Szekeres Viktor

Nagy pusztítás a The Expendables 2 első plakátján

A teaser-jellegű előzetest követő napon megjelent a The Expendables - A feláldozhatók 2 első hivatalos plakátja is, melyen egyelőre csak Slyvester Stallone kapott helyet.

Az egyik nap előzetes, a másik nap plakát, ezt a menetrendet követte a The Expendables - A feláldozhatók második részének marketingterve. A plakát az Ain't It Cool News-on jelent meg először, és persze rögtön be is indította a rajongói párbeszédet, miszerint a hivatalos munka sikerült-e jobban (ezt lehet bal oldalon látni), vagy a pár hete a netre kikerült rajongói verzió, azaz a jobb oldali plakát. (Bár sokak szerintem a rajongói plakát sem annyira rajongói, ráadásul a szereplők nevei mindkét képen ugyanolyan stílusban vannak kiírva.)

Klikk ide! Klikk ide!

A szereplők névsorolvasásával tehát el is tekinthetnünk a plakátnak köszönhetően, bár ha valakit érdekelnek a kiemeltek keresztnevei, akkor nekik íme a névsor csak nekik: Sylvester, Jason, Jet, Dolph, Chuck, Terry, Randy, Chris, Jean-Claude, Bruce és Arnold. Viszont az augusztus 17-i premierdátum mindenképpen kiemelésre érdemes, hiszen a hivatalos plakáton mindössze annyi szerepel, hogy "nyár". Ráadásul a 17-i időpont az amerikai bemutatóra vonatkozik, a hazairól, mivel a Lionsgate-nek nincs itthon állandó forgalmazója, valószínűleg egy kisebb cég gondoskodik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hirvaer #9
    Szerintem ne baszd meg a szádat, nehezebb lesz utána beszélned.
  • skiryo #8
    Mi van itt? :D
  • HuAn82 #7
    Feltört a kultúra.
  • miszterfasz #6
    menjen a kurva anyjába
    hallod te veréb arcú ?
    az anyád retkes picsájával szórakozzál ne a hisz.- te fasszopó kis köcsög
    mert meg fogom baszni a számat meg a kurva anyádat is
  • TreDoR #5
    ASDASD XDDDD
  • miszterfasz #4
    te balfasz geci te le foglak szopni te
    a kibaszott lionsgate-et a szájbabaszott budapest film nyugatja itthon te köcsög vegárarcú fasz
  • kalapos01 #3
    Annyira remélem, hogy jó lesz. És, hogy lesz annyira régimódi, hogy a remegő kamerát kivágják. És, hogy nem lesz annyira nyúl a film, mint az első. Hiába volt jó, az valami hihetetlen volt, hogy faszagyerek filmnek volt beállítva, de még véletlenül sem volt bátorság Stallonéban, hogy kinyírjon pár embert, hogy ne az legyen az érzésünk, mintha örökéletkódos videójátékot játszanánk.
  • Jawarider #2
    Várós !!! Remélem lesz legalább 2 órás. Csak ne kellene AUGUSZTUSig várni.
  • wraithLord #1
    Nekem a nem rajongói jobban bejön.

    Viszont a "rajongói" olyan szempontból jobb, hogy mindenki rajta van. Csak rosszul van kivitelezve. Hogy a cikkíró szavával éljek: nem "kőkemény"... hanem kicsit röhejes. Szerintem. :)