Szekeres Viktor

Újraforgatások a Rozsomák-filmben

Szegény ember az ág is húzza, hiszen az X-Men Origins: Wolverine produkciója során korábban is akadtak már gondok, de az újraforgatás egyben azt is jelzi, hogy a Fox stúdió törődik a végeredménnyel.

A Lostból és a Gyűrűk urából is ismert Dominic Monaghan mondta el egy interjúban, hogy január végén 10 napos pótforgatásra hivatalos Vancouverbe, ahol is nem csak régi jeleneteket vesznek fel újra, hanem újakat is készítenek. Az újraforgatás leginkább egy Rozsomák, Kardfogú és Beak (Feketeszárny, Csőrös) közreműködésével készült jelenetet fed le.

A jelenség egyébként azért is meglepő, mert a Rozsomák-mozi, melynek egyelőre nincs magyar címe, május elsején kerül az amerikai mozikba (nálunk árpilis 30-án), vagyis már nincs sok idő a premierig.

A nagy kérdés az egyébként, hogy mi lett a végeredménye Gavin Hood rendező és a Fox csatározásainak, hiszen előbbi sötétebb filmet szeretett volna, míg a stúdió akciódús, gyerekbarát mozit. (Épp ezért nem is volt véletlen, hogy Richard Donner, a Halálos fegyvereket készítő direktor is felbukkant a forgatás helyszínén.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #13
    Nincs semmi problémám, csak szolnokboy-ra reagáltam, miszerint Wolverine és a gyerektematika messze áll egymástól. Nem áll, van Wolverine a gyerekeknek is, ilyen alapon film is lehetne, de remélhetőleg nem lesz. (De attól, hogy véres, még mindig gyereket is olvassák nagyon sokan. Én is bőven 18 alatt ismertem meg, vér ide vagy oda.)
  • Kojiro #12
    Nézd én tényleg nem értem a problémádat. A Wolverine az egyik legvéresebb képregény, amit a Marvel (hangsúlyozom a Marvel) kiadott valaha. De ha megnézel egy-két Uncanny X-Men részt (kb a 170-200 körülieket), rá fogsz jönni, hogy azokat sem gyerekeknek írták. Még úgy sem, mint a Blade-et meg a Punisher-t.
    Az, hogy csináltak belőle egy matinésabb rajzfilm/képregény-változatot is, az egy dolog, de nem azt fogják filmre vinni... Miért is tennék ezt egy "lebutítottabb" verzióval?
    Wolverine a Marvel Univerzum John McClane-je.
  • kalapos01 #11
    Na, milyen ember vagyok? Csak azért, mert van gyerekeknek is Wolverine, már "olyan" ember vagyok?
  • Kojiro #10
    Jaja és a Batmanből is csinálhattak volna egy filmet olyan címmel, hogy: A Sötét Matiné...
    Az ilyen emberek miatt, mint te, raknak Jar-Jart a Star Warsba...

    SMB
  • winnie #9
    hány évesen találkoztál először wolverine-nel?:)
  • Lordboxi #8
    igen, csakhogy azok a lapozgatós szines füzetek nem feltétlenül gyerekeknek szólnak, nemtudom olvastál-e wolwerines szines füzetecskét.
  • kalapos01 #7
    mozgókép, akarom mondani.
  • kalapos01 #6
    Wolverine-t leginkább a gyerekek ismerik, hiszen állítólag valami rajzos, lapozgatós füzetből nőtte ki magát. Jelenlegi mozgógép verziójának is a gyerekek a célközönségei. Asszem, ha az én gyerekkoromban efféle lett volna, én is gyerekfilmet akartam volna belőle. Nem korhatárosat:)

  • Szolnokboy1 #5
    de amúgy is hogy lenne a Rozsomákból gyerekfilm? a két fogalom olyan távol áll egymástól, mint ide makó!
  • Loverman #4
    de akkor elvileg azt kellett volna mondania hogy "gyerekfilm lesz de szuper lesz" nem?