Szekeres Viktor

Olcsó ijesztgetések kellenek a közönségsikerhez

Pár ijesztgetés és kész is a siker? Mi más kellhet ahhoz, hogy egy cseppet sem eredetinek tűnő történettel rendelkező film, pár, a széles közönség számára ismeretlen színésszel és egy hollywoodi újonc rendezővel siker legyen?

Úgy tűnik, hogy a közönség megnyeréséhez elég pár ijesztgetés és máris kész a siker. Amerikában az előző héten a kritikusok által nagyon lehúzott A rítus (The Rite) volt a legnépszerűbb, ezen a héten pedig két másik, rengeteg negatív kritikát kapó film, a Sanctum 3D és a The Roommate. Az első helyett egyébként az utóbbi fogja megszerezni a hétvégi bevételi listán, várhatóan 16-19 millió dolláros teljesítménnyel, míg a Sanctum a második (vagy a harmadik) lesz nagyjából 8-10 millióval.


Ezek a számok persze csak becslések, de a verseny a heti elsőségért már eldőlt a nyitónapi bevételekkel, hiszen az egyetemi szobatársas, Egyedülálló nő megosztaná-utánérzésnek tűnő, hiperolcsó The Roommate csak pénteken 6,5 millió dollárra tett szert, egy hétvége alatt be fogja hozni az árát. Ez pedig már csak azért is nagy teljesítmény, mert a főszereplők között nincs egy nagy név sem és az első hollywoodi filmjét rendező Christian E. Christiansen nevével sem lehetett volna eladni a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Woodsnail #4
    haha ez jó :D
  • Tenshi #3
    Ami amerikai középiskolásokról/főiskolásokról szól az csak szar lehet.
  • david92993 #2
    Hát nagy név lehet, hogy nincsen, de ismerős annál több, én a szereplők min. 90%-t ismerem valahonnan(leginkább sorozatokból). már nagyon várós nálam a film.
  • nessboth #1
    És elérkeztünk az új stílushoz, aminek az a neve: csajszihorror!