Szekeres Viktor

Itthon is hatalmas siker az Eredet

Tódultak a nézők moziba az Eredet premierje alkalmából és ez főleg a budapestiekre igaz, akik alig ezer néző híján az év legjobb kezdésével ajándékozták meg Christopher Nolan mindenhol sikeres scifijét.

Sokan voltak szkeptikusak, de a Sötét lovag és a marketingkampány ereje itthon is megtette hatását és Christopher Nolan új filmje, az Eredet, az év egyik legjobb nyitányát produkálta Magyarországon. Csütörtöktől vasárnapig a scifit Budapesten 47002-en látták, aminél többen 2010-ben, az első hétvégén csak pár hete a Shrek negyedik részét nézték meg (48421), Országos szinten az Eredet 73355 nézővel 88,5 millió forint bevételt hozott, s ezzel a Shrek a vége, fuss el véle a második helyre szorult. (Az ogre utolsó kalandjait a hétvégén 59 ezren látták, ami a 3D-s jegyár mellett 80 millió forinttal növelte az animáció eddigi bevételét.)


Az országszerte 35 kópiával bemutatott filmet tömött termek mellett játszották, a fővárosban például egy előadás átlagosan 170 ezer forint bevételt hozott, de akadtak olyan mozik is, melyek termei átlagosan 2/3-os kihasználtságot produkálták - például az Eredetet eredeti nyelven adók.


A hét másik hazai premierfilmje az Újrakezdők (The Rebound) volt, s Catherine Zeta-Jones romantikus komédiája a hatodik helyet szerezte meg. Budapesten 4603, vidéken pedig 540 nézőt érdekelt a 12 moziban játszott szerelmi története, mely egy idősebb anyuka és egy fiatal srácról szólt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atkamon #2
    Szombaton nézem, már alig várom :)
  • Justil #1
    Aki teheti, nézze meg. Van aki számára az év filmje (eddig), van aki számára csak szimplán jó, de egy mozijegy árát mindenképpen megéri, az átlag felhozatalt tekintve.