SG.hu
Thronebreaker: The Witcher Tales
Kiadó: CD Projekt
Fejlesztő: CD Projekt RED
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Celeron G1820 2,7 GHz-es vagy AMD APU A4-7300 Dual-Core processzor, Nvidia GeForce GT 730 vagy ATI Radeon R7 240 grafikus kártya, 4 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-6100 3,7 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R7 265 grafikus kártya, 4 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Gwent: The Witcher Card Game
Kategória: kártyajáték
Nem kell könyvekkel, képregényekkel és sorozatokkal beérnünk a The Witcher-sorozat negyedik epizódjának érkezéséig, a CD Projekt RED ugyanis egy kisebb játékkal gondoskodik Sapkowski nagyszerű univerzumának frissen tartásáról. Aktuális játéktesztünkben legújabb művüket, a Thronebreaker: The Witcher Talest állítottuk a középpontba!
A legoptimistább számítások szerint is hosszú-hosszú éveket kell még várnunk arra, hogy folytatással gazdagodjon a The Witcher 3: Wild Hunt, hiszen a CD Projekt RED most hónapokig majdnem minden erőforrását a Cyberpunk 2077 elkészítésére összpontosítja. A csapat azonban nagyszerűen ért ahhoz, hogy miként kell frissen tartani Sapkowski zseniális fantáziavilágát, hiszen míg először külön megjelenést szenteltek a harmadik részhez megálmodott kártyajátéknak Gwent: The Witcher Card Game név alatt, most itt egy újabb kis kaland, amit bár korábban nem önálló sztorinak szántak, hanem a Gwent egyjátékosos kampányának, végül azonban mégis úgy döntöttek a készítők, hogy önmagában jelentetik meg.
Így született a Thronebreaker: The Witcher Tales, amiről sokan úgy gondolják, hogy egy Diablo-szerű izometrikus akció-szerepjátékba ültetett kártyázás lett, melyben minden csatát gwent-paklinkkal rendezhetünk, de ez ebben a formában annak ellenére is tévedés, hogy egyébként nem áll túl messze a valóságtól. Felesleges lenne azonban más játékokkal és nevekkel dobálózni, vagy az önálló Gwent miatt leírni ezt a kis kezdeményezést, hiszen sokkal több van benne, mint ami elsőre látszik, és az alábbiakban megpróbáljuk elmondani, hogy miért.
A Thronebreaker: The Witcher Tales elsődleges vonzereje a történet, mint ahogyan azt már megszokhattuk a sorozat többi tagjától. A cselekmény az első epizód előtti időkbe repít vissza minket Meve királynőt a főszerepbe állítva, aki Lyria és Rívia uralkodójaként elkerülhetetlenül belecsöppen Nilfgaard és az Északi Birodalmak közti konfliktusba. A főszerepet persze nem a háború kapja, sokkal inkább annak előkészületei, egy önmagában is érthető kis kaland képében, aminek során Meve királynővel olyan izgalmak várnak ránk, mint amire korábban Geralt oldalán számíthattunk. A rendkívül barátságos, enyhén képregényes ábrázolásmód mellett a realitáson alapuló fantasztikumot ismét sikerült a legmagasabb szinten tálalniuk a lengyel alkotóknak, az írók mind a fordulatok, mind a világ legutolsó részletei kapcsán a legmagasabb minőséget hozták, itt vannak tehát a szokásos problémák, az állandó konfliktusok, amit rendszeresen döntésekkel színesítettek nekünk.
Sőt mi több, az anyasorozatra jellemző volt, hogy a helyzetek többségében nem létezett egyértelműen jó választás, és most is általában két rossz közül kell választanunk mindig, ami bár helyenként kissé ellentmondásossá teszi a végeredményt, de aki Geralt kalandjai során hozzászokott, az örülhet majd ennek a megoldásnak, amihez a szokásosan melankolikus, enyhén a közép-európai középkorra és a szláv folklórra emlékeztető körítés társult. A történet, a világábrázolás és a hangulat tehát ízig-vérig The Witcher, tagadhatatlanul hozza az elvárható szintet, de érdemes azért megismerkedni a játékmenettel is, hiszen ezen a téren már nem biztos, hogy mindenki makulátlanul elégedett lesz.
Ennek az oka, hogy a Thronebreaker: The Witcher Tales számtalan műfajból építkezik. A cselekményt alapvetően egy izometrikus kalandjátékként ismerhetjük meg, kattintással közlekedhetünk a szerteágazó, egyébként egészen hatalmas világban, ahol nyersanyagot gyűjtünk, kincseket kutatunk, mellékküldetéseket oldunk meg, és egyszerűen élvezzük a kérdéses univerzum csodáját. Ezt megspékelhetjük majd egy fejleszthető főhadiszállással, ahol lehetőségünk van hősünk és táborunk istápolására, de amennyiben szeretnénk, akkor saját gwent-paklinkat is kipofozhatjuk itt, illetve feltölthetjük új lapokkal, ám ennek messze nem lesz olyan nagy jelentősége, mint a Gwent: The Witcher Card Game-ben.
Az ok pedig nem más, mint hogy a legtöbb küzdelem itt nem a klasszikus gwent szabályait követi – kivéve az alapok tekintetében –, a legtöbb mérkőzés tehát csak egy vagy két körből áll, és minden esetben az adott helyzethez vagy feladathoz igazodnak az ellenfelek, hovatovább néha még a saját lapjaink is. Példának okáért, amennyiben belefutunk egy kőomlásba, a pályán a leomló köveket ábrázoló kártyák támadnak majd ránk, és ezeket kell elpusztítanunk, de akad olyan helyzet is, amikor valakit bizonyos köridőn belül meg kell mentenünk a haláltól, tehát alaposan meg kell terveznünk minden egyes lépésünket a győzelemhez. Bár a keményvonalas gwentezés kedvelőinek ez maga lesz a rémálom, azonban a játékmenet változékonyságának és sokszínűségének mégis az alapját adja ez a megoldás.
Maguk a küzdelmek egyébiránt a szokásos szabályokon alapulnak, tehát nem az a lényeg, hogy elpusztítsuk az ellenfél lapjait – néha persze ezt is megtehetjük –, sokkal inkább az, hogy minél több pontot érő kártyákat tudjunk lepakolni, hiszen akinek magasabb az összes támadóértéke, az nyeri a küzdelmet. A lengyelek megszámlálhatatlanul sok lapot, karaktert, varázslatot, csapdát és egyéb őrültséget álmodtak meg ahhoz, hogy hosszabb távon se váljon unalmassá a játék, hiszen amennyiben megmaradnak a hagyományos vonalon, avagy a klasszikus mérkőzéseknél, akkor nem biztos, hogy a negyvenedik meccs után ugyanolyan őszinte lenne a mosolyunk. Itt azonban megvan a változatosság, a pörgés és a folyamatos kihívás is, ergo minden adott hozzá, hogy élvezzük a kalandozást.
Más kérdés, hogy a játék egy részét szinte nem kell használnunk a győzelemhez – a menedzselés például totál feleslegesnek tűnik –, de ahogyan annak idején a The Witcher 3: Wild Huntban is mi dönthettünk arról, hogy zsugázunk-e vagy sem, úgy itt is van döntési lehetőségünk olyan értelemben, hogy választhatunk, milyen mélyen ássuk bele magunkat a játékmenetbe. Mert egyébként a főküldetéseken is hamar végigrohanhatunk, ha csak a nagyszerűen megírt sztorira vagyunk kíváncsiak, amiről nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy képes volt hozni az anyasorozat szintjét – csak éppen tömörebb és rövidebb kivitelben.
Grafika:
Hogy ki és milyennek éli meg a Thronebreaker: The Witcher Tales grafikai megjelenését, az általában egyénfüggő, hiszen itt szó sincs nagy költségvetésű csillogásról és villogásról, ellenben olyan stílusosságot vehetünk szemügyre, ami egyenesen elképesztővé teszi a végeredményt. Az összhatás a cell-shaded megoldásnak hála egy kicsit olyan, mint egy interaktív képregény, ami páratlan kidolgozottságot és nagyszerű animációkat kapott, de amint belépünk egy kártyacsatába, mindezt elfelejthetjük, hiszen látványosan animált, valószerű ábrázolással rendelkező lapok, csinos effektek és egyebek várnak ránk. Mindehhez ráadásul kellemes gépigény kapcsolódik!
Kezelőfelület, irányíthatóság: A játék annak ellenére is dugig van segítséggel, hogy minden teljesen egyértelmű benne, de a fejlesztők gondoltak azokra, akik most először látnak gwent-paklit életükben, így egy kicsit minden túl lett magyarázva benne. Ez persze nem hátrány, azonban míg a kezelőfelület jól átlátható, az irányítás egyszerű, már-már minimalista jelleggel büszkélkedhet.
Játszhatóság: Már az egyjátékosos kampány is egészen hosszú, lazán 15-20 órányi kalandot kínál – egy nagyszerű sztori mellett –, de csak rajtunk múlik, hogy mennyire ássuk bele magunkat a térképen elhelyezett mellékes teendőkbe és titkokba. További plusz, hogy az egyjátékosos élményekhez még többjátékosos móka is társult, ezzel növelve a szavatosságot!
Intelligencia, nehézség:
Ezen a téren azonban már akadnak problémák a játékkal, lévén a Thronebreaker: The Witcher Talesben található gwent-ütközetek egyáltalán nem olyanok, mint amit megszoktunk a Wild Huntban, illetve a kizárólagos kártyázásnak szentelt alkotásban. Emiatt sokszor túl könnyen tudunk győzelmet aratni, csak néha sikerül taktikákat kidolgozni és alkalmazni, de ami a legnagyobb probléma, hogy a körítésként felépített menedzsment egyenesen fölösleges játékelemként jelent meg. Ennek a beépítése helyett sokkal jobb lett volna inkább nehezíteni egy kicsit az összecsapásokon.
Hangok, zene: Bár egy ilyen alkotástól a legritkább esetben várjuk el, a Thronebreaker: The Witcher Talesben azonban meglepően profira sikeredtek a szinkronok, sőt mi több, a zenékkel sincs különösebb probléma, azok nagyszerűen kiegészítik a jól ismert fantáziavilágot.
Összegzés: Bár nyilván nem említhető egy lapon az anyasorozattal, azonban a Thronebreaker: The Witcher Tales egy olyan mellékszála lett a népszerű franchise-nak, ami képes egy nagyszerű önálló élményt adni a rajongóknak. Ha imádjuk Sapkowski sajátos univerzumát, mindemellett pedig kedveltük korábban a gwentet, szinte biztos, hogy azonnal a szívünkbe zárjuk majd az élményt. Kíváncsian várjuk, hogy mit tudnak még kihozni a készítők ebből a mellékágból a következő nagy epizód érkezéséig!
Fejlesztő: CD Projekt RED
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Celeron G1820 2,7 GHz-es vagy AMD APU A4-7300 Dual-Core processzor, Nvidia GeForce GT 730 vagy ATI Radeon R7 240 grafikus kártya, 4 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i3-6100 3,7 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R7 265 grafikus kártya, 4 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Gwent: The Witcher Card Game
Kategória: kártyajáték
Nem kell könyvekkel, képregényekkel és sorozatokkal beérnünk a The Witcher-sorozat negyedik epizódjának érkezéséig, a CD Projekt RED ugyanis egy kisebb játékkal gondoskodik Sapkowski nagyszerű univerzumának frissen tartásáról. Aktuális játéktesztünkben legújabb művüket, a Thronebreaker: The Witcher Talest állítottuk a középpontba!
A legoptimistább számítások szerint is hosszú-hosszú éveket kell még várnunk arra, hogy folytatással gazdagodjon a The Witcher 3: Wild Hunt, hiszen a CD Projekt RED most hónapokig majdnem minden erőforrását a Cyberpunk 2077 elkészítésére összpontosítja. A csapat azonban nagyszerűen ért ahhoz, hogy miként kell frissen tartani Sapkowski zseniális fantáziavilágát, hiszen míg először külön megjelenést szenteltek a harmadik részhez megálmodott kártyajátéknak Gwent: The Witcher Card Game név alatt, most itt egy újabb kis kaland, amit bár korábban nem önálló sztorinak szántak, hanem a Gwent egyjátékosos kampányának, végül azonban mégis úgy döntöttek a készítők, hogy önmagában jelentetik meg.
Így született a Thronebreaker: The Witcher Tales, amiről sokan úgy gondolják, hogy egy Diablo-szerű izometrikus akció-szerepjátékba ültetett kártyázás lett, melyben minden csatát gwent-paklinkkal rendezhetünk, de ez ebben a formában annak ellenére is tévedés, hogy egyébként nem áll túl messze a valóságtól. Felesleges lenne azonban más játékokkal és nevekkel dobálózni, vagy az önálló Gwent miatt leírni ezt a kis kezdeményezést, hiszen sokkal több van benne, mint ami elsőre látszik, és az alábbiakban megpróbáljuk elmondani, hogy miért.
A Thronebreaker: The Witcher Tales elsődleges vonzereje a történet, mint ahogyan azt már megszokhattuk a sorozat többi tagjától. A cselekmény az első epizód előtti időkbe repít vissza minket Meve királynőt a főszerepbe állítva, aki Lyria és Rívia uralkodójaként elkerülhetetlenül belecsöppen Nilfgaard és az Északi Birodalmak közti konfliktusba. A főszerepet persze nem a háború kapja, sokkal inkább annak előkészületei, egy önmagában is érthető kis kaland képében, aminek során Meve királynővel olyan izgalmak várnak ránk, mint amire korábban Geralt oldalán számíthattunk. A rendkívül barátságos, enyhén képregényes ábrázolásmód mellett a realitáson alapuló fantasztikumot ismét sikerült a legmagasabb szinten tálalniuk a lengyel alkotóknak, az írók mind a fordulatok, mind a világ legutolsó részletei kapcsán a legmagasabb minőséget hozták, itt vannak tehát a szokásos problémák, az állandó konfliktusok, amit rendszeresen döntésekkel színesítettek nekünk.
Sőt mi több, az anyasorozatra jellemző volt, hogy a helyzetek többségében nem létezett egyértelműen jó választás, és most is általában két rossz közül kell választanunk mindig, ami bár helyenként kissé ellentmondásossá teszi a végeredményt, de aki Geralt kalandjai során hozzászokott, az örülhet majd ennek a megoldásnak, amihez a szokásosan melankolikus, enyhén a közép-európai középkorra és a szláv folklórra emlékeztető körítés társult. A történet, a világábrázolás és a hangulat tehát ízig-vérig The Witcher, tagadhatatlanul hozza az elvárható szintet, de érdemes azért megismerkedni a játékmenettel is, hiszen ezen a téren már nem biztos, hogy mindenki makulátlanul elégedett lesz.
Ennek az oka, hogy a Thronebreaker: The Witcher Tales számtalan műfajból építkezik. A cselekményt alapvetően egy izometrikus kalandjátékként ismerhetjük meg, kattintással közlekedhetünk a szerteágazó, egyébként egészen hatalmas világban, ahol nyersanyagot gyűjtünk, kincseket kutatunk, mellékküldetéseket oldunk meg, és egyszerűen élvezzük a kérdéses univerzum csodáját. Ezt megspékelhetjük majd egy fejleszthető főhadiszállással, ahol lehetőségünk van hősünk és táborunk istápolására, de amennyiben szeretnénk, akkor saját gwent-paklinkat is kipofozhatjuk itt, illetve feltölthetjük új lapokkal, ám ennek messze nem lesz olyan nagy jelentősége, mint a Gwent: The Witcher Card Game-ben.
Az ok pedig nem más, mint hogy a legtöbb küzdelem itt nem a klasszikus gwent szabályait követi – kivéve az alapok tekintetében –, a legtöbb mérkőzés tehát csak egy vagy két körből áll, és minden esetben az adott helyzethez vagy feladathoz igazodnak az ellenfelek, hovatovább néha még a saját lapjaink is. Példának okáért, amennyiben belefutunk egy kőomlásba, a pályán a leomló köveket ábrázoló kártyák támadnak majd ránk, és ezeket kell elpusztítanunk, de akad olyan helyzet is, amikor valakit bizonyos köridőn belül meg kell mentenünk a haláltól, tehát alaposan meg kell terveznünk minden egyes lépésünket a győzelemhez. Bár a keményvonalas gwentezés kedvelőinek ez maga lesz a rémálom, azonban a játékmenet változékonyságának és sokszínűségének mégis az alapját adja ez a megoldás.
Maguk a küzdelmek egyébiránt a szokásos szabályokon alapulnak, tehát nem az a lényeg, hogy elpusztítsuk az ellenfél lapjait – néha persze ezt is megtehetjük –, sokkal inkább az, hogy minél több pontot érő kártyákat tudjunk lepakolni, hiszen akinek magasabb az összes támadóértéke, az nyeri a küzdelmet. A lengyelek megszámlálhatatlanul sok lapot, karaktert, varázslatot, csapdát és egyéb őrültséget álmodtak meg ahhoz, hogy hosszabb távon se váljon unalmassá a játék, hiszen amennyiben megmaradnak a hagyományos vonalon, avagy a klasszikus mérkőzéseknél, akkor nem biztos, hogy a negyvenedik meccs után ugyanolyan őszinte lenne a mosolyunk. Itt azonban megvan a változatosság, a pörgés és a folyamatos kihívás is, ergo minden adott hozzá, hogy élvezzük a kalandozást.
Más kérdés, hogy a játék egy részét szinte nem kell használnunk a győzelemhez – a menedzselés például totál feleslegesnek tűnik –, de ahogyan annak idején a The Witcher 3: Wild Huntban is mi dönthettünk arról, hogy zsugázunk-e vagy sem, úgy itt is van döntési lehetőségünk olyan értelemben, hogy választhatunk, milyen mélyen ássuk bele magunkat a játékmenetbe. Mert egyébként a főküldetéseken is hamar végigrohanhatunk, ha csak a nagyszerűen megírt sztorira vagyunk kíváncsiak, amiről nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy képes volt hozni az anyasorozat szintjét – csak éppen tömörebb és rövidebb kivitelben.
Grafika:
Hogy ki és milyennek éli meg a Thronebreaker: The Witcher Tales grafikai megjelenését, az általában egyénfüggő, hiszen itt szó sincs nagy költségvetésű csillogásról és villogásról, ellenben olyan stílusosságot vehetünk szemügyre, ami egyenesen elképesztővé teszi a végeredményt. Az összhatás a cell-shaded megoldásnak hála egy kicsit olyan, mint egy interaktív képregény, ami páratlan kidolgozottságot és nagyszerű animációkat kapott, de amint belépünk egy kártyacsatába, mindezt elfelejthetjük, hiszen látványosan animált, valószerű ábrázolással rendelkező lapok, csinos effektek és egyebek várnak ránk. Mindehhez ráadásul kellemes gépigény kapcsolódik!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A játék annak ellenére is dugig van segítséggel, hogy minden teljesen egyértelmű benne, de a fejlesztők gondoltak azokra, akik most először látnak gwent-paklit életükben, így egy kicsit minden túl lett magyarázva benne. Ez persze nem hátrány, azonban míg a kezelőfelület jól átlátható, az irányítás egyszerű, már-már minimalista jelleggel büszkélkedhet.Játszhatóság:
Már az egyjátékosos kampány is egészen hosszú, lazán 15-20 órányi kalandot kínál – egy nagyszerű sztori mellett –, de csak rajtunk múlik, hogy mennyire ássuk bele magunkat a térképen elhelyezett mellékes teendőkbe és titkokba. További plusz, hogy az egyjátékosos élményekhez még többjátékosos móka is társult, ezzel növelve a szavatosságot!Intelligencia, nehézség:
Ezen a téren azonban már akadnak problémák a játékkal, lévén a Thronebreaker: The Witcher Talesben található gwent-ütközetek egyáltalán nem olyanok, mint amit megszoktunk a Wild Huntban, illetve a kizárólagos kártyázásnak szentelt alkotásban. Emiatt sokszor túl könnyen tudunk győzelmet aratni, csak néha sikerül taktikákat kidolgozni és alkalmazni, de ami a legnagyobb probléma, hogy a körítésként felépített menedzsment egyenesen fölösleges játékelemként jelent meg. Ennek a beépítése helyett sokkal jobb lett volna inkább nehezíteni egy kicsit az összecsapásokon.Hangok, zene:
Bár egy ilyen alkotástól a legritkább esetben várjuk el, a Thronebreaker: The Witcher Talesben azonban meglepően profira sikeredtek a szinkronok, sőt mi több, a zenékkel sincs különösebb probléma, azok nagyszerűen kiegészítik a jól ismert fantáziavilágot.Összegzés:
Bár nyilván nem említhető egy lapon az anyasorozattal, azonban a Thronebreaker: The Witcher Tales egy olyan mellékszála lett a népszerű franchise-nak, ami képes egy nagyszerű önálló élményt adni a rajongóknak. Ha imádjuk Sapkowski sajátos univerzumát, mindemellett pedig kedveltük korábban a gwentet, szinte biztos, hogy azonnal a szívünkbe zárjuk majd az élményt. Kíváncsian várjuk, hogy mit tudnak még kihozni a készítők ebből a mellékágból a következő nagy epizód érkezéséig!