Szekeres Viktor

Kiosztották a legbénább 2010-es filmeknek járó Arany Málnát

Sikerfilm lett a tavalyi év legpocsékabb alkotása, s ez ismét csak bizonyította azt a tételt, miszerint jó marketinggel bármit el lehet adni a nézőknek.

Szokás szerint az Oscar-díjak átadásának előestéjén kiosztották a The Golden Raspberry Awardot, azaz az itthon Arany Málna-díjként emlegetett mozis citromdíjat. A 2010-es mezőny legpocsékabb filmjeit, alakításait, vagyis a díjra esélyes jelölteket (persze a The Golden Raspberry Award Foundation szervezet tagjai szerint) ezen cikkünkben már tételesen felsoroltuk, így most csak a "győzetesekre" térnénk ki.


Egyébként aki szeretne a népszerű nevén Razzie-t a filmeknek ítélő bizottság tagja lenni, az ezen a linken jelentkezhet a szervezetbe, s máris gazdagodhat egy 2 személyes belépővel a jövőre megrendezésre kerülő díjátadó gálára, más kérdés, hogy az Arany Málna nem éppen az a díj, melyet a hírességek örömmel fogadnak, így természetesen csak a legritkább esetben veszik át a helyszínen. (Tavaly sokak meglepetésére Sandra Bullock megjelent és át is vette a legrosszabb színésznőnek járó elismerést az Ő a megoldás című filmjéért - majd másnap a legjobb színésznőnek járó Oscart is zsebrevághatta A szív bajnokaiért.)

Ennyire rossz volt Az utolsó léghajlító?
  • Még annál is rosszabb.
  • Dehogyis. Jó film volt az.
A 31. Arany Málna legnagyobb nyertese (vesztese?) Az utolsó léghajlító lett 5 elismeréssel. Az általánosan utált film, mely főleg az eredeti sorozat rajongói szerint volt döbbenetesen rossz, a moziban a lesújtó kritikák ellenére is sikernek bizonyult: a 150 milliós költségvetésből készült, az utolsó pillanatban 3D-sre konvertált alkotás Amerikában 132, a világ többi részén 187 millió dollár bevételt termelt - M. Night Shyamalan a 2002-es Jelek óta nem rendezett ilyen nagy bevételt elérő filmet. A folytatásra mindezek ellenére nem érdemes mérget venni.


Az utolsó léghajlító a papírforma szerint elvitte a legrosszabb filmnek, a legrosszabb forgatókönyvnek, a legrosszabb rendezésnek és a legrosszabb 3D-s alkotásnak járó díjat, s mellettük még a legrosszabb férfi mellékszereplő díjra jelölt, kevesek által ismert Jackson Rathbone is kapott egy Málnát, mert balszerencséjére az Alkonyat harmadik részében is szerepelt. (Egyébként a filmből a szervezet más színészt sem emelt ki, hiszen inkább ismert neveket szoktak nominálni.)

Az este másik vesztese a Szex és New York második része lett, mely a legrosszabb folytatás, a legrosszabb filmes páros és a legrosszabb női főszereplő díjat kapta meg - igaz utóbbin négyes holtversenyben osztozhatott a filmbéli négy gráciát alakító Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Kristin Davis és Cynthia Nixon. A két sokat díjazott film között a legnagyobb eltérés az volt, hogy a Szex és New York 2 a mozikban is megbukott, hiszen a rettentő sikeres (világszerte 415 millió dollár), 2008-as első részt követő folytatás az egekbe szökő, több mint 100 millió dolláros költségvetés ellenére is csak 288 millió jegybevételt produkált, ami nagyjából 70%-a az első epizód teljesítményének.


Színészek közül még Ashton Kutcher neve említtetett meg, mint a legrosszabb férfi főszereplő a Bérgyilkosékből (és a Valentin napból), a női epizodisták közül pedig Jessica Alba lett a legrosszabb, ezzel ötödik jelölését váltotta díjra, talán annak is köszönhetően, hogy négy filmjének köszönhetően (Machete, Valentin nap, The Killer Inside Me és Utódomra ütök) is jelölték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #15
    Mihez képest 'istentelenül szar'? Bár ha nem tudod, hogy ki a rendező, akkor már itt kezdődik a baj ;)
  • McJames #14
    Megnéztem a filmet, aztán megnéztem e sorozatot is. Aztán a lányommal is megnéztem a filmet újra. Az Avatar sorozat nem a Dragonball, a film pedig élvezhető, és a lényeget áthozza, az effektek is szépek, sőt a színészi munka sem rossz. Lehetne persze hibákat keresni és találni is benne, de én egyszerűen csak jól akartam érezni magam. Sikerült, a többi meg nem érdekel.
  • BigBone #13
    Shayamalan annyira sikeres ezen a téren, hogy a következő filmjét egyszerűen csak Aranymálnának kellene keresztelnie. Egyéb tippek M. Night úrnak:

    Meglógtam a málnával
    Pokolfajzat 3: az aranymálna
    A málna rabjai
    Ra ra raspberry
    Raspinátor: a málnaosztó
    Nincs málna Shayamalan nélkül
    Érik a málna
    Schindler málnája
    Száll a kakukk a málnafa fészkére
    Az elveszett aranymálna fosztogatói
    Közönséges málnafák
    A málnáskert ösvényei
    Van, aki a málnát szereti
    Málnatolvajok
    Fel! (a málnafára)
    Drágán add a málnádat!
    Málna jön Harlembe
    Dial M for Málna (jaj)
    Kávé és málna
    Málna, szeretlek!
    A szakács, a tolvaj, a felesége és a málna
    Szigorúan ellenőrzött málna
    40 éves málna
    Minden amit tudni akarsz a málnáról...
    Arzén és málna
    Málnaköztársaság
    Lila málna
    Régi idők málnája
    Tizenkét dühös málna
    Bob málnában játszik
    Hamu és málna
    Rosemary málnája
    Nyolcadik utas: a málna!
    Úrilány málnát keres
    Véres málna
    Vicky, Christina, málna
    A ravasz, az agy és a két füstölgő málnabokor
    Én, a málna
    Millió dolláros málna
    Amerikai málna
    Coogan málnája
    Majdnem málna
    Elcserélt málnák
    Nem vénnek való málna
    A tűzben edzett málna
    Leány aranymálnával
    Kóla, puska, málna
    Nyolc és fél kiló málna
    Mechanikus málna
    Nevem: málna
  • kalapos01 #12
    A negatív kritikák zöme onnan jön, hogy a film istentelenül szar. A kutya sem tudja, hogy ki rendezte.
  • Laza #11
    Ez minden adaptációnál így van ... legyen az sorozat vagy könyv ... sajnos.
  • cateran #10
    " Tavaly sokak meglepetésére Sandra Bullock megjelent és át is vette a legrosszabb színésznőnek járó elismerést az Ő a megoldás című filmjéért - majd másnap a legjobb színésznőnek járó Oscart is zsebrevághatta A szív bajnokaiért.)"

    Ez mindent elmond, mind a 2 dijrol....
  • akocsis #9
    Szerintem jó film volt Utolsó léghajlító, sokkal jobb mint az a csomó szirupos szemét. És nem a marketing fogott meg.
    A negatív kritikának egy része feltehetőleg onnan jön, hogy a rendező nem amerikai (nem a mi kutyánk kölyke). A többség meg elhiszi, ha azt mondják neki, hogy ez egy rossz film.
  • BEMcorp #8
    A Léghajlító film változatánál az volt a legnagyobb gond, hogy 1,5 órába próbálták belesüríteni a rajzfilm 25részét (25*20perc=500perc = ~8óra).
    Azt meg azért nehéz úgy megtenni, hogy a történet szempontjából fontos részeket ne hagyjanak ki.
    -szerintem-
  • Madve #7
    Írtam, hogy csak képeket láttam, az meg számomra nagyon is hasonlított. Nincs mit átgondolnom, nem láttam a rajzfilmet, de ezt írtam is. Maga a film akkor is tetszett, a sztori meg teljesen jó volt, az effektekkel sem volt baj számomra. Úgy ültem le megnézni, hogy nem tudtam róla semmit, csak annyit, hogy mese, és egyszerűen tetszett az első perctől az utolsóig, amit manapság kevés filmről tudok elmondani pláne hogy egy mondatban el lehet őket mesélni...
  • Laza #6
    Szerintem meg nem volt rossz film a léghajlító ... bármelyik nyomorult viccesnek szánt romantikus limonádé szánalmasabb volt ennél.

    Ez egy mese, rajzfilm adaptációja volt, és ahhoz képest teljesen jól meg volt csinálva, és a történetével sincs semmi baj. Ha valaki meg nem szereti a keleti kultúrából merítő mesebeli történeteket, az inkább keressen magának más néznivalót.

    A bevételei meg abszolute nem tükrözik a szavazás eredményét ... de tudjuk, itt még az is szavazhat, aki egyébként egész évben egy fillért sem költött mozijegyre ;)