SG.hu
Ori and the Will of the Wisps
Kiadó: Xbox Game Studios
Fejlesztő: Moon Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD Athlon X4 880K processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-6500 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R3 1200 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Ori and the Blind Forest
Kategória: metroidvania
Bár öt évet kellett várni rá, végül megérkezett a nagyszerűen sikerült Ori and the Blind Forest folytatása, mely ugyanúgy képes lesz elvarázsolni mindenkit, akinek tetszett annak idején az első rész. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!
A legcsekélyebb túlzás nélkül állíthatjuk, hogy csodálatos emlékeket ápolunk a 2015-ben megjelent Ori and the Blind Forest című metroidvaniáról, mely hiába volt az osztrák Moon Studios első videojátéka, olyan varázslatos és összetett élményt kínált nekünk, amihez foghatóval korábban még soha nem találkoztunk. Nem meglepő tehát, hogy tömegek várták a folytatást, hiszen voltak ugyan próbálkozások, melyek igyekeztek lekoppintani a sógorok munkáját, azonban végül senkinek sem sikerült ennyire bájos és elragadó eredményt alkotnia.
Noha logikus lett volna két-három éven belül nyélbe ütni a második részt, sokan nem is értették, hogy miért tartanak ilyen sokáig a munkálatok, mára azonban teljesen világossá váltak a háttérben meghúzódó indokok, hiszen megérkezett hozzánk az Ori and the Will of the Wisps címre keresztelt új epizód, mely minden elemében olyan élményekkel kecsegtet, mint annak idején a rengeteg díjat bezsebelt előd. Jelen állás szerint Ori új kalandja még ennél is nagyobb sikereket érhet el, de üres szavak helyett inkább lássuk, hogy miért!
Az Ori and the Will of the Wisps története közvetlenül az előd fináléját követően veszi kezdetét, vagyis ott állunk majd Ori, Naru és Gumo körében, akik Kuro leendő fiókájának tojásával kiegészülve nem is sejtik, hogy milyen nagy kalandok várnak rájuk hamarosan. A tojásból kikelő apró bagoly – vagy bagolyszerűség –, alias Ku ugyanis komoly fejtörést okoz a triónak, amit meglepően elnyújtott formában tártak elénk az alkotók. A kismadár ugyanis beteg szárnyakkal jött a világra, és bár szeretne fajtársaihoz hasonlóan a kék égen repkedni, azonban a sok gyakorlás, illetve próbálkozás ellenére sem sikerül neki. A mentőötletet aztán Ori fejében születik meg, aki rájön arra, hogy Kuro egykori tollának felhasználásával a kis Ku talán végre rendeltetésszerűen tudná használni a szárnyait.
A terv sikerül, a kis bagoly felemelkedik, azonban az örömteli pillanatot nem tudja maradéktalanul élvezni a társaság, lévén soha nem látott, rettenetes vihar kerekedik, mely elszakítja egymástól a társaságot. Mi az előző rész főszereplőjeként megismert Orival, az aprócska fénylénnyel tartunk, aki csakhamar megtudja, hogy egy Niwen nevű helyre került, ahol rengeteg ellenség, köztük legősibb ellenfele is megtalálható, ha pedig újra akarja látni a barátait, akkor nemcsak szembe kell szállnia a rémségekkel, de mindemellett a varázslatos fantáziavilág problémáit egyaránt meg kell oldania.
Ezzel pedig kezdetét is veszi a csodálatos kaland, mellyel kapcsolatban mindenekelőtt nagyon fontos kiemelni két dolgot. Az egyik, hogy a készítők pénzt és időt nem sajnálva zseniális magyar felirattal örvendeztették meg a hazai játékosokat. Nyilván a fordításba bele tud kötni az, aki a kákán is csak a csomót keresi, de egyrészt nincs olyan sok szöveg, másrészt azok is kellemes magyarítást kaptak, ami rengeteg játékosnak okozhat meglepetést, illetve könnyítheti meg az alkotás élvezetét. A másik dolog pedig, amit már itt, az elején fontos külön dobogóra állítani, hogy az Ori and the Will of the Wisps megjelenése egyenesen csodálatos lett.
Bár erről később bővebben is beszélünk majd, de érdemes vetni egy pillantást a képekre, mert minden egyes helyszín, minden egyes apró dolog elképesztően varázslatos kidolgozást kapott, méghozzá az első rész által kijelölt úton haladva, ahhoz mérten mérföldekkel szebb és látványosabb külcsín társaságában. A kötelező körök után azonban lássuk a játékmenet sajátosságait, melyről szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az élmény és az élvezeti faktor tekintetében.
Ha igazán rövidre szeretnénk zárni a játék bemutatását, akkor azt mondanánk, hogy a Moon Studios gyakorlatilag csak továbbgondolta és kibővítette az első rész alapjait, ezáltal megint egy oldalnézetes, akciókban és ügyességi elemekben gazdag metroidvania vár ránk, melyben Ori irányításával ide-oda szaladgálhatunk az egyébként óriási labirintusként leírható pályarendszeren belül, melynek egyes részei annak függvényében oldódnak fel, hogy milyen képességeket szerzünk magunknak.
Kis hősünk ugyanis hiába ugrándozik ügyesen, néhány akadály legyűrésén túl ez még semmire sem lesz elég, de rövidesen megtaláljuk majd a módját a folyamatos fejlődésnek, ezáltal az első fegyverünk megszerzésével már el tudjuk intézni a legtöbb ellenfelet, a dupla ugrás vagy a falon való megtapadás képességével pedig olyan helyekre juthatunk el, amelyekről korábban nem is álmodtunk volna. Mindez pedig csak néhány példa a sok közül, hiszen a későbbiekben tonnányi olyan fegyvert és egyéb tulajdonságot aggathatunk Orira, melyek a továbbjutás kulcsát jelentik. Egészen zseniális – és itt érződik leginkább az ötéves munka –, ahogyan a készítők egymásra építették az egyes játékelemeket.
A fejlődéssel megnyíló új helyszínek ugyanis egyrészt megmutatják Niwen új arcát, másrészt folyamatosan új dolgokkal bővítik az addigi alapokat, aminek jóvoltából korábban elképzelhetetlen lehetőségek sokasága vár majd ránk. Ez annyit jelent a valóságban, hogy gyakorlatilag a játék elejétől a végéig folyamatosan kapjuk a friss tartalmakat és az új lehetőségeket, ezáltal egy pillanatig sem válik unalmassá vagy önismétlővé az élmény, éppen ellenkezőleg, inkább szabad kezet kaptunk az alkotóktól ahhoz, hogy mi válogassuk össze azt, hogy – ha az adott pályarészt nem kívánja másként – milyen fegyverekkel és képességekkel vágjunk neki a kihívásoknak.
Az elhangzottakon felül pedig rengeteg egyéb játékelem és apróság színesíti az Ori and the Will of the Wisps élményét! A folyamatosan megoldásra váró kisebb-nagyobb fejtörők mellett például állandóan belebotolhatunk különféle szereplőkbe, akik gyakran csak beszélgetni akarnak velünk, máskor mellékküldetéseket adnak, de többen vannak, akik különféle dolgokkal kereskednek, így például fejlesztéseket vagy speciális képességeket tudunk beszerezni tőlük. Mindezt persze a pályákon jól elrejtett, vagy a legyőzött ellenségek által elpotyogtatott értékes sárga gömbökért cserébe. Abszolút jó pont, hogy a különféle szellemkutak megnyitásakor nemcsak menteni tudjuk az adott állást, de az óriási játéktér bizonyos pontjai között szabadon utazgathatunk is.
Apropó mentés! A játékban részben automatizálták ezt a rendszert, ami nagyon szerencsés húzás volt annak ellenére is, hogy néha nincs a helyzet magaslatán az egész, tehát akadtak helyzetek, amikor egy kicsit nagyobb precizitásra számítottunk. Ilyen például rögtön az első bossharc, vagy amikor a föld alatti barlangokban Orival tulajdonképpen minden fényforrásért úgy kell megküzdeni, mintha az életünk múlna rajta, merthogy egyébként így is van. Ezt a kis apróságot leszámítva azonban az osztrákok a játékmenet terén valami bődületes dolgot alkottak most. Egyenesen abbahagyhatatlan az egész, pályáról pályára, gyakran platformról platformra meg tud lepni minket, és mindvégig fenntartja az érdeklődésünket, ami alighanem egy jó játék legfontosabb ismérve.
Grafika:
Már fentebb is említettük, de fontos ismét kihangsúlyozni, hogy az Ori and the Will of the Wisps a küllem tekintetében egyenesen csodálatos lett. Bár egybefüggő világot tár elénk, azonban Niwen régiói egymástól gyakran jelentős különbségekkel rendelkeznek, ami nemcsak a látványra, hanem a játékmenetre egyaránt hatást gyakorol. A legutolsó és legáltalánosabb erdei helyszín is végletekig kidolgozott formában tárul a szemünk elé, bárhová is nézünk, minden él, minden mozog, gyönyörűen részletes, illeszkedik a környezetébe, csodálatos színekben pompázik, miközben az egész összkép annyira kellemes a szemnek, hogy akár átvezetők közben, akár a pályákon ügyeskedve, de mindvégig elképesztő élmények várnak ránk. Hogy mindez még az optimalizálás tekintetében is kiváló lett, csak hab azon a bizonyos tortán!
Kezelőfelület, irányíthatóság: Már az első epizód is kifejezetten szuper volt az irányíthatóság tekintetében, és nincs ez másként a folytatás kapcsán sem. Az egér és a billentyűzet kettősével egészen kellemes élményekben lehet részünk, egy pillanatig sem vágyakoztunk kontroller után a pályákon, mindehhez pedig olyan kezelőfelületet is alkottak, ami folyamatosan kézre áll, hovatovább teljesen testre szabható. Kívánni sem tudtunk volna jobbat ennél, arról nem is beszélve, hogy az egész rendszert a játékmenet oldaláról egyaránt megtámogatták – egyszerre például csak három fegyver és három képesség lehet aktív –, így a végéhez közeledve is letisztult hatás vár ránk.
Játszhatóság: Noha kizárólag egyjátékosos élmények kaptak helyet az alkotásban, de egy pillanatig sem hiányzik nekünk holmi kooperáció vagy többjátékosos pokol. Ori oldalán el sem tudnánk képzelni, hogy mással osztozzunk az élményen, ez egy tipikusan olyan kaland, amit egyedül, kizárólag magunknak kell átélni és megismerni, hiszen így nyújt maradandó élményt, méghozzá minden mellékes teendővel együtt akár 15-20 órán keresztül.
Intelligencia, nehézség: Bár vannak pillanatok, amikor kifejezetten nehéz lehet a játék – akadnak tipikus klisék az elsőre elérhetetlen platformokkal vagy a másodpercre kiszámolt menekülésekkel –, de alapvetően a megfelelő beállításokkal mindvégig képes kellemes élményeket nyújtani. Nincsenek drasztikus különbségek vagy hullámzások a nehézség kapcsán, egészen kiegyensúlyozott az egész játék, ami meglepő egy ilyen stílusban fogant alkotástól, de itt mutatkozik meg igazán, hogy nem hiába készült ennyire hosszú ideig.
Hangok, zene: Ebben a kategóriában egyetlen dolgot kell kiemelni a sorból – nem mintha, a többivel gond lenne –, ami nem más, mint a zene! Gareth Coker elképesztően hangulatos dallamokat hozott össze, élmény hallgatni őket a pályákon ügyeskedve, ezáltal képesek alaposan megtámogatni az egész összképet, és segítséget nyújtanak abban, hogy kellemesen elmélyüljünk ebben a különleges fantáziavilágban.
Összegzés: Nyilván akadnak kisebb hibái, de valóban annyira elhanyagolható apróságok, hogy az Ori and the Will of the Wisps méltóképpen ülhet fel az idei évben eddig megjelent videojátékok trónusára, sőt bátran ki merjük jelenteni, hogy egy ideig a maga műfajában aligha lesz méltó kihívója. Mind a csodálatos megjelenésével, mind a folyamatosan építkező, kihívásokkal teli és rendkívül élvezetes játékmenetével az első olyan videojáték az idei esztendőben, amit mindenkinek látnia kellene. Ha 2025-ben találkozunk ismét Orival, az sem baj, de ugyanezt a minőséget kérjük harmadjára is!
Fejlesztő: Moon Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD Athlon X4 880K processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-6500 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R3 1200 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Ori and the Blind Forest
Kategória: metroidvania
Bár öt évet kellett várni rá, végül megérkezett a nagyszerűen sikerült Ori and the Blind Forest folytatása, mely ugyanúgy képes lesz elvarázsolni mindenkit, akinek tetszett annak idején az első rész. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!
A legcsekélyebb túlzás nélkül állíthatjuk, hogy csodálatos emlékeket ápolunk a 2015-ben megjelent Ori and the Blind Forest című metroidvaniáról, mely hiába volt az osztrák Moon Studios első videojátéka, olyan varázslatos és összetett élményt kínált nekünk, amihez foghatóval korábban még soha nem találkoztunk. Nem meglepő tehát, hogy tömegek várták a folytatást, hiszen voltak ugyan próbálkozások, melyek igyekeztek lekoppintani a sógorok munkáját, azonban végül senkinek sem sikerült ennyire bájos és elragadó eredményt alkotnia.
Noha logikus lett volna két-három éven belül nyélbe ütni a második részt, sokan nem is értették, hogy miért tartanak ilyen sokáig a munkálatok, mára azonban teljesen világossá váltak a háttérben meghúzódó indokok, hiszen megérkezett hozzánk az Ori and the Will of the Wisps címre keresztelt új epizód, mely minden elemében olyan élményekkel kecsegtet, mint annak idején a rengeteg díjat bezsebelt előd. Jelen állás szerint Ori új kalandja még ennél is nagyobb sikereket érhet el, de üres szavak helyett inkább lássuk, hogy miért!
Az Ori and the Will of the Wisps története közvetlenül az előd fináléját követően veszi kezdetét, vagyis ott állunk majd Ori, Naru és Gumo körében, akik Kuro leendő fiókájának tojásával kiegészülve nem is sejtik, hogy milyen nagy kalandok várnak rájuk hamarosan. A tojásból kikelő apró bagoly – vagy bagolyszerűség –, alias Ku ugyanis komoly fejtörést okoz a triónak, amit meglepően elnyújtott formában tártak elénk az alkotók. A kismadár ugyanis beteg szárnyakkal jött a világra, és bár szeretne fajtársaihoz hasonlóan a kék égen repkedni, azonban a sok gyakorlás, illetve próbálkozás ellenére sem sikerül neki. A mentőötletet aztán Ori fejében születik meg, aki rájön arra, hogy Kuro egykori tollának felhasználásával a kis Ku talán végre rendeltetésszerűen tudná használni a szárnyait.
A terv sikerül, a kis bagoly felemelkedik, azonban az örömteli pillanatot nem tudja maradéktalanul élvezni a társaság, lévén soha nem látott, rettenetes vihar kerekedik, mely elszakítja egymástól a társaságot. Mi az előző rész főszereplőjeként megismert Orival, az aprócska fénylénnyel tartunk, aki csakhamar megtudja, hogy egy Niwen nevű helyre került, ahol rengeteg ellenség, köztük legősibb ellenfele is megtalálható, ha pedig újra akarja látni a barátait, akkor nemcsak szembe kell szállnia a rémségekkel, de mindemellett a varázslatos fantáziavilág problémáit egyaránt meg kell oldania.
Ezzel pedig kezdetét is veszi a csodálatos kaland, mellyel kapcsolatban mindenekelőtt nagyon fontos kiemelni két dolgot. Az egyik, hogy a készítők pénzt és időt nem sajnálva zseniális magyar felirattal örvendeztették meg a hazai játékosokat. Nyilván a fordításba bele tud kötni az, aki a kákán is csak a csomót keresi, de egyrészt nincs olyan sok szöveg, másrészt azok is kellemes magyarítást kaptak, ami rengeteg játékosnak okozhat meglepetést, illetve könnyítheti meg az alkotás élvezetét. A másik dolog pedig, amit már itt, az elején fontos külön dobogóra állítani, hogy az Ori and the Will of the Wisps megjelenése egyenesen csodálatos lett.
Bár erről később bővebben is beszélünk majd, de érdemes vetni egy pillantást a képekre, mert minden egyes helyszín, minden egyes apró dolog elképesztően varázslatos kidolgozást kapott, méghozzá az első rész által kijelölt úton haladva, ahhoz mérten mérföldekkel szebb és látványosabb külcsín társaságában. A kötelező körök után azonban lássuk a játékmenet sajátosságait, melyről szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az élmény és az élvezeti faktor tekintetében.
Ha igazán rövidre szeretnénk zárni a játék bemutatását, akkor azt mondanánk, hogy a Moon Studios gyakorlatilag csak továbbgondolta és kibővítette az első rész alapjait, ezáltal megint egy oldalnézetes, akciókban és ügyességi elemekben gazdag metroidvania vár ránk, melyben Ori irányításával ide-oda szaladgálhatunk az egyébként óriási labirintusként leírható pályarendszeren belül, melynek egyes részei annak függvényében oldódnak fel, hogy milyen képességeket szerzünk magunknak.
Kis hősünk ugyanis hiába ugrándozik ügyesen, néhány akadály legyűrésén túl ez még semmire sem lesz elég, de rövidesen megtaláljuk majd a módját a folyamatos fejlődésnek, ezáltal az első fegyverünk megszerzésével már el tudjuk intézni a legtöbb ellenfelet, a dupla ugrás vagy a falon való megtapadás képességével pedig olyan helyekre juthatunk el, amelyekről korábban nem is álmodtunk volna. Mindez pedig csak néhány példa a sok közül, hiszen a későbbiekben tonnányi olyan fegyvert és egyéb tulajdonságot aggathatunk Orira, melyek a továbbjutás kulcsát jelentik. Egészen zseniális – és itt érződik leginkább az ötéves munka –, ahogyan a készítők egymásra építették az egyes játékelemeket.
A fejlődéssel megnyíló új helyszínek ugyanis egyrészt megmutatják Niwen új arcát, másrészt folyamatosan új dolgokkal bővítik az addigi alapokat, aminek jóvoltából korábban elképzelhetetlen lehetőségek sokasága vár majd ránk. Ez annyit jelent a valóságban, hogy gyakorlatilag a játék elejétől a végéig folyamatosan kapjuk a friss tartalmakat és az új lehetőségeket, ezáltal egy pillanatig sem válik unalmassá vagy önismétlővé az élmény, éppen ellenkezőleg, inkább szabad kezet kaptunk az alkotóktól ahhoz, hogy mi válogassuk össze azt, hogy – ha az adott pályarészt nem kívánja másként – milyen fegyverekkel és képességekkel vágjunk neki a kihívásoknak.
Az elhangzottakon felül pedig rengeteg egyéb játékelem és apróság színesíti az Ori and the Will of the Wisps élményét! A folyamatosan megoldásra váró kisebb-nagyobb fejtörők mellett például állandóan belebotolhatunk különféle szereplőkbe, akik gyakran csak beszélgetni akarnak velünk, máskor mellékküldetéseket adnak, de többen vannak, akik különféle dolgokkal kereskednek, így például fejlesztéseket vagy speciális képességeket tudunk beszerezni tőlük. Mindezt persze a pályákon jól elrejtett, vagy a legyőzött ellenségek által elpotyogtatott értékes sárga gömbökért cserébe. Abszolút jó pont, hogy a különféle szellemkutak megnyitásakor nemcsak menteni tudjuk az adott állást, de az óriási játéktér bizonyos pontjai között szabadon utazgathatunk is.
Apropó mentés! A játékban részben automatizálták ezt a rendszert, ami nagyon szerencsés húzás volt annak ellenére is, hogy néha nincs a helyzet magaslatán az egész, tehát akadtak helyzetek, amikor egy kicsit nagyobb precizitásra számítottunk. Ilyen például rögtön az első bossharc, vagy amikor a föld alatti barlangokban Orival tulajdonképpen minden fényforrásért úgy kell megküzdeni, mintha az életünk múlna rajta, merthogy egyébként így is van. Ezt a kis apróságot leszámítva azonban az osztrákok a játékmenet terén valami bődületes dolgot alkottak most. Egyenesen abbahagyhatatlan az egész, pályáról pályára, gyakran platformról platformra meg tud lepni minket, és mindvégig fenntartja az érdeklődésünket, ami alighanem egy jó játék legfontosabb ismérve.
Grafika:
Már fentebb is említettük, de fontos ismét kihangsúlyozni, hogy az Ori and the Will of the Wisps a küllem tekintetében egyenesen csodálatos lett. Bár egybefüggő világot tár elénk, azonban Niwen régiói egymástól gyakran jelentős különbségekkel rendelkeznek, ami nemcsak a látványra, hanem a játékmenetre egyaránt hatást gyakorol. A legutolsó és legáltalánosabb erdei helyszín is végletekig kidolgozott formában tárul a szemünk elé, bárhová is nézünk, minden él, minden mozog, gyönyörűen részletes, illeszkedik a környezetébe, csodálatos színekben pompázik, miközben az egész összkép annyira kellemes a szemnek, hogy akár átvezetők közben, akár a pályákon ügyeskedve, de mindvégig elképesztő élmények várnak ránk. Hogy mindez még az optimalizálás tekintetében is kiváló lett, csak hab azon a bizonyos tortán!Kezelőfelület, irányíthatóság:
Már az első epizód is kifejezetten szuper volt az irányíthatóság tekintetében, és nincs ez másként a folytatás kapcsán sem. Az egér és a billentyűzet kettősével egészen kellemes élményekben lehet részünk, egy pillanatig sem vágyakoztunk kontroller után a pályákon, mindehhez pedig olyan kezelőfelületet is alkottak, ami folyamatosan kézre áll, hovatovább teljesen testre szabható. Kívánni sem tudtunk volna jobbat ennél, arról nem is beszélve, hogy az egész rendszert a játékmenet oldaláról egyaránt megtámogatták – egyszerre például csak három fegyver és három képesség lehet aktív –, így a végéhez közeledve is letisztult hatás vár ránk.Játszhatóság:
Noha kizárólag egyjátékosos élmények kaptak helyet az alkotásban, de egy pillanatig sem hiányzik nekünk holmi kooperáció vagy többjátékosos pokol. Ori oldalán el sem tudnánk képzelni, hogy mással osztozzunk az élményen, ez egy tipikusan olyan kaland, amit egyedül, kizárólag magunknak kell átélni és megismerni, hiszen így nyújt maradandó élményt, méghozzá minden mellékes teendővel együtt akár 15-20 órán keresztül.Intelligencia, nehézség:
Bár vannak pillanatok, amikor kifejezetten nehéz lehet a játék – akadnak tipikus klisék az elsőre elérhetetlen platformokkal vagy a másodpercre kiszámolt menekülésekkel –, de alapvetően a megfelelő beállításokkal mindvégig képes kellemes élményeket nyújtani. Nincsenek drasztikus különbségek vagy hullámzások a nehézség kapcsán, egészen kiegyensúlyozott az egész játék, ami meglepő egy ilyen stílusban fogant alkotástól, de itt mutatkozik meg igazán, hogy nem hiába készült ennyire hosszú ideig.Hangok, zene:
Ebben a kategóriában egyetlen dolgot kell kiemelni a sorból – nem mintha, a többivel gond lenne –, ami nem más, mint a zene! Gareth Coker elképesztően hangulatos dallamokat hozott össze, élmény hallgatni őket a pályákon ügyeskedve, ezáltal képesek alaposan megtámogatni az egész összképet, és segítséget nyújtanak abban, hogy kellemesen elmélyüljünk ebben a különleges fantáziavilágban.Összegzés:
Nyilván akadnak kisebb hibái, de valóban annyira elhanyagolható apróságok, hogy az Ori and the Will of the Wisps méltóképpen ülhet fel az idei évben eddig megjelent videojátékok trónusára, sőt bátran ki merjük jelenteni, hogy egy ideig a maga műfajában aligha lesz méltó kihívója. Mind a csodálatos megjelenésével, mind a folyamatosan építkező, kihívásokkal teli és rendkívül élvezetes játékmenetével az első olyan videojáték az idei esztendőben, amit mindenkinek látnia kellene. Ha 2025-ben találkozunk ismét Orival, az sem baj, de ugyanezt a minőséget kérjük harmadjára is!