Szekeres Viktor

Két film folytatásának tervét vetették el

Egy időre vagy véglegesen is kukába került a Belső ember és a Thomas Crown ügy folytatásának terve. Előbbi film második részének megszületését a jó történet hiánya, utóbbiét a forgatókönyv elvetése akadályozta meg.

Mégsem lesz folytatása a Belső embernek. Spike Lee rablós filmje 2006 egyik legjobbja volt, a 45 millió dolláros költségvetésből 184 millió dollár bevételt hozott világszerte. Tavaly év vége felé elkezdett alakulni a folytatás terve, azonban Spike Lee nemrég azt közölte az ESPN-nel, hogy bár tervezték a második részt, de végül nem jött össze.

Ugyancsak nem lesz folytatása a Thomas Crown-ügy című rablós-átverős film feldolgozásának, melyben Pierce Brosnan szerepelt. Bár nem is olyan régen felreppent a hír, miszerint Paul Verhoeven aláírt a rendezői pozícióra, de ő a minap elmondta az MTV News-nak, hogy már kiszállt a produkcióból. A tervezett történet szkriptjét két fiatal író írta, melynek történései 15-20 évvel később játszódnak, de végül az MGM úgy döntött, hogy nemet mondanak a sztorira, minek hatására a rendező is távozott a projektből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #2
    Mindkét film jó volt, 1-1 folytatás beleférhetett volna.
  • TeDDyRuSh #1
    A belső ember amúgy is egy triológiának indult..nem? Valami iylen pletyit hallottam. Én sajnálom, mert szerintem jó film lett. DW meg amúgy is bejön, kevés rossz filmje van.