszont okozhat fejtörést, hogy a műfajok között úgy ugráltak a készítők, mint levelibéka a jégesőben. A fő csapás a beat em up – ami sajnos gyakran önismétlődésbe csap át –, de mellette lesznek versenyzések, ügyességi elemek, logikai fejtörők, és még platformerekre emlékeztető megoldások is, melyek kifejezetten frusztrálók lettek. Ezektől nyilván élvezhető marad a játék, kellemesek a helyszínek, és bár a pályák kicsit elnyújtottak, azért sokszor érezni lehet majd az izzadtságszagot, hogy a készítők szó szerint erőltették a retro hangulatot. Szó se róla, ezt minden további nélkül elérték, a Battletoads valóban olyan élményt nyújt, mint a sorozat nagy klasszikusai, de míg annak idején ez jó szórakozás volt, addig ezúttal sokszor érünk vontatott részekhez. Ennek az oka vélhetően az, hogy az évtizedek alatt megváltozott az ingerküszöb.
Ami a kilencvenes években még „menő” dolognak számított, az ma már elintézendő egy legyintéssel, és harcos békáink kalandjai esetében annyira érződik ez az erőltetetten régies hatás, hogy az sokszor már kellemetlen. Félreértés ne essék, a végeredmény minden téren hű az eredeti sorozathoz, összességében egész kellemes élményekkel szolgál, de jobban örültünk volna, ha több friss és mai ötlet kap helyet benne, méghozzá a régi, ma már kevésbé működő vagy éppen idegesítő megoldások mellett. Az például pályáról pályára frusztráló, hogy minden ellenféllel pontosan egy vonalba kell állni ahhoz, hogy lecsaphassuk, de a legyek összeskapkodása – növelik az életerőt –, szintén ennyire kellemetlen, ami élesebb helyzetekben nagy billentyűzetcsapkodást tud eredményezni.
Grafika: Szerencsére azonban a készítők a megjelenés tekintetében nem ragaszkodtak a retro pixel art megoldásokhoz, hanem egy teljesen friss, erőteljesen rajzfilmes hatású megoldást kaptunk, amely egyáltalán nem lett rossz, kifejezetten jól áll a sorozatnak. Noha a pályák lehettek volna változatosabbak, de inkább talán rövidebbek, azonban a grafika és az optimalizálás terén PC-n nincs okunk panaszkodni.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Ezen a téren már akadnak viszont gondok a játékkal, de nagyon erőteljesen hangsúlyoznánk, hogy csak akkor, ha billentyűzettel és egérrel próbálkozunk. Egy kontrollerrel ugyanis nem jelent nagy problémát mindig egyvonalba hozni az ellenfeleket ahhoz, hogy legyűrjük őket, de aki PC-n próbálkozik vele, az komoly kellemetlenségekkel találkozhat. Más esetben nincsenek különösebb gondok, egyedül a kooperatív módban találhatunk bizonyos mellékes teendők – főleg a platformeres részek – esetében elbaltázott kamerakezelést, de talán ezt javítják később a készítők.
Játszhatóság: Bár a pályák nagyon el vannak nyújtva, és rengeteg olyan stílusidegen teendő van, amelynek a létjogosultsága vitatható, de még ennek ellenére sem nevezhető túl hosszúnak a játék. Egy laza délután alatt elérhetünk benne a végére, miközben nem érzünk majd túl nagy késztetést arra, hogy újra elővegyük, sokkal inkább a klasszikus részek után áhítozik majd a szívünk továbbra is.
Intelligencia, nehézség: A Battletoads nem egy könnyű kaland, bár ez minden esetben a beállított nehézségi szint függvénye is egyben. A kapcsolódó hiányosságok ráadásul nem is annyira a játékmenet sajátosságainak, mint inkább néhány tervezési hiányosságnak köszönhetők, melyeket nem ártott volna alaposabban átgondolni.
Hangok, zene: Ezen a téren a végeredmény kifejezetten kellemes lett. A zenék hozzák a régi hangulatot, a szinkronok pedig ugyanúgy vagány, nyolcvanas éveket idéző, nagyszájú karakterekként festenek le mindenkit, ahogyan kell.
Összegzés: Nehéz ítéletet hirdetni a Battletoads kapcsán, mert bár a végeredmény közel sem lett rossz, kifejezetten kellemes a maga módján, de rengeteg olyan hiba és kellemetlenség található benne, amit ma már bátran ki lehetett volna hagyni, vagy modernebb alternatívára cserélni. Aki annak idején kedvelte a varangyok kalandjait, az biztosan most is odáig lesz érte, de szinte kizárt, hogy ne legyen egy-két tüske a szemében a végeredmény miatt. Ennek ellenére kíváncsian várjuk, hogy mire lesz képes másodvirágzásában a sorozat, mert ez itt és most még nem érhet véget ebben a formában!