SG.hu
Othercide
Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Lightbulb Crew
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4700 2,6 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 440 processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i5-2320 3 GHz-es vagy AMD FX-6350 processzor, Nvidia GeForce GTX 980 vagy ATI Radeon RX 5500 XT grafikus kártya, 8 GB RAM, 10 GB szabad hely
Hasonló játékok: XCOM-sorozat, Mutant Year Zero Road to Eden
Kategória: taktikai stratégia
A körökre osztott stratégiák műfajában még manapság is rengeteg lehetőség lakozik, a Lightbulb Crew csapata pedig most megmutatja, hogy milyen, ha az alapokat taktikus elemekkel, szerepjátékos hatásokkal és horrorisztikus körítéssel vegyítik. Othercide játéktesztünk következik!
Az indie színtéren már megszoktuk, hogy időről időre felbukkannak olyan különleges kezdeményezések, melyek bár gyakran talán gyerekcipőben járnak és kiforratlanok, azonban komplett vonulatokat határoznak meg, új utakat jelölnek ki, trendeket indítanak el sajátos meglátásaikkal. Egyelőre nyilván nehéz lenne még megmondani, hogy a francia Lightbulb Crew által készített Othercide mennyire lesz divatteremtő alkotás, az viszont már most biztos, hogy a készítőknek nincs szükségük máshová menni egy kis ötletért, illetve egyediségért, hiszen egy olyan műfaji elegyet kaptunk tőlük, egy olyan sajátos élményt, amihez foghatót ebben a formában még korábban soha.
Kevertek ugyanis már műfajokat korábban sokszor és sokan mások, azonban ennyire különleges hangulatú és kimagasló nehézségi szintet képviselő taktikai stratégiát talán még senkinek sem sikerült alkotnia korábban úgy, hogy abban a szerepjátékos megoldások és a nyomasztó horrorelemek egyaránt központi szerepet kaptak. Emiatt is érdemes megismerkedni az alkotással, de nem árt óvatosan közelíteni hozzá, mert gyakran kíméletlenebb lesz, mint egy Dark Souls!
A hasonlat pedig nemcsak a játékmenetben átélhető kihívásokra érvényes maximálisan, hanem az Othercide hangulatára egyaránt ráhúzható, hiszen annyira sötét, horrorisztikus és kilátástalan az egész élmény, hogy ilyen kietlenséget legutóbb a From Software művében érezhettünk. Persze a sztori itt sokkal fapadosabb, mondhatni unalmasabb lett. A lényege, hogy az emberiség, a Földön megismert civilizáció lassan teljesen eltűnik, fajunk helyét pedig a szenvedésből született démonok, rémes teremtmények vették át, akik mindenkit magukkal ragadnak, ha nem közülük való.
Az emberiségnek azonban van még egy utolsó mentsvára, konkrétan néhány harcos amazon képében, akiket mi teremthetünk, mi fejleszthetünk, mi istápolhatunk, illetve irányíthatunk a csatamezőn. Ne ringassuk azonban magunkat álmokba, amilyen könnyedén tudunk teremteni új hősöket, olyan könnyedén el is veszíthetjük őket, hiszen itt gyakran kell feláldozni ezeket a lényeket, sok esetben csak azért, hogy a többieket meggyógyítsuk, ezáltal nem árt mérlegelni, hogy megöljünk egy fejlettebb karaktert csak azért, hogy helyére egy újat állítsunk, vagy erősebb támadásai miatt inkább csökkentett életerővel küldjük a pályára. Az Othercide részeként senki sem fog érvényesülni veszteségek nélkül, itt a bukás gyakran kötelező lesz ahhoz, hogy újabb szintekre léphessünk, ehhez pedig saját taktikát kell kidolgoznunk majd.
Mint a fentiekből is kitűnt, a játék története eléggé felemás lett. Egyenesen zseniális dolgokat lehetett volna kihozni belőle, de a franciák inkább a hangulatra és a játékmenetre koncentráltak, ami végső soron azért nem volt rossz döntés. Az Othercide betegesen sötét világát és rémségeit – főleg a bossok lettek áll-leejtők – ugyanis garantáltan senki sem felejti majd el, ha egyszer kipróbálta, a fekete-fehér alapokon vöröses árnyalatokból felépített látványvilág pedig ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy még különlegesebb legyen a végeredmény.
Persze azért a játékmenet lesz az, amiért különösen megkedveljük majd az alkotást, hiszen ha valami, akkor ez valóban egy vérbeli taktikai stratégia, ahol körökre osztottan, pontosabban inkább egy különös idővonal mentén zajlanak az izometrikus nézetű küzdelmek. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a négyzetrácsosan felosztott pályán megtalálható összes karakter felvonul egy vonalon, mely a történések függvényében jobbról balra halad. Aki a nullpontra érkezik, az cselekedhet vagy passzolhatja a kört, bár ennek az esetek többségében nincs sok értelme.
Minden egyes tettünk akciópontba kerül, amit elkölthetünk csak mozgásra, de akár egymás után két támadásra is, ha úgy akarjuk. Azon túl, hogy a csatamezőre küldött lányaink többféle kaszt képviselői, ezáltal eltérő képességekkel és támadásokkal rendelkeznek, nagyszerű taktikai elemnek tekinthető, hogy majdnem mindegyikük rendelkezik valamilyen időzíthető dologgal. Bizonyos karaktereknél megadhatjuk például – értékes akciópontokért persze –, hogy pontosan csak akkor támadjon, ha egy bizonyos ellenfél megmozdul, ezzel védhetünk másokat, de alapvetően mindig fontos lesz alkalmazni ezt a képességet, ha marad rá keret, hiszen minden esetben ad némi előnyt. A pályákon lévő feladatok egyébiránt finoman szólva sem változatosak, az esetek 99 százalékában el kell pusztítanunk az ellenfeleket, majd fejlődni és ügyesedni, hogy megmérkőzhessünk a bossokkal.
Igen ám, csakhogy addig eljutni nem egyszerű feladat! A hétköznapi démonokkal általában nem lesz sok gondunk, ha nincs különösebb túlerő, akkor élve megússzuk az összecsapásokat, de sérülés nélkül szinte soha, így hiába fejlődnek karaktereink, sok-sok bukás kell ahhoz, hogy elég erősen nézzünk farkasszemet valamelyik főgonosszal. Hőseink ugyanis feltámaszthatók, de nem korlátlanul, így gyakran totális bukást kell elszenvednünk, és az így összegyűjtött javakat átörökítenünk egy új kezdetbe – mivel ez lehetséges, sőt bele van kalkulálva a játékmenetbe – ahhoz, hogy egyre erősebb karaktereket tudjunk pályára állítani. Mindezzel egyetlen gond van csupán: rengeteg az önismétlés – hiszen ugyanazok a pályák jönnek, szinte ugyanolyanok a karakterek –, így jó pár órát el kell tölteni benne ahhoz, hogy az első bosst legalább meg tudjuk sebezni.
Hogy ezt elérjük, ügyesen kell menedzselnünk lányainkat, sokakat fel kell áldoznunk ahhoz, hogy valakik éljenek – ha egy hősre koncentrálunk, a többit pedig csak utánpótlásnak hagyjuk, az egész jó induló taktika –, de később a hármas limit helyett újabb karakterek csatlakozhatnak mellénk, miközben egyre erősebb képességek, valamint ezekhez csatlakoztatható extra lehetőségek egész sora vár ránk. Kár, hogy a túlzott nehézség, valamint a gyakori logikátlanság vagy a kidolgozatlan elemek tulajdonképpen teljesen tönkre tudják tenni az élményt, hiszen ember legyen a talpán, aki két bukás után harmadszor is ugyanonnan elkezdi a játékot csak azért, hogy most talán egy pályával tovább juthat, vagy esetleg lesz esélye az első főellenféllel szemben.
Grafika: Összességében nem neveznénk szépnek az Othercide megjelenését, azonban határozottan különleges mindaz, amit a játék ezen a téren elénk tár. Ez a rendkívül sötét, kizárólag a fekete és a fehér árnyalataira, valamint vérvörösre felépített megoldás, ha nem is egyedi, de nagyon látványos, ámde egy idő után azért elég zavaró lehet sokaknak. Különösen a nyomasztó jellege miatt érvényes ez a megállapítás, miközben az optimalizálás tekintetében legalább a helyén van minden.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület tekintetében azért nem ártott volna alaposabban átgondolni a játékot, mert bár nem lett irányíthatatlan, ellenben több ponton is okozhat kellemetlenségeket a logikátlan rendszer. Nyilván meg lehet tanulni a kezelést, hozzá lehet szokni az egész sajátosságaihoz, de azért közel sem neveznénk kifinomultnak a végeredményt, inkább amolyan tipikus első projekt ezen a téren.
Játszhatóság: A játékkal kapcsolatban vegyes érzelmeink vannak a tartalom tekintetében, hiszen a küldetések mind egy kaptafára épültek, szemernyi változatosságot sem kínálnak, a gyakori újrakezdés miatt pedig inkább frusztráló, mint kellemes a végeredmény. Ha jobban átgondolták volna az ehhez kapcsolódó rendszert, akkor lényegesen kellemesebb élmény született volna, így azonban se nem hosszú, se nem tartalmas, miközben a nehézség miatt ember legyen a talpán, aki kitartóan próbálkozik vele az önismétlés mocsarában.
Intelligencia, nehézség: Mint már említettük többször is, az Othercide kifejezetten nehéz játék. Nem is annyira a mezei ellenfelek legyőzése a problémás, hanem például az, hogy megfelelően erős sereget össze tudjunk szedni a főellenfelekhez, akik gyakran annyira erősek, hogy esélyünk sem lesz felülemelkedni rajtuk. Vannak tehát szerethető pillanatok, de sajnos a túl agresszív mesterséges intelligenciának és néhány rosszul megtervezett játékelemnek hála legalább ennyi bosszúság is vár ránk.
Hangok, zene: A hangok és a zenék terén is akadnak problémák a játékkal. A szinkronok mindvégig az unottan gótikus, depresszív vonulatot követik, így még jobban lehúzzák az amúgy is gyenge minőségű átvezetőket, és bár az effektekkel különösebb gond nincs, a zenékre viszont egyáltalán nem emlékszünk, így azokat sem nevezhetnénk éppenséggel kiugrónak.
Összegzés: Összességében az Othercide számunkra olyan benyomást keltett, mint egy félkész, rosszul megtervezett, ámde jó ötletekkel felvértezett taktikai stratégia, mely nagyon jó lehetett volna, ha a készítők bizonyos pontjait elvetik vagy újratervezik. A fix seregépítés hiánya, a gyakran eltúlzott nehézségi szint vagy éppen az irányításhoz köthető hiányosságok kigyomlálása már sokkal kellemesebbé tudta volna tenni az egészet, így azonban inkább csak egy különleges élménynek neveznénk, amiből a jövőben még bármi lehet egy esetleges folytatásban.
Fejlesztő: Lightbulb Crew
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4700 2,6 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 440 processzor, Nvidia GeForce GTX 550 Ti vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i5-2320 3 GHz-es vagy AMD FX-6350 processzor, Nvidia GeForce GTX 980 vagy ATI Radeon RX 5500 XT grafikus kártya, 8 GB RAM, 10 GB szabad hely
Hasonló játékok: XCOM-sorozat, Mutant Year Zero Road to Eden
Kategória: taktikai stratégia
A körökre osztott stratégiák műfajában még manapság is rengeteg lehetőség lakozik, a Lightbulb Crew csapata pedig most megmutatja, hogy milyen, ha az alapokat taktikus elemekkel, szerepjátékos hatásokkal és horrorisztikus körítéssel vegyítik. Othercide játéktesztünk következik!
Az indie színtéren már megszoktuk, hogy időről időre felbukkannak olyan különleges kezdeményezések, melyek bár gyakran talán gyerekcipőben járnak és kiforratlanok, azonban komplett vonulatokat határoznak meg, új utakat jelölnek ki, trendeket indítanak el sajátos meglátásaikkal. Egyelőre nyilván nehéz lenne még megmondani, hogy a francia Lightbulb Crew által készített Othercide mennyire lesz divatteremtő alkotás, az viszont már most biztos, hogy a készítőknek nincs szükségük máshová menni egy kis ötletért, illetve egyediségért, hiszen egy olyan műfaji elegyet kaptunk tőlük, egy olyan sajátos élményt, amihez foghatót ebben a formában még korábban soha.
Kevertek ugyanis már műfajokat korábban sokszor és sokan mások, azonban ennyire különleges hangulatú és kimagasló nehézségi szintet képviselő taktikai stratégiát talán még senkinek sem sikerült alkotnia korábban úgy, hogy abban a szerepjátékos megoldások és a nyomasztó horrorelemek egyaránt központi szerepet kaptak. Emiatt is érdemes megismerkedni az alkotással, de nem árt óvatosan közelíteni hozzá, mert gyakran kíméletlenebb lesz, mint egy Dark Souls!
A hasonlat pedig nemcsak a játékmenetben átélhető kihívásokra érvényes maximálisan, hanem az Othercide hangulatára egyaránt ráhúzható, hiszen annyira sötét, horrorisztikus és kilátástalan az egész élmény, hogy ilyen kietlenséget legutóbb a From Software művében érezhettünk. Persze a sztori itt sokkal fapadosabb, mondhatni unalmasabb lett. A lényege, hogy az emberiség, a Földön megismert civilizáció lassan teljesen eltűnik, fajunk helyét pedig a szenvedésből született démonok, rémes teremtmények vették át, akik mindenkit magukkal ragadnak, ha nem közülük való.
Az emberiségnek azonban van még egy utolsó mentsvára, konkrétan néhány harcos amazon képében, akiket mi teremthetünk, mi fejleszthetünk, mi istápolhatunk, illetve irányíthatunk a csatamezőn. Ne ringassuk azonban magunkat álmokba, amilyen könnyedén tudunk teremteni új hősöket, olyan könnyedén el is veszíthetjük őket, hiszen itt gyakran kell feláldozni ezeket a lényeket, sok esetben csak azért, hogy a többieket meggyógyítsuk, ezáltal nem árt mérlegelni, hogy megöljünk egy fejlettebb karaktert csak azért, hogy helyére egy újat állítsunk, vagy erősebb támadásai miatt inkább csökkentett életerővel küldjük a pályára. Az Othercide részeként senki sem fog érvényesülni veszteségek nélkül, itt a bukás gyakran kötelező lesz ahhoz, hogy újabb szintekre léphessünk, ehhez pedig saját taktikát kell kidolgoznunk majd.
Mint a fentiekből is kitűnt, a játék története eléggé felemás lett. Egyenesen zseniális dolgokat lehetett volna kihozni belőle, de a franciák inkább a hangulatra és a játékmenetre koncentráltak, ami végső soron azért nem volt rossz döntés. Az Othercide betegesen sötét világát és rémségeit – főleg a bossok lettek áll-leejtők – ugyanis garantáltan senki sem felejti majd el, ha egyszer kipróbálta, a fekete-fehér alapokon vöröses árnyalatokból felépített látványvilág pedig ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy még különlegesebb legyen a végeredmény.
Persze azért a játékmenet lesz az, amiért különösen megkedveljük majd az alkotást, hiszen ha valami, akkor ez valóban egy vérbeli taktikai stratégia, ahol körökre osztottan, pontosabban inkább egy különös idővonal mentén zajlanak az izometrikus nézetű küzdelmek. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a négyzetrácsosan felosztott pályán megtalálható összes karakter felvonul egy vonalon, mely a történések függvényében jobbról balra halad. Aki a nullpontra érkezik, az cselekedhet vagy passzolhatja a kört, bár ennek az esetek többségében nincs sok értelme.
Minden egyes tettünk akciópontba kerül, amit elkölthetünk csak mozgásra, de akár egymás után két támadásra is, ha úgy akarjuk. Azon túl, hogy a csatamezőre küldött lányaink többféle kaszt képviselői, ezáltal eltérő képességekkel és támadásokkal rendelkeznek, nagyszerű taktikai elemnek tekinthető, hogy majdnem mindegyikük rendelkezik valamilyen időzíthető dologgal. Bizonyos karaktereknél megadhatjuk például – értékes akciópontokért persze –, hogy pontosan csak akkor támadjon, ha egy bizonyos ellenfél megmozdul, ezzel védhetünk másokat, de alapvetően mindig fontos lesz alkalmazni ezt a képességet, ha marad rá keret, hiszen minden esetben ad némi előnyt. A pályákon lévő feladatok egyébiránt finoman szólva sem változatosak, az esetek 99 százalékában el kell pusztítanunk az ellenfeleket, majd fejlődni és ügyesedni, hogy megmérkőzhessünk a bossokkal.
Igen ám, csakhogy addig eljutni nem egyszerű feladat! A hétköznapi démonokkal általában nem lesz sok gondunk, ha nincs különösebb túlerő, akkor élve megússzuk az összecsapásokat, de sérülés nélkül szinte soha, így hiába fejlődnek karaktereink, sok-sok bukás kell ahhoz, hogy elég erősen nézzünk farkasszemet valamelyik főgonosszal. Hőseink ugyanis feltámaszthatók, de nem korlátlanul, így gyakran totális bukást kell elszenvednünk, és az így összegyűjtött javakat átörökítenünk egy új kezdetbe – mivel ez lehetséges, sőt bele van kalkulálva a játékmenetbe – ahhoz, hogy egyre erősebb karaktereket tudjunk pályára állítani. Mindezzel egyetlen gond van csupán: rengeteg az önismétlés – hiszen ugyanazok a pályák jönnek, szinte ugyanolyanok a karakterek –, így jó pár órát el kell tölteni benne ahhoz, hogy az első bosst legalább meg tudjuk sebezni.
Hogy ezt elérjük, ügyesen kell menedzselnünk lányainkat, sokakat fel kell áldoznunk ahhoz, hogy valakik éljenek – ha egy hősre koncentrálunk, a többit pedig csak utánpótlásnak hagyjuk, az egész jó induló taktika –, de később a hármas limit helyett újabb karakterek csatlakozhatnak mellénk, miközben egyre erősebb képességek, valamint ezekhez csatlakoztatható extra lehetőségek egész sora vár ránk. Kár, hogy a túlzott nehézség, valamint a gyakori logikátlanság vagy a kidolgozatlan elemek tulajdonképpen teljesen tönkre tudják tenni az élményt, hiszen ember legyen a talpán, aki két bukás után harmadszor is ugyanonnan elkezdi a játékot csak azért, hogy most talán egy pályával tovább juthat, vagy esetleg lesz esélye az első főellenféllel szemben.
Grafika: Összességében nem neveznénk szépnek az Othercide megjelenését, azonban határozottan különleges mindaz, amit a játék ezen a téren elénk tár. Ez a rendkívül sötét, kizárólag a fekete és a fehér árnyalataira, valamint vérvörösre felépített megoldás, ha nem is egyedi, de nagyon látványos, ámde egy idő után azért elég zavaró lehet sokaknak. Különösen a nyomasztó jellege miatt érvényes ez a megállapítás, miközben az optimalizálás tekintetében legalább a helyén van minden.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület tekintetében azért nem ártott volna alaposabban átgondolni a játékot, mert bár nem lett irányíthatatlan, ellenben több ponton is okozhat kellemetlenségeket a logikátlan rendszer. Nyilván meg lehet tanulni a kezelést, hozzá lehet szokni az egész sajátosságaihoz, de azért közel sem neveznénk kifinomultnak a végeredményt, inkább amolyan tipikus első projekt ezen a téren.
Játszhatóság: A játékkal kapcsolatban vegyes érzelmeink vannak a tartalom tekintetében, hiszen a küldetések mind egy kaptafára épültek, szemernyi változatosságot sem kínálnak, a gyakori újrakezdés miatt pedig inkább frusztráló, mint kellemes a végeredmény. Ha jobban átgondolták volna az ehhez kapcsolódó rendszert, akkor lényegesen kellemesebb élmény született volna, így azonban se nem hosszú, se nem tartalmas, miközben a nehézség miatt ember legyen a talpán, aki kitartóan próbálkozik vele az önismétlés mocsarában.
Intelligencia, nehézség: Mint már említettük többször is, az Othercide kifejezetten nehéz játék. Nem is annyira a mezei ellenfelek legyőzése a problémás, hanem például az, hogy megfelelően erős sereget össze tudjunk szedni a főellenfelekhez, akik gyakran annyira erősek, hogy esélyünk sem lesz felülemelkedni rajtuk. Vannak tehát szerethető pillanatok, de sajnos a túl agresszív mesterséges intelligenciának és néhány rosszul megtervezett játékelemnek hála legalább ennyi bosszúság is vár ránk.
Hangok, zene: A hangok és a zenék terén is akadnak problémák a játékkal. A szinkronok mindvégig az unottan gótikus, depresszív vonulatot követik, így még jobban lehúzzák az amúgy is gyenge minőségű átvezetőket, és bár az effektekkel különösebb gond nincs, a zenékre viszont egyáltalán nem emlékszünk, így azokat sem nevezhetnénk éppenséggel kiugrónak.
Összegzés: Összességében az Othercide számunkra olyan benyomást keltett, mint egy félkész, rosszul megtervezett, ámde jó ötletekkel felvértezett taktikai stratégia, mely nagyon jó lehetett volna, ha a készítők bizonyos pontjait elvetik vagy újratervezik. A fix seregépítés hiánya, a gyakran eltúlzott nehézségi szint vagy éppen az irányításhoz köthető hiányosságok kigyomlálása már sokkal kellemesebbé tudta volna tenni az egészet, így azonban inkább csak egy különleges élménynek neveznénk, amiből a jövőben még bármi lehet egy esetleges folytatásban.