Szekeres Viktor

2010 legjobb filmjei a mozizók szerint

Tavaly kevesebb mozijegyet vettünk, mint 2009-ben, de hála a 3D-nek a mozis bevételek jól alakultak. És természetesen legtöbben az Eredetet imádták.

Év végén, illetve év elején boldog-boldogtalan összegzésbe fog és közli saját filmes toplistáját, hogy így fitogtassa ízlését és állítólagos hozzáértését - természetesen mi sem fogunk másképp tenni. De a várva várt az SG szerkesztőségi toplista közzététele előtt következzen a 2010-es közönségkedvencek listája, hogy később a kritikusi kedvenceket és szakmai kedvenceket is ismertethessük.

Klikk ide!

Megbízol a Közönség filmes ízlésében?
  • Igen, főleg, ha valami sok-sok ember szerint jó.
  • Egyáltalán nem, hülyeség a tömegre hagyatkozni
A közönség ízlését két módszerrel próbáljuk belőni. A legegyszerűbb a bevételek összegzése, ami természetesen nem tetszési, hanem "csak" érdeklődési fokot jelent, bár az is igaz, hogy egy film premierhetes teljesítménye után már fokozott szerepet játszik a bevétel alakulásában a közönség véleménye, a film minősége is. Ez abban merül ki, hogy akadnak olyan alkotások, melyek első hétvégi bevétele (ez 3 nap jegyeladásait fedi) az összbevétel alig fele - ezek azok, amelyeket nem néznek újra, illetve amelyeket nem nagyon ajánlanak, a dollárok jó részét a film minőségének ismerete nélkül az első napokon jegyet vevők generálják a marketing hatására. Átlagos esetben egy film első hétvégi bevétele nagyjából a harmada az összbevételnek, míg akadnak olyan alkotások, ahol az első hétvégi bevétel csak negyede-ötöde a végeredménynek - extrém esetben akár nyolcada-tizede. (Természetesen nem olyan limitált bemutatókra gondolunk, ahol az első héten 2, a folytatásban pedig 2000 moziból származik a hozam.)

Az első esetre a Rémálom az Elm utcában volt idén a legjobb példa, melynek reklámjai három nap alatt 33 millió dollárt hoztak a konyhára, de a film már 63 milliónál megállt Amerikában - hamar lelohadt a nézők érdeklődése. Igen elismerésre méltó, nagyjából háromszoros szorzót produkált többek között a Karate kölyök (55 milliós kezdés, 177 milliós végeredmény Amerikában), míg az év legjobban kifuttatott sikerfilmjei között az Eredet (63 millió kontra 293 millió), a Gru (56 millió kontra 251 millió) és az Így neveld a sárkányodat (44 millió kontra 218 millió) volt az adatok jelen állása szerint.


Ez utóbbi három közönségkedvenc az összbevételeket tekintve is jól teljesített, hiszen az Eredet Amerikában 5., világviszonylatban a 4. legsikeresebb film lett, a Gru 7., illetve 8., míg a Dreamworks sárkányos mozija mindkét összevetésben a 9. helyet szerezte meg. Amerikában az év legsikeresebb filmje a Toy Story 3 lett 415 millió dolláros bevétellel, s ezt a többi ország 648 millióval fejelte meg eddig, így világviszonylatban is a Pixar filmje szerezte meg a koronát. Igaz, Amerika beszámítása nélkül a korona az Alice Csodaországban című Tim Burton-filmet illette volna 690 milliós nemzetközi bevételének köszönhetően - az amerikai 334 millió hazájában "csak" a második helyet biztosította. Érdekesség, hogy Amerikában a bronzérmet 312 milliós teljesítménnyel a Vasember 2 szerezte meg (nemzetközileg 309 milliót hozott), világviszonylatban azonban a Harry Potter 7. epizódjáé lett a dobogó legalsó foka (eddig: 283 és 618 millió dollár).

A bevételek mellett a közönség véleményét a legnagyobb netes filmes adatbázis szavazatai alapján is megpróbálhatjuk megítélni. Az IMDb-ről van szó természetesen, ahol szemlézni lehet 2010 legjobban osztályzott tömegfilmjeit - a listára való kerülés kritériuma ugyanis 5000 leadott szavazat volt. Így például az egyik esélyes, A király beszéde (The King's Speech) hiába rendelkezik 8.6/10-es osztályzattal, s lesz helye pár napon belül a legjobb 10 film között, a cikk írásának pillanatában az oldal csak 3723 regisztrált szavazatot jelez ki, ami nem elég a legjobbak között való szerepléshez.


Az Eredet tényleg ennyire jó film?
  • Igen.
A közönség szerint "jó", azaz a top50-es filmek közül egyébként az Eredet (Inception) 270 ezer, a Viharsziget 123 ezer, a Ha/ver 110 ezer vokssal büszkélkedhet, a többi film átlagban már jóval kevesebbel. És a sok szavazat (plusz az ilyenkor szokásos ellenszavazatok) ellenére Christopher Nolan filmje, az Eredet tetszett legjobban a közönségnek, ami a súlyozás után 8,9/10-es osztályzatot jelent. A felhasználók 56,7%-a 10/10-esre értékelte a filmet, míg ötezren 1/10-esre, de ami igazán kiemelkedő, hogy a voksolók 88%-a 8-ast, 9-est vagy 10-est adott az álmodós scifinek.


Az Eredet mögött 8,7 ponttal a Toy Story 3 szerepel, azaz két anyagilag is roppant sikeres, és igen drága film (160 és 200 milliós költségvetés, plusz 60-80 milliós marketingköltség fejenként) uralkodik a közönségnél. Továbbiakban azonban már inkább "Oscarra gyártott" alkotások bukkannak fel a toplistán. Harmadik a Fekete hattyú (Black Swan - 8,6), negyedik a 127 óra (127 Hours - 8,5), ötödik A félszemű (True Grit - 8,5), hatodik pedig a The Fighter (8,4). Az év kritikusi kedvence és első számú Oscar-várományosa, a Social Network - A közösségi háló a nézőknek is bejött, amit egy hetedik hely és 8,2 pont jelez, annak ellenére, hogy az 50 millió dollárba került film nem robbantott kasszát, igaz várhatóan mind a jelenlegi amerikai 93 milliós, mind a nemzetközi 103 milliós bevétele nőni fog.

A 8-9-10. helyen az IMDb-n visszatértek a közönségfilmek, az Így neveld a sárkányodat (How To Train Your Dragon - 8,2), az Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled - 8,1) és a Ha/Ver (Kick-Ass - 8,0) - utóbbi az egyetlen film, ami anyagilag csalódást okozott. A hájpja miatt ugyanis sokkal többet vártak az amerikai és nemzetközi 48 millió dolláros teljesítménynél, ami persze a 30 milliós büdzsé fényében nem rossz - de ilyenkor beszédes, hogy az IMDb-n csak két film kapott több szavazatot, mint Matthew Vaughn képregény-adaptációja. A geek közönség természetesen megnézte a filmet, viszont az átlag moziba járót teljesen hidegen hagyta a vicces szuperhősfilm.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kissssss #40
    szívesen bármikor máskor is.
  • Everest07 #39
    Köszönöm a kisasszony (adatlap alapján) értékes hozzászólását!
  • daneelolivaw #38
    haver, te nem vagy normális :D nézd meg őket mégegyszer, és ez alkalommal lehetőleg nyisd ki a szemedet is
  • IMYke2.0.0.0 #37
    Ha Avatar vagy Inception, akkor inkább utóbbi.
    3D nem hoz lázba, nem érdekel. Mindkettő sci-fi.

    Ami nekem fontos:
    Történet: Avatar: -1 / Inception: 3
    Színészgárda: Avatar: csak Sigourney Weaver ért valamit / Inception: Leonardo vitte a vállán a filmet [mellékszereplőként is tette volna]

    Az Inception a "hype" nélkül is jó film volt, de a stúdió és a gépezet biztosra ment - a helyzet mutatja: nem ok nélkül, és nem hiába.


  • kissssss #36
    127 óra múlva.
  • Everest07 #35
    Ha már itt bóklászom, megkérdezem. A 127 órát mikor mutatják be a hazai mozik?
  • winnie #34
    "A horror műfaját ne keverjük bele. Nagy költségvetéssel, jó rendezővel és jó színészekkel már piszok rég készült horrorfilm. "

    ??? volt nagyköltségvetésű horror is jó pár, meg jó rendezős és jó színészes, de azért ezek közül csak kettő kell a jó filmhez, a költségvetés irreleváns. (nem mellesleg a horror a bevétel miatt lett felhozva, és mivel rétegműfaj, ezért jellemző, hogy a rajongók azonnal elmennek a moziba, hogy lássák.)

    "Hol van már az az idő, amikor az Ördögűző Oscar-díjat is nyert..."

    forgatókönyvért meg hangért per imdb. azóta azért volt horror(közeli) film, ami az összes legfontosabb díjat elvitte. és csak 20 millióba került.

    az egyébként nem "idő" volt, mert szó sincs arról, hogy a 70-es években rajzottak volna az oscaros horrorok. olykor akadt egy-egy a szakma által is elismert (cápa, ómen). idén is volt olyan. azzal nincs gond. csak a közönség szinte alig tud róla.
  • kanduhr #33
    A horror műfaját ne keverjük bele. Nagy költségvetéssel, jó rendezővel és jó színészekkel már piszok rég készült horrorfilm. Hol van már az az idő, amikor az Ördögűző Oscar-díjat is nyert...
  • winnie #32
    "Imádom ezeket az önjelölt filmkritikusokat akik mindig megtudják mindenről mondani a frankót."

    ezt úgy nevezik, hogy vélemény. miért okoz neked gondot, hogy pár fórumozónak van véleménye? ha nem tetszik, ne törődj vele, de véleményt számonkérni...??? ha eszel valamit, ami nem finom és ezt kimondod, akkor önjelölt ételkritikus vagy? ugyan már.

    "Egyébként nem tudom milyen hájpról beszéltek, én kb a bemutató után pár nappal hallotam róla először egy ismertető álltal, pedig én minden nap elolvasom a filmekkel kapcsolatos híreket. "

    akkor csak azt hiszed, hogy elolvasod a híreket. aki olvas híreket, az tudja, hogy már majd egy évvel a premier előtt lkezdődött a hógolyó gurítása, ami a premierre szép naggyá érett. attól, hogy te nem látsz/hallasz valamit, az még van.

    "nem kell máris arra fogni a sikerességét hogy túl volt hájpolva, persze vannak ilyen filmek is, de véleményem szerint ennek a filmnek az esetében szó sincs ilyenről."

    így van. ilyesmit az mond, aki fogalmatlan, vagy zavarja a film sikere. az eredet hype-olva volt, de a sikerét már annak köszönheti, hogy a közönségnek tetszett. mindent elmond az, hogy az eredet és a titánok harca is 61-62 milliós hétvégével nyitott és az egyik összbevétele 292, a másiké 163 millió dollár lett amerikában. ha nem lett volna jó az eredet sokak szerint, akkor a titánok szintjén végezte volna.
  • kwzatz #31
    A Prestige-től én még nem láttam jobb filmet, pedig már túl vagyok páron.