Szekeres Viktor

Eltűnhetnek a Discovery csatornái a DIGi kínálatából

Lehet, hogy a Discovery Channel valóságshow-inak, s a Discovery-csoport ismeretterjesztő műsorainak DIGIs előfizetéssel rendelkező rajongóit kellemetlen meglepetés fogja érni a közeljövőben.

A DTV News infói szerint előfordulhat, hogy a Discovery-portfólió csatornái kikerülnek a DIGI kínálatából. Erre november elsejéről áll fenn a veszély és a Discovery Channel, Animal Planet, Investigation Discovery, TLC, Dicovery World és Discovery Science tévéadókat érintené. Elvileg folynak a trágyalások a DIGI és a Discovery között és előfordulhat, hogy megegyezés is születik, azonban ettől még az ÁSZF-módosulás lezárásáig nem sikerült megállapodnia a feleknek.

Az okok minden bizonnyal anyagi természetűek, bár csak úgy hivatkoznak rájuk, hogy "a Szolgáltató érdekkörén kívül" esnek. Persze az is lehet, hogy az áll a háttérben, hogy épp most a DIGI két, hasonló tematikájú csatornát indított Romániában, DIGI World és DIGI Life néven, melynek kapcsán a helyi médiahatóság (CNA) egyes tagjai előrevetítették, hogy ezt követően nem tartják kizártnak a konkurens csatornák kínálatból való eltávolítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #10
    Ezek a parasztok, tenyleg kivettek a Discovery Science-t a musorbol, es valami buzi fozomusort tettek a helyere. Egyetlen nezheto musor volt a kb 60 csatornabol. Irok nekik, hogy menjenek a picsaba, jo lenne, ha ti is irnatok nekik.
  • fergusonpapa #9
    Comedy , viva,mtv kilőve : fiatalokat már nem tudják megnyerni.. Helyete tetek 2 zene csatornát,sajátot persze mert azt hitték még 90' es évek vannak hogy elég ha zene megy a tvbe...

    Most meg megint saját müsorai miatt kilővi az összes értelmes csatornát.

    Hogy van digi sport ,elég sok joggal ,ezután jönnek a sport csatornák kiszorása is?

    Szégyen amit a digi csinál, ilyen lépések után sok előfizetőt fognak még veszteni. Én is váltok az fix.
  • kopasz1979 #8
    Nem normálisak pont olyan csatornákat akarnak dobni, amiken olyan müsorok mennek, amiket egyes embereket érdekkel. Én is szoktam nézni, egyik-másik müsort ezeken, mert érdekkel engem. Lassan már nem lesz érdemes előfizetni náluk egyáltalán, mert olyan szinvoltalannak lesznek.
  • Hengelhoffer #7
    Én nem vagyok Digi előfizető, de felháborítónak tartom, hogy pont az ismeretterjesztő műsorokat szanálják. Lenne pár ötletem néhány népbutító agymosó csatornára, amit lapátra tennék, de ez az én szubjektív véleményem.
  • csabipapo #6
    Akkor bizony tőlünk is repülni fog a digi ha ez megtörténik.
  • martincpt #5
    Dejó...egyetlen csatorna amit nézni szoktam a discovery science...congrat!
  • Narxis #4
    T is dobta az Universal channel-t amin azért elég jó filmeket adtak és ott volt asszem a TnT nevű is, lehet már más a neve, azon meg eredeti nyelvű filmek mentek, sokszor régi klasszikusok is.

    Tényleg az internet felé terelik a fiatalabb korosztályt ezzel a gyenge kínálattal.
  • KRTuning #3
    deja zertéjel kettő az kell ám!
  • jeti00 #2
    akkor repül a digi is. szop@s h digi kell a digisporthoz és T a rendes ismeretterjesztőkhöz. neten nem szeretem nézni :/
  • k0trapali #1
    A legjobb csatornák... ezaz! Szüntessék csak meg! Én meg a szerződést szüntetem meg!