Szekeres Viktor

Itthon a Predators lett a legnézettebb film

Az első helyen nyitott ugyan idehaza Antal Nimród új filmje, a Ragadozók, azonban a hétvégi teljesítménye még így is csalódást okozott. A közönséget nem hatotta meg, hogy magyar rendezte a filmet.

Magyarországon és Budapesten is a Ragadozók volt a legnézettebb film a hétvégi jegyeladási adatok alapján. Ez persze elismerésre méltó, azonban sem az országos szinten produkált 25 485 néző, sem a fővárosi 14 957 nem számít igazán jó eredménynek az itthon egyszerre 29 moziban bemutatott film részéről. A kezdés az elmúlt hetek teljesítményeit figyelembe véve ugyan erősebb volt, mint a Salt ügynöké, azonban alulmaradt a Nagyfiúkkal és a Varázslótanonccal szemben.


A hét másik premierfilmje, a 13 moziban bemutatott Garfield és a Zűr Kommandó 3D ugyancsak gyengén nyitott: Budapesten a nyolcadik (2004 néző), országos összevetésben pedig csak a tizedik helyet szerezte meg (2695 néző).


A csütörtökön bemutatott két kisebb film budapesti premierje a papírformát hozta. A Semmit magamról 570 jegyvásárlóval a huszadik, míg az Élek és szeretek 317 nézővel a huszonegyedik helyet szerezte meg a hétvégi adatokat összesítő listán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • petya1005 #21
    Én tegnap láttam a moziban.
    Szerintem k...a jó volt, jól szórakoztam.
    Nyilván az elsőt részt nehéz felülmúlni, de ez tényleg hozta annak hangulatát, csak itt többet mutat a Predator-(ok)ból, meg legalább nem egyszem emberke intézi el a vadászokat (bár igaz, az elsőben csak egy volt).
    Persze apróságokba bele lehetne kötni, de összességében egy kellemes és szórakoztató film ez.
    Nekem pedig elsősorban az számít, hogy jól szórakozzak.
    A mozijegy árát mindenképpen megérte, sőt valószínűleg DVD-n is megveszem.

    Béke veletek!
  • Rage47 #20
    ma néztük meg, nagyon jól sikerült, olykor hozta az első rész hangulatát simán, sokkal rosszabbra számítottam:)
  • Chris05 #19
    Szerintem is vetekszik egy tál ürülékkel. Kövezzetek meg érte. Az első volt a legjobb Arnie-val, azt semmi sem fogja űberolni. Ennél még az AVP filmek is fényévekkel jobbak voltak.
  • CaptainRumi #18
    "Én viszont lehúzom a filmet mert semmiféle komolyabb cselkményszál nem volt benne. Ahhoz képest, hogy micsoda überképzett emberekről volt szó, semmiféle taktika nem árulkodott arról, hogy mennyire pro katonákról van itt szó.

    Legalább egyszer, egyetlen egyszer lehetett volna egy olyan rész, ahol összedolgozva elfognak egyet. "

    Ez a hozzászólásod meg bizonyítja, hogy akármilyen cselekményszál lett volna, te akkor sem érted meg a Predators lényegét.

    Az X emberből összesen 3 volt katona ( Fishburne-t nem számolom, mert ketyós volt és úgysem működne együtt, Royce-ot sem kellene, mert ő meg zsoldos, aki egyedül melózik)

    Szóval 3 katona, a többi mind bűnöző, gengszter stb.
    Ezektől hol vársz te csapatszellemet? Épp ez a lényeg az egészben, hogy nem egy 1 részbeli kommandós csapat, hanem egy zsiványbanda van a központban.

    és végül csak Danny Trejo mondatát tudom idézni a trailer-ből:
    "Does this look like a team orientated group of individuals to you? "

    remélem tudsz angolul.
  • CaptainRumi #17
    nekem nem tűnik röfinek

    és nem is régi a kép.
  • opeca #16
    Most néztem az Unthinkable-t, azért ugrott be Jackson neve elsőre.

    Nem a realitáson van a hangsúly, hanem az akción. Ha már kitalálják, hogy elitkatonák, meg profi bérgyilkosok küzdenek a predatorok ellen, akkor az lett volna a minimum, hogy egy kicsit taktikusabb, lopakodósabb, "elitebb" filmet csináljanak.
  • opeca #15
    Ez a Specnaz:
    http://www.youtube.com/watch?v=eow6i_lnwKQ&feature=related


    Meg ez:
    http://www.youtube.com/watch?v=59ITADh_ph0

    Nem az amit az a rőfi művelt.
  • opeca #14
    Mi köze van ahhoz, hogy egy színész ki valójában, és hogy mit alakít??

    Hát Specnazost élőben még nem láttam de vannak videók a neten, sasold meg őket, akkor talán te is rájössz, hogy egy: nem ilyen röfik vannak ott, az meg, hogy milyen kiképzést kapnak, hát annál biztos többre tellik, minthogy egy 7.62-essel kaszaboljanak csak.

    Ha éppen ott landol, akkor sem olyan szerencsétlen módon célozná be az előttük állókat, hanem legalább elrejtőzve.

    Én viszont lehúzom a filmet mert semmiféle komolyabb cselkményszál nem volt benne. Ahhoz képest, hogy micsoda überképzett emberekről volt szó, semmiféle taktika nem árulkodott arról, hogy mennyire pro katonákról van itt szó.

    Legalább egyszer, egyetlen egyszer lehetett volna egy olyan rész, ahol összedolgozva elfognak egyet.

    Hiába minden, egyre szarabb Predator filmeket csinálnak. Én nem fogom csak azért dicsérni mert magyar szülők gyereke rendezte.

    A szar az szar, akárhonnan is nézzük.
  • CaptainRumi #13
    Hú te aztán értesz hozzá.

    Nem tudom hány specnazos-t láttál életedben (call of duty nem számít) de nem hinném, hogy olyan valószínűtlen lenne, egy ilyen testméretű orosz a kötelékben. Na meg hát milyen röfi??? Oleg Taktarow? Az UFC bajnok? Hát az a "röfi" szerintem mindkét kezét hátrakötve is úgy "legyakna", hogy le lennél "gyakva".

    Samuel L. Jackson is volt a filmben? Mikor? Nem láttam. Ja hogy ő lógott ott lenyúzva?

    a csaj kritikád az vicces, mert ha ott landol, ahol épp állt, akkor minek menne vissza még 2 kilométert, hogy célozzon rájuk, mikor 5 méter is elég neki. Amúgy néha már engem is idegesített a csaj SPOILER meghallhatott volna, na de nem ez miatt fogom lehúzni, hogy 5 méterről célzott. SPOILER vége

  • bertino #12
    szerinted.

    szerencsére nem minden film olyan is, amilyennek szerinted olyan.



    hálistennek.