Ötvös Tibor

Megvan Hulk ellenfele?

Bár A hihetetlen Hulk nem váltotta meg a világot, azt azért el kell ismerni, hogy az Ang Lee féle első résznél jobban sikerült. Eddig nem tűnt úgy, hogy a Marvel folytatni szeretné másodszor is elhasalt franchise-át, ám a héten mégis szó esett a dologról.

Aki látta az Edward Norton és Liv Tyler főszereplésével készült A hihetetlen Hulk című filmet, annak - és persze a képregény rajongóinak - bizonyára ismerős a Banner "segítségére" siető tudós, Dr. Samuel Sterns neve. A férfi megszállottja lett Hulknak és egy baleset során bekerült szervezetébe a "hős" vére.

Már ekkor láthattuk az átváltozás kezdetét, ám a rendező végül Abomination és Hulk összecsapására koncentrált. A sztorit nem ismerőknek eláruljuk, hogy a dokiból lett végül Hulk másik halálos ellenfele, a Leader, aki - a jelek szerint - a végül mégis elkészülő harmadik rész főgonosza lesz. Legalábbis az őt alakító színész, Tim Blake Nelson szerint. "Ez a terv. Nekem legalábbis ezt mondták. De hogy ez pontosan mikor történik meg, azt nem tudom. Ha ismerném a részleteket vagy tudnék bármit is, elárulnám. Csak annyit hallottam, hogy dolgoznak rajta."

Korábban Edward Norton nyilatkozta, hogy nem biztos, hogy részt venne egy harmadik Hulk-filmben, így nem elképzelhetetlen, hogy ismét új hőst köszönthetünk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Telpapa #10
    Egyet értek.Engem is az Első változat fogott meg jobban.Bramára sokkal jobban illett a szerep mint nortonra.Arrol nem beszélve hogy Hulk jellemme is jobban lett ábrázolva.
  • NiGhTM4R3 #9
    Norton az egyik kedvenc színészem, de Hulk nem az ő szerepe.
    Nekem az első rész jobban tetszett. :$
  • knightbali #8
    Nekem, még az akciójelenetek sem tetszettek jobban a 2. részben.
  • Riddick21 #7
    "Bár A hihetetlen Hulk nem váltotta meg a világot, azt azért el kell ismerni, hogy az Ang Lee féle első résznél jobban sikerült."

    Eddig olvastam...
  • Yutani #6
    Mai napig nem értem, miért jobb a 2. rész az első HULK filmnél. De komolyan. Szerintem egy szinten van a kettő, de inkább azt mondom, hogy mindkét film különbözőképpen van felépítve. Ha valakinek a folyamatos akciótól van orgazmusa, annak nyilván a 2. rész jön be. Ha valaki szeret a dolgok mélyére hatolni (akármennyire is), annak az első rész jön be inkább.

    Amiben egyet lehet érteni, az az, hogy a Hulk filmek nem a legjobb comics-feldolgozások.
  • BobMR #5
    "Olyasmi lesz mint a Joker-Batman hogy ez a Leader nem az erejével hanem az eszével kicselezi majd Hulkot, vagy nem tom."

    Ja Heath Leader
  • fmsteve #4
    boccs:
  • fmsteve #3
    http://hu.marveldatabase.com/Samuel_Sterns_(616)
    Itt van magyarul is.
  • Tinman #2
    The Leader has superhuman mental acumen, as a result of his exposure to an explosion of gamma-irradiated waste. He possesses enhanced intuition, pattern solving, information storage and retrieval, and logical and philosophical structuring. His ability to predict probable outcomes of tactical and strategic scenarios is so advanced that it borders on clairvoyance. The Leader has a perfect memory with the ability to recall every moment since the accident that gave him his powers. In addition to his superhuman intelligence, the Leader has limited but potent telekinetic and telepathic powers. He is able to mentally control non-gamma-mutated individuals upon touching them, and is capable of battling the Hulk with his telekinetic powers.

    The Leader possesses knowledge of genetics, physics, and robotics, and has designed a large number of sophisticated weapons, vehicles, computers, androids, and synthetic humanoids. He is particularly adept at genetic engineering and manipulating radiation for various nefarious purposes.
  • Suffering #1
    vki aki ismeri a képregényt vagy látta rajzfilmsorozatban az elárulná hogy ez a Leader mit tud csinálni? mert azt már mindjárt látom hogy ha Hulk ebbe belüt egyet akkor elrepülne a picsába. Olyasmi lesz mint a Joker-Batman hogy ez a Leader nem az erejével hanem az eszével kicselezi majd Hulkot, vagy nem tom.