Szekeres Viktor

Angelina Jolie a legnépszerűbb akciósztár

Ha akciósztárokról van szó, még mindig Angelina Jolie neve az egyik legjobban marketingelhető a szakmában. A színésznő azonban a közönséget más műfajban nem is igazán érdekli.

Fura kimondani, de így van: miközben sok, akciósztárnak titulált színész filmjeire alig mennek el a nézők, addig Angelina Jolie nem az első akciófilmjét viszi szinte egyedül sikerre. A neve vonzerejét a Wanted (50 millió dolláros első hétvége), a Tomb Raider (47 millió dolláros első hétvége), de a Brad Pittel együtt készített Mr. és Mrs. Smith sem adta alább (50 millió dolláros első hétvége). Érdekes módon azonban nem akciószerepben a közönség nem nagyon érdeklődik a színésznő iránt.


Jolie ezúttal a Salt ügynök (Salt) című filmmel jelent meg a színen, mely Christopher Nolan Eredete mögött csak a második helyet szerezte meg a hétvégi amerikai bevételi toplistán. A remekül teljesítő scifi mögött Jolie, kissé elmaradva előző akciófilmjeitől, 36 milliós kezdést tudott produkálni filmjével, ami a nyári akcióbukások elnézve kifejezetten jó startnak számít. A színésznő sikere egyébként többek között abban rejlik, hogy nagyjából ugyanúgy hat a neve a férfiakra és a nőkre, hiszen a Salt ügynököt az első hétvégén csak 53%-ban nézték meg nők a felmérések szerint. (A közönség 59%-a egyébként 25 évnél idősebbekből állt, vagyis a fiatalokat azért kevésbé fogja meg.)


A hét másik újonca Selena Gomez családi fantasy-je, a Ramona and Beezus volt, mely 7,8 millió dollárral a hatodik helyet szerezte meg a hétvégi amerikai toplistán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #3
    nagyon igaz, amit mondasz, hiszen a lenti kollegát annak ellenére rávették a filmek megnézésére, hogy nem rajong a színészért.

    de, ha abból indulok ki, hogy milyen jó volt a wanted, és jolie-t jó látni akciózni, akkor én egy előzetes és plakát megnézése nélkül is megnézem a saltot, amint lesz rá lehetőségem. (bár a smith közepes lett, a tomb raider meg gyenge, jolie azokban is okés volt. még több színésznőből kéne akciósztárt kinevelni, hajrá.)
  • nlght #2
    Teljesen egyetértek. Viszont ebből következik, hogy sajnos még 2010-ben is mennyire lehet befolyásolni az embereket marketingel és a hype-al.
  • Ender Wiggin #1
    Ez a szerencsétlen csontváz még életében nem csinált normális akciófilmet. Csak gyermeteg, felháborító marhaságokat (Smith család, Wanted, Salt, Tomb Raider).