Tóth Kristóf

Célegyenesben a Microsoft Office 2007

Megkezdődött a Microsoft Office rendszer gyártása, a szoftveróriás már az üzleti felhasználóknak szóló világpremierre készül.

A Microsoft ma bejelentette, hogy lezárta a Microsoft Office 2007 kódját és a szoftver kiadásra jelölt változata (Release to Manufacturing = RTM) is elkészült. Az aranykód, vagyis a kereskedelmi forgalomra szánt programváltozat elkészülése fontos mérföldkő, hiszen egyúttal a Microsoft Office eddigi legnagyobb béta-teszt programjának zárása is: a szoftver második béta verzióját 3,5 millióan töltötték le.

A Microsoft Office RTM változatának megszületése kulcsfontosságú lépés a 2007-es Office, a Windows Vista és az Exchange Server 2007 idén november 30-án esedékes, üzleti felhasználók részére történő, kizárólag nemzetközi kiadása felé. Az esemény fontosságát jelzi, hogy az ahhoz kapcsolódó és a világ különböző pontjain megrendezésre kerülő rendezvényeken a Microsoft felsővezetői is részt vesznek - a New Yorki eseményt pl. Steve Ballmer vezérigazgató nyitja meg. A termékek általános piaci megjelenése, így a magyar verzióé is 2007 első negyedévében várható.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"A fejlesztési folyamat célba ért, megérdemelten ünnepelhet a csapat!" - mondta Jeff Raikes, a Microsoft Üzleti Divíziójának elnöke, majd hozzátette: "Az elmúlt bő évtizedet tekintve a 2007-es Microsoft Office rendszer RTM változata tartalmazza a termék legjelentősebb fejlesztéseit. Megelégedéssel tölt el, hogy ilyen csodálatos termékcsomaggal segíthetjük vevőinket hatékonyságuk további, ugrásszerű emelésében."

Az Office Online-on keresztül a Microsoft ingyenes, letölthető termékpróbára ad lehetőséget - december 1-től az Egyesült Államokban és Kanadában, majd röviddel azután további 13 nemzetközi piacon. E termékpróbával - amely a jelenleg is elérhető Online Test Drive (próbavezetés) kibővítése - a felhasználók még azelőtt tesztelhetik az új asztali programokat, hogy döntenének a 2007-es verzióra történő frissítésről vagy a program megvásárlásáról. A gyártásra kerülő RTM verzió kódja minőségének biztosítása mellett a frissítések más jelentős funkciókat is tartalmaznak. Ilyen például az SMS kapcsolat az Outlook 2007-tel, ami lehetővé teszi e-mail üzenetek, kapcsolatok, naptár-bejegyzések és feladatok küldését és fogadását, a számítógép és a mobiltelefon közötti SMS üzenetek formájában.

A 2007-es Office rendszer legtöbb terméke 38 nyelven jelenik meg. E verziók mindegyike teljes körű funkcionalitással rendelkezik és minden Office termék lokalizált változatát tartalmazza. Magyarul megjelenik az összes Office alkalmazás, és a kiszolgáló termékek nagytöbbsége is. A termék történetében először a 2007-es Office vásárlói most minden nyelvhez külön vásárolhatnak kiegészítő csomagot. E csomagok azonnal kétnyelvűvé teszik az alkalmazásokat és az eszközkészleteket, valamint másodlagos lokalizált felhasználói interfészt, súgó fájlt, szótárt és szinonima-szótárt is tartalmaznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cooldoc #26
    Felraktam az Enterprise-változatot (RTM), Demonoidról töltöttem le. Mivel VLK-s, még aktiválnom sem kellett. 6 hónapja használok Bétát, s nagyon tetszik, bár voltak stabilitás problémim, különösen a Technical Refresh előtt. A mostani RTM nagyon szépen, olajozottan működik.
    Tehát hangsúlyozom: nem kell aktiválni! Még annyi információ: az Office-eredetiségellenőrző plugin is ''Genuine Office'' verziónak minősítette.
    Szép Napot!
  • Gerygrey #25
    Nem fikáztam, csak egy hülye hsz-ra reagáltam.
    Nem mondtam hogy az office 2007 nem tud többet mint az előző verzió, csak azt hogy az SG cikkből ez jön le.
    Warez office-ot használok. Mindjárt hazamegyek és elásom magam a kertben a 8 éves írott office 97 cédémmel együtt.
  • strogg #24
    jójójó.
    De megint más kérdés az, hogy mit tud, és megint más az, hog neked mi kell.
    Aki anyázni akarja, az ne tegye, hanem használja az OOo-t.
    Ha meg már azt használja, akkor minek anyázik mást?
    Aki m$ office-t warezol, szégyelje magát.
  • Gerygrey #23
    Ok, ez egy komplett irodai programcsomag, és manapság már problémás ellenni HTML nélkül. Ez tény. Viszont akkor miért nincs az új Office-ban MP3 és DIVX lejátszó, CD író, meg képszerkesztő? Ezek nélkül is problémás ellenni manapság...
  • BiroAndras #22
    "Felesleges dolgokkal persze tele van, amit ugye az ember soha nem fog használni"

    Attól, hogy neked valami felesleges, másnak még lehet hasznos.
    A titkárnők sem olyan egyszerű fícsöröket használnak, ahogy azt ti elképzelitek.
    Én dolgoztam nagyobb cégnél rendszergazdaként, és láttam olyan titkárnőket, akik elég alaposan kihasználták az office képességeit.
    Az MS sem teljesen hülye, nem értelmetlen fícsöröket fejleszt sok millió dollárért, inkább olyanokat, amiket konkrétan kértek elég sokan.
  • nedudu #21
    Ez a LOL. A notepad-ban is van keres és cserél funkció, nehogy már egy html-hez rögtön egy egész erőművet meg a világ összes elosztott számítógépét vegyem igénybe
  • L3zl13 #20
    Tényleg LOL, ha nem fogod fel, hogy egy komplett Irodai csomagról van szó, és jelenleg már elég problémás ellenni HTML támogatás nélkül.

    Nem profi weboldal szerkesztésről van szó, hanem arról, hogy ha van egy kész HTML doksi, akkor abban át tudjon egy Office-on nevelkedett ember egy szót. Ezt tudnia kell egy komplett irodai csomagnak.

    És akkor arról ugye ne beszéljünk, hogy pont ezen HTML támogatás hiánya miatt nem volt képes normálisan kezelni az Outlook97 a HTML formátumú leveleket...
  • wanek #19
    Ha egy dokumentumot kinyomtattak, akkor azt már meg nem mondja senki, hogy melyik office-szal készült. Akár word 2 is lehetett...
    Tapasztalatom szerint a titkárnőknek édesmindegy, hogy melyik office-t használja, a lényeg, hogy a szöveget be tudja gépelni, és lehetőleg minél egyszerűbben és gyorsabban tudja formázni, és kipofozni a külalakot. Ezt bizony akár egy word 2 is tudta.
    Én az office2k-ig követtem a különböző verziókat, de olyan dolgot, ami hasznos is, nem nagyon tudtak összehozni. Felesleges dolgokkal persze tele van, amit ugye az ember soha nem fog használni, legjobb esetben is csak kipróbálja egyszer, és megállapítja, hogy ezért felesleges volt görcsölniük annyit. Persze szükség van az új verziókra, de nem a felhasználóknak, hanem az ms-nek, mert ha nem tudnának egy idő után mit eladni, akkor felkopna az álluk.

    Ha szöveget írok, azt UltraEdit-ben teszem meg. Ha üzleti levélről van szó, akkor az UltraEdit-ben megírt szöveget beemelem OpenOffice-ba, formázom, rádobálom a fontokat, és viszon'hallás.

    PS: mikor fog tudni bármelyik ms szövegszerkesztő valaha is olyat, mint az UltraEdit, mint azt 4 éve megtettem: 32000 (nem elírás!) file-t nyitottam meg egyszerre, és cseréltem le egy IP címet egy másikra, és ez mentéssel együtt fél perc alatt megvolt egy 600 MHz-es P3-on...
  • DjDano #18
    A MS-os termékeket soha ne az SG-s cikkekből itéld meg, itt ugyanis eléggé utálják a MS-t, sokkal inkább próbáld ki is utána mondj róla bármilyen véleményt, de ne előbb!

  • Cat #17
    1. A hír a gyártás megkezdéséről és a magyar verzióról szol. Nyilván egy ötbekezdéses hírben lehetetlen lenne leirni az ujdonságokat. Akit komolyan érdekel, megnézi a microsoft.com on, nemde?
    2. 3. Az SMS hülyeség kicsit bonyolultabb szerintem mint ti gondoljátok: nem csak az emailről kaphatsz értesítést, hanem egyéb dolgokat is végre lehet hajtani mobillal (kérdés hogy mennyihez szükséges a mobilszolgáltató támogatása, azaz itthon mi lesz a helyzet).