MTI

James Cameron nem akar megfelelni az Avatar-rajongóknak

James Cameron figyelmeztette készülő filmje, az Avatar rajongóit, hogy "akármire számítanak is, valószínűleg nem azt kapják majd".

A Titanic Oscar-díjas rendezője kedden egy háromdimenziós technikáról tartott Los Angeles-i konferencia alkalmából beszélt új produkciójáról, amelynek forgatásához kollégájával, Vince Pace-szel egy új 3D-s kamerarendszert fejlesztett ki. A 200 millió dolláros költségvetésű sci-fi eposz bemutatója a tervek szerint 2009. december 18-án lesz, és a rendező nem hajlandó engedni a rajongói nyomásnak, hogy bármit is eláruljon a filmről. Még reklámszpot sem készült, hiszen - mint mondta - még nem vettek fel minden fontos jelenetet.

A neten ugyanakkor egyre magasabbra kúszik az Avatar-láz: egyesek odáig merészkedtek, hogy hamis trailereket tettek fel a hálóra. Cameron megerősítette, hogy ezeknek semmi köze a filmhez. Rég letett róla, hogy megfeleljen az elvárásoknak - mondta. Azt azonban nem tagadta, hogy az új film "nagyon rendben van" és technikailag - a "motion capture" (mozgásrögzítés), a számítógépes grafika, valamint a szereplők játékának kombinációja - "úttörő" vállalkozás.

"Néha kicsit abbahagyjuk a munkát, és csak bámuljuk, ami elkészült, mert egyszerűen varázslatos" - mesélte Cameron, aki a forgatókönyvet is maga írta. A jövőben játszódó történet hősei a Földet elhagyva a Pandora bolygóra utaznak, ahol egy másik emberi civilizációt és kultúrát találnak. A főbb szerepekben Sam Worthington, Sigourney Weaver, Michelle Rodriguez és Giovanni Ribisi látható majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #19
    "Néha kicsit abbahagyjuk a munkát, és csak bámuljuk, ami elkészült, mert egyszerűen varázslatos"

    Ez azért kicsit önfényezés, de azért én is nagyon várom már...
  • SRobert #18


    hogy on is legyek
  • SRobert #17
    Ne bántsátok Rodriguez-t.
    Tud pár szót magyarul.
    Amikor rákérdeztek, h pl mit, akkor ezt válaszolta:
    Fuss buzi!
  • pauly #16
    egyetértek...Vasquez tényleg nagyon jó volt...Mondjuk az aliens-ben az összes szereplőt nagyon eltalálták...
  • nessboth #15
  • Kferro #14
    Katonacsajszinak az Aliens-es Vasquez a mérce, Rodriguez szerintem a nyomába sem ér.
  • sandor8206 #13
    katonacsajt játszik arra meg bőven jó:-D ha cameronnak megfelelt akkor nekem is !
  • CaptainRumi #12
    azért mert egy filmjében szerepelt még nem nevezném erőltetésnek...
  • CaptainRumi #11
    ez aztán a jó kérdés...

  • bmw #10
    Ez a Rodrigez nem az akit boll vagy ki eroltetett?