SG.hu
Fade to Silence
Kiadó: THQ Nordic
Fejlesztő: Black Forest Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400 3,1 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R9 270 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 16 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dark Souls-sorozat, The Surge
Kategória: külsőnézetes akciójáték
Újabb különleges megközelítésű túlélőjátékkal lettek gazdagabbak a műfaj kedvelői, azonban dacára a készítők próbálkozásának, a végeredmény rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Fade to Silence!
A 2012-ben alakult német Black Forest Games csapata viszonylag újoncnak számít a játékiparban. Lényegében a Kickstarter-mániának és a retro-őrületnek köszönhetően tudtak felkapaszkodni a Giana Sisters-sorozattal, ami a maga nemében nem is volt rossz, kitűnően feltámasztotta a nyolcvanas évek egyik Commodore 64-re megjelent klasszikusát (a The Great Giana Sisterst 1987-ből), de sokáig félő volt, hogy ennél több potenciál nem lesz a németekben. A Rogue Stormers például kifejezetten rossz volt, de a Bubsy: The Woolies Strike Back sem sikerült túl rózsásra, ami elég csúfos mutatványnak nevezhető annak tükrében, hogy egy jól ismert franchise adaptációjaként érkezett.
Emiatt kicsit aggódtunk, amikor a folyamatosan bővülő stúdió bejelentett egy minden eddiginél nagyobb projektet, amivel a túlélőjátékok sikerét szerették volna meglovagolni, azonban már az első kedvcsinálók alapján látszott, hogy vannak itt azért hiányosságok. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a Fade to Silence címet kapott alkotás rossz lenne, rengeteg kiemelkedő megoldással találkozhatunk benne, de szinte minden elemében érezni, hogy ez egy tipikusan első projekt egy nem kezdő, de azért komoly korlátokkal küzködő stúdiótól.
Ezen a szűrőn keresztül érdemes vizsgálni a Black Forest Games művét, mely nem igazán tudott túl sok kiemelkedő dolgot hozni sem a történet, sem a koncepció terén, lényegében mindent láttunk már máshol, csak éppen más felállásban vagy eltérő megoldásokkal. A háttértörténet például nemhogy zavaros, gyakorlatilag egyáltalán nincs, így kész tények elé vagyunk állítva azzal, hogy a civilizáció egykori maradékát az örök tél és a fagy, valamint egy démoni létforma a kihalás szélére sodorta, azonban amíg él ember a Földön, addig maradt még remény.
Túlélők pedig vannak, sőt mi több, gyakorlatilag egy komplett ellenállásról beszélünk, akik jól tudják, hogy ha sikerülne eltakarítaniuk a félelmetes, valóban nehezen körülírható démoni lényeket a planétáról, akkor lassanként minden visszatérhetne a régi kerékvágásba. Összességében azonban minden az emberiség ellen van, de szerencsére itt lesz Ash, az ellenállás vezére, aki azon túl, hogy valamilyen rejtélyes módon kapcsolódik a démoni lényekhez, mindemellett saját túlélése és lánya védelme érdekében vállalja a küzdelmekkel járó kockázatot.
Ehhez azonban el kell hagynia a menedéket, és olyan kalandokba keverednie, valamint olyan lényekkel farkasszemet néznie, melyekhez foghatókkal korábban még soha nem találkozott. A cselekmény tehát jellemtelen, majdhogynem unalmas, és bár annyira éppen elég, hogy fenntartsa az érdeklődésünket, de lényegében inkább a játékmenet az, amiért alaposabban elmerülünk ebben a különleges világban.
Pontosabban inkább ez lenne az, hiszen egyrészt az optimalizálatlanság ezt sok esetben nem hagyja – erről majd később –, másrészt pedig olyan problémákkal találkozhatunk sokszor, melyek azt a hatást keltik, hogy a készítőknek nem volt elég pénzük vagy idejük ötleteik professzionális kivitelezésére. Ott van rögtön a túlélés metodikája. Az alapokkal nincs probléma, építhetünk bázist, kijárkálhatunk a falakon túlra, ahol állandó gondot okoz a hideg és az éhség, de a megfelelő menedékek megtalálása is ott lesz mindig a listán, mint ahogyan a folyamatos lootszerzés és craftolás is.
Sok újítást ezen a téren nem találunk majd, azonban fejetlenséget annál inkább, aminek az oka az átgondolatlanság gyakori hiánya, valamint rögtön az, hogy a készítők egyszerűen elfelejtenek minket megtanítani az alapokra. Van ugyan az első percekben pár hasznos tipp, de lényegében ez csak a harcokhoz elég, azonban ha nem nézünk bele a kapcsolódó útmutatóba, olyan alapvető dolgok sem derülnek ki, melyek a túléléshez elengedhetetlenek. Napestig sorolhatnánk ezen a téren a példákat, de vannak mellette bőséggel logikátlan játékelemek is.
Ilyen például, hogy bázisunk fejlesztése kizárólag úgy valósulhat meg, ha a vadonból visszatérünk, azonban alapvetően erre nem lenne szükségünk, és még ha megnyílt a kutyaszánozás vagy a teleportálás lehetősége, a folyamatos visszalépkedés így is nagyon időigényes lesz. Van tehát minden, ami kell, csak vagy nem tudjuk majd használni, vagy teljesen feleslegesnek tűnik, amiért a Fade to Silence nehézségi szintje majdhogynem teljesíthetetlen, és hiába támadhatunk fel korlátlan mennyiségben – ez játékmód függvénye –, nagyon hamar érdektelenségbe fullad az egész, és a helyzetet sajnos a küzdelmek sem javítják túlzottan.
Merthogy a harcok igencsak fontos szerepet kaptak a játékban, a túléléssel egyenrangúak az állandóan elénk tévedő szörnyetegek, akik alaposan megizzaszthatnak majd minket, de nem feltétlenül azért, mert a Dark Souls-sorozatot szerették volna meglopni ezen a téren a készítők. A nehézség ugyanis bár adott, alapvetően azért nem lehetetlen feladat legyűrni az egyes teremtményeket, pláne abban az esetben, ha vannak mellettünk kísérők, és közülük az egyiküket egy barátunk személyesíti meg, de az irányításból fakadó problémák miatt azért nem olyan kiegyensúlyozott vagy pergős egyik küzdelem sem, mint a Devil May Cry 5-ben vagy más hasonló stílusú alkotásban.
Pedig a megjelenés és a kialakítás miatt valami hasonlót vártunk tőle, azonban hősünk mozgása kifejezetten darabos, késlekedős lett, olyan mintha minden egyes alkalommal legalább egy tonnát kellene megmozdítania. Mindez talán annak köszönhető, hogy a készítők szerettek volna egy kicsit a Dark Souls ritmikus megoldásához simulni a szisztémával, csakhogy ez egyáltalán nem jött össze nekik. Hiába a fejleszthetőség, a számos felszerelés és fegyver, sőt a társak szintén gyakran csak dísznek vannak ott a helyszínen. Nem is annyira a mesterséges intelligenciájukkal van probléma, sokkal inkább azzal, hogy a hozzájuk kötődő rendszer félkész hatást kelt, például hiába adunk nekik parancsba valamit, biztosak lehetünk benne, hogy rövidesen elfelejtik, és a saját fejük után mennek, ami az esetek döntő többségében szembekerül majd a saját taktikánkkal.
Grafika:
Nemcsak a játékmenet terén vannak azonban óriási hiányosságai a Fade to Silence-nek, hanem a megjelenés, a csatasorba állított grafikus motor tekintetében is. Hiába teljesít szolgálatot a háttérben az Unreal Engine 4, nem igazán tudtak mit kezdeni vele az alkotók. Néhány szörnyeteg kidolgozása ugyan figyelemreméltó, ugyanez elmondható bizonyos helyszínekről is – melyek gyakran meglepően szűkösek –, sőt a hangulat szintén mindvégig kiváló, de sok esetben mintha nem ugyanazt a játékot látnánk. Szintén kritikán aluli lett az optimalizálás, hiszen a program az ajánlott gépigényt bőven meghaladó számítógépen is képes volt folyamatosan akadozni, sőt teljesen kifagyni, ami azért alaposan leminősíti a fejlesztőket, illetve a végterméket egyaránt.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Elsőre mondhatni könnyednek tűnik a Fade to Silence irányítása – a kezelőfelület is meglepően letisztult –, azonban a küzdelmek hosszabb távon egyenesen frusztrálóak lettek. Olyan az egész, mintha szerettek volna taktikát és intenzitást is vinni az egészbe, de ezzel a lomha mozgású, lassan reagáló karakterrel egészen félresikerült hatást kelt. Olyan, mintha csak egy félkész prototípusról lenne szó, nem egy végleges játékról!
Játszhatóság: A legnagyobb baj a Fade to Silence-szel, hogy minden elemében érdektelen. A koncepció jó lenne, de a sztori döcögős, unalmas hatást kelt. A játékmenet jó alapokra épül, de a megvalósítása minden tekintetben problémás. A szavatosság pedig csak rajtunk múlik, van lehetőség elmerülni a helyszíneken, kutakodni az utánpótlás, a jobb felszerelések után, de 15 óránál többet így se nagyon hozhatunk ki belőle, kivéve a kooperatív móddal, amit viszont úgy eldugtak a fejlesztők, hogy csak egy kis segítséggel jöttünk rá, miként lehet elindítani.
Intelligencia, nehézség: Rengeteg apró probléma akad ezen a téren is a játékkal. A mesterséges intelligencia a társak terén például egészen minősíthetetlen, de az ellenfelek kapcsán már kielégítő. A nehézség pedig rendkívül hullámzó, sok esetben nem is annyira a teljesíthetetlen kihívások, hanem az elbaltázott játékelemek miatt, de érdemes kiemelni még az egymástól jól elhatárolható nehézségi szinteket. Már a játék kezdetén választanunk kell, hogy könnyebb fokozaton, vagy az igazi túlélőket megszégyenítő kihívások társaságában vágunk bele a kalandba. Előbbi mondhatni csak egyfajta könnyed kaland lesz, melynek részeként akárhányszor elbukhatunk és meghalhatunk, újra feltámadunk, de a Survival módban ötre korlátozták ezt a számot a teljes történet felgöngyölítése során.
Hangok, zene:
A zenék és a hangok nagy általánosságban megbújnak a háttérben, utóbbiak néha jól megtámogatják a hangulatot, de kiemelkedő elemeket itt nem találunk. Nem úgy a szinkronok tekintetében, melyek között azért felfedezhetünk pár jobb alakítást.
Összegzés: A Fade to Silence tehát összességében egy kiváló és masszív alapokra felépített, de a kivitelezés tekintetében óriási hiányosságokkal rendelkező videojáték lett, amit ebben az állapotában még nem szabadott volna kiadni. Láttunk már ennél sokkal rosszabbat is, sőt mi több, a témára fogékony játékosoknak talán okozhat pár kellemes percet, de a korábbi részletek és mozgóképek alapján inkább csalódás lett. Kár érte!
Fejlesztő: Black Forest Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400 3,1 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R9 270 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 16 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dark Souls-sorozat, The Surge
Kategória: külsőnézetes akciójáték
Újabb különleges megközelítésű túlélőjátékkal lettek gazdagabbak a műfaj kedvelői, azonban dacára a készítők próbálkozásának, a végeredmény rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Fade to Silence!
A 2012-ben alakult német Black Forest Games csapata viszonylag újoncnak számít a játékiparban. Lényegében a Kickstarter-mániának és a retro-őrületnek köszönhetően tudtak felkapaszkodni a Giana Sisters-sorozattal, ami a maga nemében nem is volt rossz, kitűnően feltámasztotta a nyolcvanas évek egyik Commodore 64-re megjelent klasszikusát (a The Great Giana Sisterst 1987-ből), de sokáig félő volt, hogy ennél több potenciál nem lesz a németekben. A Rogue Stormers például kifejezetten rossz volt, de a Bubsy: The Woolies Strike Back sem sikerült túl rózsásra, ami elég csúfos mutatványnak nevezhető annak tükrében, hogy egy jól ismert franchise adaptációjaként érkezett.
Emiatt kicsit aggódtunk, amikor a folyamatosan bővülő stúdió bejelentett egy minden eddiginél nagyobb projektet, amivel a túlélőjátékok sikerét szerették volna meglovagolni, azonban már az első kedvcsinálók alapján látszott, hogy vannak itt azért hiányosságok. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a Fade to Silence címet kapott alkotás rossz lenne, rengeteg kiemelkedő megoldással találkozhatunk benne, de szinte minden elemében érezni, hogy ez egy tipikusan első projekt egy nem kezdő, de azért komoly korlátokkal küzködő stúdiótól.
Ezen a szűrőn keresztül érdemes vizsgálni a Black Forest Games művét, mely nem igazán tudott túl sok kiemelkedő dolgot hozni sem a történet, sem a koncepció terén, lényegében mindent láttunk már máshol, csak éppen más felállásban vagy eltérő megoldásokkal. A háttértörténet például nemhogy zavaros, gyakorlatilag egyáltalán nincs, így kész tények elé vagyunk állítva azzal, hogy a civilizáció egykori maradékát az örök tél és a fagy, valamint egy démoni létforma a kihalás szélére sodorta, azonban amíg él ember a Földön, addig maradt még remény.
Túlélők pedig vannak, sőt mi több, gyakorlatilag egy komplett ellenállásról beszélünk, akik jól tudják, hogy ha sikerülne eltakarítaniuk a félelmetes, valóban nehezen körülírható démoni lényeket a planétáról, akkor lassanként minden visszatérhetne a régi kerékvágásba. Összességében azonban minden az emberiség ellen van, de szerencsére itt lesz Ash, az ellenállás vezére, aki azon túl, hogy valamilyen rejtélyes módon kapcsolódik a démoni lényekhez, mindemellett saját túlélése és lánya védelme érdekében vállalja a küzdelmekkel járó kockázatot.
Ehhez azonban el kell hagynia a menedéket, és olyan kalandokba keverednie, valamint olyan lényekkel farkasszemet néznie, melyekhez foghatókkal korábban még soha nem találkozott. A cselekmény tehát jellemtelen, majdhogynem unalmas, és bár annyira éppen elég, hogy fenntartsa az érdeklődésünket, de lényegében inkább a játékmenet az, amiért alaposabban elmerülünk ebben a különleges világban.
Pontosabban inkább ez lenne az, hiszen egyrészt az optimalizálatlanság ezt sok esetben nem hagyja – erről majd később –, másrészt pedig olyan problémákkal találkozhatunk sokszor, melyek azt a hatást keltik, hogy a készítőknek nem volt elég pénzük vagy idejük ötleteik professzionális kivitelezésére. Ott van rögtön a túlélés metodikája. Az alapokkal nincs probléma, építhetünk bázist, kijárkálhatunk a falakon túlra, ahol állandó gondot okoz a hideg és az éhség, de a megfelelő menedékek megtalálása is ott lesz mindig a listán, mint ahogyan a folyamatos lootszerzés és craftolás is.
Sok újítást ezen a téren nem találunk majd, azonban fejetlenséget annál inkább, aminek az oka az átgondolatlanság gyakori hiánya, valamint rögtön az, hogy a készítők egyszerűen elfelejtenek minket megtanítani az alapokra. Van ugyan az első percekben pár hasznos tipp, de lényegében ez csak a harcokhoz elég, azonban ha nem nézünk bele a kapcsolódó útmutatóba, olyan alapvető dolgok sem derülnek ki, melyek a túléléshez elengedhetetlenek. Napestig sorolhatnánk ezen a téren a példákat, de vannak mellette bőséggel logikátlan játékelemek is.
Ilyen például, hogy bázisunk fejlesztése kizárólag úgy valósulhat meg, ha a vadonból visszatérünk, azonban alapvetően erre nem lenne szükségünk, és még ha megnyílt a kutyaszánozás vagy a teleportálás lehetősége, a folyamatos visszalépkedés így is nagyon időigényes lesz. Van tehát minden, ami kell, csak vagy nem tudjuk majd használni, vagy teljesen feleslegesnek tűnik, amiért a Fade to Silence nehézségi szintje majdhogynem teljesíthetetlen, és hiába támadhatunk fel korlátlan mennyiségben – ez játékmód függvénye –, nagyon hamar érdektelenségbe fullad az egész, és a helyzetet sajnos a küzdelmek sem javítják túlzottan.
Merthogy a harcok igencsak fontos szerepet kaptak a játékban, a túléléssel egyenrangúak az állandóan elénk tévedő szörnyetegek, akik alaposan megizzaszthatnak majd minket, de nem feltétlenül azért, mert a Dark Souls-sorozatot szerették volna meglopni ezen a téren a készítők. A nehézség ugyanis bár adott, alapvetően azért nem lehetetlen feladat legyűrni az egyes teremtményeket, pláne abban az esetben, ha vannak mellettünk kísérők, és közülük az egyiküket egy barátunk személyesíti meg, de az irányításból fakadó problémák miatt azért nem olyan kiegyensúlyozott vagy pergős egyik küzdelem sem, mint a Devil May Cry 5-ben vagy más hasonló stílusú alkotásban.
Pedig a megjelenés és a kialakítás miatt valami hasonlót vártunk tőle, azonban hősünk mozgása kifejezetten darabos, késlekedős lett, olyan mintha minden egyes alkalommal legalább egy tonnát kellene megmozdítania. Mindez talán annak köszönhető, hogy a készítők szerettek volna egy kicsit a Dark Souls ritmikus megoldásához simulni a szisztémával, csakhogy ez egyáltalán nem jött össze nekik. Hiába a fejleszthetőség, a számos felszerelés és fegyver, sőt a társak szintén gyakran csak dísznek vannak ott a helyszínen. Nem is annyira a mesterséges intelligenciájukkal van probléma, sokkal inkább azzal, hogy a hozzájuk kötődő rendszer félkész hatást kelt, például hiába adunk nekik parancsba valamit, biztosak lehetünk benne, hogy rövidesen elfelejtik, és a saját fejük után mennek, ami az esetek döntő többségében szembekerül majd a saját taktikánkkal.
Grafika:
Nemcsak a játékmenet terén vannak azonban óriási hiányosságai a Fade to Silence-nek, hanem a megjelenés, a csatasorba állított grafikus motor tekintetében is. Hiába teljesít szolgálatot a háttérben az Unreal Engine 4, nem igazán tudtak mit kezdeni vele az alkotók. Néhány szörnyeteg kidolgozása ugyan figyelemreméltó, ugyanez elmondható bizonyos helyszínekről is – melyek gyakran meglepően szűkösek –, sőt a hangulat szintén mindvégig kiváló, de sok esetben mintha nem ugyanazt a játékot látnánk. Szintén kritikán aluli lett az optimalizálás, hiszen a program az ajánlott gépigényt bőven meghaladó számítógépen is képes volt folyamatosan akadozni, sőt teljesen kifagyni, ami azért alaposan leminősíti a fejlesztőket, illetve a végterméket egyaránt.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Elsőre mondhatni könnyednek tűnik a Fade to Silence irányítása – a kezelőfelület is meglepően letisztult –, azonban a küzdelmek hosszabb távon egyenesen frusztrálóak lettek. Olyan az egész, mintha szerettek volna taktikát és intenzitást is vinni az egészbe, de ezzel a lomha mozgású, lassan reagáló karakterrel egészen félresikerült hatást kelt. Olyan, mintha csak egy félkész prototípusról lenne szó, nem egy végleges játékról! Játszhatóság:
A legnagyobb baj a Fade to Silence-szel, hogy minden elemében érdektelen. A koncepció jó lenne, de a sztori döcögős, unalmas hatást kelt. A játékmenet jó alapokra épül, de a megvalósítása minden tekintetben problémás. A szavatosság pedig csak rajtunk múlik, van lehetőség elmerülni a helyszíneken, kutakodni az utánpótlás, a jobb felszerelések után, de 15 óránál többet így se nagyon hozhatunk ki belőle, kivéve a kooperatív móddal, amit viszont úgy eldugtak a fejlesztők, hogy csak egy kis segítséggel jöttünk rá, miként lehet elindítani.Intelligencia, nehézség:
Rengeteg apró probléma akad ezen a téren is a játékkal. A mesterséges intelligencia a társak terén például egészen minősíthetetlen, de az ellenfelek kapcsán már kielégítő. A nehézség pedig rendkívül hullámzó, sok esetben nem is annyira a teljesíthetetlen kihívások, hanem az elbaltázott játékelemek miatt, de érdemes kiemelni még az egymástól jól elhatárolható nehézségi szinteket. Már a játék kezdetén választanunk kell, hogy könnyebb fokozaton, vagy az igazi túlélőket megszégyenítő kihívások társaságában vágunk bele a kalandba. Előbbi mondhatni csak egyfajta könnyed kaland lesz, melynek részeként akárhányszor elbukhatunk és meghalhatunk, újra feltámadunk, de a Survival módban ötre korlátozták ezt a számot a teljes történet felgöngyölítése során.Hangok, zene:
A zenék és a hangok nagy általánosságban megbújnak a háttérben, utóbbiak néha jól megtámogatják a hangulatot, de kiemelkedő elemeket itt nem találunk. Nem úgy a szinkronok tekintetében, melyek között azért felfedezhetünk pár jobb alakítást.Összegzés:
A Fade to Silence tehát összességében egy kiváló és masszív alapokra felépített, de a kivitelezés tekintetében óriási hiányosságokkal rendelkező videojáték lett, amit ebben az állapotában még nem szabadott volna kiadni. Láttunk már ennél sokkal rosszabbat is, sőt mi több, a témára fogékony játékosoknak talán okozhat pár kellemes percet, de a korábbi részletek és mozgóképek alapján inkább csalódás lett. Kár érte!