Szekeres Viktor

Megvan a Wolverine 2 főgonosza

Októberben kezdődhet el a második önálló Wolverine-mozifilm forgatása, azonban egyelőre se rendezője, se premierdátuma nincs a produkciónak. A főellenség kiléte viszont már nyilvánosságra került.

Bár a San Diegóban rendezett Comic Con elnevezésű képregényes, mozifilmes és tévésorozatos rendezvényen természetesen nem rendeztek panelt a tervezés alatt lévő második Wolverine-, azaz Farkas, vagyis Rozsomák-filmnek, mégis pár információt össze lehetett gyűjteni róla. Hugh Jackman ugyanis új scifijének, a Vasökölnek a panelén elárulta, hogy ki lesz az új Wolverine-főellenség.


Jackman megerősítette a korábbi információkat, miszerint Ezüst szamuráj (Silver Samurai) ellen kell felvennie karakterének a kesztyűt. A képregényes világban olykor szuperhős, olykor főgonosz Ezüst szamuráj 1974 óta létezik, ekkor tűnt el ugyanis a Daredevil (Fenegyerek) 111. számában. Jackman egyébként azt is elmondta, hogy elvileg októberben tudják elkezdeni a film forgatását, mely az Oscar-díjas Christopher McQuarrie "fantasztikus forgatókönyve" alapján fog készülni. Wolverine legújabb jelenésének egyelőre még hivatalosan sem rendezője, sem premierdátuma nincs.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alien47 #2
    Esetleg össze lehetne hozni Farkast egy 'berserker' el :)
  • Hans von Luck #1
    Lehetne Ken Watanabe...
    A fenti rajzot pedig David Finch-nek köszönhetjük :)