Szekeres Viktor

Újabb remek tévésorozat készül, ezúttal Clive Owennel

Nagyon biztató sorozatterv főszereplője lehet Clive Owen. Az XX. század elejének New Yorkjában játszódó szériát ráadásul az a Steven Soderbergh rendezné, akinek munkáit egy ideig nem fogjuk látni moziban.

Az HBO társcsatornája, a Cinemax mostanában belehúzott sorozatgyártás terén, már-már, apró túlzással szinte azt is mondhatnánk, hogy több igazán jó sorozatot kínál, mint a nagy testvér. Többek között olyan szériákat láthatunk a Cinemaxon, mint a jelenleg is Magyarországon forgatott Válaszcsapás (Strike Back), A célpont (Hunted), vagy az idei év egyik legnagyobb és legkellemesebb meglepetésének számító Banshee.

A Cinemax egyik következő sorozata lehet, hogy a The Knick lesz, mely az 1900-as években játszódna New York City-ben. Azonban nem rendőrökről szólna, mint a hazai Cinemaxon adott, BBC America által gyártott Copper - A törvény őre, hanem orvosokról és nővérekről, valamint az ő munkájukról, amint nem sok mindenre elegendő felszerelésükkel próbálnak életeket menteni. A tervek szerint a The Knick főszereplője a mozifilmekből is ismert Clive Owen lenne, a rendezői feladatokat pedig a mozifilmek készítésétől egy ideig visszavonult Steven Soderbergh vállalná magára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #1
    Cinemax mostanában elég szórakoztató - és szerintem minőségi - sorozatokat csinál. Nálam a TOP akciósorozat manapság a Strike Back. Szerintem a sok akció és zúzás miatt többe kerül 1 epizód, mint a magyar filmek összbüdzséje :D