Ötvös Tibor

A holló remake készülőben

A holló sajnos a főszereplő, Brandon Lee végzetes "forgatási balesete" miatt lett igazi kultfilm, az utána következett folytatások pedig szót sem érdemeltek. Most Stephen Norrington újrakezdi az egész sorozatot.

Az 1994-es A holló Alex Proyas egyik korai munkája, mely sajnos nem azért lett sikeres, amiért megérdemelte volna. A forgatáson lelte halálát a legendás harcművész, Bruce Lee fia, Brandon Lee, akivel egy "rosszul" előkészített kellék végzett - a körülményeket a mai napig nem tisztázták.



Mindenesetre A holló szép köröket futott a mozikban, ám az utána megjelent folytatások, illetve a sorozat is csak rontott a képregény hírnevén. A 2005-ös A sötét fohász volt az utolsó szög a koporsóban - legalábbis úgy tűnt. A hírek szerint ugyanis Stephen Norrington készen áll A holló újrakezdésére.

Norrington közel öt éve nem forgatott filmet. A szövetség forgatása ugyanis - saját bevallása szerint - maga volt a pokol, Sean Conneryvel történt veszekedései miatt egy időre otthagyta Hollywoodot. Most azonban visszatért és elképzelései szerint írja és rendezi is A holló újráját. A főszereplő kiválasztása hamarosan megkezdődik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #16
    nem hiszem, hogy remake lesz. képregényről van szó, azt bérmikor lehet úgy folytatni, hogy jó legyen. sztorifüggő. nem hiszem,hogy sorolni kéne a példákat:)

    (a bb előtt is volt reboot, általános a jelenség, nem feltétlenül kell hozzá kötni, főleg nem negatív kicsengésű szóval, hiszen a bb sem majmolt.)
  • Flint Sullivan #15
    Remake,már megint. Felőlem megcisnálhatják, megnézem és eldöntöm milyen. Bár különösen nem izgat engem.Bár tagadhatatlan, hogy a Batman: Begins-t majmolja ez is.
    Ami pedig a folytatásokat illeti, én vitába szállnék: A második rész, az Angyalok Városa szerintem van olyan jó mint a remek első rész! Mert különbözik a világ is (elképesztően nyomasztó és apokaliptikus) és mert új vonalon megy (szerelem helyett apa-fia szál, ami engem valamivel jobban megérintett). A borzalmasan gyenge és felesleges harmadikat pedig olyan negyedik követte, amiről jobb nem beszélni.James O'Barr zsenijét szégyenítették meg vele. Valszeg a remakkel is ez lesz, de csodák történtek már a filmtörténelemben.
  • cateran #14
    Te vagy a legjobb példa erre:P
  • winnie #13
    LOOOOL. Ja, mert évente 1 film készül és nem 350, melynek max 10-20%-a remake. Épp ez a baj, túl sok még mindig a saját ötlet és kevés könyvet, képregényt látunk megelevenedni a vásznon. Pedig igény, ld. bevételek, lenne rá.

    (nem mellesleg mindig mosolygtat az efféle újszülött hozzáállás, ami a filmeseket teszi felelőssé, holott mivel a közönséget a folytatások, remake-ek és képregények érdeklik, naná, hogy azt fogják csinálni. milyen filmeket is láttál az elmúlt három hónapban?)
  • KennyGTP #12
    LOOOL Ezek a rendezők meg a filmesek semmi újat nem tudnak kitalálni, mert már csak azt látom az elmúlt években hogy: képregény adaptáció, remek, képregényadaptációfilm remekje (Hulk-ok). Tiszta loool. Semmi egyéb új ötletük nincs!!!!
  • Adam II #11
    Kiváncsi vagyok mikor érkezik a menetrendszerű "hülye amerikaiaknak ez kell" beszólás.
  • scagnetti #10
    Nem értem hogy egy 14-15 éves filmből miért kell ríméket forgatni. Nem csak Lee halála miatt lett kultfilm. Majd jól el fogják baszni valami hülye tiniszarsággal, mert mostanában már csak ezt látni.
  • JL666 #9
    te valami nagyon életvidám csávó lehecc!
  • Bith #8
    Szvsz, az eredeti film is szar volt. És mostmeg sorozat is lett belőle, az még rosszabb. A remake meg a legszarabb lesz valszeg.
  • Stonee #7
    még az első rész sem volt annyire sikeres , (és eléggé rétegfilm is szerintem) hogy még remake is kelljen belőle. vmelyik barom beindította ezt a hígfos remake lázat, aztán most minden sületlen remake-t forgat. röhejes.