Szekeres Viktor

Megvan az Avatár hazai premierdátuma

Akik látták, azok szerint az Avatár valóban forradalmi lesz és eddig nem ismert magasságokat fog meghódítani. Idehaza már egy nappal az amerikai premier előtt láthatjuk majd a filmet.

A minap már bemutattak pár részletet egy gondosan kiválogatott közönségnek James Cameron új filmjéből, az Avatárból és a legtöbben csak alátámasztani tudták azokat a vélekedéseket, hogy a film valóban forradalmi lesz és eddig nem ismert magasságokat fog meghódítani.

A Sam Worthington (Terminátor: Megváltás), Zoe Saldana (Star Trek), Michelle Rodriguez (Halálos iram) és Sigourney Weaver főszereplésével készült 3D-s Avatár Amerikában december 18-án kerül mozikba, egy héttel Peter Jackson új filmje után. (A scifit gyártó 20th Century Fox filmjétől olyannyira félnek a riválisok, hogy egyelőre egy másik alkotás sem jelentkezett be az időpontra.)


Idehaza, ahogy megszokhattuk világpremierek esetében, már egy nappal az amerikai premier előtt láthatjuk a filmet az Intercom forgalmazásában, ami azt jelenti, hogy leghamarabb december 17-én, 0 óra 1 perckor láthatjuk (várhatóan) magyar szinkronnal a filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #17
    A Mélység Titka meg a legszórakoztatóbb sci-fi-je. Bolygó neve halál, meg a legjobb sci-fi-akciófilm a világon.
  • bvalek2 #16
    Üdvözöljük Őszentségét itt az SG.hu köreiben

    Elismerem Cameron tehetségét amikor sci-fit rendez, de a Titanic szerintem elég gagyi lett. Mármint az Ő szintjéhez képest, mert ha idén készült volna, az év filmje lett volna, de a mester korábbi munkái által felállított lécet igencsak alulról súrolta. Tudom, almát a körtével, de akkor is így érzem. ha már romantikus film, akkor pl. a Pretty Woman messze lekörözi a Titanicot, ha pedig katasztrófafilm, akkor lehetne vég nélkül sorolni a jobbakat...

    Az oscar-okról most ne beszéljünk, két stúdió ölt bele egy rakás pénzt, előre le volt zsírozva a dolog...
  • bitbandita #15
    hát komám hallottam már rólad, és most már tudom, hogy igaz volt...
  • winnie #14
    tévedsz. a cloverfieldet még el sem kezdték forgatni, amikor már volt részlet a filmből és nyomták a marketinget. (a cím körüli mizéria volt a legjobb benne.)

    és az nem hype, ami ott volt, az mindössze mesterségesen generált szóbeszéd, minek hatására összejött egy 40M-s hétvége, minek után 80M-s lett az összbevétel. ha így nézzük, még a hangover is nagyobb hype-ot kapott, ha 44M-val nyitott (és 220M körül fog zárni.)
  • bitbandita #13
    Még javában dolgoztak a Cloverfielden is és hónapok voltak hátra a premierig, amikor már dübörgött a gerillamarketing és víruskampány... na AZ a hype, ami ott volt. A fokozott érdeklődés nem egyenlő a hype-al.
  • Inquisitor #12
    Hát végül is Cameron eddigi filmjei bukták voltak, igaz?
    A filmefektjei meg elmaradottak, mind a T1-T2 esetén, az Abyss-ban vagy a Titanicban is.

    Én meg az első bantu néger katolikus pápa vagyok ...
  • sandor8206 #11
    Gondolom vagy 10 éves vagy? Süt rólad az értelem :-) Ki várta a tercsi 4-et, bukás lett nem? Már első hétvégén!
    "az Avatár valóban forradalmi lesz és eddig nem ismert magasságokat fog meghódítani." Egyszóval qrva nagy bukás lenne(csilli villi effektekkel megtüzdelt semmi)-> pl: most Transformers 2 ?
    + ott a pont bitbanditánál, nem ők csinálják még a hype-ot (vagyis még nem teljes fokozaton) hanem a fórumozók
  • winnie #10
    talán, mert dolgoznak rajta?

    egyébként ez így működik, tessék érteni a reklámozás tudományához. ők alaposan megterveztek mindent.
  • bitbandita #9
    Eddig se trailer, se semmi, kurva nagy kuss, max 1-2 concept art. ez aztán a kurva nagy hype...
  • GG #8
    "az Avatár valóban forradalmi lesz és eddig nem ismert magasságokat fog meghódítani." Egyszóval qrva nagy bukás lenne(csilli villi effektekkel megtüzdelt semmi) de nagy hypeppal megtólják a szekeret hogy azért elinduljon és mindenki várja mint a tercsi 4et ami sar lett. magánvélemény.