MTI

Animecsatorna: internettel a videokalózok ellen

Internetes csatornán kívánja sugározni műsorait - fizető, illetve némi várakozás árán ingyenes szolgáltatásként - a rajzfilmekre szakosodott TV Tokyo japán adó a műfaj külföldi rajongói számára, hogy felszámolja a mind nagyobb károkat okozó videokalózkodást.

Az erről elhangzott tokiói bejelentés szerint január 8-tól az adó először a Naruto című sorozat epizódjait fogja megismételni interneten alig egy órával azután, hogy Japánban először sugározta azokat, méghozzá angol feliratozással. A TV Tokyo lesz az első japán tévétársaság, amely ilyen szolgáltatást nyújt a népszerű japán animációs műfajok külföldi híveinek. A programokat elsősorban az észak-amerikai publikumnak szánják, de másutt is láthatók lesznek - ott, ahol erre vonatkozólag megállapodás születik a helyi partnerekkel.

Aki rögtön az eredeti változat tévébemutatója után látni akarja a Naruto legfrissebb epizódját angol feliratozással, annak fel kell iratkoznia a portálra és fizetnie kell valamennyit - ennek fejében hirdetési szünetek nélkül láthatja az animét. Aki hajlandó várni legalább egy hetet és akit nem zavarnak a filmet megszakító reklámok, az később ingyen is élvezheti a sajátos japán műfajt.

A TV Tokyo az animék mind nagyobb külföldi népszerűsége miatt kényszerült erre a lépésre, ugyanis a türelmetlen külföldi rajongók nem hajlandók megvárni, amíg a szigetországi műfaj feliratozva műsorra kerül a hazai tévéken, hanem kalózfelvételeket rendelnek, amelyeket házi feliratozással terjesztenek az interneten. "Ez nagy gond a japán animációs műfaj számára. Reméljük, hogy ezeknek a filmeknek csaknem egyidejű legális terjesztése az interneten véget vet majd a törvénytelen videokalózkodás gyakorlatának" - kommentálta döntését a TV Tokyo.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #9
    Egy százezer részes Anime/szappanoperáért nem vagyok hajlandó fizetni. Igyénesebb egészestésért, esetleg igényesebb 1x vagy 2x 13 részes sorozatért talán. Ami eddig érdekelt és ki is jött itthon hivatalosan, azt meg is vettem jól, egyedül a túlárazott GiTS és Akira S.E. maradt ki ... eddig.
    Csak hát itthon elég gyér a felhozatal egyenlőre.
  • zola2000 #8
    Ezek az animék fennt vannak a népszerű videómegosztókon is, na nem a youtubeon (habár ott is valamennyi, de ott törölgetik), hanem a megavideón, a dailymotionon. Egyébként meg itt van a magyar animaxTV, illetve a jetixen van a naruto (ez esetben zavar, hogy nincs 12es karika, pedig ehhez kellene, ORTT?), azokat szoktam nézegetni.
  • torcipepe #7
    és az igényes TV-ripeket felváltják a még igényesebb netről mentett videók :D
    amúgyis van egy ilyen hallgatólagos dolog, hogy elnézik az illegális, feliratozott videókat olyan országokban, ahol azt a címet nem birtokolja az adott országban valaki. ezt a SPI is jelezte, mikor megvette az A+ -t, ezért lettek leszedve a legtöbb helyről a tv-ből felvett magyar szinkronok, illetve azok a címek, amiket itthon is vetítenek.
  • Seth #6
    Ez egy olyan internet tv lesz,ami 1 órával az eredeti tvpremier után megismétli az aktuális részt,de már felirattal, és ezért perkálni kell vmennyi összeget.
  • diablo1336 #5
    Nem egészen értem.Szal most arról van szó,hogy fel rakják netre és meg lehet nézni,vagy felrakják internet tv-re? Mert uyge előbbit bármikor megnézheti az ember utobbit meg csak akkor amikor sugározzák nem mind1. Mert nem tudom ki az aki ott ül a gép előtt meg várja a csütörtök du. 5-t és megnézi a nárutót. Amugy vhogy érezte ,hogy a narutoról lesz szó:D ,meglepő volt
  • Khabbas #4
    Ha működik majd nálunk akkor nagyon örülök neki
  • sazjo #3
    "kalózfelvételeket rendelnek, amelyeket házi feliratozással terjesztenek az interneten"
    Ezt a hülyeséget Az igazság az, hogy rettentő igényes tvripeket feliratoznak a Dattebayonál
    Habár a naruto átlag 400.000 részenkénti letöltését nézve elhiszem, hogy Tokyo tv pénzt akar belőle....
  • FoodLFG #2
    Hát, van benne logika.. Kérdés, hogy Mo-n nézhető lesz-e.
    (bár engem annyira nem érdekelnek az animék, szóval nekem nagyjából mindegy a dolog)
    Egyébként a japánoknak elég durva reklámozási szokásaik vannak (mondjuk Mo-n is láttam már hasonlóakat..), remélhetőleg ezt nem követik a külföldieknek szánt oldalon.
  • kukacS3K #1
    tvből felvett műsor nem számít illegálisnak ugyanúgy mint a rádiónál nem?