Ötvös Tibor

Mozikba kerül a Watchmen rendezői változata

Március 6-án (hazánkban egy nappal hamarabb) támadja be a mozikat Zack Snyder új filmje, a Watchmen - Az őrzők. Ha sikeres lesz a 163 perces alkotás. akkor júliusban a teljes rendezői változat is megkapja a maga lehetőségét.

A Watchmen - Az őrzők sorsa igen kacifántos volt. Mint ismeretes, a Warner Bros. már a dobozban tudta a filmet, amikor a Fox belépett a képbe és kijelentette, hogy a jogok bizony náluk vannak és ingyen nem is adják tovább. Végül a bíróság utóbbi javára döntött, így a Warner kénytelen volt megállapodni a stúdióval, különben nem mutathatta volna be a filmet. De végül minden rendeződött és március 6-án (nálunk 5-én) megkezdi karrierjét a Watchmen - Az őrzők.



Ilyenkor megszokott dolog, hogy egy várhatóan sikeres képregényfilm bemutatója előtt a stúdió már a további részekről nyilatkozgat. Ezúttal azonban nem így történt. A héten "csupán" annyit jelentettek be, hogy ha a 163 perces film sikeres lesz, akkor júliusban a Zack Snyder által megálmodott, több mint 190 perces rendezői változat is a mozikba kerülhet - jelen állás szerint csak Los Angeles és New York néhány vásznán.

Snyder elmondása szerint az ő verziója jóval szexisebb és brutálisabb, mint a márciusban debütáló vágott változat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torcipepe #5
    itt legalább másodszorra a rendezői változatot viszik a moziba, nem ugyanazt nyomják le kétszer az ember torkán, mint az (agyilag) sötét lovag esetén.
  • Sir Quno Jedi #4
    Mekkora tahóság már ilyen megvágott szutykot elénklökni. Rohadékok. Legalább adnák 1xrre a két verzát.
  • Prof William #3
    Ja holmi kis 160 perces vágott verziókkal szúrják ki a szemünket. :)

    Érdekelni fog mit hoznak ki belőlle... A Watchmen amennyi pénzt beleöltek csakis orbitális siker vagy orbitális bukás lehet...
  • Watchmen #2
    Így is alig bírom már ki majd meglessük Dvd-én a hosszabb verziót !!!
  • xido #1
    Köszönettel akkor megvárom a teljes verziót,akár dvd-n is..így hogy tudni róla,már nem "bosszantom" magam vágottakkal:)