Szekeres Viktor

Megérkezett az év legrosszabb filmje

A hétvégén elkelt az év legrosszabb filmjének kijáró cím is. Sajnos épp egy eredeti történettel rendelkező akciófilm kapta ezt a titulust.

Érdekel a Getaway?
  • Igen.
  • Nem.
  • Csak ha jókat olvasok róla.
Minden évben akad egy olyan film, amely megkapja a kitüntető "legrosszabb" címet. Nyilván nem annak alapján, hogy X-nek vagy Y-nak nem tetszett, hanem afféle össznépi konszenzusra alapozva. Ennek meghatározására a legjobb módszer a kritikusi véleményeket összegző Rotten Tomatoes felcsapás, ahol minden film mellett szerepel egy százalékos érték, melynek meghatározása igen egyszerű, két állású skálán történik. A szám azt jelenti, hogy a véleményezők hány százalékának jött be a film - s ebből természetesen az is megállapítható, hogy hány százalékuk nem tartott jónak egy alkotást. (Az, hogy valami nagyon jó vagy csak kicsit jó, már nem számít.)


Két éve például hiába volt bukás és szinte mindenki által utált film az Adam Sandler-féle Jack és Jill, mégis kapott két pozitív kritikát, így a 0%-os (igaz, csak 32 kritikát számláló) Bucky Larson: Született filmcsillag lett az év legrosszabb filmje. Idén pedig úgy tűnik, hogy a széles körben forgalmazott filmek közül ez a cím az Amerikában pénteken bemutatott, magyar címmel egyelőre még nem rendelkező Getawayt fogja illetni.

A 18 millió dollárba került, Ethan Hawke és Selena Gomez főszereplésével forgatott film 2108 moziba került bemutatásra Amerikában és onnan 4,4 millió dollár bevételt termelt, ami a hétvégi bevételi toplistán mindössze a kilencedik helyre volt elegendő. A kritikusok körében azonban még ennél is gyérebben teljesített, a vélemények közül szombaton érkezett meg az első pozitív, melyet nemrég követett egy második is, azonban még ez is azt jelenti, hogy 2 elismerő és 97 lehúzó kritikával a film 2%-on áll a RottenTomatoes-on.

Az IMDb-s véleményezők elnézőbbek, 4,1/10 a film értékelése,, ami természetesen ugyancsak azt jelzi, hogy pocsék volt, s ha eltekintünk a 27%-tól, aki 10/10-re értékelt, akkor megállapíthatjuk, hogy mindössze a nézők 15%-a tartja közepesnél jobbnak az autós akciófilmet. Az, hogy nem szélsőségesen alacsony ez az érdemjegy, természetesen annak köszönhető, hogy sokan meg sem nézik, hiszen az előzetesekből tudják, hogy nekik nem jönne be a film - a kritikusok ezzel szemben viszont nem válogathatnak.)


Pedig vannak negatív vélemények, melyek kiemelik, hogy a film egy 90 perces autós üldözés, ami alapján feltételezhetnénk, hogy izgalmas lett, de a kritikusok többsége éppen ezen aspektus miatt érezte mérhetetlenül unalmasnak a Getawayt, melyet egyelőre még nem tudni, hogy bemutatnak-e itthon a mozikban. A másik kiemelt negatv aspektus Gomez karakterének folyamatos pofázása, amit a 130, trükkfelvétel nélkül összetört autó sem kompenzált. Egyébként, ha azt nézzük, hogy a filmet Courtney Solomon rendezte, akkor lehet, hogy nem kell meglepődnünk a kritikákon, hiszen két korábbi filmje, a Sárkányok háborúja, valamint az An American Haunting is igen gyengécske volt, utóbbi talán el sem ért Magyarországra, pedig már 8 éve bemutatták.

A Getaway tehát egyelőre vezet az év legrosszabb filmje címéért (nem) vívott küzdelemben, de a 0%-os értékelés elkerülése azt is jelenti, hogy még mindig a Lucy Liu és Antonio Banderas főszereplésével készült Ballistic - Robbanásig feltöltve számít a legrosszabb filmnek, ugyanis ez ért el eddig legtöbb kritika mellett 0%-os értéket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #10
    Az elején beharangozta, hogy ez a legrosszabb film ebben az évben(A hétvégén elkelt az év legrosszabb filmjének kijáró cím is.).
    A végén pedig írja, hogy még el sem dőlt a szavazás.

    "Az IMDb-s véleményezők elnézőbbek, 4,1/10 a film értékelése,, ami természetesen ugyancsak azt jelzi, hogy pocsék volt, s ha eltekintünk a 27%-tól, aki 10/10-re értékelt, akkor megállapíthatjuk, hogy mindössze a nézők 15%-a tartja közepesnél jobbnak az autós akciófilmet."

    Persze ha nem tekintünk el akkor 42% tartja közepesnél jobbnak, ez azért nem ugyanaz.

    Kár, hogy az író azt sem tudja mit ír(saját cikkén belül ellentmondásokba keveredik, és valótlant állít)!
  • Atisz #9
    Hagyjuk már ezt a "legrosszabb filmezést", ez olyan művi. Ha megkérdeznék a Transformers x. részéről kijövő embereket, hogy szerintük jó filmet láttak-e az elmúlt 2 órában, akkor valószínűleg elsöprő többségben lennének a nemek.
    Ez a film szerintem egyáltalán nem rossz (olvasva az imdb-s kritikákat - nem az értékeléseket, hanem a megindokolt, nem nyúlfarknyi véleményeket), csak beindult a negatív hype.
  • zetortraktor #8
    A kritikusoknak az a dolga, hogy lássák a filmeket, nem? Mit csinálnának egyébként? Megírnak hetente egy cikket és kész? Az vicces lenne. Míg egy gyakran mozizó elmegy havi 2-3 filmre, addig egy kritikus megnéz havonta 10-20-30 új filmet. Legalábbis ez a logikus.
  • zetortraktor #7
    Ennyire nehezen megy a szövegértés? Az anyagi bukást és a minőséget nem érdemes összekeverni - legalábbis arról volt szó, hogy piszkos nagyot bukott.

    Amúgy, ha az a legrosszabb volt valaki szerint, az nem ugyanaz, mintha valami mindenki szerint rossz lenne. (Egyébként is, nem arról van szó, hogy a Getaway úgy a legrosszabb, hogy nincs rosszabb annál, hanem egyszerűen mindenki szerint rossz. Ez azért nem mindegy. Ott a Zombee által említett Movie 43, ami szinte mindenki szerint pocsék, de ő abba a 4%-ba tartozik, aki szerint jó. Az 25-ből 1 ember. Vagy 25 millióból 1 millió. Még véletlenül sem azt jelenti, hogy senkinek ne jönne be. Csak azt, hogy szinte biztos, hogy nem jön be egy átlagnézőnek. Minden ízlés és igényszint kérdése.
  • Sajátvéleményem #6
    Miért? A kritikusok látták az összes filmet? Mert nem hinném. Mi alapon kerültek a listára a filmek? Ez a cikk is a legrosszabb helyezést érte el.
  • alien47 #5
    Kicsit odafigyelhetnétek banyek. Ugyan ezt vot a MIB klón filmmel is.(Szellemzsaruk vagy mi a tököm) Azt is az év legrosszabjának tituláltátok.
  • Ender Wiggin #4
    Ez a legrosszabb? Az oké, hogy Gomez úgy néz ki, mint egy óriási pocok, de a jancsi és juliska vagy a jack the giant slayer sokkal undorítóbb film volt, mint ez. Ja, vagy az Aftershock. Azt kamerástul el kellett volna égetni már a fogatási helyszínen és a "színészeket" elküldeni színművészetire. Vagy méginkább gyárba szalag mellé.
  • Zombee #3
    A Movie 43 is csak 4%-os a rohadton, mégis élvezhető, sőt, nagyon szórakoztató.
  • Bren X #2
    Majd megnézem a DVD megjelenés után, ha lesznek addigra még tékák... :-)

    Ezekről az agyonfikázott filmekről rendszeresen az derül ki, hogy semmi gond nincs velük. És bebizonyosodik, hogy a kritikusokkal baj van. Vagy túl sok filmet láttak, vagy erős komplexusaik vannak, vagy képtelenek a fejlődésre -a "noob" szó egészen jól lefedi ezt a típust -, vagy egy belülről fakadó, esetleg felvett látásmódot, stílust követnek.