Gyurkity Péter

Microsoft: az Office 10 éves előnyben van

Így vélekedett egy interjúban a szoftvercég egyik igazgatója, aki szerint a legfőbb riválisnak tekintett OpenOffice mindössze alapvető feladatok ellátása alkalmas. A szemben álló tábor tagjai nem értenek egyet a kijelentéssel.

Alan Yates, a Microsoft Information Worker Group üzleti stratégiáért felelős igazgatója az ausztrál iTWire lapnak adott nyilatkozatában beszélt a saját és a konkurens megoldások közötti különbségekről. Ebben leszögezte, hogy véleményük szerint a nyílt forráskódú csomag évtizednyi lemaradásban van és mindössze alapvető feladatokra alkalmas - a Microsoft szóvivője időközben megerősítette, hogy valóban az igazgató szájából hangoztak el ezen kijelentések.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"Minden azon múlik, hogy milyen munkát szeretnénk elvégezni. Ha mindössze néhány jegyzetről van szó, az OpenOffice is tökéletesen megfelel. Az igazság azonban az, hogy az OpenOffice-t olyan feladatok végrehajtására tervezték, amelyekkel mi tíz évvel ezelőtt küzdöttünk, amikor a modell az önálló, független felhasználóról szólt, aki saját PC-je előtt, egymaga végzi munkáját" - mondta Yates. Ez a modell azonban véleményük szerint mára jócskán módosult, hiszen a dokumentumok jó része nem egy PC-n, nem egyetlen felhasználó, alkalmazott által készül el. A hangsúly a megosztott munkán és annak hatékonyságán van, amihez az erőforrások megfelelő felhasználása párosul. Az igazgató állítása szerint az Office 2007 nem igényel majd nagyobb erőforrást elődeinél - ez majd a végleges verziónál kiderül.

A nyílt forráskódú tábor tagjai természetesen azonnal reagáltak Yates kijelentéseire, és szánalmasnak minősítették a szoftvercég részéről elhangzó kritikát. Azt ugyan elismerik, hogy a funkciók és lehetőségek terén a Microsoft megoldása vezet, de a riválist sem lehet ennyire ledegradálni, mivel jóval többet tud jegyzetek készítésénél. Michael Meeks, az OOo csapat egyik fejlesztője például kijelentette, hogy az OpenOffice általános vállalati célokra, az irodákban is helytáll, mint ahogy az otthonokban is tökéletes megoldás. A csomag legnagyobb előnyének a szabadságot tartja, amely szerint soha nem lesz a Microsoft Office része.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Eközben Redmond az Office 2007 újabb előzetesén dolgozik, amely a legfrissebb értesülések szerint a jövő héten készülne el. Ez az első béta technikai frissítése lesz, néhány változtatással a kezelőfelületen, a hibák javításával, illetve stabilitási javításokkal. A második béta tavasszal árható, míg a teljes verzió valamikor az év vége előtt jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sazsmadar #109
    Igen én ezt alá támasztani nem tudom semmivel ez igaz.
    Csak azt nem tudom ez miért hülyeség. Mert amit nem látsz ott, azmég nem biztos, hogy nincs ott. NEm biztos, hogy ez egy helyes gondolat menet.
    Egyébként én üdvözlöm az olyan törekvéseket mint az openoffice. És ha nem is nyílik meg olyan gyorsan, akkor sem hiszem, hogy olyan nagy problémát okoz nekem valamint a felhasználók többségének. Lehet, hogy szolgáltatásába elmarad az ms office-tól, de szerintem amit nem tud az oo azt egy átalg felhasználó nem is fogja belőle hiányolni.
  • Mardel #108
    Ez olyan, hogy csak akkor igaz, ha kiderül. Ha nem derül ki, az csak feltevés. Te ezt a feltevésedet vmivel alá is tudod támasztani, vagy csak poénosnak érzed beszélni a levegőbe hülyeségeket.

    Tudod, amit nem látunk, az ninics is ott!
  • sazsmadar #107
    Mert te tudod "professzor"?
    Mert szerintem te sem tudod. Csak most arcoskodsz.
    Egyébként itt van.
  • Mardel #106
    Csak az IBMs hírre regálva!

    Már nem aktuális... bővebben: link
  • mrzool #105
    "Ki tudja mikor milyen dolgokat tölt le biztosnági frissítéseknek álcázva."

    LOL.:) Az év poénját hallhattunk, tapsvihar.:)
  • sazsmadar #104
    És arra nem is gondoltál, hogy talán a MS okozza ezeket a problémákat az openoffice-nál? Ki tudja mikor milyen dolgokat tölt le biztosnági frissítéseknek álcázva. Szeresd nyugodtan tovább őket vakon!
  • sazsmadar #103
    Hüha! Komoly MS rajnongó.
  • combat #102
    Tíz éve az MS Office (Word 6 és Excel) kiválóan futott egy 66 MHz-es gépen 8 MB rammal Win 3.11 alatt.

    Később az Office 97 szintén jól futott 110 Mhz-es procival és 16 MB rammal Win95 és NT 4 alatt, úgy hogy mellette még futott a Quark Xpress 3.51 is, sőt alkalmanként (NT alatt) a CorelDRAW 6 vagy Photoshop is velük együtt, igaz ekkor már belassult és swappolt rendesen.
  • Equ #101
    "Tíz éve az Office 110 MB-ot zabált volna?"

    Nem hiszem, de ha mégis, akkor a ms legalább rendesen optimalizálta a kódját azóta, az open source közösség meg egy ilyen röhejes minőségű kódhalmazzal égeti magát 2006-ban. Bár nem teljesen sikertelnül, hiszen sokan ebből a topicból is bambán bekajálták az oo-s pr rizsát. Milyen vicces, hogy a közhiedelemmel ellentétben az open source-ot adja el a marketing és az ideológia és a ms termékeket meg a minőség, lásd videók.

    Közben újabb fejlemény, az oo még a semmittevéskor is másodperceként 10-15x veszi el a processzoridőt a valóban dolgozó threadektől! CSW delta, akinek mond valamit. Ugyanez mso-n 0, azaz nem pazarolja az erőforrást, ha nincsen dolga... Talán a jövő héten erről is lesz videó, nagyon tanulságos.
    Hát ehhez is lehet gratulálni az open source-os fejlesztőknek, nemcsak a valódi kódjuk pazarolja az erőforrásokat, de még a várkozás is. Csak nem végtelen ciklusban sleep vagy polling? Kitelik a nagy hozzáértésükből...
  • Hegyikecske #100
    Hajrá OO az emberek többségének szüksége sincs annyi alokalmazásra mint amennyit a http://www.sg.hu/kep/2006_03/0309office2.jpg képen akarnak belénktunkolni, h nekünk az kell. Azonkívűl az office se halad vmi fényesen, a mostani 2003as elnevezésű 2006ban eléggé nevetségesen hangzik, de a legtöbb embernek meg az az office xp van(2002 ugye) és mégis, a többség nem vesz észre más változást a kinézeten kívűl, szóval kell ez nekünk?