Szekeres Viktor

Irányt mutat az Aranyglóbusz?

A Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók ismét eldöntötték, hogy mely idei filmek alkalmasak az Oscar előszobájába kerülésre. Tényleg ezek a legjobbak?

Az év végén szokás szerint kihirdették a Golden Globe-díjra jelölt filmek, tévésorozatok és színészek listáját. A Hollywoodban élő és dolgozó HFPA-tag újságírók (ide tartozik, illetve talán csak tartozott Návai Anikó Magyarország színeiben) minden évben közzé teszik, hogy szerintük melyek voltak 2010 legjobb filmjei és legjobb sorozatai, valamint azt is, hogy ezekben kik nyújtották a legfigyelemreméltóbb teljesítményt. Igaz, a múlt idő nem állja meg a helyét, hiszen nem egy jelölt filmet még be sem mutattak a mozikban. Isten áldja a screenereket és a sajtóvetítéseket?


A 68., Golden Globe Awards címre hallgató díjátadót januárban fogják megrendezni, de a statisztika hívei máris összesíthetik a jelöléseket és megállapíthatják, hogy a legtöbb nominációt, hetet A király beszéde (The King's Speech) kapta, míg 6-6 esélyt kapott a Social Network - A közösségi háló, valamint a The Fighter. Azt talán említenünk sem kell, hogy ezen filmek a legjobb drámák között is esélyesek a végső sikerre - legalábbis a a HFPA-tag újságírók szerint, akik jelenleg 90-en vannak 55 országból és állításuk szerint 250 milliós olvasótábort érnek el.

Melyik esélyes film érdekel a legjobban?
  • A király beszéde
  • Fekete hattyú
  • 127 óra
  • The Fighter
  • Winter's Bone
4-4 említéssel jól teljesített még az Eredet (Inception), az év egyik sleeper box office sikere, a The Kids Are All Right és a Fekete hattyú (Black Swan). Viszont meglepetésre csak a futottak még kategóriába került a jelölések számát tekintve a sokáig még fő Oscar-várományosként emlegetett Danny Boyle-féle 127 óra (127 Hours), s ugyancsak 3 díjat nyerhet meg Az utazó (The Tourist), az Alice Csodaországban (Alice in Wonderland) és a Díva (Brulesque). Idén a Golden Globe-jelöltek közül leginkább az Another Year és A félszemű (True Grit) hiányozhat, de az Oscar előszobájában előzetesen nyomatékosabb jelenlétet jósoltak A tolvajok városának (The Town), a Toy Story 3-nak, a Winter's Bone-nak és az eredetileg a gyilkos, NC-17-es korhatár-kategóriába sorolt Blue Valentine-nak is.


A Golden Globe annyiban különbözik az Oscartól, hogy egyrészt a filmeket drámák és komédiák/musicalek kategóriára bontják, másrészt pedig a tévésorozatokat is díjazzák. Utóbbiak között is voltak nagy kedvencek, valamint nagy távolmaradók és arcátlan módon hanyagolt alkotások egyaránt. Érdekes módon két újonc, pár hónapja indult sorozat is felkeltette a HFPA figyelmét, hiszen mind a Gengszterkorzó (Boardwalk Empire), mind a The Walking Dead jelölést kapott a legjobb dráma kategóriában, sőt, előbbinek még a színészei is esélyesek az elismerésre. A komédiák között friss szériaként a Showtime-tól a The Big C jelent meg.


A főbb kategóriák jelöltjei alant, a többi kategóriában esélyesek névsora pedig itt olvasható el.

Legjobb dráma (mozifilm)

"Fekete hattyú"
"The Fighter"
"Eredet"
"A király beszéde"
"Social Network - A közösségi háló"

Legjobb komédia vagy musical (mozifilm)
"Alice Csodaországban"
"Díva"
"The Kids Are All Right"
"RED"
"Az utazó"

Legjobb színésznő (dráma, mozifilm)

Halle Berry - "Frankie and Alice"
Nicole Kidman - "Rabbit Hole"
Jennifer Lawrence - "Winter's Bone"
Natalie Portman - "Fekete hattyú"
Michelle Williams - "Blue Valentine"

Legjobb színész (dráma, mozifilm)

Jesse Eisenberg - "Social Network - A közösségi háló"
Colin Firth - "A király beszéde"
James Franco - "127 óra"
Ryan Gosling - "Blue Valentine"
Mark Wahlberg - "The Fighter"

Legjobb színésznő (komédia vagy musical, mozifilm)

Annette Benning - "The Kids Are All Right"
Anne Hathaway - "Szerelem és más drogok"
Angelina Jolie - "Az utazó"
Julianne Moore - "The Kids Are All Right"
Emma Stone - "Könnyű nőcske"

Legjobb színész (komédia vagy musical, mozifilm)

Johnny Depp - "Alice Csodaországban"
Johnny Depp - "Az utazó"
Paul Giamatti - "Barney's Version"
Jake Gyllenhaal - "Szerelem és más drogok"
Kevin Spacey - "Casino Jack"

Legjobb rendező

Darren Aronofsky - "Fekete hattyú"
David Fincher - "Social Network - A közösségi háló"
Tom Hooper - "A király beszéde"
Christopher Nolan - "Eredet"
David O. Russell - "The Fighter"

Legjobb dráma (tévésorozat)

"Gengszterkorzó"
"Dexter"
"A férjem védelmében"
"Mad Men - Reklámőrültek"
"The Waling Dead"

Legjobb komédia (tévésorozat)

"A stúdió"
"Agymenők"
"The Big C"
"Glee - Sztárok leszünk!"
"Modern Family"
"Jackie nővér"

Legjobb színésznő (dráma, tévésorozat)

Julianna Marguiles - "A férjem védelmében"
Elisabeth Moss - "Mad Men - Reklámőrültek"
Piper Perabo - "Covert Affairs"
Kyra Sedgwick - "A főnök"
Katey Segal - "Sons of Anarchy"

Legjobb színész (dráma, tévésorozat)

Steve Buscemi - "Gengsztrkorzó"
Bryan Cranston - "Breaking Bad"
Michael C. Hall - "Dexter"
Jon Hamm - "Mad Men - Reklámőrültek"
Hugh Laurie - "Doktor House"

Legjobb színésznő (komédia vagy musical, tévésorozat)
Toni Collete - "Tara alteregói"
Edie Falco - "Jackie nővér"
Tina Fey - "A stúdió"
Laura Linney - "The Big C"
Lea Michelle - "Glee - Sztárok leszünk!"

Legjobb színész (komédia vagy musical, tévésorozat
Alec Baldwin for "A stúdió"
Steve Carrell for "The Office"
Thomas Jane for "Hung - Neki áll a zászló"
Matthew Morrison for "Glee - sztárok leszünk!"
Jim Parsons for "Agymenők"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Murder3 #5
    "Legjobb komédia vagy musical"

    ezek analfabéták?
  • nlght #4
    Jaj ne a magyar filmcímeket írjuk már ki vegyesen összevissza beszúrva az angol közé, egyik szinkroncímet sem ismerem. Az idelátogatók sztem nem a tékában szinkronfilmekre vadászók közül kerülnek ki, hanem ellenkezőleg épp képben vannak az eredeti filmcímekkel. Jó hogy nem a szinkronhangok neveit írjátok ki a színésznevek helyett, sok lamer.
  • Matte #3
    Kritika: Black Swan
  • Stranger666 #2
    Black Swan nagyon várós...
  • CaptainRumi #1
    Mellékszereplőkkel mi van hahó?? Szerintem az is elég főkategória. Főleg olyan nevekkel, mint Christian Bale, Geoffrey Rush vagy Jeremy Renner. Időtök meg nem hiszem, hogy nincs.