Szekeres Viktor

Megvan a Star Trek 2 új főszereplője?

Azt beszélik, hogy a főgonosz szerepe után egy új főhősnő karaktere is elkelt a Star Trek 2-ben, azt Alice Eve kapta, s már csak egy fontosabb új szereplő fog érkezni a scifibe, ugyancsak a rosszfiúkhoz.

Közeleg az új Star Trek-filmsorozat második részének forgatáskezdése, amit mutat az is, hogy már nem az első szereposztási hír látja meg a napvilágot. November elején a Variety jelentette meg azt a hírt, hogy a filmet rendező J.J. Abrams Benicio del Torót akarja megnyerni a scifi főgonoszának, most pedig arról számolhatunk be, hogy Alice Eve csatlakozhat a Star Trek szereplőgárdájához. Eve vélhetően az Enterprise legénységének tagja lesz, mégpedig egy olyan karaktert megszemélyesítve, aki nem része az egyetemes Star Trek-kánonnak.


A Paramount stúdió természetesen Eve részvételét nem komemntálta, többek között azért sem, mert a szerződés egyelőre még nem köttetett meg, arra csak a napokban fog sor kerülni. (Még del Toro részvétele sem vehető hasonló okok miatt fixnek.) A 2013. május 17-én mozikba kerülő film női főszerepére a hírek szerint egyébként még Teresa Palmert (A negyedik) és Hayley Atwellt (Amerika kapitány: Az első bosszúálló) is meghallgatták, de végül a Túl jó nő a csajomból ismert Alice Eve kapta meg a rendező áldását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)