Szekeres Viktor

Újabb közös filmet forgat Stallone és Schwarzenegger

A The Expeandables 2 után ismét közös filmben fog szerepelni Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger. A kiszemelt alkotás a The Tomb című akcióthriller, melynek rendezője, Mikael Hafström lesz.

Nem csak a hírforrások, hanem maga Arnold Schwarzenegger is megerősítette, hogy a The Expendables - A feláldozhatók folytatása után ismét együtt fog dolgozni Sylvester Stallonével, mégpedig a The Tomb című filmben. A színész mindezt a WhoSay-oldalán, ahova posztolt egy közös képet is, ami azonban nem klasszikus pózolós fotó, hiszen mindkét akciósztár egy kórházi ágyban fekszik. A közöltek szerint Stallone a The Expendables 2, míg Schwarzenegger a The Last Stand forgatásának megpróbáltatásait "piheni ki" vállműtétre várva.


A The Expendables - A feláldozhatók folytatására Amerikában augusztus 17-ig kell várni, idehaza azonban jelen állás szerint csak szeptember 20-án fogjuk látni a filmet. Új közös filmjük, a The Tomb természetesen csak 2013-ban vagy 2014-ben kerülhet mozikba, a rendező Mikael Hafström lesz (1408, A rítus), s a történet középpontjában egy börtöntervező áll, aki létre akarja hozni a világ legbiztonságosabb fegyintézetét, amelyből lehetetlen megszökni. A csavar kitalálható: idővel a tervező börtönbe kerül, éppen a sajátmaga által tervezettbe, ahonnan meg kell szöknie, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #5
    Gáti Oszinak lesz még munkája !
  • maxy182 #4
    Sly-nak tényleg ilyen sok tetkója van???
  • Jawarider #3
    Sajnos ez egy gondolkodási "betegség". Amíg fénykor volt addig minek , most meg "jobb lett volna mégis hamarabb". Szerintem. Egyébként egyikük jó pár évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy az egója miatt nem volt még közös filmjük. Valóban lehetettek volna már hamarabb is ilyen filmek.

    Várós.
  • Hungarikum #2
    örülök neki. De miért öregkorukra jutott ez eszükbe? 80-90 körül annyi jó közös filmet csinálhattak volna...
  • Zombee #1
    Már most várom :).