Szekeres Viktor

Az éhezők viadala 3 hét alatt leigázta az Alkonyat-filmeket

Az éhezők viadalának mindössze 17 napra volt szüksége ahhoz, hogy bevételben lehagyja az Alkonyat-filmeket Amerikában. Ennyi a különbség két hájpos film között, ha az egyik jó, a másik gyenge.

Vannak hájpos, illetve rengeteg rajongóval rendelkező filmes franchise-ok és vannak jó filmek. Most ismét bebizonyosodott, hogy közös halmaz is létezik. Az éhezők viadaláról már sokat írtunk, a kritikánk szerint elég jól sikerült a film, de a legtöbb kritikus hasonló állásponton van, s még az SG olvasóinak nagy része is jónak találta az adaptációt. Mindez remekül látszik a film bevételein is.

Amerikában ugyanis immáron a harmadik hétvégét uralja Az éhezők viadala, az újabb 33,5 milliós bevételnek köszönhetően már 303 millió dollárnál tart hazájában a film. Ami pedig mindennél beszédesebb, hogy e 3 hét alatt több pénzt termelt a film, mint bármelyik Alkonyat-mozi egész mozis pályája során. Az Alkonyatokra, többek között minőségük miatt, az jellemző, hogy nagyon erős, 140 milliós nyitóhétvégét követően zuhanórepülésben 300 millió dollár körüli bevételig jutottak el, míg az egymást mészárló tinik esetében ez a zuhanás látványosan elmaradt, ami azt jelenti, hogy akár 400 millió dollár fölé is kerülhet a film Amerikában. Nemzetközileg továbbra sincs nagy hisztéria, de persze az Amerikán kívül eddig termelt 157 millió dollár is remek teljesítmény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • theCREATOR #8
    Ahhoz képest hogy mekkora bevételt szed, szerintem elég gyenge, hatásvadász izé lett
  • nlght #7
    a producerek meg szomorúan kapnak a fejükhöz, hogy ha ugyanezt a filmet szerelmes vámpírokkal adták volna elő, akkor most az avatarral hasonlítanák össze pénzügyileg a firkászok :)
  • sempron07 #6
    Nem biztos, hogy minden országban játsszák a filmeket. Amerikában kb. mindenki moziba jár, csak az nem mindegy, hogy éppen mire ülnek be... :)
    És van pár ország, ahol ha játsszák is, nincs akkora nagy mozis kultusz, vagy csak az "elit" jár moziba.

    Na meg nem azért, de úgy tudom, hogy azért 2 külön kategóriájú filmről van szó. Az nem számít? :) Csakis, hogy mennyire rossz volt az Alkonyat? :)
  • zetortraktor #5
    Az első Alkonyat sem jutott 200 millió fölé. És nem 2 hét alatt.
  • Wittgen #4
    A mozis világban az USA-egyéb ország az, mint nálunk a Budapest-vidék párhuzam.
  • kandeláber #3
    "az Amerikán kívül eddig termelt 157 millió dollár is remek teljesítmény."

    Főleg az Alkonyat filmek 400 millió körüli eredményei tükrében. ;)
  • AZTA #2
    Sose értettem hogy ha mondjuk amcsiban 300 milla, máshol összesen meg 150, akkor az a "máshol"-nak nem ciki? :D Mégiscsak többen laknak amcsin kívül.
  • Etinger #1
    Kevesebb a post 9GAG-en belőle mint a Twilightból. Ebből is érezhető, hogy annyira nem lehet gáz. Better love story than.. :)