SG.hu
The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III
Kiadó: Nippon Ichi Software
Fejlesztő: Nihon Falcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 910e processzor, Nvidia GeForce GTX 650 Ti vagy ATI Radeon HD 7770 grafikus kártya, 8 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-6400 2,7 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 16 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel II
Kategória: JRPG
Egy különleges japán szerepjátékkal örvendeztette meg a műfaj kedvelőit a Nihon Falcom csapata, akik a kultikus The Legend of Heroes-sorozat aktuális epizódjával ugyan biztosra mentek, de még ennek ellenére is sikerült sokaknak maradandó élményt okozniuk vele. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!
A The Legend of Heroes-sorozat neve rengeteg nyugati játékosnak talán újdonságként csenghet – a PC-s rajongóknak szinte biztosan –, azonban konzolos körökben egy legendás, több mint 30 éves múltra visszatekintő franchise-ról beszélünk. Bár a története egészen bonyolult, hiszen a Dragon Slayer-sorozat mellékszálából nőtte ki magát és vált teljes értékű alkotássá, azonban a japánoknál már 1989 óta jelen van a piacon, sőt angol nyelvterületeken is 1992-re datálódik a legelső rész megjelenése. A The Legend of Heroes idővonalának megértése azért okozhat nehézségeket, mert a fejlesztők mindig különálló mellékszálakban gondolkoztak, melyek összefüggtek egymással, de például a kilencvenes éveket átszövő Gagharv-trilógia és a kétezres évek elején futott Trials in the Sky között minimális átfedések voltak a sztori tekintetében.
Hasonló a helyzet a 2013-ban útnak indított The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel című mellékággal, mely japán nyelvterületeken már négy epizódot kapott, ebből pedig a közelmúltban érkezett meg hozzánk a harmadik rész, ami konzolokra tavaly ősszel, PC-re azonban csak a minap robogott be, kifejezetten a keményvonalas japán szerepjátékok kedvelőinek dedikálva. Akinek volt már dolga életében JRPG-vel, az bizonyára tisztában van azzal, hogy a nyugati ember számára rengeteg dolog nehezíti az efféle művek befogadását, és mindez hatványozottan érvényes a Trails of Cold Steel III-ra, de azért megpróbáljuk az alábbiakban úgy összefoglalni a játék nagyszerűségét, hogy azt valóban bárki megérthesse, még az is, aki esetleg most találkozik először ezzel a sorozattal!
Amivel kapcsolatban akadhatnak nehézségek ebben a tekintetben, az alighanem a történet megértése lesz. A Trials of Cold Steel mellékszál ugyanis egy olyan alternatív univerzumban játszódik, melyben egy nyughatatlan világot ismerhetünk meg, ahol teljesen normális, hogy a társadalmi problémákat militarista iskolákkal oldják meg a vezetők, hiszen egy birodalom hatalma szerintük csak úgy lehet igazán jelentős, ha a háborúhoz elegendő képzett alapanyag, azaz tanult katona áll készen a bevetésre. A sztori egyenes folytatása a Trials of Cold Steel II-nek, ezáltal mintegy másfél évvel az ereboniai polgárháború szörnyű eseményei után járunk, a főszerepben Rean Schwarzerrel, aki ma már a jövő generációjának oktatójaként, a Thors Military Academy tanáraként próbálja meg legjobb tudása szerint felkészíteni a VII. Osztályt arra, hogy szükség esetén akár az életük árán is megóvják az Ereboniai Birodalmat a bukástól.
Mivel a polgárháború emléke sokakban még egészen friss, kezdetben Schwarzer sem hiszi el, hogy egy újabb összeesküvés van születőben, azonban az Ouroboros-szervezet nyughatatlan, és sötét terveket szövöget annak érdekében, hogy megdöntse a birodalmat, ezzel pedig háborúba taszítsa az egész kontinenst. A játékban így fel kell készítenünk tanulóinkat arra, hogy még azelőtt leverjék a sötét összeesküvést, hogy ismét kirobbanna a háború, ehhez azonban fel kell fedeznünk a birodalom korábban nem ismert vidékeit, össze kell hoznunk a régi barátokat és az új szereplőket, miközben részesei lehetünk egy rendkívül mély, rétegzett sztorinak, mely minden egyes küldetéssel közelebb visz minket a válaszokhoz. A kidolgozottság tekintetében a cselekmény ismét kimagasló minőséget képvisel, még ha meg is van az a hibája, mint a legtöbb japán szerepjátéknak, miszerint hajlamos túlzottan elveszni a részletekben, és lényegtelen dolgokra vagy nézőpontokra oncentrálni egyfajta időhúzás érdekében.
Amennyiben a történet nem győzött volna meg minket maradéktalanul, és a lefestett fantáziavilág egyediségével sem vagyunk elégedettek – sajnos túlontúl nyugati koppintás lett –, akkor sem kell kétségbeesnünk, hiszen a játékmenet garantáltan kárpótol majd minket mindenért. Ennek az oka abban keresendő, hogy egy európai vagy amerikai fejlesztőcsapat soha az életben nem mert volna ennyire összetett rendszereket kidolgozni egy szerepjátékhoz, elég csak kiemelni példaként a küzdelmek mögött meghúzódó, rendkívül rétegzett szisztémát, vagy azt, hogy legalább két órán keresztül csak tanítanak minket a készítők, gyakorlatilag az egész prológus arról szól, hogy milyen fejlesztési lehetőségeink vannak, és miként tudjuk kezelni a küzdelmeket. Az alapok tekintetében egyébiránt egy óriási, szabadon bejárható fantáziavilág vár ránk, melyet több kisebb régióra, gyakorlatilag egy-egy pályára osztottak a készítők, közöttük pedig minimális töltési idők társaságában közlekedhetünk, de egy pillanatig se érezzük azt, hogy emiatt korlátok közé szorítottak volna minket.
Nyilván ezt a világot ne úgy képzeljük el, mint a The Witcher 3: Wild Hunt esetében, ahol tényleg az utolsó hegyet is megmászhattuk, hiszen a Trails of Cold Steel III-ban még akkor is terelgetnek minket, ha ránézésre úgy tűnik, hogy óriási terület vár ránk szabad felfedezés céljából. Ezt nem lehetne negatívumként felróni a játéknak, hiszen tipikus JRPG-sajátosságról van szó, miközben a legtöbbször alig marad időnk nézelődni az egyébként halálosan unalmas és üres helyszíneken, hiszen majdnem minden sarkon egy-egy újabb küzdelem vár ránk. Ez pedig alighanem a legfontosabb kulcsszó a játékban!
Miközben ugyanis a fejlődési rendszer például alig kapott szerepet benne – van ugyan, de nem lesz túl sok lehetőségünk beleszólni a pontelosztásba, egyedül a Quartz-műszerünkkel tudjuk egy kicsit egyedibbé tenni hőseink tulajdonságait –, addig maguk az ütközetek kimagasló taktikai lehetőségekkel kecsegtetnek. Nem hiába nevezik sok esetben taktikai szerepjátéknak a The Legend of Heroes-sorozatot, hiszen a körökre osztott csaták valóban annyiféle befejezéssel záródhatnak, ahányszor csak nekiállunk a küzdelmeknek, ergo a leggyengébb ellenfél is legyűrhet minket, ha figyelmetlenek vagyunk, és sokszorosan erősebb ellenfelekkel szemben sem veszítünk majd, ha ki tudjuk használni karaktereink képességeit. Merthogy bár a felfedezések során csak egy hőst láthatunk majd a pályán, de valójában egy négy főből álló brigáddal kell megoldanunk a világ problémáját, akik egytől egyig saját képességekkel rendelkeznek, illetve rendszerint együtt fejlődnek.
Maguk a harcosok nem túl különlegesek, bár mindenkinek meglesz majd a maga feladata, ezáltal akadnak, akik tudnak gyógyítani, mások inkább távolabbról képesek hatékonyabb találatokat bevinni, míg valakik inkább közelről szeretnek tankot játszani, de valójában mindegyikük féktelen harcos lesz, és a legtöbbször ez a lényeg. A küzdelmek alatt egyébiránt rengeteg különféle lehetőség vár majd ránk, választhatunk tonnányi speciális, következő körben alkalmazható képesség és megannyi boost között, de fontos lehet bizonyos esetekben a helyezkedés, sőt még az is, hogy craftoljunk valamit a küzdelmek hevében, hiszen ezzel a lehetőséggel olyan varázsitalokat vagy egyebeket hívhatunk le a csatamezőre, melyek azonnal átírhatják az adott küzdelem állását. Valóban több ezer kombináció és megannyi lehetőség közül válogathatunk majd élesben, de a legerőteljesebb extraspeciális támadásokat garantáltan mindenki azonnal megkedveli majd, melyek olyan területre ható alternatívák, hogy alkalmazásukkal gyakran azonnal eldönthetjük a mérkőzés állását.
Oldalakat meg lehetne tölteni azzal, hogy milyen sajátos jellemzői vannak a küzdelmeknek, sok-sok órányi kalandozás után is találkozhatunk meglepetésekkel, és akkor még szóba sem hoztuk például, hogy hatalmas robotpáncélokba bújva is hadakozhatunk, miközben a nagyobb bevetések között a városokban tonnányi extrát, fegyvereket és felszereléseket vásárolhatunk fel, illetve rengeteg különböző minijátékkal üthetjük el az időnket. Fontos hozzátenni, hogy a korábbi Trails of Cold Steel-epizódokhoz hasonlóan itt is lényeges lesz majd beszélgetni és kapcsolatot ápolni csapattagjainkkal, illetve más szereplőkkel, hiszen minél jobban bíznak bennünk a társak, annál nagyobb őrültségekre tudjuk rávenni őket, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy egymás megsegítésére is nagyobb valószínűséggel kerül sor a csaták során.
Egy-egy szereplő ugyanis össze lesz fűzve, ezáltal bizonyos támadások esetén a másik megtámogathatja az adott akciót, és reflexszerűen kell döntenünk arról, hogy most éppen védelmet ajánlunk vagy egy kis extra sebzést. Az ilyen apróságoknak köszönhetően a játék küzdelmei az utolsó pillanatokig képesek fenntartani érdeklődésünket, és egy pillanatig sem zuhannak az érdektelenségbe. Erre nagy szüksége is van a végeredménynek, hiszen szerepjátékként sajnos nem túl erős, még a párbeszédeket sem tudjuk például irányítani benne, de a változatos taktikus küzdelmek egyensúlyozzák ezt a problémát.
Grafika:
Elképesztően elmaradottnak tekinthető a grafika tekintetében a játék. Bár az átvezetők szépek, a karakterek kidolgozása is nagyon kellemes, azonban közelébe sem ér egy Ni No Kuninak, ahol egyenesen élmény volt kalandozni a csodaszép fantáziavilágban. Az animehatású megoldások itt is központi szerepet kaptak, de például a városok halálosan unalmasak, valójában teljesen üresek, sok esetben nagyobb élettel találkozunk az erdők mélyén, ahol legalább ellenfelekből nem volt hiány. Ez a spórolás természetesen észrevehető a gépigényen, hiszen a játék egy középkategóriás gamer PC-n is könnyedén hozza a masszív 60 fps-t, de sokan jobban örültek volna, ha inkább kompromisszumokra van szükség, de cserébe egy élettel teli világ vár rájuk.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Tipikus japán szerepjáték lévén a legtöbben garantáltan megszenvednek majd a The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III irányításával, hiszen billentyűzettel és egérrel majdnem kész katasztrófa az egész. Kontrollerrel egy kicsit jobb a helyzet, de bárhogyan is próbáljuk meg testhez igazítani a billentyűkiosztást, még sok-sok óra után sem nagyon akar kézre állni. A helyzetet pedig tovább nehezíti a tonnányi lehetőség, melyeket ráadásul egy egészen nehezen megszokható kezelőfelületre húztak rá.
Játszhatóság:
A tartalom terén egyáltalán nincs probléma a játékkal, alaphangon is legalább 30-40 órányi elfoglaltság vár benne ránk, és bár ez a szám nagyban függ a stílusunktól, illetve attól is, hogy mennyire veszünk el ebben a sajátos, de helyenként kissé unalmas fantáziavilágban. Talán nem minden játékelem stimmel és passzol ide, de abban mindenki biztosan egyetért majd, hogy a tartalom tekintetében kimagasló lett a végeredmény!
Intelligencia, nehézség:
Sok kis probléma akad a nehézség és az intelligencia tekintetében is a játékkal, és bár egyik sem végzetes, azért lehetnek miattuk kellemetlenségeink. Ilyen például, hogy a világ nem illeszkedik a karaktereinkhez, így bár jelez a játék, ha erősebb ellenfél van a közelben, de gyakran már csak akkor, ha elkerülhetetlen az összecsapás. Kiemelendő továbbá, hogy hiába tart túlzás nélkül órákig a betanítás, rengeteg lehetőség vagy felesleges, vagy nem lesz megfelelően bemutatva – többször is hiányzik a gyakorlati oktatás, csak pár képet kapunk, és ennyi –, ennek következtében tehát rengeteg dologra magunktól kell rájönnünk, ami egy ilyen összetett szerepjátéknál nem szerencsés.
Hangok, zene: Sem a zenék, sem a szinkronok nem sikerültek túl kiemelkedőre a játékban, és mindezt úgy merjük kijelenteni, hogy nem egy nyugati RPG-hez, hanem más japán alkotásokhoz viszonyítjuk a végeredményt, hiszen ott van például egy Final Fantasy vagy egy Dragon Quest, melyek mérföldekkel jobban teljesítettek ennél, így ez most csak nagy jóindulattal is erős közepes, semmi több.
Összegzés: A The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III végső ítélete kapcsán fontos kiemelni, hogy egy tipikus rétegjáték lett, egy olyan szűk közönségnek szóló alkotás, mely PC-n alighanem párját ritkítja. Konzolon persze más a helyzet, de számítógépekre jó, ha szökőévente egyszer érkezik egy ilyen tartalmas japán szerepjáték, mely minden elemében büszkén viseli az ázsiai stílusjegyeket. Emiatt biztosak vagyunk benne, hogy nem tudja majd akárki megkedvelni, ellenben aki odáig van a zsánerért, az a pontszámoktól és egyéb véleményektől függetlenül is nagyon megszeretheti. Hibái és hiányosságai ellenére egy hiánypótló alkotásról van szó!
Fejlesztő: Nihon Falcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 910e processzor, Nvidia GeForce GTX 650 Ti vagy ATI Radeon HD 7770 grafikus kártya, 8 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-6400 2,7 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 16 GB RAM, 25 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel II
Kategória: JRPG
Egy különleges japán szerepjátékkal örvendeztette meg a műfaj kedvelőit a Nihon Falcom csapata, akik a kultikus The Legend of Heroes-sorozat aktuális epizódjával ugyan biztosra mentek, de még ennek ellenére is sikerült sokaknak maradandó élményt okozniuk vele. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!
A The Legend of Heroes-sorozat neve rengeteg nyugati játékosnak talán újdonságként csenghet – a PC-s rajongóknak szinte biztosan –, azonban konzolos körökben egy legendás, több mint 30 éves múltra visszatekintő franchise-ról beszélünk. Bár a története egészen bonyolult, hiszen a Dragon Slayer-sorozat mellékszálából nőtte ki magát és vált teljes értékű alkotássá, azonban a japánoknál már 1989 óta jelen van a piacon, sőt angol nyelvterületeken is 1992-re datálódik a legelső rész megjelenése. A The Legend of Heroes idővonalának megértése azért okozhat nehézségeket, mert a fejlesztők mindig különálló mellékszálakban gondolkoztak, melyek összefüggtek egymással, de például a kilencvenes éveket átszövő Gagharv-trilógia és a kétezres évek elején futott Trials in the Sky között minimális átfedések voltak a sztori tekintetében.
Hasonló a helyzet a 2013-ban útnak indított The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel című mellékággal, mely japán nyelvterületeken már négy epizódot kapott, ebből pedig a közelmúltban érkezett meg hozzánk a harmadik rész, ami konzolokra tavaly ősszel, PC-re azonban csak a minap robogott be, kifejezetten a keményvonalas japán szerepjátékok kedvelőinek dedikálva. Akinek volt már dolga életében JRPG-vel, az bizonyára tisztában van azzal, hogy a nyugati ember számára rengeteg dolog nehezíti az efféle művek befogadását, és mindez hatványozottan érvényes a Trails of Cold Steel III-ra, de azért megpróbáljuk az alábbiakban úgy összefoglalni a játék nagyszerűségét, hogy azt valóban bárki megérthesse, még az is, aki esetleg most találkozik először ezzel a sorozattal!
Amivel kapcsolatban akadhatnak nehézségek ebben a tekintetben, az alighanem a történet megértése lesz. A Trials of Cold Steel mellékszál ugyanis egy olyan alternatív univerzumban játszódik, melyben egy nyughatatlan világot ismerhetünk meg, ahol teljesen normális, hogy a társadalmi problémákat militarista iskolákkal oldják meg a vezetők, hiszen egy birodalom hatalma szerintük csak úgy lehet igazán jelentős, ha a háborúhoz elegendő képzett alapanyag, azaz tanult katona áll készen a bevetésre. A sztori egyenes folytatása a Trials of Cold Steel II-nek, ezáltal mintegy másfél évvel az ereboniai polgárháború szörnyű eseményei után járunk, a főszerepben Rean Schwarzerrel, aki ma már a jövő generációjának oktatójaként, a Thors Military Academy tanáraként próbálja meg legjobb tudása szerint felkészíteni a VII. Osztályt arra, hogy szükség esetén akár az életük árán is megóvják az Ereboniai Birodalmat a bukástól.
Mivel a polgárháború emléke sokakban még egészen friss, kezdetben Schwarzer sem hiszi el, hogy egy újabb összeesküvés van születőben, azonban az Ouroboros-szervezet nyughatatlan, és sötét terveket szövöget annak érdekében, hogy megdöntse a birodalmat, ezzel pedig háborúba taszítsa az egész kontinenst. A játékban így fel kell készítenünk tanulóinkat arra, hogy még azelőtt leverjék a sötét összeesküvést, hogy ismét kirobbanna a háború, ehhez azonban fel kell fedeznünk a birodalom korábban nem ismert vidékeit, össze kell hoznunk a régi barátokat és az új szereplőket, miközben részesei lehetünk egy rendkívül mély, rétegzett sztorinak, mely minden egyes küldetéssel közelebb visz minket a válaszokhoz. A kidolgozottság tekintetében a cselekmény ismét kimagasló minőséget képvisel, még ha meg is van az a hibája, mint a legtöbb japán szerepjátéknak, miszerint hajlamos túlzottan elveszni a részletekben, és lényegtelen dolgokra vagy nézőpontokra oncentrálni egyfajta időhúzás érdekében.
Amennyiben a történet nem győzött volna meg minket maradéktalanul, és a lefestett fantáziavilág egyediségével sem vagyunk elégedettek – sajnos túlontúl nyugati koppintás lett –, akkor sem kell kétségbeesnünk, hiszen a játékmenet garantáltan kárpótol majd minket mindenért. Ennek az oka abban keresendő, hogy egy európai vagy amerikai fejlesztőcsapat soha az életben nem mert volna ennyire összetett rendszereket kidolgozni egy szerepjátékhoz, elég csak kiemelni példaként a küzdelmek mögött meghúzódó, rendkívül rétegzett szisztémát, vagy azt, hogy legalább két órán keresztül csak tanítanak minket a készítők, gyakorlatilag az egész prológus arról szól, hogy milyen fejlesztési lehetőségeink vannak, és miként tudjuk kezelni a küzdelmeket. Az alapok tekintetében egyébiránt egy óriási, szabadon bejárható fantáziavilág vár ránk, melyet több kisebb régióra, gyakorlatilag egy-egy pályára osztottak a készítők, közöttük pedig minimális töltési idők társaságában közlekedhetünk, de egy pillanatig se érezzük azt, hogy emiatt korlátok közé szorítottak volna minket.
Nyilván ezt a világot ne úgy képzeljük el, mint a The Witcher 3: Wild Hunt esetében, ahol tényleg az utolsó hegyet is megmászhattuk, hiszen a Trails of Cold Steel III-ban még akkor is terelgetnek minket, ha ránézésre úgy tűnik, hogy óriási terület vár ránk szabad felfedezés céljából. Ezt nem lehetne negatívumként felróni a játéknak, hiszen tipikus JRPG-sajátosságról van szó, miközben a legtöbbször alig marad időnk nézelődni az egyébként halálosan unalmas és üres helyszíneken, hiszen majdnem minden sarkon egy-egy újabb küzdelem vár ránk. Ez pedig alighanem a legfontosabb kulcsszó a játékban!
Miközben ugyanis a fejlődési rendszer például alig kapott szerepet benne – van ugyan, de nem lesz túl sok lehetőségünk beleszólni a pontelosztásba, egyedül a Quartz-műszerünkkel tudjuk egy kicsit egyedibbé tenni hőseink tulajdonságait –, addig maguk az ütközetek kimagasló taktikai lehetőségekkel kecsegtetnek. Nem hiába nevezik sok esetben taktikai szerepjátéknak a The Legend of Heroes-sorozatot, hiszen a körökre osztott csaták valóban annyiféle befejezéssel záródhatnak, ahányszor csak nekiállunk a küzdelmeknek, ergo a leggyengébb ellenfél is legyűrhet minket, ha figyelmetlenek vagyunk, és sokszorosan erősebb ellenfelekkel szemben sem veszítünk majd, ha ki tudjuk használni karaktereink képességeit. Merthogy bár a felfedezések során csak egy hőst láthatunk majd a pályán, de valójában egy négy főből álló brigáddal kell megoldanunk a világ problémáját, akik egytől egyig saját képességekkel rendelkeznek, illetve rendszerint együtt fejlődnek.
Maguk a harcosok nem túl különlegesek, bár mindenkinek meglesz majd a maga feladata, ezáltal akadnak, akik tudnak gyógyítani, mások inkább távolabbról képesek hatékonyabb találatokat bevinni, míg valakik inkább közelről szeretnek tankot játszani, de valójában mindegyikük féktelen harcos lesz, és a legtöbbször ez a lényeg. A küzdelmek alatt egyébiránt rengeteg különféle lehetőség vár majd ránk, választhatunk tonnányi speciális, következő körben alkalmazható képesség és megannyi boost között, de fontos lehet bizonyos esetekben a helyezkedés, sőt még az is, hogy craftoljunk valamit a küzdelmek hevében, hiszen ezzel a lehetőséggel olyan varázsitalokat vagy egyebeket hívhatunk le a csatamezőre, melyek azonnal átírhatják az adott küzdelem állását. Valóban több ezer kombináció és megannyi lehetőség közül válogathatunk majd élesben, de a legerőteljesebb extraspeciális támadásokat garantáltan mindenki azonnal megkedveli majd, melyek olyan területre ható alternatívák, hogy alkalmazásukkal gyakran azonnal eldönthetjük a mérkőzés állását.
Oldalakat meg lehetne tölteni azzal, hogy milyen sajátos jellemzői vannak a küzdelmeknek, sok-sok órányi kalandozás után is találkozhatunk meglepetésekkel, és akkor még szóba sem hoztuk például, hogy hatalmas robotpáncélokba bújva is hadakozhatunk, miközben a nagyobb bevetések között a városokban tonnányi extrát, fegyvereket és felszereléseket vásárolhatunk fel, illetve rengeteg különböző minijátékkal üthetjük el az időnket. Fontos hozzátenni, hogy a korábbi Trails of Cold Steel-epizódokhoz hasonlóan itt is lényeges lesz majd beszélgetni és kapcsolatot ápolni csapattagjainkkal, illetve más szereplőkkel, hiszen minél jobban bíznak bennünk a társak, annál nagyobb őrültségekre tudjuk rávenni őket, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy egymás megsegítésére is nagyobb valószínűséggel kerül sor a csaták során.
Egy-egy szereplő ugyanis össze lesz fűzve, ezáltal bizonyos támadások esetén a másik megtámogathatja az adott akciót, és reflexszerűen kell döntenünk arról, hogy most éppen védelmet ajánlunk vagy egy kis extra sebzést. Az ilyen apróságoknak köszönhetően a játék küzdelmei az utolsó pillanatokig képesek fenntartani érdeklődésünket, és egy pillanatig sem zuhannak az érdektelenségbe. Erre nagy szüksége is van a végeredménynek, hiszen szerepjátékként sajnos nem túl erős, még a párbeszédeket sem tudjuk például irányítani benne, de a változatos taktikus küzdelmek egyensúlyozzák ezt a problémát.
Grafika:
Elképesztően elmaradottnak tekinthető a grafika tekintetében a játék. Bár az átvezetők szépek, a karakterek kidolgozása is nagyon kellemes, azonban közelébe sem ér egy Ni No Kuninak, ahol egyenesen élmény volt kalandozni a csodaszép fantáziavilágban. Az animehatású megoldások itt is központi szerepet kaptak, de például a városok halálosan unalmasak, valójában teljesen üresek, sok esetben nagyobb élettel találkozunk az erdők mélyén, ahol legalább ellenfelekből nem volt hiány. Ez a spórolás természetesen észrevehető a gépigényen, hiszen a játék egy középkategóriás gamer PC-n is könnyedén hozza a masszív 60 fps-t, de sokan jobban örültek volna, ha inkább kompromisszumokra van szükség, de cserébe egy élettel teli világ vár rájuk.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Tipikus japán szerepjáték lévén a legtöbben garantáltan megszenvednek majd a The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III irányításával, hiszen billentyűzettel és egérrel majdnem kész katasztrófa az egész. Kontrollerrel egy kicsit jobb a helyzet, de bárhogyan is próbáljuk meg testhez igazítani a billentyűkiosztást, még sok-sok óra után sem nagyon akar kézre állni. A helyzetet pedig tovább nehezíti a tonnányi lehetőség, melyeket ráadásul egy egészen nehezen megszokható kezelőfelületre húztak rá.Játszhatóság:
A tartalom terén egyáltalán nincs probléma a játékkal, alaphangon is legalább 30-40 órányi elfoglaltság vár benne ránk, és bár ez a szám nagyban függ a stílusunktól, illetve attól is, hogy mennyire veszünk el ebben a sajátos, de helyenként kissé unalmas fantáziavilágban. Talán nem minden játékelem stimmel és passzol ide, de abban mindenki biztosan egyetért majd, hogy a tartalom tekintetében kimagasló lett a végeredmény!Intelligencia, nehézség:
Sok kis probléma akad a nehézség és az intelligencia tekintetében is a játékkal, és bár egyik sem végzetes, azért lehetnek miattuk kellemetlenségeink. Ilyen például, hogy a világ nem illeszkedik a karaktereinkhez, így bár jelez a játék, ha erősebb ellenfél van a közelben, de gyakran már csak akkor, ha elkerülhetetlen az összecsapás. Kiemelendő továbbá, hogy hiába tart túlzás nélkül órákig a betanítás, rengeteg lehetőség vagy felesleges, vagy nem lesz megfelelően bemutatva – többször is hiányzik a gyakorlati oktatás, csak pár képet kapunk, és ennyi –, ennek következtében tehát rengeteg dologra magunktól kell rájönnünk, ami egy ilyen összetett szerepjátéknál nem szerencsés.Hangok, zene:
Sem a zenék, sem a szinkronok nem sikerültek túl kiemelkedőre a játékban, és mindezt úgy merjük kijelenteni, hogy nem egy nyugati RPG-hez, hanem más japán alkotásokhoz viszonyítjuk a végeredményt, hiszen ott van például egy Final Fantasy vagy egy Dragon Quest, melyek mérföldekkel jobban teljesítettek ennél, így ez most csak nagy jóindulattal is erős közepes, semmi több.Összegzés:
A The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III végső ítélete kapcsán fontos kiemelni, hogy egy tipikus rétegjáték lett, egy olyan szűk közönségnek szóló alkotás, mely PC-n alighanem párját ritkítja. Konzolon persze más a helyzet, de számítógépekre jó, ha szökőévente egyszer érkezik egy ilyen tartalmas japán szerepjáték, mely minden elemében büszkén viseli az ázsiai stílusjegyeket. Emiatt biztosak vagyunk benne, hogy nem tudja majd akárki megkedvelni, ellenben aki odáig van a zsánerért, az a pontszámoktól és egyéb véleményektől függetlenül is nagyon megszeretheti. Hibái és hiányosságai ellenére egy hiánypótló alkotásról van szó!