Szekeres Viktor

Az AXN a TV2-t és az RTL-t is lepipálja

Tévésorozatok terén az AXN-re továbbra sem lehet panasz, hiszen a csatorna előfordul, hogy az amerikai premiert megelőzően mutat be egy szériát idehaza.

Melyik új sorozat érdekel leginkább?
  • A cég
  • Missing - Elrabolva
  • A folyó
Az természetes, hogy az AXN csatorna sorozatok tekintetében lepipálja az országos kereskedelmi csatornákat, a TV2-t és az RTL Klubot, hiszen míg előbbiek általában csak este, illetve hétvégén délután adnak sorozatokat (no meg hébe-hóba hétköznap délutánonként is, azonban ott most a telenovellák uralkodnak ismét), addig az AXN a nap 22 órájában teszi ezt. Vagyis akár napi 22 széria epizódjait is láthatjuk egy nap, amikor épp nem adnak filmet, és akkor még nem beszéltünk az AXN CRIME és az AXN SCIFI kínálatáról. Más kérdés, hogy a nagy adók nézettsége sokszorosa az AXN-ének.


Az AXN ősszel megmutatta, hogy miért számít az egyik legfrissebb hazai csatornának, hiszen már októberben és novemberben olyan, Amerikában is csak ősszel elstartolt sorozatokat tűztek műsorukra, mint a Charlie angyalai és a Felejthetetlen. Igaz, a csatorna balszerencséjére előbbi 8 rész után megszűnt, utóbbi viszont éppen a napokban folytatódott, hiszen télen leállt a sugárzása köszönhetően annak, hogy vészesen beértük az amerikai epizódokat.

Az AXN tél végi, illetve tavaszi kínálatában ezúttal három újonc amerikai szériára lelhetünk: februárban indul el A cég (The Firm), márciusban a Missing - Elrabolva (Missing), míg májusban A folyó (The River). Az exkluzív premierek mellett, más, kedvenc sorozataink vadonatúj évadokkal, valamint eddig sosem látott epizódokkal folytatódnak: például Doktor House folytatja a gyógyítást a TV2-n már leadott 7. évadban (premier: március 19-én hétfőn 21:00-kor), de az elkövetkezendő hónapokban új izgalmakat hoz majd a CSI NY: New York-i helyszínelők legújabb 8. évada (műsoron: március 14-től szerdánként 21:00-kor), az ugyancsak a TV2-es sugárzás után adott NCIS: Los Angeles 2. szezonjának új epizódjai (műsoron: február 2-től csütörtökönként 22:10-kor), valamint a Gyilkos elmék vadonatúj, 7. évados részei is. (Premier áprilisban.)


A cég az első, a Sony Pictures Television (SPT) Networks, az eOne Television valamint a Paramount Pictures közös koprodukciójából létrejött sajátgyártású AXN-sorozat, amelyet a csatorna 111 országban több mint 20 nyelven sugároz majd. Az országos premierre február 19-én 20:00-kor kerül sor, de a további epizódokat már keddenként 22:00-tól kell keresni. John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regénye A cég (The Firm) illetve az ez alapján 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével, azonos címmel bemutatott hollywoodi kasszasikerre épülő sorozatban Mitch McDeere története tíz évvel később folytatódik. Mitch (Josh Lucas), Abby (Molly Parker), Ray (Callum Keith Rennie) és Tammy (Juliette Lewis) a rendőrbírák javaslata ellenére kilépnek a tanúvédelmi programból, és Washington D.C.-ben telepednek le, ahol Mitch egy kis ügyvédi irodát nyit. Azonban rövidesen szembesülniük kell a tényekkel, a múlt kísértetei ma is komoly veszélyeket hozhatnak, sehol és sosem lehetnek igazán biztonságban.

Az AXN úgy véli, hogy nagy érdeklődésre tarthat számot a Missing - Elrabolva című sorozat, melyben férje tragikus halála óta Beccának (Ashley Judd) egyetlen fia, Michael (Nick Eversman) jelenti a világot. Amikor a fiú visszautasíthatatlan ösztöndíjat nyer a varázslatos Rómába, Becca nem tartja vissza féltett gyermekét, engedi elutazni. Aggodalmai azonban beigazolódnak, mikor Michaelnek nyoma vész. A volt elit CIA-ügynök anya nem ül otthon karba tett kézzel, hanem nyomozni kezd. Régi sebeket feltépve, ügynöki képességeit a végletekig kihasználva, lehetetlent nem ismerve indul fia keresésére. Bárki álljon a fiú eltűnése hátterében, hamarosan rá fog jönni: egy anyával nem lehet packázni. Főszerepben Ashley Judd, Sean Bean és Cliff Curtis. Ezt a szériát nem elég, hogy elsőként az AXN vetíti Magyarországon, de az időeltolódás miatt az amerikai premiert megelőzve láthatjuk itthon - március 15-én 22:15-kor.


Nézel AXN-t?
  • Igen, több sorozatát is.
  • Olykor oda kapcsolok.
  • Nagyon ritkán.
  • Abszolút nem.
A harmadik újdonság A folyó (The River) című horrorsorozat lesz, amelynek egyik készítője Paranormal Activity-t jegyző Oren Peli. A folyóban Emmet Cole (Bruce Greenwood), felesége Tess (Leslie Hope) és fiuk Lincoln (Joe Anderson) rejtélyes kalandok nyomába erednek az őserdő szívében, hogy az egyik leghíresebb televíziós produkció számára készítsenek izgalmas felvételeket. Miután a családfő titokzatos körülmények között eltűnik az Amazonas mélyén, családja és barátai indulnak keresésére, ám az események egyre kísértetiesebbé válnak. A hazai televíziós premierre májusban kerül sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #15
    oké, de ezt mivel kapcsolatban írtad? ezért lehet egy sorozatban vagy egy discoverys reality-ben akár 4-5 reklám is egy óra alatt. (de mondom, hogy az sem mindegy, hogy milyen csatornákra vonatkoznak a törvények idézett részletei.)
  • Zombee #14
    "A lineáris audiovizuális médiaszolgáltatásban közzétett, harminc percnél hosszabb filmalkotás és a hír- vagy politikai tájékoztató műsorszám reklámmal vagy televíziós vásárlással - a sorozat, valamint a dokumentumfilm kivételével - harminc perces időszakonként egyszer szakítható meg, beleértve a reklámok és a műsorelőzetesek időtartamát is."
  • cateran #13
    Ezen azert el lehetne vitatkozni:) Lehet, hogy jogilag nem minosul reklamnak, de valojaban az onreklam is reklam....Marpedig az ajanlo az onreklamozas.
  • winnie #12
    "15-18 percnyi reklám és ajánló egy órában, ami több, mint 12 perc"

    meg is válaszoltad. reklám 12 perc lehet. az ajánló nem reklám.

    és egy epizódban van, hogy 4 reklám is van. elég durva lenne, ha csak két reklámszünet lenne. tudom, hogy most mit írnál, de csak rosszul értelmezed a törvényt, mindig nézd meg, hogy milyen típusú műsorszámokra és milyen csatornákra vonatkozik.
  • Zombee #11
    Jól mondod. Egészkor kezdődnek a sorozatok, egy epizód átlagosan 42-45 perc, ergo van 15-18 percnyi reklám és ajánló egy órában, ami több, mint 12 perc. A reklám egy sorozatepizódnál sosem a 30. percnél jön, és én láttam már egy epizódban két reklámot...
  • winnie #10
    ez tény, van csatorna, amin egy óra alatt 5-6 reklámszünet van, bár jóval rövidebbek. kérdés, hogy melyik a jobb.
  • thomasbaker #9
    annyi a különbség amit én észre vettem, hogy az axn valóban több reklám szünetet tart néha akár 3at is, de rövidebbek, sokszor nem tudok elmenni dobni egy sárgát se, az míg a többi csatornánál kb meg is vacsorázok egy reklám alatt...
    és jó látni, hogy egyre korábban beérnek a sorozatok, mindenképpen követendő példa lenne.
  • winnie #8
    kérj le bármilyen perces vagy 5 perces bontású agb-chartot. baromi egyszerű úgy összeállítani egy műsormenetet, hogy ne legyen benne hiba. ehhez még szakembernek sem kell lenni, ráadásul rettentő könnyen ellenőrizhető a dolog, ezért hülyék lennének büntetést kockáztatni.

    de lentebb nem erről volt szó, hanem a hihetetlen mennyiségről, ami eleve lehetetlen, ha egy csatorna minden egész órakor kezdi aktuális sorozatát.
  • Zombee #7
    "A lineáris médiaszolgáltatásban közzétett reklámok időtartama egyetlen, egész órától egész óráig tartó időszakon belül sem haladhatja meg a tizenkét percet, beleértve az osztott képernyős reklámot, a virtuális reklámot valamint - a (2) bekezdés e) pontban foglalt kivétel mellett - a más médiaszolgáltatás műsorszámainak népszerűsítését."

    "A lineáris audiovizuális médiaszolgáltatásban közzétett, harminc percnél hosszabb filmalkotás és a hír- vagy politikai tájékoztató műsorszám reklámmal vagy televíziós vásárlással - a sorozat, valamint a dokumentumfilm kivételével - harminc perces időszakonként egyszer szakítható meg, beleértve a reklámok és a műsorelőzetesek időtartamát is."

    Tedd fel a kezed, ha ezek mind szoktak teljesülni.
  • winnie #6
    elhiszem, hogy sok, ha nulla pernél több, mindenkinek sok, csak azt mondom, hogy évek óta ennyi mindenhol, hiszen törvényileg van maximalizálva a reklámok mennyisége.