Szekeres Viktor

2009 eddigi legsikeresebb filmjei

Meglepetést meglepetésre halmoz eddig az év, ezen nincs is mit vitatni. Olyan produkciók arattak nagy sikereket, amikre nem sokan számítottak, ellenben várt filmek dőltek be, s úgy tűnik, hogy Jerry Bruckheimer neve sem garancia a sikerre.

A neves producer ugyanis kénytelen volt konstatálni, hogy az Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic) eddig mindössze 35 millió dollárt termelt, de például a Rózsaszín párduc második része sem lehet a 33-34 millióra büszke, más kérdés, hogy az első részt követő negatív kritikák hada előrejelezte a folytatás bukását.

A sikerek közül egyértelműen a 100 milliós filmeket kell megemlíteni. Még nem tudni, hogy nálunk moziban is kijön-e Kevin James komédiája, a Paul Blart: Mall Cop, de a Férjek gyöngyének egykori sztárja megmutatta, hogy nem csak Adam Sandlerrel kézen fogva képes sikerre vinni egy filmet, egyedül is képes eladni azt.

A jelenleg a 135 milliót ostromló, 26 millió dolláros költségvetésű film mellett Liam Neeson akciófilmje, az Elrabolva (Taken) okozott hatalmas meglepetést, hiszen 1. a film európai, 2. Neeson nem az a tipikus akcióhős és 100 milliós filmeket sem készít gyakran, 3. a premiert Amerikában jóval a világpremier utánra halasztották. És mégis, az Elrabolva már 120 millió dollár felett jár Amerikában.

A harmadik nagy siker pedig Clint Eastwood 142 milliónál tartó Gran Torinója, melyet ugyan 2008-ban mutattak be, de 2009-ben került sor a széleskörű premierre. A film pedig remek példa arra, hogy nem csak tinisztárokkal lehet eladni a terméket a fiatalabb közönségnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TheRaven #13
    az ilyen cikkeket én is birom, ennek mi a faszom értelme van?
  • CaptainRumi #12
    annyira cikkhiányban van az Sg, hogy már 2009 legsikeresebb filmjeit sorolja????? (2 hónap 10 nap után !!!)
    remélem nem fog minden harmadik hónapban megjelenni egy hasonló című cikk
  • winnie #11
    az első 3 nap bevételéből meg tudod becsülni 135-175M között lesz, de a pénteki számokat látva már 10 milliós intervallumra is lehet pontosítani. akkor derül ki, hogy sikerül-e 45-50% körüli esést produkálni, vagyis, hogy jó -e a buzz, hogy újranézik-e vagy 65%-ot esik.
  • Darth Sith #10
    watchmen végösszegére leszek kiváncsi :)
  • bmw #9
    A Taken jo film volt..:)
  • winnie #8
    a kötelező valentin napi romkomtól? ráadásul PG romkom volt (ugye disney-film gyerekeknek). ahhoz képest, hogy honnan indult a tracking, a 15M-s kezdés és az 55%--os esés is hatalmas bukta. most már kezd kiegyenlítődni. (a lassú csökkenés és a 23-28M-s kezdés nézett ki eleinte)

    persze, minden film nyereséges lesz. egyszer. de nem is az a lényeg. de ez még nagyon messze van a nyereségtől. hatalmas marketinget kapott (na, igen, nem gondolták volna, hogy nagy válság lesz és egy vásárlós film nem fog annyi mindenkit érdekelni). jelenleg hozott mondjuk 40 milliót, a végén lesz 45M. került 20M-ba, plusz a 25-40M marketing. a pénzből a stúdió megkap 25M-t és még mindig bőven negatívban vannak, várhatják, hogy legalább a dvd ne bukjon meg és a tévés jogok eladása előtt bejöjjön a nyereség.

    a külföldet hadd ne ecseteljem, hogy mennyi abból a corvin mozié, mennyi az intercomé:)
  • kandeláber #7
    "az Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic) eddig mindössze 35 millió dollárt termelt"

    Miért, valaki többet várt tőle? Ez nem egy nagyköltségvetésű akciófilm, a főszereplők sem ismert színészek. Szerintem a 38M (világszerte 54) nagyon szép eredmény, és biztosan nyereséges a film.
  • narumon #6
    Taken volt az egyik legjobb film tavaly / idén, főleg hogy holografikus szuperviziós agybavetitősen láttam, mert otthon olyan jó cuccom van.
  • MrSpock #5
    Taken tényleg jó film volt! Nagyot kaszált a költségéhez képest,meg hogy késve mutatták be az usa-ban is. Egyébként én 2160P-ben láttam és kínai nyelven!:-)
  • winnie #4
    az nyilván tavalyi amerikai premier volt. különben nem kaphatott volna oscart:)