Szekeres Viktor

James Cameron szerint szenzációsan fog kinézni az Avatar 2 és 3

James Cameron egy interjúban elmesélte, hogy az Avatar 2-3 is erőteljesen fog foglalkozni a környezettel, illetve annak védelmével. A fókusz azonban ezúttal nem az esőerdőkön, hanem az óceánokon lesz.

James Cameron ismét nyilatkozott az Avatar második és harmadik részéről, ezúttal az ABC késő esti hírháttér műsorának, a Nightline-nak. Amikor a riporter a folytatásról kérdezte, elmondta, hogy jelenleg egyszerre írja az Avatar 2 és 3 forgatókönyvét, s a második epizód Pandora bolygóján fog játszódni, s többek között Pandora óceánjait is megláthatjuk a filmben, s ezek ökoszisztémáját annyira izgalmasnak találja, hogy már alig várja, hogy elkezdhesse tervezni az élőlényeket, melyet meglátása szerint szenzációsan fognak kinézni.


Cameron elmondása szerint az Avatar 2 egyébként sem csak a természetről vagy az esőerdőkről fog szólni, hanem sokkal inkább fog koncentrálni az óceánokkal kapcsolatos problémákra, többek között annak köszönhetően, hogy Földünk is a Kék Bolygó nevet viseli, s bizony elég nagy problémát okoz, hogy az ember rengeteg óceánokban őshonos faj számára élhetetlenné teszi lakhelyüket. (Azért arra vigyázni fog Cameron, hogy az első résznél ne legyen szájbarágósabb filmjei üzenete.)

Az interjú végén az is kiderült, hogy az Avatar második és/vagy harmadik részében más bolygók is szerephez fognak jutni, a majdani látványt igazi bőségszaruként jellemezte, szerinte minden igényt kielégítő lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eNMi #22
    qrva xar történettel egy eléggé szép rajzfilm lett az első rész. most meg lesz 2 természetfilm belőle. azé' remélem visszamegyünk és jól kiirtjuk az egész bagázst.
    jó lenne már vmi jobb sci-fi
  • bladesoft #21
    Ezen ha sokáig gondolkodtál ami nagyon gyenge vicc lett.... :/
    akkor sajnállak... nézd meg inkább a ... .... francia lélekdrámát te szerencsétlen.
  • DjDano #20
    A Terminator 2 hol marad? :xD
  • Merces #19
    ...én meg kurva jó pörköltet fogok holnap csinálni, persze csak ha el nem szabom......
  • COOLancs #18
    Remélem a következő részben az összes macskafejűt rárakja a Titanicra és mihamarabb a jéghegyek felé veszik az irányt. Így egyesítené a 2 legjobb filmjét, tuti dupla bevétel.
  • EnxTheOne #17
    Remélem ebben is lesznek mechák. :D
  • NovaTerra #16
    Jó néhány olyan film van, ami arról szól, hogy az emberek kihasználnak egy másik népcsoportot, kultúrájukat elnyomják és csak a hasznon érdekli őket. De valaki közülük átveszi a másik nép szemléletmódját és tud azonosulni velük. Attól, hogy nem sci-fi-ben van előadva lényegében ugyanaz. Egyébként az emberiséget ismerve reálisan nézve valószínű szép nagy bombákat dobtak volna le. Az ásványt amúgy is valószínű külszíni fejtéssel nyerték volna ki. Mivel ugye az van a filmben, hogy nagyon kevés van belőle és nagyon értékes.
  • Rotyoka #15
    Hát ha egy nulla történetű agyon hype-olt lószar a jó film szerinted, akkor nézd.

    DE akkor neked nincs agyad, mert nem az olyan film érdekel aminek VAN története, hanem az olyan ami villog.
  • NovaTerra #14
    LOL. Ezen felnevettem. Miért mindig Pocahontas? :) Legalább ugyanannyit átvett a Farkasokkal táncolóból.
  • morden #13
    Én nem értem a történetet szidókat, kismillió film van arról, hogy idejönnek a gonosz idegenek és lerohanják a földet,de az emberiség visszavág, az teljesen rendben van, de az a történet, amit moziban én még nem láttam, hogy mi emberek megyünk lerohanni a népet, azzal már baj van.