Szekeres Viktor

Itt az ősszel érkező Argo előzetese

Ben Affleck eddig két meglehetősen elismert filmet tett le rendezőként az asztalra, s ősszel az Argóval próbálkozik meg, hogy elérje a mesterhármast.

Amerikában október 12-én mutatják be Ben Affleck új filmjét, az Argót, s ennek örömére a Warner Bros. Pictures meg is örvendeztette a netezőket egy előzetessel. Ha egy színész filmjéről van szó, akkor általában arra gondolhatunk, hogy szerepel benne, azonban ezúttal nem (csak) erről van szó. Amellett, hogy Ben Affleck főszereplője az Argónak, ő is rendezte, a mindenképpen jó jel, hiszen eddig nem tudott hibázni, s ezt rajtunk kívül a közönség is így gondolja, hiszen az IMDb-n 2007-es filmjét, a Hideg nyomont 7.8/10-re, míg a 2010-ben bemutatott Tolvajok városát 7.6/10-re osztályozták a felhasználók, s mindkét érdemjegy kimagaslónak számít.


Az Argo előtt tehát nagy kihívás áll, s ezzel Affleck mellett olyan színészek próbálnak megbirkózni, mint Alan Arkin, Bryan Cranston, John Goodman, Kerry Bishe, Kyle Chandler, Rory Cochrane, Christopher Denham vagy Tate Donovan. A valós eseményeken alapuló történet 1979-ben fog játszódni és hat, irániak által túszul ejtett amerikai kiszabadításáról fog szólni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lipi1980 #3
    És nem védette le? Öreg hiba :)
  • hungi #2
    Ezek a szemét hálivúdiak mindenből reméket csinálnak? ;)
  • Nethyrrea #1
    affleck kicsit elkésett, árpa már nyóc éve megcsinálta az argót :P