Szekeres Viktor

Készül a Halálos kitérő 5

A mozikban közepesen szereplő 2003-as Halálos kitérő után nem sokan gondolták volna, hogy egy új horrorsorozat születik meg, de a DVD-n elért sikereknek köszönhetően nemsokára már az 5. részt láthatjuk.

A Bloody-Disgusting információi szerint a Fox Home Entertainment továbbra is érez potenciált a Halálos kitérő-sorozatban, hiszen a Wrong Turn 5 produkciója hivatalosan is elkezdődött - a horror oldal mindezt azzal támogatja meg, hogy nyereményjátékot indított, melyen egy apró szerepet lehet nyerni a filmben. Mivel a havas környezetben játszódó negyedik epizód beváltotta a hozzá fűzött reményeket (már, ami a lakossági forgalmazásból keletkezett bevételeket illeti), a film rendezője, Declan O'Brien készítheti el az ötödik epizódot.


A Halálos kitérő ötödik részének története egy Nyugat Virginiai kisvárosban fog játszódni, ahol a hagyomány szerint a legendássá vált hegyi ember fesztivált rendezik Halloween idején. Ezen ünnepély abból áll, hogy jelmezekbe öltözött fiatalok hangos zenére tombolva élvezik az életét. Azonban egy idő után már nem sokan élvezhetik az életet, ugyanis egy helyi kannibál család elvegyül egy mulatozó főiskolás csoport tagjai között. A forgatás pár hét múlva Bulgáriában fog kezdődni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • donceleger #1
    Engem meglepett, na nem az, hogy folytatják, hiszen van Titanic 2 is! WTF???
    A napokban volt letölthető a Halálos kitérő 3. Nem is néztem az évszámot, csak megnéztem a filmet és tetszett. Rég láttam ilyen jó horror filmet. Aztán egyszer csak látom, hogy van már 4. rész is. Na ekkor rákerestem a cuccra, és látom hogy 2009-es a 3. rész. Mi tartott ennyi ideig, míg leszinkronizálták? Dvd megjelenés ide vagy oda, sokkal élvezhetőbb mint pár mai klisés alkotás, amiknek akkora feneket kerítenek, és valójában semmi köze a horrorhoz, de még csak ijesztőnek sem ijesztő egy kicsit sem. A 4. rész 2011-es, kíváncsi vagyok mikor lesz szinkronos változat belőle, mindenesetre tutira megnézem majd, és az ötödiket is várom!
    Mondjuk végletekig folytatni már nem lehet. Ha jól tudom, akkor a 4. rész is már előzmény film lett. Persze úgy lett vége a 3. résznek, hogy lehetne folytatása, de ez a befejezés alap egy horrorfilm esetében, mindenképpen nyitottan kell hagyni. Mondjuk az ötödik rész előzetes történetével fenntartásaim vannak, "elevegyülnek" a bulizó fiatalok között (hogyan? annyit fognak inni hogy nem ismerik fel a torz embereket?), meg ez a Bulgáriában forgatás már ingen csak költségcsökkentés szagú. Az ilyen filmek szoktak zs kategóriások lenni. De majd meglátjuk.