Szekeres Viktor

Megújul az egyik magyar sportcsatorna

A hétvégén meg fog újulni a Sport Klub, s a frissített arculat mellett merészen bővülő kínálattal fog jelentkezni a fiatalos csapat, amihez természetesen új műsorvezetők is érkeznek.

A hétvégén fog sor kerülni az IKO csoport sportcsatornájának, a Sport Klubnak a megújulására, mely új műsorokkal és új emberekkel is fog járni. Többek között itt folytatja a Forma-1-es közvetítéseken edződött autósport-szakkommentátor, Czollner Gyula, aki lóerő szeretetét az Indycar és a Nascar mellett szintén a Sport Klubon látható DTM versenyeken kamatoztatja majd. Egy másik igazolás eredményeként Marenec Fruzsina és Sándor Orsi érkezése is fel fog tűnni az adón, ők a Meztelenül című, újonnan induló sportbulvár magazinban hetente több ízben is feltárják majd a sport színes oldalát. A nyári kontinens- és világversenyek érkeztével elindul a Sport Klub híradó is, Szabados Ági és Világi Péter vezetésével.

A nyár folyamán a Sport Klubon lesz látható többek között az Olimpián is éremesélyes Berki Krisztiánt, Cseh Lászlót, Gyurta Dánielt, Jakabos Zsuzsát, Verrasztó Evelint és Mutina Ágnest is a hazai rendezésű tornász, illetve úszó Európa-bajnokságok keretei közt. A már említett viadalokon kívül a legjobb focisták is megmérettetik magukat Európa legjobbjának címéért, s a felgyülemlett impulzust a Beszólás című interaktív telefonos műsorban adhatják ki a nézők, ahol Horti Gáborra és Léderer Ákosra zúdíthatnak majd hideget-meleget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sajtosnudli #5
    Czolnerrel nem tudják mekkora hibát vétettek. Nascarhoz, Indycarhoz egyáltalán nem ért(ezt tavaly szegély DW halálakor bebizonyította) szerintem DTM-hez se. Szerencsére az F1 közeléből eltűnt, bár Mezei se sokkal jobb. Akik mégis követni fogják ezt a 3 sorozatot, remélem Palikot berakják Gyulám mellé, legalább lehetne röhögni ahogy Gyulát a földbe alázza Laci:DDD
  • alebardo #4
    Szánalmas csatorna volt eddig is, az is marad!
  • dresden1 #3
    Milyen szolgáltatónál? Melyiknél nem lehet nézni? A T-nél biztos lehet. Legalábbis tegnap ott ragadtam a baromi jó Fradi - Győr kézilabdameccs előtt.

    Aki nem focirajongó, annak ez alapcsatorna a kézbajnoki és kupameccsekkel, a kosárlabdameccsekkel, a hazai vizilabdával.
  • Poetro #2
    Ez tényleg komoly hír, vagy csak vmi marketing gépezet működik a háttérben? Egyáltalán milyen szolgáltatónál lehet ezt a csatornát nézni, mert nekem még nem volt hozzá "szerencsém".
  • erahurka #1
    Ez jó hír. Az indulás óta gagyi kategória a csatorna arculata.